Meteorológia és gasztronómia

Ennyi idő után is még mindig meg tudok lepődni azon, hogy egy szép, hűvös de napos délelőttön hogy alakulhat ki egyszer csak egy irgalmatlan nagy zuhé, és ugyanez hogy ismétlődhet meg még kétszer egy nap folyamán - márpedig az elmúlt három hétben (bár a napsütés mértékének és idejének aránya változó) ez zajlik. Szóval az esernyő alapfelszerelés, bár néha felesleges, mert vízszintesen esik. Nekem ugyan nem tetszik ez a fajta időjárás, de a helyiek többnyire elégedettek, mert legalább nem esik a rettegett HÓ, ami egyenlő lenne az armaggeddonnal. Így viszont árad a Charente:

Itt nyáron egy szigeten lehet heverészni a fák alatt

A piacon most a madagaszkári licsi, a spanyol mandarin és a francia alma majdnem egy áron kapható. Kiderült, hogy a libamáj mellett a másik karácsonyi étel a töltött csirke, amit kifejezetten erre az alkalomra nevelt óriás-csirkékből készítenek. Én pedig azt a hatalmas felfedezést tettem, hogy főzni nem is bonyolult, csak időigényes, és a recepteket nem kell szó szerint grammra követni, hanem csak úgy intuícióból is remek ételeket lehet rittyenteni (na jó, még csak az egyszerűbbeknél tartok, de a fejlődésem feltartóztathatatlan). Bár ez még mindig nem azt jelenti, hogy SZERETEK főzni.

A parkolás ellenben továbbra is gyatrán megy, ma például az áruház zsúfolt parkolójában háromszor próbáltam betolatni egy helyre - a közelben álló négy pasi nagyon jól szórakozott -, de végül el kellett mennem a legtávolabbi sarokba, ahol akadt két szabad hely egymás mellett és volt hely manőverezni... és csak kicsit égő, amikor a nyolcvan éves mami simán beparkol ugyanoda.

Karácsony

Huszonnegyedike itt amolyan félárbocos munkanap, amikor sokan eleve szabadságon vannak, a másik fele meg szeretne lenni, de azért úgy kell csinálnia, mintha nem lenne - szóval délelőtt minden nyitva és tele van, délutánra pedig lassan kihal a város.

Reggel normális időben bementem dolgozni, és csak reménykedtem, hogy a hétvégi ügyelet után ma legalább egy kicsivel hamarabb végzek, hogy legyen időm feldíszíteni a fát. Az előző bejegyzésben megörökített főnöknőm viszont meglepően jó fej volt, és az ügyelet átadása-átbeszélése után gyakorlatilag hazazavart (könnyen lehet, hogy nyúzott benyomást keltettem). Így volt időm a napsütéses enyhe időben elmenni a postára - megjött az autó forgalmi igazolványa -, majd sorban állni kenyérért, megfőzni a székelykáposztát, papírból elkészíteni a karácsonyfadíszeket és felaggatni őket a fára. Emellett legfőképpen hosszasan szkájpolni az otthoniakkal.

Este elmentem az E által celebrált evangélikus karácsonyi istentiszteletre, ahol egy néni leült mellém a padba és az volt az első kérdése, hogy "önnek van gyereke?". Nemleges válaszom után kifejtette, mennyire örül, a kisgyerekek jelenlétének a templomban, mert ez visszahozza ide az életet. És hogy az előző héten csak 28-an voltak, lám most meg 53-an vagyunk. Teljes határozottsággal azt is kijelentette, hogy engem először lát itt, és a további vallatástól csak azért menekültem meg, mert elkezdődött az éneklés. A nem túl bonyolult dallamvilágú dalokat elég jól le tudtam blattolni, és a harmadik versszakokra már jobban énekeltem, mint némelyik őstag.

Utána ajándékbontás a csillagszórós karácsonyfa alatt, ma pedig ünnepi sütizés lesz a kórházban a nővérekkel, ahova a saját készítésű, csak épp cukormázatlan mézeskalácsaimat viszem, amiket még múlt héten sütöttünk E-val. Remélem, nem fognak nagyon meglepődni, hogy a csillag/hold/szivecske/rénszarvas figurák mellett cica és ló is van - ennek magyarázata, hogy ezt a két formát Stockholmban szereztem be, ahol a Dala-ló egy népi jelkép, a cicára meg nincs racionális magyarázat...

Sütistál - a beiglit Eric magyar sógornője küldte Bordeaux-ból

, a kék virágok pedig sk készítésű fenyőfadíszek papírból

A vitrinben fő helyen az Eckhart-féle fr-magyar szótár :)

Főnökasszony

Rég meséltem a kolléganőimről. A nyugisabb, kockafejű-gömbölyűtestű MH most szabadságon van, így a felturbózott-piszkafa Ch-nel dolgozunk kettesben. Ő szereti kéretlenül is kinyilatkoztatni a véleményét, amihez akkor is ragaszkodik, ha nyilvánvalóan téved. A stílusa elég szókimondó, ezt a vele dolgozók már megszokták, de a betegeket mindig meglepi (jogosan). Elég csúnyán is beszél, de ez természetesen nekem sokáig nem esett le, csak amikor egyes kifejezéseinél Rigó úr felhördült vagy jobb esetben csak ciccegett - és amikor megkérdeztem, mit is jelent tulajdonképpen ez a szófordulat, akkor eltussolták azzal, hogy ezt túl bonyolult lefordítani :) persze nem hagytam annyiban és megkérdeztem szegény Tanár Urat, aki  hebegve megpróbálta virágnyelven körülírni a dolgot.

Valamelyik este tehát Ch ismét kiselőadást tartott nekem mindenféléről, és többek között óva intett attól, hogy a magánéletemet feláldozzam a kórház oltárán, és konkrétan hogy estig bennmaradjak MH-nel túlórázni, mert neki (mármint MH-nek) tényleg nincs élete a kórházon kívül, és azt hiszi, hogy ez így természetes, és ezt el fogja várni tőlem is, és akkor már késő lesz, ésésés stb. Hozzáteszem, hogy MH-nel esténként (hetente kb egyszer) a zárójelentéseimet szoktuk átnézni és megbeszélni, ami nekem hasznos és fontos, és Ch-nel nem lenne lehetséges. E hosszú kiselőadást követően Ch megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemenni vele a sürgősségi osztályra megnézni egy beteget, mert biztosan nagyon érdekes. 

Ez este fél 8-kor történt, egy órával a hivatalos munkaidő vége után.

Összeszedtem minden bátorságomat, és a gyakorlatban alkalmazva az általa adott tanácsokat megjegyeztem, hogy nekem tulajdonképpen már van ma estére programom (nyelvóra a Tanár Úrral), így bármennyire is érdekes az eset, sajnos kénytelen lesz ügyeletesként nélkülem megnézni (másnap kiderült, nem is volt annyira érdekes).

Az a vicces, hogy nem direkt ennyire álszent, hanem szerintem észre sem veszi, hogy bort iszik és vizet prédikál. Erre a legviccesebb példa az volt, amikor szegény V-t kioktatta, hogy ha ilyen olvashatatlanul ír, azzal a kollégák munkáját nehezíti meg/teszi lehetetlenné, és igazán elvárható lenne, hogy ne macskakaparás legyen a dossziéban, stb. Ezt hallva alig tudtam visszafogni hangos kacajomat, mert Ch-nél szörnyebben senki nem ír, előfordul, hogy ő maga sem tudja elolvasni másnap, mit is jegyzett le orvosi javaslatként. Ezzel próbáltam V-t vigasztalni, de nem nagyon sikerült, viszont elhitte, amikor viccből azt mondtam, hogy azért viselem el ezt a nőt, mert buddhista vagyok :)

Fenyőfa

Egyre jobban élvezem, hogy autó van a birtokomban, még akkor is, ha csak 3 km-es körzetben mászkálok vele egyedül, mert így például

- a zuhogó esőben csak addig ázom, amíg eljutok a kocsiig (ugyanis a ház előtt nem lehet parkolni, és egy saroknyit menni kell)

- a bevásárlásnál nem kell arra figyelni, elfér-e a bringán még egy flakon mosószer vagy inkább hagyjam ott a tejet

- megvettem a fenyőfát, és jár hozzá bio-talp is: két keresztben összeszögelt deszka, amit egy hatalmas szeggel rögzítenek a törzsbe

- szombat este moziba mehetek a városon kívüli multiplexbe. Ma megnéztem a Hobbit-ot ("Lö obbit") és 10 perccel azután, hogy kiléptem a teremből, már otthon is voltam, pedig még egy stopposlányt is felvettem és hazavittem, igaz, hogy nem jelentett kerülőt. A film persze szinkronizált, és nagyon furcsa a megszokottól eltérő hangon hallani az ismert szereplőket...

Egyébként mindenki karácsonyi lázban ég, az utcákon hangszórókból lágy zene szól, tele vannak a boltok áruval és emberekkel... de néhány dolgot sajnos nem lehet kapni: nincs csillagszóró (bizonyára a tűzvédelmi előírásokba ütközik), sem csúcsdísz a fenyőre, sem pedig kék színű üveggömb, csak piros-arany-ezüst-fehér még a hipermarketben is (az otthonról hozott kék szaloncukorhoz jobban ment volna...). Itt már most feldíszítik a karácsonyfát otthon, és 25-én reggel bontják az ajándékokat. De én nyilván hű vagyok a mi szokásainkhoz, így a nappali közepén egy dísztelen fenyő fog állni 24-ig (a talpat nem akarom azért leszerelni).

Erről a kanapéról írom a bejegyzéseimet

Egy újabb Hivatal

A hétvégi kirándulás során egyébként elmentünk egy kisebb, csinos, négytornyú kastély mellett, amiben az egyik gasztroenterológus kolléga él. Egy vagyon lehet a fenntartása - nem akarok gonosz lenni (és mégis az leszek), de valószínűleg ezért nem jut a kollégának pénze fogászra... Ideérkezésemkor őt arról jegyeztem meg, hogy csak négy foga van - pedig nincs még hatvan éves sem...

Ez a lakhely-téma azért is aktuális, mert kaptam egy dörgedelmes levelet az X hivataltól, hogy nem jelentettem be a lakcímem változását (valóban csak három egyéb hivatalban jelentettem be), és ezért sürgősen fizessem be az itt-tartózkodási adót a városnak (mi lehet a magyar neve? minden ingatlantulajdonos és lakó fizeti). Küldtek is egy elég kerek összegről szóló számlát, amit nyilván gyorsan be is fizettem, és most már csak azon bosszankodom, hogy honnan kellett volna kitalálnom, hogy létezik ilyen hivatal meg ilyen adó, és miért nem világosított fel erről a kórház illetékes osztálya (pedig nem én vagyok az első külföldi munkavállalójuk). De most már felkészülten várom az adóhivataltól a jövedelemadóra vonatkozó felszólítást, ami március körül várható, ugyanis itt a munkahely nem vonja le automatikusan - bár rengeteg egyéb járulékot/díjat/költséget/stb levonnak -, hanem ezt évente egyszer az adóhivatal számolja ki és az alapján kell 3 részletben befizetni.

Hétfőn pedig búcsút vettünk V-tól, aki kissé megsértődve hazabuszozott Szófiába.

Az osztrigák kalandos élete

Kihasználva a ragyogó napsütést és a frissen birtokba vett autót, kirándulni mentünk a tengerpart felé, Marennes-be. Ez egyben jó alkalom volt arra is, hogy gyakoroljam

1. a szélvédőről a dérréteg szakszerű levakarását

2. a vezetést, amit eredetileg a kórház körül körözve akartam megtenni, de egy félelmet nem ismerő útitárssal (Eric) bele mertem vágni a 60 km-es útba. 

A másodrendű autóutakon szépen elcsalinkáztunk tehát a faluba, amely osztriga-"iparáról" híres. Az egész vidék ebből él, és turistalátványosság is épült rá, valamint rengeteg étterem, ahol csak osztrigát lehet enni (de ezek közül télen csak egy volt nyitva).

Megismerhettem tehát az osztriga-tenyésztés titkait, amit ezennel megosztok.

A kis osztriga-lárva (ez az alfaj nem őshonos a vidéken, mert a múlt században egy járvány mindet kiirtotta, hanem Japánból hozták be) megtelepszik az erre a célra kialakított hordozható oszlopokon, és növekedni kezd, héjat csinál magának. Mikor már 1-2 centisre megnőtt, egy hálóba teszik, és kirakják a tengerpartra, ahol nagy az árapály, és a nap felét vízben, a másikat szárazon tölti, amit nagyon szeret és tovább nőddögél. Egy-két évig ott hagyják, utána az egész társaságot átköltöztetik az erre a célra ásott medencékbe, ahol kosarakban/ládákban áznak tovább a tengervízben és tovább nőnek, 4-6 centisre. Mikor már majdnem készek a fogyasztásra, átkerülnek a "jakuzziba", ahol bugyogó vizű medencében megtisztítják őket a rájuk rakódott iszaptól. Innen az útjuk egyenesen a pultra, onnan a fazékba/tányérba vezet. Ha különösen nagyra megnőttek, akár egy teljes eurot is elkérnek darabjáért nyersen - 4-5 évnyi munka van benne.

A medencékbe csatornákon vezetik a tengervizet

Ezek nemsokára a terített asztalon végzik

Itt sokat mászkáltunk tehát a medencék között a sáros gátakon, majd átautóztunk az Oléron-szigetre, hogy a tengerparton fogyasszuk el a szendvicsünket, etessük a sirályokat és csodáljuk (inkább csodáljam) a jeges víztől sem visszarettenő hullámlovasokat.

A kutya a parton várja hullámlovas gazdáját

Bronzvasárnapi napsütés

Hazafele félútig én vezettem, de akkorra már nagyon kiborítottak autóstársaim, akik nemcsak hogy megelőznek, amikor 85-tel megyek a maximum 90-es megengedett sebességnél, de még be is vágnak elém és dudálnak is hozzá... 

Megérkezett!

Bond, bor és Bordeaux

Vasárnap láttam moziban a James Bondot angolul, francia felirattal (ritkaság, hogy szinkron nélkül vetítik), viszonylag sok angol néző társaságában, akik nem tudom, mit keresnek itt az évnek ebben a szakában. A felkonferáló pasi persze azt emelte ki, mint a film egyik fő erényét, hogy az egyik Bond-lány francia (összesen kb 10 mondat jut neki a filmben, de valóban szép). Amúgy a film tök jó.

 

A keddet és a szerdát ismét Bordeaux-ban töltöttem a továbbképzésen, és ott személyesen is találkozhattam No Professzorral (lásd egy korábbi bejegyzést), akivel eddig csak telefonon beszéltünk. Nagyon közvetlen és normális pasi, abszolút segítőkész - például tanácstalanságom miatt együtt fogjuk kiválasztani azt a témát, amiből majd e képzés végén egy maximum (kösz) 25 oldalas értekezést kell írnom, és azt szóban előadnom a velem képződő kollégáknak. Azt hiszem, jó eséllyel ez lesz néhány hónapig rémálmaim visszatérő témája...

Kihasználtam persze a nagyváros nyújtotta élvezeteket: villamos, Air France iroda és elsősorban egy adventi vásár, ahol jópofa, hasznos illetve szép dolgokat árultak, valamint többféle büfé várta az eső ellenére is kitartó érdeklődőket. Némi zenélgetés, fenyővásár, kötelező körhinta és sok-sok forralt bor fémjelezte még a vigadalmat - a bor persze nem a Nagy Bordói Borokból készül, de azért finom, főleg, mert sokkal karamellásabb, mint nálunk.

A borról jut még eszembe, hogy a héten az egyik beteg hozzátartozója, miután megtudta, hogy magyar vagyok (és hosszan kifejtette, hogy ő még véletlenül sem Charente-i, hanem ELZÁSZI) másnap hozott ajándékba egy üveg (elzászi) bort, ami állítólag Tokaj vidékéről származik eredetileg, de mióta levédettük, nem használhatják e nevet, és így lett egyszerűen pinot gris. Még nem kóstoltam meg, majd alkalomadtán beszámolok. 

Mikulás-horgászat gyerekeknek

A felhevített vaslemezzel olvasztják a sajtot, amit belecsurgatnak a szendvicsbe (fondu elvitelre)

Ünnepi kivilágítás Bordeaux-ban...

...és Saintes-ben

Félálomból felocsúdva

Tegnap hajnalban egyébként annyira rettentően fáradt voltam a soknapi alváshiányt jelentő ügyelet-sorozatom miatt, hogy a fél 2-kor csörgő telefonomat automatikusan kinyomtam, mert minden reggel ezzel a mozdulattal állítom le az ébresztő csörgését is :) Szerencsére volt annyi eszük, hogy 3 perc múlva újra hívjanak (mondjuk egy indokolatlan kérdés miatt, sebaj) és akkor már felébredtem meg válaszoltam is nekik.

Reggel meg (az ügyeletátadás és a la rochelle-i autószemle között) még gyorsan elmentem bevásárolni, és amikor a hentespultnál 300 milligramm káposztát kértem, a nőci udvariasan és fapofával megjegyezte, hogy az ő mérlegük csak grammban tud mérni - esetleg arra gondoltam? Mire én: persze igen, bocsi, orvos vagyok (mintegy mentségként a hülyeségre). Mire ő: mindjárt gondoltam.

Ma, cirka 12 órányi alvás után végre kevésbé vagyok szétesve és már tudok örülni a kocsinak meg a frissen bekeretezett, még Londonban vett képnek is:

Fekete rizspapírból egy darabban kivágva, két üveglap között, hogy megvilágítva az árnyéka is látszódjon 

Verda

Hosszas kínlódás után ma váratlanul megszületett a döntés az autóvásárlást illetően - miután hetekig-hónapokig francia márkákat keresgettem (anyagi megfontolásból) végül természetesen egy Volkswagenre esett a választás. Alig használt VW Polo, automata váltós, tolatóradarral, szóval épp megfelel egy szőkenő parkolási képességeinek. Ma még nem lehetett elhozni, de jövő szombatra elkészül a dísztárcsa-csere meg a papírok is, és akkor már csak az lesz a nagy kaland, hogy hogyan hozzuk/om el La Rochelle-ből (100 km), ahova ezen a héten két alkalommal ruccantunk már át Erickel kocsiügyben. Ha már ott jártunk, akkor azért benéztünk a városközpontba és a vitorláskikötőbe* is, ami továbbra is igen hangulatos, még turisták nélkül is. Ma reggel odafele megálltunk egy kávéra egy városszéli bisztroban is - na itt is akad olyan fazon, aki reggel 10-kor már a második sörét fogyasztja és üveges szemmel nézi a kivetítőn a mai lóverseny-futamok tétjeit...

A mai, kicsit impulzív jellegű döntésemet az is elősegítette egyébként, hogy 0 fok körül jár két napja, és ez nagyban csökkenti a reggeli biciklizés élvezeti értékét. Bár legalább nem kell levakarni róla a dér-réteget, mert garázsban tölti az éjszakát.

*E. ugyanis vitorlás-mániás, minden évben egy hónapot tölt az Északi-tengeren, és névről ismeri a LR-ben horgonyzó hajók 90%-át. Emellett természetesen órákig tud beszélni ételekről és konyhaművészetről, érzékletesen ecsetelve a kétféle briós közötti különbséget - és ma még azt is megtudtam tőle, hogy a croissant eredetileg Bécsből származik. A sógornője egyébként magyar, így nemcsak a gulyáslevest, hanem a paprikáscsirkét is ismeri :)