Banzáj La Rochelle-ben

Péntek este és szombat délelőtt továbbképzést tartottak La Rochelle-ben, amin szívesen részt is vettünk a rezidensek és kollégák többségével, hogy a hétvégét is ott töltsük a tengerparton. A programunkat az utolsó pillanatban át kellett sajnos tervezni, mert zuhogó eső és erős szél volt, de azért így sem unatkoztunk.

Péntek este a gyógyszercég egy puccos étterembe vitt mindenkit, ahol a főfogás egy nagyobb darab, különleges és lassú módszerrel omlósra párolt marhahús volt, rajta egy kis köteg meggyújtott füstölővel(?), aminek a hamuja is az ízkompozíció részét képezte.

A szombati előadások után a délutánt jobb híján soppingolással töltöttük (megkezdődtek a leértékelések), illetve kávéztunk az egyik La Rochelle-i kolléganővel. Koraeste az egyik, LR-ben lakó rezidenslánynál gyülekeztünk (nála töltöttük az éjszakát mind a hatan), ahol csipszezés mellett ökörködtünk, például: a TV-ben a női pankrációról ment egy műsor, és ezért mindegyikünknek össze kellett raknia a pankrátor-nevét az első háziállata nevét+anyja születési vezetéknevét összekombinálva. Így lett az én nevem Marci K., amiből főleg a "Marci" a franciák szerint rettentő rémisztően hangzik és egész este ismételgették :)

Ezután vacsorázni indultunk a kikötőbe - egy különteremben telepedtünk le, majd később a szomszédos hosszú asztalhoz lassacskán megérkezett egy 15 fős legénybúcsú-társaság. Először csak itt-ott beszóltak poénkodva a mi beszélgetésünkbe, majd a (menyasszonyi ruhába és tollboába öltözött) vőlegény bemutatkozó-estet rittyentett. Az egyik rezidenslány a valódi neve helyett azt mondta, hogy "Inez" - mire egy férfikórus zengett fel és énekelt el egy pajzán dalt, aminek refrénjében együtt szerepelt az "Inez" és a "fenék" szó (közülünk senki sem ismerte). Aztán megpróbálták összehozni "Inezt" az egyik facér és egyébként szimpi pasival, de aztán végül egy másik rezidenslánnyal kellett táncolnia és telefonszámot cserélnie. A pincérek tök jó fejek voltak, és latin zenét tettek be, meg lecsavarták a villanyokat, és asszisztáltak a bulihoz.

A vacsora után átsétáltunk az óvárosba, hogy egy bárban (Troll Bár, méltó a nevéhez) megigyunk egy utolsó szíverősítőt. Már épp indultunk volna haza éjfél felé, mikor az legénybúcsúztatók sms-ben jelentkeztek, és a hollétünk felől érdeklődtek. Meg is érkeztek hamarosan az amúgy is tömött bárba, ahol aztán sikerült felpörgetniük a hangulatot... Nyilván táncoltunk, meg matrózdalokat énekeltünk (La Rochelle kikötőváros ugyebár), amik közül egyet én is ismertem kívülről:

https://www.youtube.com/watch?v=0Uh249iQyj0

Később más francia slágerek hangzottak fel, és az illuminált vőlegény négykézláb végigmászott a bárpulton, majd táncolt rajta, végül egy hevesebb nóta alatt rövid időre az alsógatyáját is letolta... és az az érdekes, hogy a pultosok velünk együtt nevettek rajta/vele, és a kidobóember sem törölte fel vele a padlót, hiszen csak egy ártalmatlan és jókedvű részeg volt.

Hajnali 2-kor zár a bárok többsége, és ilyenkor felhangzik egy régi francia sláger (sajnos nem jegyeztem meg, melyik), és ez kb. az univerzális jel arra, hogy lehet hazamenni. Még megkaptam én is a telefonszámát egy helyi fiatalembernek, akit másnap a rezidensek viccesen "Frodó"nak kereszteltek el, egyértelmű okokból.

Vasárnap lassacskán indult a nap és délben reggeliztünk, majd az eső elálltával sétálni indultunk a tengerparton, keresztül egy bolhapiacon a városközpontba, majd vissza, hogy találkozzunk megint a LR-i kolléganővel, aztán ismét be a városba fagyizni. Eközben jól átfújt minket a szél, úgyhogy tegnap este óta köhögök... de mindezzel együtt remek hétvége volt!

Raclette

Már régóta téma két kollégámmal, hogy én még sosem próbáltam a raclette-t és hogy ezen ideje változtatni. Ezt ugyan általában télen szokták művelni*, mert egy hősugárzó-szerkentyűt kell az asztal közepére tenni és kis tálcákon sajtot olvasztani alatta, amit aztán az ember ráönt a tányérjában előkészített krumpli/felvágott/hús/zöldség falatkákra. Végül elég improvizatív módon, Matthias-nál került sor a vendégségre tegnap, tízen ültük körbe az asztalt három nagy halomnyi sajt és felvágott körül.

Mivel egy elég nehéz ételfajtáról van szó, jól gurul mellé a víz, gyümölcslé, sör és bor, ami a 30 fokos tetőtéri lakásban a hősugárzótól pecsenyepiros arcú személyek kedélyállapotára jótékony hatással bír... Az est egy bizonyos pontján felnőtt, felelősségteljes munkát végző férfiemberek arra kötöttek fogadást, hogy vajon meg lehet-e enni két nagyobbacska kekszet 1 perc alatt (ivás nélkül)**.

Ez a nedű is fokozta a jó hangulatot

 Amúgy az, hogy egy szobában és osztályon dolgozom Adrien-nel, aki egy mókamester, és Matthias-szal együtt fergeteges humoristapárost alkotnak***, egyrészt sokat javít a munkahely hangulatunkon, másrészt viszont csökkenti a kritikai készségeimet, mert a héten pl. megengedtem magamnak egy viccet**** a professzorral (nem a No, hanem a másik), aki szerencsére nem sértődött meg, csak megjegyezte, hogy mintha egy kissé fel lennék turbózva mostanság :)

*Állítólag a boltban megrökönyödve kérdezték a házigazdától, hogy a hozzávalókból ítélve TÉNYLEG nyár közepén akar raclettezni?

** Empirikus alapon a válasz: nem.

*** nekem mindig a két kuncogó és pikírt öreg bácsi jut róluk eszembe a Muppet Show-ból

**** nem volt nála A Tolla, és az enyémet kérte kölcsön, mire én szabadkozva nyújtottam át neki a béna golyóstollamat, hogy "csak ezzel szolgálhatok, sajnos nekem nincs Mont Blanc-om". Tudom, nem túl vicces, és valójában csak az irigység beszélt belőlem.

Hellfest 2.

A fesztivál közönsége is okozott némi kellemes meglepetést. Szemléltetőül néhány hozzávetőleges statisztika, amiből kitűnik, hogy többszörösen is a kisebbséghez tartoztam:

- 75% pasi

- kb 2/3 francia, a többi főleg angol, német és skandináv, de hallottam oroszokat és portugálokat is

- legalább 2/3 viselt jól látható helyen tetoválást (szükség esetén a helyszínen is megoldható volt az átjutás a többségbe...)

- 70% fekete (sötétszürke/barna) felsőben, 20% felső nélkül a nagy melegre való tekintettel (közszemlére téve tetoválását), maradék 10% terepszínű vagy színes (én lila pólóban voltam)

- egészségtudatosan kb 50% viselt füldugót (az elején a füldugótlanok közé tartoztam, de ingyen lehetett szerezni és használtam is a Soulfly zenekar elviseléséhez élvezetéhez). A profibbaknak spéci, becsavarhatós és nyakláncra applikált füldugója volt.
- a felkészülteknek (1/3) volt kendőjük vagy sáljuk, amit a szájuk elé köthettek, csökkentve a belélegzett por mennyiségét. Sajnos ebben a többséghez tartoztam.

Feladat: keresd meg a képen rejtőző, egyetlen sárga felsőst!

A nyugdíjas korú fellépők (Status quo, Deep Purple, Aerosmith...) miatt egy csomó nyugdíjas korú fesztiválozó is volt, még egy-két gyerek is. Azon jót nevettem, hogy a vérfagyasztó külsejű, lázadó punkok közül is sokan (a többiekhez hasonlóan) a kevéske árnyékban összezsúfolódva, kinyithatós kempingszéken sörözgettek és hallgatták tisztes távolból a zúzást. A hordozhatós-összecsukhatós háromlábú szék egyébként a füldugóhoz hasonlóan gyakori kiegészítő volt a fesztiválozóknál. Összességében elég barátságos volt a hangulat, a néhány részeg békésen aludt a sarkokban, a többiek meg fotózkodtak, óriáskerekeztek, napoztak és főleg söröztek.

Megfigyeltem, hogy a) a rocker-dizájnhoz nők részére a szakadt neccharisnya mellé szinte kötelező a tölténysort imitáló öv és a vasalt sarkú csizma, b) az idei fesztiválon rejtélyes okokból sokan jelmezbe öltözve buliznak: volt Elvis Presley, Batman, pelenkázott csecsemő, viking harcos, de a legjobb egy négyfős hentes-brigád volt vörös festékkel összekenve és műanyag belsőségeket meg húsbárdokat lóbálva.

Este egy órát zenélt a Deep Purple, joviális és lila keretes napszemüveges énekessel. Majd végre, az év leghosszabb napján, este 11-kor színpadra lépett az Aerosmith! Látványos show-t adtak, gitárszólókkal, füsttel, élőképes vizuális trükkökkel a kivetítőn - de az egész erejét a továbbra is nagyszerű hangú, izgága és extravagáns énekes, Steven Tyler adta. Bár 66 éves, folyamatosan rohangált meg ugrált két órán keresztül - na jó, szaltót már nem csinált, mint húsz éve. A kivetítőn kinagyított képeket látva először mindenki megdöbbent, mert röhejes bajuszt-szakállt növesztett, másodszor, mert a műfogsora kissé vakítóan fehérre sikerült, és azért már látszik a zenekar tagjain, mit tesz az idő vasfoga (meg a kokain). De a belőle/ük áradó energia feledtette mindezt és szuperjó buli volt!!! A műsor közepén pedig a dobost tortával köszöntötték a szülinapja alkalmából :)
Videot valami miatt nem enged feltölteni, az olvasóközönségnek meg kell elégednie pár képpel:

Az első számnál énekes+gitáros is még kalap-kabát-napszemüvegben

Az az ősz tincs a hajában, ahhh

Finálé

Hellfest 1.

Véletlenül bukkantam rá a neten, hogy az Aerosmith Franciaországba (Európába) jön koncertezni - a Hellfesten lépnek fel. A fesztivál honlapja (http://www.hellfest.fr de eredetileg egy zombiszemű nő volt a címlapon egy véres karddal) engem is megijesztett egy kicsit*, aggódtam, hogy lánccsörgetős zenére pogózó kigyúrt-kitetovált-kopasz közönség közt kell majd meglapulnom, de aztán csak megkockáztattam és vettem egy napijegyet. És milyen jól tettem, mert márciusban már elfogyott az összes heti- és napijegy, így hiába invitáltam bárkit, nem tudtak jönni.

Szóval végül egyedül autóztam el Clisson-ba (200 km), ami egy álmos kisváros lehet egyébként, de erre a hétvégére elözönlik a rockerek (köztük nem kevés kigyúrt-kitetovált-kopasz is).

Általában a fesztiválról azt mondhatom, hogy a dizájn nagyon jó (minden részletre figyelnek, lásd alább), a zenei program magas színvonalú (bár a felvonuló punk- és death-metál-zenekarok nívóját nem tudom megítélni), de a szervezés részén még van mit csiszolni.

Régesrégi Sziget-élményeimre támaszkodva némi összehasonlítás:

- itt egy völgybe szorul be a fesztivál területe, és nem is túl nagy, ezért csak 4 kisebb tematikus színpad/sátor van a sarkokban, plusz a főszínpad, amiből rögtön kettő is van egymás mellett, hogy amíg az egyiken játszik egy zenekar, addig a másikon beállíthassák a következő felszerelését. Ezáltal délután 2-től hajnali 2-ig (!! nincs csendrendelet, pedig a városkában jól hallatszik a dübörgő basszus) folyamatosan élőzene szól a főtéren

- emiatt a kempingek e területen kívül, szektorokban helyezkednek el (állítólag csak igen alapszintű vizesblokkal), ami azért jó, mert aki aludni akar, az félrevonulhat, aki meg fesztiválozni akar, az nem fog hasraesni a sátrak feszítőköteleiben...

A fesztiválterület bejárata

Naplementében a szálló por felett kedélyesen vigyorgó koponya

- a fesztivál területén enni-innivalót csak zsetonért lehet venni (italt egyenáron), amit pénztáraknál lehet szerezni (1 euro = 1 zseton) és a végén nincs visszaváltás. Gondolom, azért találták ki, hogy meggyorsítsák a fizetést és így csökkenjen a sorállás. Az árak azért itt is eléggé elszálltak (fél literes víz 2,5 euro**, fél liter sör 4 euro), viszont az első alkalommal kapsz strapabíró műanyagpoharat, amit aztán újra lehet tölttetni (létezik 1 literes kivitelben is szomjasak számára)

- a fesztiválnak van telefonos applikációja, programváltozásokkal frissítve

- a bejutás viszont egy káosz: kocsival a városba érve sehol nincs kitáblázva, hogy hol van a hivatalos parkolóterület, a városon belül pedig nyilván már egymás hegyén-hátán állnak a kocsik. Fél órát kerengtem, mire egy szervezősrác elmagyarázta, hogy merre kell indulni (kifelé a városból) a parkolókhoz. Végre odataláltam, egy picike helyet is kerítettem a sátrak(!) és a lakókocsik közt. Állítólag rendszeres kisbusz-járatok vitték innen a közönséget a fesztiválra, de hamar rájöttem, hogy jobban járok, ha begyaloglok. De a városközpontban sincs sehol kitáblázva, merre van a bejárat, az applikációnak pont a térkép-része még fejlesztés alatt, úgyhogy próbáltam követni a zenét (zajt). Azt hinnénk persze, hogy simán csak sodródni kell a bőrkabátos-bakancsos tömeggel, de e koraesti órában csak lézengtek mindenfelé, úgyhogy újabb fél órába telt megtalálni a bejáratot.

- a koncertek végén ugyanez a mizéria visszafelé: vagy visszagyalogolsz a parkolóba éjjel, vagy vársz a kisbuszra és megküzdesz az ülőhelyedért plusz fizetsz 2 eurót a transzferért.

- a POR: sok-sok éve egy Sziget-fesztivál után három napig köhögtünk fel fekete port, pedig gyepen (igaz, letaposott) ugráltunk. Itt konkrétan egy por-sivatagban zajlik a buli, amit még itt-ott szalmával is beborítottak (hogy azt is belélegezhessük). Meg sem kísérelték locsolással vagy műanyag borítással csökkenteni a porszennyezést.

A két főszínpad

A kereskedelmi szektor. hangárnyi boltok rocker-kellékekkel

Dekoráció: a pokol tüzei

Csendélet

A fesztiválnak saját (címkézett) bora is van, ha jól értettem, minden évben más

*utánaolvastam, és az egyik évben felháborodott keresztények élőláncot alkotva próbálták bojkottálni a fesztivált istenkáromló neve miatt

**mert a kartonzsetont félbe is lehet törni

Pampogás

Az utóbbi néhány hétben kissé kaotikus volt a helyzet az osztályon: az öt rezidens közül egy (néha kettő) szinte mindig hiányzott és a három szakorvos közül egy MINDIG hiányzott (és az sosem én voltam). Ráadásul a két zöldfülű, nem-neurológus rezidens (akikről korábban már tettem említést) rögtön a mélyvízben találta magát, és ez eléggé megviselt mindenkit. Engem leginkább az a felismerés, hogy a többi, neurológus rezidens álszent módon úgy csinált, mintha azok nem szorulnának segítségre, és így nem is segítettek nekik önszántukból, ez a kettő lüke pedig akkor már dacból sem kért. A dolog odáig fajult, hogy a pszichiáter sráccal (aki valóban egy kicsit furi) többen szóba sem állnak (például azért, mert mindenkinél diagnosztizál valamilyen pszichiátriai kórképet...). Emiatt persze nekünk, szakorvosoknak kell többet segíteni nekik és helyettük csinálni dolgokat, csakhát a mi időnk és energiánk is véges, főleg, ha egymást is helyettesíteni kell, stb.

A mi osztályrészegünk vezetője, a H professzor ugyan megígérte, hogy levesz terhet a vállunkról és majd kézbe veszi a dolgokat (és főleg a pszichiáter fiút), de ez csak félig sikerül egyelőre, ugyanis H professzor csak minden második nap elérhető.

Egyszóval eléggé kimerült vagyok.

A múlt pénteken pedig továbbképzés volt Nantes-ban a neurológus rezidenseknek, akik úgy gondolták, hogy akkor testületileg oda is vonulnak, és az összesen 4 nem-neurológus rezidens boldoguljon a kétszer negyven ágyas osztályon plusz az ügyeletekkel, ahogy tud. Mikor jó három héttel korábban két kollégámmal jeleztük nekik, hogy ez tán nem olyan jó ötlet, megígérték (álszent módon), hogy majd újragondolják a dolgot. Persze semmi nem történt, és a katasztrófát megelőzendő, nekem kellett (felvállalva a népszerűtlenséget) felszólalnom a csütörtök reggeli megbeszélésen, hogy akkor hogy is lesz a pénteki beosztás? Mire No professzor: tényleg, hogy is lesz? Erre nagy csend és lapulás. Aztán mikor előrukkoltak az eredeti tervvel, és ezt hallva a prof is elégedetlenségének adott hangot, végül kénytelenek voltak újrabeszélni a dolgot és ketten feláldozták magukat (ahogy eddig minden alkalommal, csak mindig más), és maradtak dolgozni fejtágítás helyett.

Eközben én No profnak pampogtam, hogy miért ennyire felelőtlenek a rezidensek és maguktól miért nem képesek ésszerű kompromisszumokra, stb. (Nem mondtam, de hozzágondoltam, hogy ilyen helyzetben talán az osztályvezetőnek sem ártana képben lennie és nem az utolsó pillanatban reagálnia.) Ő azon pampogott cserébe, hogy bezzeg, amikor Poitiers-ben vagy szombaton van a továbbképzés, akkor nem tolonganak ennyire a tudásszomjtól hajtva, és egy minimális szintű kötelességtudat igazán elvárható lenne tőlük.

Szerencsére a katasztrófa így elkerült minket (épphogy és egyelőre), valamint jól kipampogtuk magunkat, és most minden zajlik tovább ugyanúgy...

Oléoléolé

Elkezdődött tehát a foci-VB, amely elsőszámú beszédtéma lett a kollégáimmal (most épp mind pasi) töltött menzai ebédek során. Korábban csak a saját szülővárosuk focicsapatának meccseiről számoltak be ketten (Jonathan + Stéphane), de most, hogy a nemzeti gárda, a "Kékek" indulnak küzdeni, váratlanul kiderült, hogy No prof is focirajongó. Ők hárman nosztalgiázva idézik fel egy-egy tizenhat/tizenkét/nyolc/stb. évvel ezelőtti VB-meccs részleteit (kit állítottak ki, mikor rúgták a gólt, hogyan csalt a bíró), mármint azokat, ahol a francia csapat játszott. No prof állítólag kamaszkorában a mexikói VB alatt éjszakánként átlógott a szomszédba meccset nézni a haverjaival, mert náluk nem jött be az a csatorna.

A várakozásaik szerintem kissé túlfűtöttek (a legjobb négy közé jutásra számítanak), bár most, hogy a csapatkapitány Ribéry lesérült, csökkentek a reményeik.

Azért van öniróniájuk is szerencsére: Stéphane szerint tulajdonképpen már akkor is elégedettnek kellene lenniük, ha a francia válogatott hajlandó kifutni a pályára. Ezzel arra utalt, hogy négy éve a dél-afrikai VB-n néhány csapattag nehezményezte az edzőjük döntéseit, és a veszekedés után sztrájkba lépett az egész csapat: nem szálltak ki az őket szállító buszból!

De szerencsére ez nem ismétlődhet meg idén, hiszen a bűnbakot, az ominózus buszt ünnepélyesen széttrancsírozták:

http://index.hu/index2/#bloghu/futballsznob/2014/05/28/a_franciak_egy_busz_elpusztitasaval_hangoltak_a_vb-re

Barbecue és tejfakasztó

Hétfőn este Aude rendezett házavató-barbecue partit, mert a barátjával végre találtak egy kiadó sorházat a klinika közelében, és így kiköltözhetett a koleszból. Nagyjából tizenöten voltunk, először a kertben indult a sütögetés, de jött egy zivatar és így mindent bepakoltunk. Aztán az eső elálltával, és mivel még este 9-kor is kellemes alkonyi napsütés volt, megszavaztuk, hogy mégis inkább kinn együk meg a rostonsülteket. Már javában falatoztunk, mikor ismét esni kezdett, és egy ideig ellenálltunk dacból, de amikor már komolyabban szemerkélt, végül végleg berakodtunk és benn folytatódott majd ért véget éjfélkor a traccsparti-iszogatás. Elsősorban a rezidensek voltak hivatalosak, de minket, a három legfiatalabb szakorvost is bevettek azért a brancsba :)

Ekkor már megint esett... de azért vigyorgunk

Másnap pedig Jonathan kollégámnál volt kvázi-tejfakasztó vendégség: mivel az esküvőjüket (az egyik rezidenslánnyal) az ország másik csücskében tartották, és így mi nem voltunk jelen, egy utó-ünneplést rendeztek a szakorvosi gárdának, és egyben hivatalosan is bemutatták a nagyközönségnek az egyhónapos kislányukat (de páran már láttuk Őt még a kórházban). Egy ún. "traiteur" (vendéglő) szállította a különféle díszes és finom falatkákat, amikkel az est végére jóllaktunk. A vendégek döntő többsége férfi lévén, az est fő témája persze a közelgő foci VB volt.

A kismama egyébként jövő héten felköltözik Párizsba öt hónapra, hogy ott teljesítse kötelező klinikai gyakorlatát és írja meg a szakdolgozatát. Miközben ő dolgozik és ügyel, addig a babára megosztva vigyáz majd a nagymama, egy dadus és hétfőn-kedden az apuka, aki így vette ki az összes szabadságát egész nyárra elosztva. Amikor megjegyeztem, hogy nálunk elég szokatlan a szülés után másfél hónappal visszamenni dolgozni, és akár két évet is otthon maradhatnak az anyukák, teljesen meglepődtek: egyrészt hogy miért akarna valaki két évre kimaradni a munkából, másrészt, hogy ha ez így jó, akkor viszont miért nem születik nálunk sokkal több gyerek. Hát erre nem tudtam épkézláb magyarázatot adni, de azt hiszem, a jelenlevő két kismama egyike sem teljesen önszántából hagyja majd másra a két/háromhónapos gyerekét.

Piquey és Cap Ferret

A hosszú hétvégére ismét meghívást kaptam A-éktól, és a kánikulára való tekintettel még szombat délután továbbmentünk a nyaralójukba, Piquey-be. Ez az üdülőfalu az Arcachon-öböl és az Atlanti-óceán közti keskeny félszigeten fekszik, és következésképpen strandolásnál lehet választani a vadabb vizű óceánpart, vagy a csendesebb, de uncsibb (két fokkal melegebb) öböl között. A falvak között meglepően nagy területen érintetlen fenyőerdők és homokdűnék fekszenek, az óceánpart beépítetlen szabadstrand (csak egyes részein vannak vízimentők meg egy-két büfé).

Az öbölben ezerszámra horgonyoznak a menőbbnél menőbb vitorlások és egyéb hajók, ugyanis mint megtudtam, ez a félsziget (és azon belül is Cap Ferret) a legfelkapottabb nyaralóhelyek egyike az országban, idézem "csak a puccos párizsiak engedhetik meg maguknak".

Kétségtelen, hogy nem árt egy combosabb alaptőke az itteni színvonal és hajó fenntartásához, de ezt a jelek szerint nem csak a párizsiak engedhetik meg maguknak: szombat este vacsorára, vasárnap pedig aperitif-re voltunk hivatalosak a család helyi barátaihoz, akik között egy párizsi sem akadt, viszont volt például egy szemész és egy építési vállalkozó.

Egy homokdűnén átkelve jutunk az óceánpartra

Egy NagyMenő

Az öböl strandjára szombat délután éppen apálykor értünk, ezért legfőbb szórakozásunk a kagylóhéj-távbadobó-verseny volt a gyerekkel, de a rozmárvérű bordói franciák jót úsztak a 19 fokos vízben (a magyar lányok csak bokáig mentek bele és nosztalgiáztak a Balaton 26 fokos vizéről).
A vacsora barbecue volt, de egy hirtelen vihar miatt végül benn ettük meg az eresz alatt sütött húst és zöldségeket. A nyolcfős társaságból én voltam a legfiatalabb (nem számítva a plusz három gyereket). A bevezetésként felszolgált rumos koktél megalapozta a hangulatot, és egy szórakoztató, hangos és hajnalba nyúló estét töltöttünk együtt.
A másnap reggel ennek megfelelően csendesen indult, és csak 11 óra felé autóztunk át az óceánparti szabadstrandra. Itt gyönyörűen zöld színű, kétméteres tarajos hullámok fogadtak minket, a szörfösök legnagyobb örömére, akiket mi halandók csak a partról csodáltunk. A tűző nap elől hamar visszamenekültünk a nyaralóba egy kényelmes sziesztára.

Terasz a fenyőligetben

Az öböl felőli strand - jobb szélen a túlparton látszik a Dűne, amit két éve megmásztunk, lásd: http://mlledesaintes.blogspot.fr/2012/03/dune.html

Délután ismét az öböl felőli oldalra, de egy kisebb strandra mentünk, ami elég zsúfolt volt, de pont jutott még hely egy homokvár építésére. Összefutottunk - félig véletlenül - a tegnapi társasággal, és megcsodálhattuk a szemész vadiúj és szupergyors katamaránját(!). Újabb ismerősökkel is találkoztunk, akik meghívtak magukhoz egy "apero"-ra (jellegzetesen francia műfaj - pár művészien tálalt és ínyenc falatka egy pohár alkohollal valahol 18 és 20 óra között). Aztán késő estére visszaautóztunk Libourne-ba, mert A. Pünkösdhétfőn dolgozott. A hétfő délelőttöt még együtt töltöttük a kertben mókázva a gyerekkel, aztán ebéd után visszavonatoztam Poitiers-be, mert este már egy másik program várt...

D-day

Ma éppen hetven éve szálltak partra Normandiában a szövetséges csapatok. Ebből az alkalomból országos megemlékezéseket tartanak, de a legnagyobb csinnadratta természetesen a helyszínen, a normandiai partokon zajlik: számos államfő teszi tiszteletét az ünnepségen, köztük Erzsébet királynő, Obama, Angela Merkel (aki megköszönte, hogy felszabadították Németországot a nácizmus alól), Putyin és az új (ideiglenes?) ukrán államfő, utóbbiak állítólag negyed órát beszélgettek is.

A házigazda Hollande koszorúz, kezet ráz, fényképezkedik, beszédet tart, bazsovál. Szegényre egyébként rájár a rúd, mert az amúgy is alacsony népszerűségének nem tett jót, hogy az európai választásokon váratlanul jól szerepelt a Nemzeti Front.

A héten viszont a kormány teljesen váratlanul előállt egy tervezettel, amivel átrajzolják a régiók határait országon belül (tulajdonképpen összevonnak), állítólag a bürokrácia csökkentésére. A homályos részletekből annyi tűnik ki, hogy a mi megyénket összevonnák Tours régiójával, és mivel az nagyobb város, Poitiers valószínűleg elvesztené vezető szerepét a régióban: Ez a pletykák szerint nem tetszik a megyénk volt tanácselnökének, Segolene Royal-nak, aki jelenleg frissensült miniszter, korábban Hollande-né. Szóval a meccs még nincs teljesen lejátszva :)

Fejtörők Kastélya

Vasárnap egy Saintes-hez közelebbi programot kerestünk és találtunk E-val: a "Fejtörők Kastélyát" (Chateau des Enigmes, hivatalos nevén Chateau d'Usson). Korábban sosem hallottam róla, pedig csak 30 km a várostól, de E. egy barátja már járt ott és ajánlotta neki.

Az a koncepció, hogy a kastély parkjában és épületében 24 ponton fejtörőket vagy ügyességi feladatokat kell megoldani, a válaszokat egy kis jegyzetfüzetben (amit a belépőhöz kapunk) feljegyezni. Sztori is van, idén Dumas négy muskétása mellé társulunk be ötödiknek és követjük a kalandjaikat (ezzel kicsit a könyvet, kicsit a történelmet is megismerjük). A végén a kastély aulájában egy számítógépbe táplálhatjuk az általunk gondolt válaszokat (ehhez saját vicces programot írtak), és ha helyes, akkor kapunk egy kulcsszót. Előre eldönthetjük, hogy egy híres személyt, egy közmondást vagy egy szót akarunk végül kitalálni, és a 24 kulcsszó ehhez fog kapcsolódni. Ha a pénztárnál bemondjuk a végső helyes megfejtést (személy/közmondás/szó), akkor kapunk egy oklevelet, amelyben XIII. Lajos ünnepélyesen a muskétások közé fogad :)

Ilyen kétnyelvű táblákon kapjuk az instrukciókat

Ez csak a park egyik fele, távolban a kastély

Az egyik feladatban ez az óriás is szerepet kap

Kisállat-simogató + fejtörő

Attól féltünk, hogy az egész nagyon gagyi lesz és megragad az ötévesek szintjén, de nem: voltak ügyességi feladatok, vicces fejtörők, igen könnyű és egész nehéz kérdések is (mondjuk nem árt jól beszélni franciául vagy angolul - mert bónuszként az egész kaland angolul is végigcsinálható). Közben be kell járni a kastély hatalmas parkját, bokrok között settenkedni, a pincerendszerben alagutakban botorkálni - és ha megpihenne a család, van egy csomó piknikezőhely és játszótér.

A parkban fára épült lakosztályok vannak, itt jó pénzért lehet megszállni

A park felől nézve

A 24 kulcsszavas rejtvény a végén pedig egyáltalán nem könnyű, bár itt is előnyben vannak az anyanyelvű résztvevők, mert mi nem ismerjük az összes szóösszetételt és asszociációt, amit a franciák. Azért csak kiizzadtuk magunkból mindhárom jó megfejtést, és így oklevelem van muskétási érdemeimről! Jövőre egyébként újfajta tematika (kalózok) lesz.

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a 17. századi reneszánsz kastély igen szép és jó állapotban fennmaradt, önmagában is megér egy látogatást.

Az aulában pálmaházat (!) alakítottak ki

Egyes oromzati szobroknak szerepe lesz a sztoriban

La Rochelle-i karnevál

Szombat délután leérkeztem Saintes-be E-hoz, hogy együtt töltsük e napsütéses hétvégét. Mivel a szombat esti programkínálat ebben a városban elég szegényes (erről már volt korábban szó), elhatároztuk, hogy "elugrunk" La Rochelle-be (=80 km) vacsorázni és szórakozni. Már a főtéren nagy tömeg mászkált, és hatalmas animációs kocsik gyülekeztek - látszott, hogy készül valami. Kiderítettük, hogy azt est leszálltával indul a hagyományos városi karnevál, amit tavaszbúcsúztató apropóból rendeznek, és a fő attrakció a kivilágított díszkocsik felvonulása a kikötői rakparton.

Természetesen ezt a bulit nem hagyhattuk ki! A kikötőnél egy pizzériában megvacsoráztunk (felejthető étel és botrányos felszolgálás), fagyiztunk a város legjobb cukrászdájában (Ernesto, csak ajánlani tudom a rózsa-licsi fagyijukat, és ha nem tudunk választani a bőség zavarában, akkor lehet előre kóstolót kérni), megittunk egy pohárral egy bár teraszán, és közben nagyot sétáltunk az óvárosban a hömpölygő tömeggel sodródva. A karnevál alkalmából a megye összes vándor-vidámparkja a kikötőkbe telepedett, és célbalövészet, szellemvasút, óriáskerék mellett mindenféle hátborzongató centrifuga/katapult készülék is várta a bátor vállalkozókat, de mi még a látványtól is émelyegni kezdtünk.

Épp fellőnek valakiket a katapulttal

Vidámpark a kikötőben

Lassan leszállt az est, és csigatempóban megérkeztek a felvonulók is, akiket már szép tömeg várt. A kivilágított-füstölgő-mozgó, élőképes-szereplős kocsik között zenekarok játszottak és táncosok vonultak (több szambaiskola is fellépett). A konfetti tonnaszámra hullott - egy kocsiról vízágyú-szerű géppel "locsoltak" bennünket, később néhány mókás táncos kétmarékkal szórta a hajunkba, sőt, jól bele is masszírozták :) Még másnap reggel is konfettit hullattunk jártunkban-keltünkben. A legutolsó kocsin a város idei szépségkirálynője és két udvarhölgye utazott.

Hajnali egyre lett vége a parádénak, és egy a hazaautózás után kimerülten, de elégedetten tértünk nyugovóra. 

"Retro vidámpark"

"Hippik"

"Kalózhajó"