Ma az ebédszünetben No prof azt javasolta, hogy a menza helyett négyesben (azok a szakorvosok, akik épp nincsenek szabadságon) menjünk étterembe a belvárosba. Mivel meglepően nyugis napunk volt, nem volt semmi akadálya, és szívesen tartottunk vele. Ezúttal nem a Porsche-jével, hanem a kis Nissanjával mentünk, de azért ezzel is lendületesen vezet és bőgeti a motorját.
Amúgy majdnem minden héten akad egy nap, amikor a kórház közelében levő egyik bisztróban ebédelünk, de általában egy gyógyszercég meghívására. Most a prof állta a teljes számlát, mondjuk nem kell gyertyafényes pezsgőzésre gondolni, csak egy pizzériára. Egy-egy pohár bor is lecsúszott természetesen (ez nyilván sem a vezetést, sem a délutáni munkát nem akadályozza).
Asztaltársaim mind egyetértettek abban, hogy a menzai kaja kritikán aluli (ők persze még nem jártak a budapesti menzákon), és milyen gáz, hogy nincs salátaválaszték meg párolt zöldség, stb.
Ezúttal is konstatáltam, hogy a franciák kedvenc és kimeríthetetlen témaköre a gasztronómia, és mindenki szakértője a témának. Hosszú percekig képesek áradozni egy bizonyos fajta kenyér/öntet/őrölt kávé/paradicsom/stb. kvalitásairól. Ma a kaviárokat is elemezték, valamint kiderült, hogy No prof a hatalmas kertjében szarvasgomba*-telepeket ültetett (ha jól értettem), és most hívni fog egy kiképzett kutyás szakértőt, hogy megkeresse őket.
Valóban el kell azonban ismerni, hogy nem csak üres frázisokat sütögetnek az ételművészetről, hanem tényleg minden alkalommal megadják a módját az evésnek. Az éttermekben rafinált módokon szolgálják fel a fogásokat, mindig van automatikusan járó rágcsálnivaló előétel (itt például pattogatott kukorica, de édes!!!!) és friss szeletelt kenyér. A párizsi kongresszuson pedig az ebédszünetben felszolgált hidegélelemtől voltam elájulva: csinos kis dobozban háromféle előétel (ilyesmik, hogy libamáj, áfonyalekváros kecskesajt, füstölt lazac, sonkatekercs), meg mellé saláta, hússzelet, desszert, zsömle. És nem műanyag, hanem fém evőeszközök meg üvegpohár. Összehasonlításképpen: a stockholmi kongresszuson például kétféle szendvics és háromféle süti közül lehetett választani.
Amikor azt meséltem nekik, hogy nálunk az ebédnél nem szoktunk sajtot enni sem elő-, sem utóételnek, akkor már-már fejcsóválva és sajnálkozva sóhajtoztak, hogy "pedig nincs jobb desszert egy szelet kecskesajtnál egy pohár fehérborral".
Az vigasztal csak, hogy ők sem jó levest, sem jó capuccinot nem tudnak készíteni (bár ezt nem dörgöltem az orruk alá).
*franciául "truffe" és innen ered a trüffel elnevezése is: eredetileg olyan bonbon, ami kinézetre a gombára hasonlít (kakaóporba hempergetett, gúlaalakú, belül krémes)
