Nem megy gyorsan, de azért szerzek ismeretségeket a kórházon kívül is.
Az egyik például Lilyan (ami a hangzása ellenére férfinév), az Esernyőkészítő (eredetileg cukrász és programozó). Őt a város híres esernyőkészítő műhelyében ismertem meg*, majd miután törzsvásárló lettem és tanújelét adtam fogékonyságomnak a kreativitás iránt (= a barna hegyű ernyőhöz barma fogantyút választottam), meghívott egy kávéra. Ebből mondjuk teázás lett, majd egy második alkalommal kávézás, de az csak azért, mert vasárnap délután nemhogy a biliárdterem, de még a teázó is zárva van.
A másik Cyril (ez is férfinév), akit azon a programajánlós honlapon ismertem meg, mikor kiderült, hogy ő is hivatalos a polgármester fogadására, ahova így együtt mentünk (= a Városháza előtt találkoztunk és együtt vonultunk be). Elég bizalomgerjesztő lehetek, mert a ruhatárban (nem lévén táskája) rögtön rám bízta a tárcáját. Erre csak ifjú kora és tapasztalatlansága lehet a magyarázat :)
Aztán, mivel az ünnepségen alig adtak enni, utána még beültünk pizzázni és dumálni. Ő pályakezdő irodalomtanár, aki most érkezett a városba Normandiából, ahol még ennél is sokkal többet esik. Ráadásul két hete épp Budapesten járt egy harminc fős kamaszkorú osztályt kísérve. Ezúttal irodalom iránti fogékonyságomnak adhattam tanújelét, amikor Victor Hugo és Émile Ajar műveiről beszélgettünk, és az utóbbiról kiderült, hogy művészi álnév! Bár állítólag ezt a franciák többsége sem tudja.
Mielőtt bárki megkérdezné, ezek unaloműző és nem pasizós jellegű randik voltak, amit eleve valószínűtlenné tesz az illetők kora (7 év a javamra) vagy magassága (a vállamig ér, és ez nem költői túlzás, hanem szó szerint értendő).
*szerepelt egy bejegyzésben: http://mlledesaintes.blogspot.fr/2013/06/es-meg-mindig-esik.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése