Az elso par nap diohejban

Rettento hosszu varakozas a jeddah-i tranzitban ket francia vilagjaro csajjal es egy csomo mekkai zarandokkal, meleg fogadtatas az ismeros Sri Lanka-i csalad reszerol, masnap indulas a korutazasra a szimpi soforrel, Anuradhapura romvaros majomhordakkal, Oroszlan-szikla megmaszasa Sigiriyaban, Trincomalee-i tengerpart sitthalmokkal, leeges es korallzatony korbeuszasa, csipos kajak, Dambulla-i barlang-templomok, krikett meccs (teveben), kaotikus baloldali kozlekedes, vadon maszkalo elefantok a sztrada menten. Szoval jol vagyunk, nem unatkozunk, reszletek kesobb!

Nyaralás indul

Mostantól két hétig ritkák vagy nemlétezőek lesznek a bejegyzések, mert elutazom nyaralni :)

Egy közös menzai ebédnél megemlítettem No profnak, hogy hamarosan kiveszek két hét szabadságot, mire ő:

- Hazautazik Magyarországra?

- Nem, ezúttal annál egy kicsit távolabb megyek...

- De hát mi lehet távolabb, mint Magyarország?

- Öööö, például Sri Lanka.

 

Persze kiderült, hogy ő már járt ott régen, és elmesélt egy kalandot, amikor a vonaton elszunyókáltak a feleségével és elfelejtettek leszállni az állomáson, mire a felesége meghúzta a vészféket (?), de az a kezében maradt és nem történt semmi, úgyhogy még harminc percet vonatoztak a hegyekben a következő faluig.

Remélem, maga az út kevésbé lesz bonyolult, mint az előkészületek, mert a repülőjegy megvételétől, a malária-gyógyszer beszerzésén keresztül a hátizsák kölcsönkéréséig semmi nem ment pofonegyszerűen, és még hálás lehetek, amiért az utolsó pillanatban sikerült megkötnöm az utasbiztosítást, mert az elvileg több napot vesz igénybe (hiszen persze postán küldik), de látva a sürgősséget, hajlandók voltak kivételesen e-mailben elküldeni a visszaigazolást - márpedig ez nagy kegy, pláne Nagypénteken!

Úgyhogy szurkoljon mindenki, hogy sikeresen átszálljak holnap Szaúd-Arábiában és hétfőn mindannyian megérkezzünk Colomboba!

Francia szakorvosképzés

Csak mostanában kezd világossá válni a francia szakorvosképzési rendszer, ami teljesen eltér a miénktől.

Itt a 6 éves egyetemi képzés végén mindenki az egész országban ugyanakkor és ugyanazt az államvizsgát írja meg (szóbeli része nincs is). A vizsga eredménye alapján az ország összes végzősét sorrendbe állítják (többezren vannak), és ezután évekig a rangsorbeli helyezés határoz meg mindent. Ugyanis a rezidensek sorrendben választanak az országban meghirdetett összes rezidens-státusz között, és így a jobb(nak tartott) szakirányok és városok hamarabb betelnek, mint a kevésbé népszerűek. Így tehát előfordulhat, hogy hiába él az egész család Lille-ben északnyugaton, csak az 1000 km-re levő Peau-ban jut hely, és akkor költözködni kell. De még az is lehet, hogy elfogynak a szívsebész-helyek, és csak gerontológus vagy labororvosi hely marad... (a neurológia állítólag a középmezőnyben van, és be szoktak telni a helyek, míg otthon régóta a hiányszakmák közé tartozik). Amúgy a helyek számát központilag határozzák meg, és valahogy kiszámolják (valószínűleg rosszul), hogy 10 év múlva milyen szakorvosokból mennyi kell.

Ezután 3 év rezidensképzés következik, de a szakirányon és a régión belül a helyek minden szemeszterben újraosztásra kerülnek, és akkor megint az eredeti sorrendben lehet választani (pl. a mi régiónkban nagy a tumultus a La Rochelle-i egyetlen neurológus helyre, főleg a nyári szemeszterre).

A képzés végén kell megvédeni a szakdolgozatot, és letenni az orvosi esküt.

Ezután az ember szakorvosnak számít, és nyithat szakrendelést, vagy maradhat a kórházi ellátásban ún "chef de clinique" címen (kb. tanársegéd), amiből minimum két évet kell teljesíteni, hogy azután letehesse a még nagyobb szakvizsgát (ezúttal írásbeli és szóbeli, bizottság előtt), és elnyerje a "practicien hospitalier" címet. Állítólag ez a vizsga inkább formaság, mert ha valakinek szerződésajánlat van a zsebében, akkor át fog menni a vizsgán. A cím birtoklása sok előnnyel jár (előnyben részesülnek a pályázók között, nem szüntethetik meg az állását csak ha biztosítanak neki egy másik posztot, egy csomó szabadság, stb), de cserébe a poszt betöltésekor minimum 3 éves szerződést kell aláírni. A PH helyek száma a közellátásban limitált, és a kórház csak az illetékes minisztérium engedélyével hirdethet meg új státuszt (ez nem rendszeres, mert egy csomó költséggel és kötelezettséggel jár az intézménynek).

Dohogás

Azért persze vannak a franciáknak idegesítő szokásaik is, mint például:

- folyamatosan kritizálnak valamit, legszívesebben az ételeket/felszolgálást. Még soha nem hallottam, hogy egy francia TELJESEN elégedett lett volna egy éttermi vacsorával (vagy túl meleg volt a mártás, vagy a dekoráció béna, vagy a pincér csokornyakkendője ferdén állt, stb).

- a gyalogosok és a biciklisek összevissza mászkálnak az úttesten és elvárják, hogy az autósok meg tudjanak állni, amikor ők leugranak a járdáról, vagy szabálytalanul besétálnak a parkolóház alagútjába (ami tilos nekik). Ezzel a viselkedéssel Budapesten kb fél napig, Bangkokban pedig fél percig maradnának életben. Az autósok is megérik persze a pénzüket, mert egyrészt senki nem tartja be a sebességhatárokat (ha a megengedett maximális 90-nel megyek városon kívül, akkor simán mindenki leelőz). Másrészt a legképtelenebb helyeken, sávokban, kanyarban, piros lámpánál parkolnak le "csak egy pillanatra" és kicsit sem zavarja őket, hogy feltorlódik mögöttük a kocsisor.

- de egyébként sem zavartatják magukat, ha másoknak kell rájuk várni, hanem csakazértis szépen ráérősen befejezik, amit halaszthatatlannak tartanak: pl. a pénztárnál fizetésnél előbb mindent bepakolnak a szatyrokba, aztán előbányásszák az ajándékkuponokat majd a csekkfüzetüket/kártyájukat, aztán gondosan elrakják a blokkokat, stb. A másik klasszikus, amikor a kórház liftjében 8-an már marhára indulnánk felfele, de a kilencediknek még sürgős megbeszélnivalója van a kolléganővel, aki nem utazik, ezért nyitva tartják a liftajtót percekig, hogy befejezhessék a témát.

- mindenki rettentő fontosnak, tulajdonképpen nélkülözhetetlennek tartja a munkáját, és ez néha aránytévesztésekhez vezet, pl. a múlt hónapban a takarítók nehezményezték, hogy nem tudják rendesen felmosni a folyosót, mert mi, a többiek eltorlaszoljuk/összejárkáljuk, mialatt vizitelünk. Vagyis a csillogóan fényes padló fontosabb, minthogy a nővér vagy orvos ellássa a beteget. Bár nyilván megvárhatnánk vigyázállásban, amíg az egész folyosó felszárad (kb fél óra) és akkor ők elégedetten, a munkaidő vége előtt távozhatnának. És akkor a napi szintű pengeváltásokat nem is idézem fel újra a titkárnőkkel meg a káderekkel...  Ami még nagyon fontos és sérthetetlen, az a Megbeszélés, legyen bármilyen tárgyú (pl. hova kerüljön az új kávéfőző vagy milyen színű legyen az új űrlap), és ezek alatt a résztvevők elérhetetlenek, tilos őket zavarni, és persze jegyzőkönyv készül három példányban, javítva és archiválva.

Teljeskörű szolgáltatás

A héten ismét szürreális, de kellemes élményben volt részem (persze csak azért szürreális, mert Budapesten nőttem fel): bármennyire siettem, csak zárás előtt 7 perccel estem be egy pipere-boltba, hogy arckrémet vegyek. Felkészültem rá, hogy egy morcos eladó majd rámugat, hogy siessek má', aztán lekapom a polcról az első megfelelőnek tűnő dobozt és sűrű bocsánatkérések közepette fizetek, majd a küszöb alatt kikúszom.

De nem így történt! Egy mosolygós eladónő érdeklődött, hogy miben segíthet, majd kifaggatott, hogy milyen krémet keresek, korábban milyet használtam, stb. Ezután előszedett négyfélét, amely megfelel a kritériumoknak, és mini-spatulákkal mindet kipróbálhattam, kielemeztük az előnyeiket és végül választhattam. A fizetés után még elkezdte díszszatyorba csomagolni meg matricákat ragasztani rá, pedig mondtam, hogy nem ajándékba lesz, hanem magamnak. Erre csodálkozva nézett, hogy magunkat miért fosztanánk meg egy esztétikai élménytől?

Amúgy a franciák tényleg alapvetőnek tartják az esztétikumot, csak úgy "l'art pour l'art" alapon: legyen szó kirakatról, borcímkéről, csomagolásról vagy a salátalevelek dekoratív elrendezéséről a tálban. És milyen igazuk van!

Vidám percek a munkahelyen

A napsütötte dolgozószobámat november óta megosztom a tanársegéd Adrien-nel (ami egy férfinév), és ez számtalan átröhögcsélt perchez vezet, de sajnos a munka rovására. A kicsi helyiségbe beszuszakoltak még egy túlméretezett íróasztalt a számára, így alig férünk el, és pont egymással szemben ülünk, ami még azzal is jár, hogy délután 3-tól neki a szemébe, nekem pedig a képernyőmre süt a nap. Ha a redőnyöket lehúzzuk, akkor viszont értelemszerűen sötét és depis lesz a szoba, így ma Adrien inkább egész délután napszemüvegben dolgozott :)

Mivel pont a folyosó elején van a szobánk, sokszor itt futnak össze az egy húron pendülő kollégák (Mathias és Stephan) is, és a jelenlétemben tárgyalják ki a legújabb számítógépes játékokat, amelyeknek mindannyian nagy rajongói, némi árnyalattal: Stéphan az autós-üldözőseseket szereti, Adrien a szerepjátékos-fantasyt, Mathias pedig a zombiölőseket, de azért nem sokat kell győzködniük egymást, hogy kipróbálják egymás programjait. Engem is majdnem rábeszéltek, hogy játsszam velük az egyik fantasy-csapatjátékot, amiben előre kiosztották rám a "Tolvajnő/Kém" szerepét, de végül nem volt kedvem 250 eurot áldoznom a konzolra. Úgyhogy továbbra is csak ámulattal hallgatom, hogy értelmes és felnőtt emberek mennyi időt tudnak elpazarolni :)

Kedden pedig kis ünneplés is volt, mert az egyik rezidenslány egy biztosító nyereményjátékán 1000 eurot nyert, és ezt a kórház egyik termében adták át szerény büféasztal mellett, ahova természetesen elkísértük és jól megtapsoltuk!

Egy választás margójára

Amúgy miután az önkormányzati választások második fordulójában, amit egy héttel ezelőtt tartottak itt, a kormánypárt sok helyen a második/harmadik helyre szorult (és helyette előretört a Nemzeti Front), már MÁSNAP lemondott a kormányfő (bár lehet, hogy inkább lemondatták). Az új kormányfő egy kis energikus megmondóember lett, egyébként katalán (Barcelonában született, de gyerekkora óta Párizsban él). Ezen kívül bekerült még a kormányba az elnök kettővel ezelőtti élettársa (Segolene Royal) is, aki véletlenül pont a mi megyénk képviselője!

Ma több kollégám is szóvá tette, hogy hallott a választások eredményéről, mert az újságokban szerepeltünk, ha nem is a címoldalon. (A címoldalon ma reggel egy kisebb dél-franciaországi földrengés szerepelt, amiben senki nem sérült meg, illetve a ma esti Chelsea-PSG meccs.)

Szavazás

Szombaton felkísértem Anyát a párizsi reptérre, majd B-ékhoz mentem szállóvendégnek. Nagyon finom házi lasagne készült: engem ért a megtiszteltetés, hogy kevergethettem a bechamel-mártást (de P. szerint amatőr módon, és valószínűleg igaza volt). Miután végigasszisztáltuk a két vadiúj, másfél méteres hangfal összeszerelését és megcsodálhattuk a hangzásukat (az itteni "Voice" tehetségkutató jó alkalom volt erre), B-val még kiugrottunk egy közeli bárba meginni egy pohár bort. Ezúttal sem a megkóstolt bor, sem a felszolgálás nem volt szuper (pl. amikor az első pincérnőtől tanácsot kértünk a borválasztáshoz, közölte, hogy ő nem ért hozzá, csak a kolléganője - mindezt egy BORBÁRban).

Hajnali kettőkor a TV és a két szuper hangfal magától bekapcsolt rejtélyes módon, így nem aludtam sokat egyhuzamban.

Vasárnap délelőtt B-val elmetróztunk a magyar konzulátusra, ahol az értesítés szerint szavazniuk kell az átjelentkezetteknek. Udvarias tisztviselők terelgettek a díszterem felé, és meglepő módon kisebb sorállás is volt, pedig amúgy elég flottul zajlott a dolog. Egy korábbi cikkben olvastam, hogy kb 300-an kérelmeztük, hogy Párizsban szavazhassunk.

Meglepődtem, hogy nem csak listás, hanem egyéni jelöltes lapot is kaptam, mégpedig az állandó lakcímemnek megfelelő körzetét. (Persze, ha elolvastam volna az új választási rendszer részleteit, akkor nem kellett volna meglepődnöm.)

A viszonylag szép időre való tekintettel egy közeli bisztro teraszán ebédeltünk egy harmadik magyar lánnyal (Á.) és a kisfiával, majd még sétáltunk egy kicsit a közeli parkban, hogy alaposan szemrevételezzük a kacsákat.

A hazavonatozásom előtt egy kávé erejéig még összefutottam (a kitartását díjazva) Patrick-kal (lásd: http://mlledesaintes.blogspot.fr/2013/12/az-eiffel-torony-arnyekaban.html), de miután csalódva tudomásul vette, hogy (saját állítása szerinti) kimagasló főzési és masszírozási képességei hidegen hagynak, csak a májusban várható párizsi időjárásról beszélgettünk.

A parkban - a látszat csal: rengeteg kisgyerek és kacsa mászkál szanaszét

Egy baljós műremek a park tavában: igen, keselyűket ábrázol!

Zserbó

Mivel itt most nagyüzemben készülnek a különböző sütemények, ma bevittem némi zserbót kóstolóba az osztályra. Eredetileg a titkárnőknek szántam, de reggel jól felhúztak (elkevertek egy zárójelentés-piszkozatot, amit már alaposan kijavítottam és még a megfelelő diagnózis-kódokat is kikerestem, és még elnézést sem kértek!). Úgyhogy végül az EMG-laborba vittem, ahol nagyon hálás közönségre talált: az igaz, hogy Stéphan minden ételt az utolsó morzsáig elfogyaszt, amiben cukor van (és így nem mérvadó a véleménye), de a két asszisztensnő is el volt ájulva a sütitől, és elkérték a receptjét.

Amikor megkérdezték, hogy mi a neve, és mondtam, hogy "zserbó", akkor viszont nagyot néztek és majdnem megakadt a torkukon - aztán elmagyarázták, hogy a "gerber" ("zserbé") a szlengben annyit tesz, hogy "okádni". Azért csak elfogyasztottak belőle még néhány szeletet, és megegyeztek, hogy maguk közt és másoknak "Anna sütije" néven fogják emlegetni.

Pedig nem is én sütöttem :)

Fontevraud

Másnap kicsit messzebbre, egy órányi autóútra mentünk kirándulni észak felé, a Loire-völgyébe (ez már egy másik megye, Anjou területe).

Fontevraud faluba a parkoló kapacitása alapján nyáron özönlik a nép, de most szerencsére csak páran voltunk látogatók. Egy hatalmas apátság-komplexum épült itt, a XI. század óta, amely 3 apácazárdát és egy szerzetesházat fogott össze, meglepő módon mindig egy apátNŐ vezetésével (aki általában egy nemesi család sarja volt). 

Felvirágzását többek között Aquitániai Eleonórának köszönhette: ő II. Henrik angol király felesége lett, megajándékozta 8 gyerekkel, akik közül többen szintén királyok lettek, majd megözvegyülve erre a környékre vonult vissza és innen irányította közeli birtokait és a háttérből Nyugat-Európa dinasztiáit is. Nagy formátumú és művelt asszony lehetett (a sírján is könyvet olvasva ábrázolják), aki 82 évig élt, és utolsó éveit a zárdában töltötte.

Ő temettette ide fiát, Oroszlánszívű Richárdot is. Férje, Plantagenet Henrik ugyan máshol jelölte ki saját végső nyughelyét, de a nyári melegben az elhunytat nem tudták olyan messzire szállítani, így praktikus okokból ő is itt nyugszik.

Az egyik szárny

A dísztelen, mégis elegáns katedrális, a padlón ismeretterjesztő feliratok

Oroszlánszívű Richárd, mellette egy sógornője nyugszik

A kerengőt a XVI. században felújították reneszánsz stílusban, mégpedig Louise de Bourbon apátnő felügyelete alatt - az ő emlékét számtalan díszes L betű őrzi a falakon.

Csak egyetlen teremben volt fűtés, ahol napközben írtak és kézimunkáztak az apácák. A hatalmas közös hálóteremben nem volt még egy kandalló sem...

A belső kertet körbeveszi a kerengő

A rabok is itt sétáltak körbe-körbe

L betűk mindenütt

A Forradalom alatt minden földet elvettek az egyházaktól és a szerzetesrendeket feloszlatták. Az apátságból pár év múlva börtönt alakítottak ki, amely egészen 1963-ig működött.

A közelmúltban az egész komplexumot felújították, látogathatóvá tették. Az apátnő palotáját (!) és az adminisztratív épületeket mára négycsillagos szállodává alakították át.

Ez a szárny a konyhát rejti, több tűzhellyel és rengeteg kéménnyel

A sok kémény és kupola a hal füstölésére szolgált

Innen még elautóztunk a Loire-folyóhoz, Montsoreau városkába, de az ottani kastélyt már csak kívülről csodáltuk meg.