Látogatás 2.

Némi technikai szünet után következzen az áprilisi francia vakáció további beszámolója.

Saintes-ből döcögős személyvonaton két és fél óra alatt átértem Poitiers-be, ahol az augusztusban ösztöndíjra érkezett Marguarita (lásd: http://mlledesaintes.blogspot.hu/2014/08/vendegseg.html) nemzetközi kollégiumában szálltam  meg vendégként. Lepakoltam, és már indultam is a Klinikára, mert korábban levélben megegyeztünk No professzorral, hogy együtt ebédelünk. Ő annyira jó fej volt, hogy a szakorvosi gárdát összetrombitálta, és mindannyian kiautóztunk egy kerthelyiséges étterembe (és az egészet ő állta). Finomat ettünk, koccintottunk (pedig nekik munkaidő volt és kocsival voltak), sztorizott mindenki, hozták a megszokott formájukat. Megható volt, hogy mind eljöttek a kedvemért, mert amúgy nem súrlódásmentes a csapat: ez később sajnos szerencsétlen módon úgy derült ki, hogy az Isabelle által szervezett esti házibulijáról Delphine (Jonathan felesége) jelenlétében beszéltem, mert nem tudtam, hogy ők nem hivatalosak - és ebből sok kellemetlenség származott. A klinikáról egyébként többen is (Matthias, Laurene) hamarosan La Rochelle-be költöznek át, ami nyilván érzékenyen érinti a profot - de talán ezért felajánlotta, hogy bármikor szívesen vár vissza, ha visszahúz a szívem. Az osztályon felújítások, építkezések zajlanak, de nagyjából a régi minden - kivéve, hogy No prof Porche-ja már nem kék, hanem ezüst színű :)

Délután elmentem a személyzeti osztályra, mert fél év alatt pont rájöttek, hogy még tartoznak néhány szabadnap kifizetésével és alá kellett írnom pár papírt. A rezidensekkel is dumáltam, meglátogattam a nővérkéket, a titkárnőket elbűvöltem egy doboz marcipánnal, nosztalgiáztam a kávéautomatánál. Este Isabelle-hez voltunk hivatalosak úgy tízen, az egyéves kisfiát így láthattam személyesen is. Eredetileg csak aperitifre mentünk, de olyan jó volt a hangulat, hogy végül nem mentünk tovább étterembe, hanem inkább rendeltünk három pizzát és mulattunk éjfélig...

A Notre Dame és...

...a Városháza is a régi.

Szombaton bankba mentem átvenni az új bankkártyámat, az esernyőboltba megszereltetni az ő művüket, a belvárosban ebédeltünk és soppingoltunk Marguaritával (az egyik kedvenc csokiboltom bezárt, de nyílt másból új). Délután még sétáltunk egy nagyot Laurene-nel is. Egyedül a volt főbérlőmet nem sikerült sehogy sem elérni telefonon, hogy tisztázzuk a tartozását, így kénytelen leszek hivatalos útra terelni a dolgot.

Este a kollégiumban barbecue-parti volt libanoni házigazdával és menüvel, sok zenével, majd éjfél felé nyugodni tértem (volna), de a másik barbecue-parti folytatódott hangos zenével és énekléssel, ezért csak hajnaltájt sikerült elaludni.

Így a vasárnapot kényelmesre vettük, és kölcsönbiciklivel a patak partján bringáztunk, majd egy réten piknikeztünk a tavaszi napon, este meg mindent be kellett csomagolnom, hogy a hajnali buszhoz időben kiérjek (kocsi nélkül elég kacifántos eljutni a pályaudvarra). Hétfő délelőtt Párizsba értem, onnan egy fapadossal négyre már itthon is voltam.

Mozgalmas tíz nap volt, remek érzés volt az ismerős helyekre - szinte haza - visszamenni és jóbarátokkal találkozni! 

Látogatás

Nemrég 10 napot töltöttem vakáción Franciaországban, körbelátogatva a régi barátokat, nosztalgiázva - gondoltam, beszámolok róla itt is.

Biofűnyírók a Charles de Gaulle reptéren

Egy közvetlen TGV-vel Nagypénteken éjfélre érkeztem Libourne-ba Párizsból (a légiirányítók sztrájkját így még megúszva), hogy az Húsvétot A-éknál* töltsem. A kis Louis emlékezett rám és jókat játszottunk meg rajzoltunk a kertben, sőt, megtanítottam kifújni a tojást - bár később a befestésükre nem volt időnk. Az ünnepi készülődés, sütés-főzés közben jutott viszont idő egy délutáni kiruccanásra Bordeaux belvárosába, ahol a soppingolást erősen akadályozta, hogy Louis minden boltban az összes elrejtett csokitojást meg akarta keresni (még ott is, ahol nem voltak elég jó fejek ahhoz, hogy eldugjanak ilyesmit a gyerekeknek). Vasárnap reggel természetesen piacozás, majd a kecskegida-comb többórás elkészítése és elfogyasztása volt soron. Délután a családfő kitalálta, hogy halaszthatatlan a frissen átrendezett kert díszbokrainak beszerzése - így mindannyian kivonultunk a (Húsvétvasárnap is nyitvatartó!) kertészetbe. Mivel a férfiembernek egy héttel korábban egynapos epeműtéte volt, a nehéz tuják és egyebek cipelése és rakodása ránk, a két nőre hárult, majd hosszasan keresték mindnek a tökéletes pozíciót a kerítés mellett. Hétfőn locsolkodás nem volt, hanem a Nyuszi feladatköreit átvéve titokban elrejtettem a kertben a rengeteg édességet, és Louis lelkesen megkereste őket. Sokáig szerelgettük össze a tojásokban talált meglepetés-játékokat, majd délután sétáltunk a közeli tónál.

Bordeaux-i gall kakas egy patetikus szoborcsoportban

E családias hétvége után kedden továbbvonatoztam Saintes-be, amely az elmúlt évben alig változott.

Salisbury testvérváros fogadására készülve

Itt E. várt és kiderült, hogy a parókián kisebb magyar diaszpórába csöppentem: három régi barátja (egy házaspár és egy srác) hosszas tervezgetés után kiköltöztek, új életet kezdeni a festői Saintes-ben. Az "A" terv, hogy az egyik benzinkút mellett kézi autómosót nyitnak (ilyen még nincs a városban, és a sok nyugdíjas megfelelő célcsoportnak tűnik) - ottlétem alatt le is dumálták a bérleti díjat és elkezdték a cégalapítást. "B" terv, hogy szoláriumot nyitnak a belvárosban (ebből ugyan van, de csak gagyi és kevés). Mindezt úgy, hogy a nyelvet még csak nemrég kezdték el tanulni, szóval megemelem a kalapom az ilyen vállalkozókedv előtt.

A napok ebben a társaságban vidáman teltek, többször lesétáltunk a belvárosig (kutyasétáltatás ürügyén, meg kiadó üzlethelyiségre vadászva), a kertben étkeztünk a napsütésben, este társasjátékoztunk. Egy délelőtt erejéig La Rochelle-be is bementünk - továbbra is lenyűgözően hangulatos! Elsétáltunk a nagyobbik vitorlás-kikötőbe, de mikor már 20 perce mentünk a mólón kifelé az ezernyi hajó mellett, és még a feléig sem értünk, visszafordultunk. A belső kikötőben legnagyobb meglepetésünkre benn állt a Hermione (írtam róla itt: http://mlledesaintes.blogspot.hu/2013/04/hermione.html), ami lám-lám mégis elkészült, sőt, április 18-án indul az Újvilágba!

Voilá!

Néhány matróz mászkált az árbocokon, lenn rakodták az ellátmányt

Voltunk egy délután sétálni az óceánparton is (pontosabban a Dordogne és a Gironde folyók közös atlanti torkolatánál: Saint-Geroges-de-Didonne, Royan szomszédságában).

A Tanár Urat nem értem el telefonon, ezért elbicikliztem a lakásához, és mivel nem volt otthon, a postaládájában hagytam az ajándékát.

Eric-kel viszont kétszer is együtt vacsoráztam, először nála, hármasban az újdonsült és meglepően fiatal barátnőjével, majd másodjára kettesben** egy számomra eddig ismeretlen, de kiemelkedően jó belvárosi éttermecskében. Elmesélte azt is, hogy a kórházban a távozásom óta már a második külföldi neurológus is elmenekült, így komoly a veszélye, hogy MH is végül más városba költözik el, tehát Ch egyedül marad (és ekkor a neurológiai osztályt bezárják).

 folyt.köv.

*emlékeztetőül: Eric öccsének magyar élettársa 

** a barátnő állítólag nem ért rá

Négy hónap múlva

Most, az új év érkezésével gondolom, mindenki leltárt készít az előző esztendőről (és terveket a következőre). Eszembe jutott, hogy a hazaköltözésem óta eltelt négy hónapról rövid összefoglalót írjak, hátha érdekli a nagyérdeműt.

- Bár korábban többen figyelmeztettek, hogy készüljek fel féléves depresszióra és kulturális sokkra a hazaköltözésnél, nekem ezek elmaradtak. Talán azért, mert ugyanoda, a már jól ismert munkahelyemre mentem vissza, a saját kis lakásomba költöztem, és próbáltam előre elfogadni a hazajövetellel járó kompromisszumokat - mert nyilván nem minden tökéletes, és lehetne idegeskedni a BKV-n, meg az árakon, meg a politikán meg mindenen, de nem biztos, hogy érdemes.

- Az adminisztrációs rész elég hosszadalmas volt, különösen a kocsié (a honosítással végül megbíztam jópénzért egy vállalkozót, de még így is kellett szaladgálnom, és az új rendszámtábla felszerelése sem volt magától értetődő, stb. mondjuk azóta már a téligumi-cserét is kipipáltam egyedül, meg a biztosításokat is, szóval fejlődök). A kinti szervekkel még mindig függőben van pár ügy, ezek közül a legbosszantóbb, hogy a lakás főbérlője még mindig nem fizette vissza a kauciómat, hiába telefonálgatok neki meg küldök ajánlott levelet... de Eric kiokosított a teendőkről, és vállalja a képviseletemet szükség esetén.

- Egyébként a kocsit nem használom mindennap, de jó szolgálatot tesz ügyeletben, bevásárláskor és a vidéki utazásokkor. Pesten még mindig aggódva autózom (a fővárosi vezetési morál katasztrofális).

- Jártam nyelvórára a Francia Intézetbe, ahol tök jó fej csoporttársakat és anyanyelvi tanárt ismertem meg. Ő még a felsőfokú nyelvvizsgára (DALF) való felkészülésben is önzetlenül segített, és november végén ez sikerült is, bár egyáltalán nem volt magától értetődő (a vizsgán nem a hétköznapi nyelvhasználatot kérik számon). Egyébként sajnos gyorsan felejtem, ezt francia regények olvasásával próbálom lassítani. Néha a francia konyha is hiányzik, de a Tesco-ban is egész tisztességes sajtválaszték kapható, és a Francia Intézetben akad kacsamáj-pástétom is, szóval megoldható néhanapján az íz-nosztalgiázás.

- A kintiekkel interneten tartom a kapcsolatot, ha nem is napi szinten, de egész rendszeresen (még No proffal is). Szegény Laurene nappalija közepén még mindig ott áll a felszerelhetetlen tetőcsomagtartó... Közben jártak itthon látogatóba A-ék Louis-val, és találkoztunk is kétszer ezalatt, meg néhány hetente telefonon is beszélünk. Úgy tervezem, hogy áprilisban kilátogatok majd egy hétre, egy kis körutat csinálni az ismerősöknél.

- A munkahelyen meglepően kedvesen fogadtak vissza (azért meglepő, mert lehettek volna irigyek meg rosszindulatúak meg kárörvendőek, de nem - vagy legalábbis nem szemtől szembe). A munkakörülmények és a felszerelés nyilván köszönőviszonyban sincs a kintivel, de élvezem, hogy legkésőbb 5-kor vége a munkaidőnek (bár nincs közben másfél órás ebédszünet), és így van szabadidőm este. A havi négy bentalvós ügyelet még pont kibírható, és mennyivel könnyebb magyarul megírni egy zárójelentést (szintidő 10 perc), mint franciául (szintidő 35 perc)!

- Az így felszabadult szabadidőt igyekszem maximálisan kitölteni hasznosan vagy élvezetesen - sokszor voltam színházban, koncerten, moziban, vendégségben, romkocsmában, illetve hetente legalább egyszer sportolni is eljutok (csak szolidan), és persze a legfőbb, hogy együtt vagyok a családommal és a barátaimmal!

Azt nem állítom, hogy sosem vágyódom vissza, és egyáltalán nincs nosztalgiám a franciaországi életem iránt, de pillanatnyilag nem tervezek visszaköltözni. Reméljük, ez nem fog megváltozni 2015-ben sem...
Boldog Új Évet Mindenkinek!