Hazaút

Holnap reggel hazaindulok, hogy Otthon tölthessem a Karácsonyt! Hurrá! Itt is sokan szabadságon vannak már, és van jelképes karácsonyi dekoráció is a legtöbb helyen, de amúgy nem viszik túlzásba a készülődést (bár a boltokban biztos nagy a tumultus). A leggyakoribb jókívánság a "kellemes év végi ünnepeket".

Az otthontól való távolság érzékeltetésére: több időbe telik innen vonattal eljutni Párizsig, mint onnan Budapestre...még TGV-vel is, ráadásul az nem is áll meg Saintesben, úgyhogy át kell majd szállni. Egyébként az ára is majdnem ugyanannyi az út két szakaszának.

Egyes reptereken persze megint sztrájkolnak, ezúttal a biztonsági szolgálat emberei, de maga Sárközy és az illetékes miniszterek is biztosították a népet arról, hogy nem lesz  nagy fennakadás, mert szükség esetén rendőrökkel helyettesítik a sztrájkolókat.

Emellett még kisebb nehézséget okozott a taxirendelés holnap reggelre, ugyanis a magántaxis nem vállalta (túl korán van), két taxitársaságnak nem volt akkorra elérhető autója (csak fizetős mentőautót tudtak volna küldeni, de arra még nincs szükségem), és végül a harmadiknál sikerült elvállalniuk a fuvarozásomat a pályaudvarra reggel 7-kor (a busz ugyanis csak fél 8-kor indul).

Tehát folytatom a csomagolást, és viszlát otthon!!!

Újrahasznosított karácsonyfa

Szerencsére elvonult a vihar, és csak a kidőlt útjelzőtáblák maradtak utána... Úgyhogy tegnap és ma is biciklire pattantam és először is elvégeztem a heti nagybevásárlást, ma meg a városközpontba mentem be, megnézni az adventi kínálatot. Itt a karácsonyi menü elsősorban libamáj (B változat: kacsamáj) fehérborral, és a desszert kandírozott gesztenye.

Szerettem volna fenyőfát is venni, de aztán rájöttem, hogy nincs hozzá talp. Megkérdeztem, lehet-e ágakat vagy koszorút venni, de nem. De ma a séta közben mázlim volt: a parkban a vihar letördelte a fenyők ágait, ezeket összeszedtem és hazavittem. Sajnos otthon jöttem rá, hogy vázám sincs, amibe beletegyem őket. Végül a múlt héten vett bonsaiom szétesett bambusz-dobozát használtam fel, és az ágakat a földszinti klubhelyiség dekorációja után feleslegesnek bizonyult piros papírszalagokkal tudtam rögzíteni (nem túl stabilan persze). Néhány csillagos csipesszel díszítettem, és így lett kész az én hulladékokból összetákolt karácsonyfám:

Kár, hogy az ágak mind lefele konyulnak, mert így olyan szomorkás, de azért mégiscsak fenyőillata van :)

Hozzáteszem, hogy élőben egy kicsit azért jobban néz ki, csak még nem tudom, hogy kell jó képet csinálni az okostelefonnal. Utóbbi ügyében továbbra is levelezésben állok a szolgáltatóval, akiknek visszaküldhettem az aláírt szerződést 4(!) kiegészítő irattal és egy nulla eurora kiállított számlával együtt (na például erre kell a számlatömb). De ahhoz, hogy az  internetes vásárláskor ígért 30 euro kedvezményt valóban jóváírják nekem, még egy másik nyomtatványt is vissza kell juttatnom nekik a dobozon levő vonalkód eredeti példányával együtt... ennél bonyolultabban már nem lehetne megoldani ezt, miközben a készülékkel a telefontársaság ugye még a pontos tartózkodási helyemhez, az e-mailemhez és a bankszámlámhoz is hozzá tudna férni...

A Vihar

Három napja "narancsszínű" figyelmeztetés érvényes a megyében, mert hatalmas vihar érkezett az óceán felől, és három napja ömlik az eső, 100 km/h feletti szélviharral kísérve. A TV-ben állandóan erről van szó, és minden nap több körlevél érkezik a kórházban az aktuális tudni- és tennivalókról (nagyon komolyan veszik a katasztrófavédelmet, még azt is előírták, hogy pontosan milyen típusú villanyégőkkel lehet díszíteni a kórházi műkarácsonyfákat...). A lakásból kezdetben nem tűnt vészesnek a dolog, bár egész éjjel zörögnek a spaletták, fütyül a szél a folyosón meg a tető alatt, és emiatt óránként felébredek. De ma már elkezdett szivárogni a víz az erkélyajtó alatt...és a kórházi irodámban is pocsolyát találtam reggel, amire azt hittem, hogy a nemlétező radiátor folyik, de felvilágosítottak, hogy az átázott falból szivárog!

Aztán amikor este a kórházból kilépve visszafújt a szembeszél, és kaptam az arcomba egy kis jégesőt, már nem volt annyira vicces a dolog. A hazáig tartó 300 m-es úton futva is ronggyá áztam (az ernyőnek nem volt esélye kinyílnia).

Így tegnap nem fogadtam kitörő örömmel, amikor rajtaütésszerűen közölte a kolléganőm este fél 6-kor, hogy akkor most ugye indulunk az esti továbbképzésre Poitiers-be, ami 150 km-re van innen. Az autópályán is ömlött az eső, és már eleve kissé aggódtam, de amikor a beszélgetés közben mellékesen megjegyezte, hogy retinabetegsége van, és rosszul lát, onnantól kezdve égnek állt a hajam... Másfél óra alatt mégis megérkeztünk, meghallgattuk az okosságokat, aztán este 10-kor visszaindultunk hasonló meteorológiai viszonyok között - és csodák csodájára épségben haza is értünk!

Remélhetőleg holnapra javul a helyzet, mert nagybevásárlást kellene csinálnom (biciklivel persze), ami így még a szupermeleg otthonról hozott túlélődzsekiben sem lenne nagy élmény...

La Rochelle

Vasárnap Agnes elvitt egy városnéző-bevásárló kiruccanásra La Rochelle-be. A városnéző részt kicsit elmosta az eső és a kikötőben nagyon fáztunk, így annyit állapítottam csak meg, hogy ide érdemes lesz tavasszal/nyáron visszatérni. Az óvárosban sok utcában a járdák végig árkádok alatt futnak (ez esőben kifejezetten előnyös), mindenhol a város címerét (vitorláshajó) látni a régi házfalakon és advent alatt utcai hangszórókból egész nap zene szól. A főtéren itt is bazár és ringispil van, csak utóbbi emeletes. A sétálóutcák persze boltokkal és butikokkal vannak tele, és nagyvároshoz méltó módon itt van még képregény-bolt is. Délutánra eléggé megnőtt a tömeg, és nem volt kedvünk tülekedni, így uzsonnáztunk egy kis bisztróban (forró pirítósra olvasztott kecskesajt és óriás lekváros palacsinta, nyamm), majd hazaindultunk a szakadó esőben. Éjjel nagy vihar jött, végig zörögtek a spaletták...

A kikötő felőli városkapu toronyórával

Tegnap kétnapos ismerkedő látogatásra érkezett a reménybeli negyedik neurológus, egy középkorú bolgár pasi. Elég vicces figura, jól beszél franciául, dolgozott már Ausztráliában és Angolában is, nagyon lelkes, csak kicsit talán túl sokat beszél. Ma rámbízták a körbevezetését, de mivel én még nem beszélek olyan flottul franciául, előfordul, hogy egy mondaton belül francia, angol és orosz szavak keverednek (mikor melyik jut előbb eszembe). Járt már Budapesten, és tudja magyarul, hogy "köszönöm", "tessék" és "Bolgár Népköztársaság". :) A nap folyamán kiderült, hogy a bolgár és a magyar egészségügy hasonló problémákkal küzd, bár pl. a gyógyszerellátottságot illetően mi még mindig jobb helyzetben vagyunk. Szegénynek még több hivatalos ügyet és papírt kell intéznie a kiköltözéshez, mert munkavállalási engedélyt is csak akkor kap, ha már felvették a kamarába.

Ma kaptam meg a kamara gratuláló levelét is, amelyben értesítenek a felvételemről. Csatoltak mellé egy füzetet az ide vonatkozó jogszabályokról, egy másik füzetet a kamara mint szakszervezet működéséről, egy tagsági kártyát, és egy kártyát, amit a kocsimba kell(ene) kitennem, és ez feljogosít a KRESZ áthágására, ha szakmailag indokolt ügyben kényszerülök rá. A pecsétszámom, ami otthon ötjegyű, itt tizenegy számjegy (évente 5000 új orvos lép szolgálatba).

Vásár

Ma végre sikerült bejutnom a belvárosba (hétközben mire végzek, minden zárva van és a buszok sem járnak). Először is vettem két kislámpát: az egyiket az ágy mellé (és olvasnivalónak a National Geographic helyi változatát = GEO, amelynek ehavi témája Vietnam), a másikat a legkisebb helyiségbe, ahol kialudt a lámpa, és olyan jól a plafonhoz van csavarozva a búra, hogy nem tudom kicserélni... A kislámpa-választék véges volt, így a neonzöld helyett inkább a lila búrásat választottam, és a kasszánál ért a nagy meglepetés, hogy a két kislámpa pontosan annyiba került, mint a két szuper-öko-gazdaságos izzó!

Itt síelnek a műpályán a gyerekek a Diadalív árnyékában

Naplemente a hídról

Aztán elsétáltam a Főtérre, ahol a diadalív és a ringispil között kis karácsonyi vásár nyílt. A felhozatal mennyisége és minősége sem éri utol pl. a Vörösmarty téri otthoni vásárt, és leginkább italokra és ételekre korlátozódik. Körben fehér műpályán lehetett síelni ingyér, az igazi és műfenyőfák között. A kisgyerekek lefényképezkedhettek a Mikulással ("Karácsony Apó"), és egy sátorban az amatőr levesfőző verseny résztvevőinek alkotásait lehetett kóstolgatni. Mindehhez napsütés és 15 fok társult, így nem volt nagyon karácsonyi az atmoszféra, de ez nem jelenti azt, hogy nem volt jó a hangulat.

Szilveszterkor viszont hagyományos egész napos utcabál lesz jelmezes versenyfutással, utcazenével és esti felvonulással! 

A Főtér főszobra (egy híres polgármester, fején Mikulássipka), háttérben a körhinta

Kulináris kiképzés

Néhány napig nem volt internet a koleszben, a kórházban pedig szigorúan cenzúrázzák, hogy mely honlapokhoz férhetnek hozzá a dolgozók, ezért nem jelentkeztem.

Tegnap a két kolléganővel és a kedves személyzetisnővel, meg egy meglepetésvendéggel (a volt személyzetis főnökkel) vacsorázni mentünk egy hangulatos belvárosi étterembe. Előzőleg már megtudták (lásd előző bejegyzés), hogy a halakat kevéssé kultiválom, de ezt a témát nem hagyták annyiban. Először is felhívták a figyelmemet, hogy a folyami halak és a tengeri halak között köszönőviszony sincs, vagyis utóbbiak biztosan ízleni fognak. Ezután a tengeri herkenytűk dicshimnusza következett, és felsoroltak legalább ötféle kagylót, ötféle rákot, tízféle tengeri halat (ezeknek a nevét persze magyarul sem tudnám), amiket FELTÉTLENÜL ki kell próbálnom. A csigáról és a békacombról bevallották, hogy ők is csak nagyritkán és étteremben fogyasztják, otthon soha. Tehát eltökélték, hogy most majd jól elkezdjük a szisztematikus kóstolókat. Szerencsére rendelhettem mást, de az ő tányérjukról kaptam mintát. Óvatosan kezdtünk, tegnap egy langusztaszerűséget és egyfajta kagylót próbáltam ki, utóbbi nem volt rossz, de különösebben jó sem, leginkább semmilyen.

Előtte persze a helyi alkohol-felhozatallal is ismerkedni kezdtünk: aperitifnek a helyi specialitás, pineau rouge. Borból készül, de édes és töményebb. Finom! (Fogyasztási javaslat: libamájjal...) A főételhez bordói bort rendeltek, mert mint kifejtették, a helyi (Charente-i) borok nem veszik fel a versenyt a bordóiakkal (ezt mondjuk sejtettük). Ez is jó volt, bár nem éreztem benne semmi különöset. Amúgy mindannyian ismerték a tokajit, sőt, állítólag Elzász egy részén termelnek is tokaji jellegű szőlőből bort, bár ezen vitatkoztak egy kicsit. Végül ennyi alkoholizálás után mindannyian vígan kocsiba pattantak és hazafurikáztak :)

Szerencsére Karácsonyra hazaengednek néhány napra, így majd lesz mód személyesen is megosztani az élményeket...

Itt nem járt a Mikulás, mert ebben a régióban nem ünneplik, csak más megyékben. De már nagy a karácsonyi készülődés, megjelentek a dekorációk a kórházban és az utcákon is, vasárnap pedig itt is nyitva lesznek a boltok, hogy költhessük a pénzt. Viszont hó helyett továbbra is eső esik...

Ködszitálás

Megérkezett a "Csiga" című bejegyzésben beharangozott ködös, esős, nyirkos idő... ma egész nap zuhog, kisebb-nagyobb széllökésekkel, de továbbra sincs dermesztő hideg, olyan 10 fok körüli a hőmérséklet. Reggelente hatalmas köd van, főleg a völgyekben - szóval azt hiszem, az autóvezetés (újra)tanulását tavaszra fogom halasztani.

Ez a köd látszik DÉLBEN az irodám ablakából

Ez még egy napos hétvégén készült, a főtéren  üzemel, most már karácsonyi díszben

Azért bementem körbenézni a városba. Még nem említettem, de (valószínűleg a hosszú ebédszünetek kompenzálásaként) szombaton is 7-ig vannak nyitva a boltok (persze ebédszünettel). Délelőtt a bankok és a posta is üzemel. Ha jól értettem, a munkaidőt félnapokban számolják, és egy munkahét 10 félnapból áll, azaz vagy minden hétköznap estig dolgozol, vagy egy délután helyett szombaton.

Jelentem, megvettem az első képregény-könyvemet :) Talán néhányan emlékeztek a Kockás c. kiadványra gyerekkorunkban, amiben mindenféle képregényből volt egy-egy epizód (de nem a Marvel-félékből, hanem európaiakból, Pif és Herkules, stb.). Már akkor is a Rahan volt az egyik kedvencem, ami egy talpraesett szőke(!) ősember kalandjait meséli el, amelyekből mindig hősként kerül ki természetesen. Így mikor megláttam a polcon könyvformátumban, nem tudtam ellenállni... Ha valaki nem ismerte a Kockást, szívesen kölcsönadok néhányat, még megvannak otthon rongyos állapotban :)

Még csütörtökön részt vettem egy fejtágítással összekötött szakmai vacsorán is, amit egy közeli puccos étterembe szerveztek a környező városok neurológusainak. A welcome-drink egy nagyon finom pezsgős koktél volt (a Kir Royalhoz hasonlít, csak levendula-likőrrel), úgyhogy a tudományos előadásnak nem minden részletét tudnám visszaidézni, főleg mivel a gondnokság alá helyezés orvosi és jogi problémáiról volt szó. Utána a molekuláris konyha jegyében készített vacsorát kaptunk, a főétel valami halfilé volt két  répával és két spárgával, és nagyon csodálkoztak, hogy nem rajongok a halfélékért, bár megértően megjegyezték, hogy ahá, végülis Magyarországnak viszonylag kevés tengerpartja van. Bár szerintem ennek elég közvetett a viszonya ahhoz, hogy válogatós vagyok :)

Szakemberek

E modern kórházban minden kis fogaskerék olajozottan működik, minden folyamatra van protokoll és minden feladatra külön szakember. Lássuk, hogyan sikerült az irodámat belaknom: még a hónap elején jött a bútorfelelős ember, akivel a katalógusból kiválasztottuk a bútorokat, ezek egész hamar meg is érkeztek. Aztán szóltak a számítógép-osztálynak, akik kiutaltak nekem egy gépet meg egy nyomtatót. Utána jött az informatikus, aki beüzemelte, de hálózati csatlakozó csak az ajtó mellett volt, ami nem túl praktikus. Így szóltak a kábeleseknek, akik pár nap múlva továbbhúzták a kábelt a szoba belseje felé. De a szekrény és a rohadt nagy íróasztal nem került a helyére. Ezt jeleztem, ekkor a hórukk-embereket hívták (a hívás természetesen minden lépésnél a megfelelő űrlap kitöltésével és csőpostán való továbbításával történik). Ma jött négy ember, akik 3 perc alatt visszarendezték a szobát. De a gép még mindig nem kapcsolódott a hálózathoz, és ehhez még egyszer az informatikus közreműködésére volt szükség - így végre tudok dolgozni az irodában is! Ja, a szoba hőmérsékletét nem tudom szabályozni, mert arra is külön személyzet van, akiknek jelezhettem írásban, hogy nem ártana kicsit feljebb csavarni a fűtést, de ők még nem jelentkeztek...

Mobiltelefon birtokába jutni sem egyszerű: első akadály, hogy csak bankkártyával lehetséges. Ezt a héten végre kipipálhattam, és azonnal meg is rendeltem a megfelelő előfizetést egy okostelefonnal. Ez tegnap meg is érkezett postán - de csak a készülék! A telefonszám egy másik levélben fog majd érkezni, egy űrlappal együtt, amit kitöltve és még X papírokat csatolva-visszaküldve lép majd életbe a számom. 

Nyilván itt is lett volna egyszerűbb mód (feltöltőset venni), de nem tudhattam, ez mennyire bonyolult, csak amikor már késő volt :)

Bankkártya!

A híres francia bürokráciából is kaptam ízelítőt, amikor bankszámlát nyitottam és bankkártyát igényeltem hozzá - 25 nappal ezelőtt.
Tehát a menetrend:
1. a bankban személyesen bankszámlát nyitsz és kérvényezed a bankkártyát
2. két hét múlva kapsz egy levelet, hogy gratulálnak, elkészült a bankkártya
3. másik levélben elküldik a PIN kódot, meg kiegészítő infokat, stb.
/eddig olyan, mint nálunk/
4. lelkesen bemész a bankba, de nem lehet átvenni a kártyát, mert követni kell az előírt sorrendet
5. kapsz egy tértivevényes levelet (vagyis elmész a postára átvenni), amiben értesítenek, hogy most már tényleg elkészült a bankkártyád és állnak rendelkezésedre bármiben
6. erről a bankhivatalnok visszajelzést kap, majd felveszi veled a kapcsolatot, és ad egy időpontot (!) néhány napon belülre, amikor átveheted a kártyát
7. elmész a megadott időpontban, de nem árt, ha nem felejted otthon a két héttel ezelőtti levél legaljáról levágandó fecnit, amit aláírva át kell adni
8. még pár papírt aláírsz, és már kezedben is van a kártyád...
+1 bónusz: csekkfüzetet is igényelhetsz, mert néhány helyen csak azt fogadják el

De megérte a sok várakozás, mert így most már hozzáférhetek az első fizetésemhez! :)
(amiből rögtön felelősségbiztosítást kellett kötni, és egy mobiltelefon-előfizetést is kifizettem)

Mozi

Elhatároztam, hogy ma délután a hűvös és ködös idő ellenére elbicajozok a közeli (és egyetlen) multiplexbe mozizni. Elég nagy tömeg fogadott, mindenféle korosztályból voltak ott. A műsor egyharmadát francia vígjátékok, drámák és rajzfilmek alkották, a maradék a szokásos vegyes nemzetközi (hollywoodi) felhozatal. Természetesen szigorúan mind szinkronizálva. Minden filmet csak kétszer vetítenek egy nap, de így is meglepett, hogy több előadásra is már teljesen elfogytak a jegyek (és ezek mind francia filmek voltak, egy kivétellel, de az meg a "Tintin kalandjai" volt). Így nem volt sok lehetőségem válogatni, és végül az Immortals címűre vettem jegyet, bár nem bántam nagyon, mert kíváncsi voltam rá. 

Újabb meglepetés ért a teremben, ugyanis nem voltak helyjegyek, hanem mindenki oda ült, ahova akart (és ahol talált helyet). Ezért a későn jövők csak az első sorban tudtak leülni... A film előtt helyi (Saintes-i) üzletek és szolgáltatók reklámozták magukat, semmi előzetes nem volt más filmből. Maga a film persze nagyon blőd volt, az egy percre jutó felnyársalások száma kb 3, mindehhez az ógörög mitológiából innen-onnan összegyúrt sztori adott mellékes hátteret. Hazabicikliznem már sötétben kellett, ami nekem kihívás volt, és mivel a multiplex már a városhatáron kívül van, ott nincs se bicikliút, se közvilágítás. De azért hazaértem épségben.

Javítsatok ki, ha tévedek, de Pallas Athéne és Poszeidón istenség lévén nem volt halhatatlan??? ;)

Fura gyümölcs

Ma megkóstoltam egy eddig általam nem ismert gyümölcsöt, amelynek a neve nekünk kissé bizarr: KAKI. Korábbi városi sétáink során már feltűnt néhány villa kertjében egy fura fa, amelyen narancsszínű gyümölcsök voltak, de levél már nem maradt a fán. Akkor azt hittem, valami dísznarancs-féleségről van szó, hiszen néhány téren pálmafát is látni itt, közelebbről meg nem tudtuk megnézni a kerítések miatt. 

Később a gyümölcs a szupermarketben tűnt fel nekem (akkor a neve miatt), és végül sikerült összekapcsolni a fát a terméssel. Kinézetre olyan, mint egy nagyobb paradicsom. Az íze leginkább a mangóra emlékeztet, de előnye, hogy nincs benne egyáltalán mag. Távolról sem francia specialitás: Ázsiában honos, és valóban október-november a szüret ideje (talán ezért nem láttuk a nyári utazás során???). Állítólag néha otthon is kapható, ha tehetitek, kóstoljátok meg!

Bővebb információk a gyümölcsről itt:  http://en.wikipedia.org/wiki/Diospyros_kaki

Helyiek

Lassan kiderült, hogy miért olyan magas (>80) a betegek átlagéletkora a kórházban. Charente megye ugyanis kedvelt célpontja a francia és nem francia nyugdíjasoknak, akik e viszonylag kellemes éghajlatú (még most is +10 fok feletti), csendes tájra költöznek, amely nem annyira drága, mint a Cote d'Azur. Egész piac épült erre, rengeteg az idősotthon, például a kórházzal szemközti kastélyból is az lesz nemsokára.  

De fiatalok is laknak itt azért, a közelben például egy nagy katonai kiképzőbázis és -iskola van, ahol főleg vadászpilótának tanulnak. Találkoztam egy 16 éves lánnyal is, aki ide jár (természetesen vadászpilóta akar lenni), a kórházba egy terepszínű ruhás oktatótiszt kísérte be. Egyébként a kórházban sokaknak szolgál vagy szolgált a fia Afganisztánban, csak még nem derítettem ki, hogy teljesen önként vagy csak félig.

A városka lakói nagyon barátságosak, a buszra felszállva a sofőr köszön(!), a mellettem ülő nénike rögtön ismerkedni kezd, a pénztárosnő mosolyog, a biciklieladó készségesen válaszol minden hülye kérdésemre - szóval olyan emberiek. A közlekedési morál is más persze, még le sem léptem a járdáról, és máris lassítanak a zebránál, a biciklis bénázásomat a körforgalomban pedig türelmesen, egy dudaszó nélkül kivárták.

Ez persze valószínűleg a nagyvárosokban nem így van Franciaországban sem, de most mindenesetre élvezem ezt a derűs környezetet az otthoni morcos hangulat után.

Munkatempó

A kórházban is más a munkatempó, mint otthon. Egyáltalán nem mondhatom, hogy henyélnek, de mindenre elegendő időt szánnak, vagyis nincs rohanás és minimális a káosz. Hátránya a dolognak, hogy ritkán végzünk a teendőkkel 7 előtt. Részemről persze a szótárazgatás és a leírtak/hallottak értelmezése teszi ki a munkaidő nagy részét, vagyis a hatékonyságom elég alacsony egyelőre. Nem kényeztetnek el, a magyarázatokat nem viszik túlzásba, bár ha nagyon nem vágom a dolgot és megkérdezem, akkor szívesen elmondják. Sajnos néha evidensnek tartanak olyat is, ami egyáltalán nem az. Példa: az EEG görbék (az agyhullámok képernyőre vetített képének) elemzése. Ez komolyabb előtanulmányokat igényel, amelyek részemről nagyjából hiányoznak, ezt be is vallottam az új kollégáknak. Sebaj, majd segítünk, és megtanulod - szuper. Akkor kezdhetem is elemezni az XY néni görbéjét. Oké. Fél óra múlva megkérdezték, hogy akkor mit gondolok róla - én pedig még meg sem találtam a gépen a bekapcsoló gombot. Miután bekapcsolták nekem, otthagytak egy közepesen bonyolult programmal kettesben, hogy azzal analizáljam az EEG-t. Estére már odáig jutottam, hogy meg tudtam nyitni és meg tudtam nézni a hullámvonalakat, na de elemzésről még nem nagyon beszélhettünk. Azért az elmúlt hetekben szép lassan kitaláltam, melyik gomb mire való, úgyhogy most már csak az elméleti hátteremet kell felfejleszteni :)

A legnagyobb nehézséget egyébként az jelenti, hogy a leletek jelentős részét kézzel írják, és képtelen vagyok kibogarászni a macskakaparásukat (mondjuk néha ők maguk sem). Az viszont megnyugtatott, hogy nem csak én ejtek helyesírási hibákat, mert amit diktafonra diktáltam (helyesen), azt az adminisztrátor néhány nyelvtani hibával írta le (persze ezeket nem én vettem észre).

És megérkeztek a gondosan megválasztott székek az irodámba - csakhogy levendula helyett tűzpirosak :) így tovább fokozzák az amúgy is vidám hangulatot a szobában, amit a négy hatalmas ablakon beömlő napfény-áradat okoz. Nem is értem, miért ez az iroda maradt üresen eddig, bár lehet, hogy a nyári kánikulában majd megtudom...  

Csiga

Meglepő módon nem a tányéron felszolgált csigáról lesz szó! Azt egyébként még nem is láttam, és bár a piacon árulnak néhány furcsa élőlényt, azok a tengerből származnak.

Ma megtudtam, hogy Charente megye egyik jelképe a csiga. A jóindulatú változat szerint azért, mert az éghajlat elég nedves, és télen gyakori a köd meg az ónos eső. A rosszindulatú változat a helyiekre vonatkoztatja a szimbólumot: békés, ráérős, udvarias népség, akiknek megalszik a tej a szájában. Az igaz, hogy sorbanálláskor, a zebránál, a kórházi viziten senki nem türelmetlenkedik. Az áruházban a hentespultnál az eladónő még bíztatott is, hogy nézzem meg még egyszer a szótárban a keresett szót ("savanyúkáposzta" - de sajnos nem létezik francia megfelelője).

Azon is meglepődtem, hogy mennyire szigorúan betartják az ebédidőt: 12.30 és 14.00 között lehetetlen bármit is elintézni, mert a bankok, a boltok többsége, sőt az uszoda is bezár ekkor. A kórházból is néhányan hazamennek ebédelni, de a többiek is elérhetetlenek ilyenkor, mert EBÉDSZÜNET van. A kórházi menzát még nem próbáltam ki, de a betegeknek felszolgált kaja alapján diétás a mennyiség és a minőség is (nem silány, hanem épphogy saláta meg joghurt meg sovány hús szósszal).

A sajtok szisztematikus végigkóstolását már megkezdtük, a borokét még nem. A kecskesajtok egyelőre kevésbé jönnek be (bár lehet, hogy csak az első két típus volt jellegtelen). Kenyérből viszont szűkebb a választék, és most már biztos, hogy a baguette csak frissen jó. Az áruházban az étel/italkínálat után a legfurcsább a képregény-felhozatal, ez már tényleg a fanatizmus határát súrolja (az egyik neurológus kolléganőmről is kiderült, hogy negyvenes létére képregény-gyűjtő).

Kommunikáció

Egy kicsivel többet értek már a franciák beszédéből, bár még távolról sem mindent. Megnehezíti a dolgot, hogy beszédben sok zsargont használnak, míg írásban rettentő körülményesek és hivatalosak, és az iskolai tananyagban egyik sem szerepelt otthon... Beszélni is többet próbálok, csak továbbra is igen lassan. Ez a betegeket zavarja a legkevésbé, nagyon kedvesek és türelmesek. Azért az vicces helyzet volt, amikor a marokkói származású bácsit kellett kikérdeznem, aki bár 10 éve él itt, mégis csak pár szót beszél franciául, és ezért kézzel-lábbal jelbeszélgetve értettük meg egymást :)

Az szobám ablakai a felső emeleten a jobb szélen (bár még nem érkeztek meg a levendulaszínű bútorok)

A mellékelt képeken látszik, hogy a kórház épülete új, modern, bár kissé dobozszerű és nem túl magas (max 3 emelet).  Sok üvegfala van, ezért világos belül is, és racionális a belső kialakítása - csak olyan, mint egy útvesztő. Ja, és az is látszik a képen, hogy a város peremén, a semmi közepén áll... Innen már csak egy ugrás a sok nagyáruházból álló kereskedelmi központ (kb mint Budaörs), néhány sportpálya és a krematórium. De állítólag jövőre egy nagyobb uszoda is felépül majd a közelben, mert a jelenlegi a városközpontban elég kicsi, és a nyitvatartása is korlátozott, vasárnap természetesen zárva van. 

Bringa

Ma fontos lépéssel jutottam előrébb a berendezkedést illetően: bringatulajdonos lettem!
Délelőtt először egy hagyományos piacra vitt el minket kocsival a kedves személyzetis nő, Agnes. Néhány zöldségről nem tudtuk, hogy micsoda, salátából is van vagy ötféle, a sajtospultról és a tengeri herkentyűs árusokról nem is beszélve. Innen egy "régi biciklik, motorok és autók bazárjának" meghirdetett piacra mentünk, egy használt kempingbicikli reményében. De a régi itt tényleg régit jelentett, vagyis rozsdás ócskavasakat, leginkább alkatrészeket, és néhány roncs autómobilt.

Ez egy spéci saláta

Délután a nem túl messzi áruházakba mentünk el, először a Decatlonba, majd a szomszédos Intersportba. Ki is néztünk egy szimpla városi biciklit kosárral, majd a szolgálatkész eladó hozott mérethelyeset, ezután beállította az összes alkatrészt, ülésmagasságot, fékeket, stb., ez eleve benne foglaltatott az árban. Mivel a kitámasztópecek (nem tudom a hivatalos nevét) nehezen záródik, felajánlottak 10% kedvezményt a bicikliből, ami pont fedezte a sisak árát. Így haza már kétkeréken mentem, de nem volt olyan egyszerű, mert ott pont nincs bicikliút, viszont van egy nagy, négysávos kereszteződés. De azért hazavergődtem, és most már a ritkás buszmenetrendtől függetlenül tudok közlekedni a városban!

Az új cangával, a kolesz előtt (a 2. emelet jobb szélső három ajtaja tartozik a lakáshoz)

Egy kis történelem

A mai munkaszüneti napon kihasználtuk a szép napos időt, és városnéző kirándulása indultunk. Eközben sokat tudtunk meg Saintes történelméről is: az itt élő gall törzseket a rómaiak leigázták, és a Lyonból az Atlanti-óceánhoz vezető fő kereskedelmi út innenső végére, a Charente partjára egy várost alapítottak (Mediolanum). Az i.sz. 1-2. században élte fénykorát, abból az időből származik az itteni ókori maradványok többsége (amfiteátrum, termálfürdő, diadalív). A 4. századtól jelentősége és népessége csökkent, az épületek köveit széthordták a városfal felépítéséhez, neve is Saintes lett. Az épületek pedig azért mind fehérek, mert a közelben nagy mészkőbányák vannak.

Szent Péter katedrális a dombról

Jobbra a Szent Eutróp templom

A régi kórház a dombtetőn

Germanicus diadalíve

Az amfiteátrum a kórház közelében van, egy völgyben, és bár elég romos, nagyon hangulatos: körbe lehet sétálni az egészet, a porondon is. Innen felmentünk az egyik dombra a belvárosban, amelynek tetején egy régi főúri udvarház és kápolna mellett épült fel a régi városi kórház, szuper kilátással. Ám mivel nem volt hely terjeszkednie, és az ósdi épület ajtajai túl szűkek voltak a betegágyak tologatásához, 2008-ra felépítették az új kórházat a város peremén, ahol most dolgozom. A régi épületek jelenleg üresen állnak, de a felhasználásáról szóló terveket a hirdetmény szerint meg lehet tekinteni a városházán, minden munkanap 9-17 között. A dombról a város mindhárom nagy temploma látszik: túlparton az apáca rendház Miasszonyunk-temploma, ezen az oldalon a Szent Péter katedrális és a legrégebbi, a Szent Eutróp templom (utóbbit az első püspökről nevezték el).

Amfiteátrum

Az arénában

Kamarai tagság

Végre kaptam időpontot a megyei kamarától a kötelező személyes interjúra, hogy eldöntsék, felvegyenek-e maguk közé. A központ egy másik, közeli városban, Rochefortban van, ott kellett megjelennem ma 11-kor. Eredetileg vonattal mentem volna (anyukám kíséretében, egy kis kirándulással összekötve), csak ezt megnehezítette, hogy az egyetlen vonat 7.30-kor indul Saintesből, de az első busz a kórháztól 7.15-kor megy a városba, vagyis taxival kellett volna lemenni kora reggel, de ebbe beletörődtünk. Mikor ezt elmeséltem az agilis főnökömnek, felháborodott, hogy a kamara hogy teheti kötelezővé a megjelenésemet, ha nincs autóm - és elkezdett telefonálgatni. Végül sikerült megszerveznie, hogy kölcsönadják a kórház autóflottájából (!) az egyik Renault-t, és ő maga személyesen fuvarozott el engem Rochefortba meg vissza. Ez a szívesség egy kissé meglepett, mert eddig nem volt szuperkedves.

A kamarai interjú nagyon hivatalos volt, egy bácsi átnézte a rohadt vastag dossziémat, és megérdeklődte, hogy vajon miért szeretnék Franciaországba és azon belül is épp Charente megyébe jönni. Ezután felvázolta, mi is a Kamara feladata (kb semmi vagy max aktatologatás). Végül 10 percen át mesélte, hogy mi mindent látott, amikor 2008-ban Budapesten járt, és mennyire tetszett neki. A Kamarai Tanács (nagybetűvel) jövő héten dönt a felvételemről, és majd értesítenek. Talán több akadályt már nem gördítenek elém...

Holnap munkaszüneti nap lesz (az első világháború végének napja), így lesz lehetőség kicsit regenerálódni, mert a héten minden nap este 7 ill 9 óráig voltam benn a kórházban.

Hétvége

Szombaton busszal (!) lementünk a belvárosba körülnézni, és dugó volt! Igaz, hogy a főutca csak 2x1 sávos, de akkor is nagynak tűnt a forgalom, a boltokban is sokan voltak. A Lafayette áruházban is körbenéztünk, és mikor fizetni kellett az áruért (leértékelve vettük), a kasszánál ki kellett tölteni egy kérdőívet, hogy melyik országból jöttünk külföldiként - a listán Magyarország sajnos nem szerepelt, az uniós és a nem-uniós államok között sem. Végül megegyeztünk a pénztárossal, hogy Lengyelországhoz sorol minket, a lengyel-magyar barátság nevében is. Mondjuk nem csak mi hiányoztunk a listáról, Szlovákia és a balti államok sem voltak rajta.
Megnéztük még a folyó túlpartján a másik 14. századi templomot, amely mellett valaha nagy apáca-rendház is működött. Nyáron egész nagy turista-forgalom lehet itt, a szuvenír-bolt méretéből ítélve.

Vasárnap az eső miatt is inkább otthon maradtunk, én félig kényszerből is, hogy egyszerre fejlesszem hiányos tudásomat a francia nyelv és az EEG területén. Egyébként kissé javul a helyzet a kommunikációt illetően, már igyekszem teljes mondatokban beszélni, bár kissé lassan, de a betegek és a személyzet ezt meglepően jól tolerálja: próbálják kitalálni, hogy milyen szóra is gondoltam eredetileg, és érdekesnek találják, hogy ugyanonnan származom, mint az elnökük :)
Nagyon változó, hogy kinek a beszédét értem meg, van, akiét minden probléma nélkül tudom követni, másét (pl. a közvetlen főnökömét) alig-alig, amit persze nehezít, hogy ő például hadar.
A szálláson a TV sokat megy, hogy szokja a fülünk a beszédet, már van kedvenc csatornánk is: csomó otthon is játszott sorozatot vetítenek, mégpedig dömpingben, így egymás után három Monk nyomozó és két doktor House megy (ejtsd: ÁUSZ).

Adminisztráció

A kórházi beilleszkedés adminisztratív része olajozottan zajlik, nyitottam bankszámlát, kitöltöttem egy csomó papírt, aláírtam a szerződést, kaptam köpenyeket, mágneskártyát, stb. Az útlevelem fénymásolásánál először a kambodzsai vízumról csinált másolatot, aztán szóltam neki, hogy ez nem biztos, hogy ide elegendő lesz :) de meg sem lepődött, hogy ilyen helyen jártam, pedig ez a nőci büszkén mesélte nekem, hogy még sosem tette ki a lábát Franciaországból 55 év alatt. Már csak egy papír hiányzik, a francia kamara befogadónyilatkozata, amihez személyes meghallgatás szükséges, de 2 hónapja nem képesek időpontot adni erre.

Az előző bejegyzésben nagyképűen hangozhatott, hogy kaptam egy irodát-dolgozószobát, de valóban így van. Azért ez nem volt zökkenőmentes: egy napig nem találták a kulcsát, aztán végre sikerült kinyitniuk. Egy tágas és napfényes szoba sok ablakkal, csak az aggaszt, hogy nem találtam benne radiátort... Sűrű elnézéseket kértek, amiért nincs még bebútorozva (csak egy szekrény, egy fotel és egy hatalmas íróasztal volt benne), ezért másnap jött egy pasi, hogy a katalógusból válasszak berendezést. Még a székek színét is ki kellett választanom (a levendulaszínt javasolta, nekem pedig nem volt ellenvetésem).

Amikor a helyiek egymás között hadarnak, azt nehezen értem, de ha kicsit megerőltetik magukat és lassítanak, akkor elég jól tudom követni. Szerintük vicces akcentusom van (bár hosszú mondatokat még nem hallhattak tőlem). Azért az komikus volt, amikor két doki kitárgyalta, hogy egy konferencián hallottak egy magyar előadót angolul beszélni, és egy kukkot sem értettek belőle - miközben a franciák a hot dogot is otdognak ejtik (sőt, ma egy reklámújságban az ITLIST szó a toplistát jelentette, H nélkül persze). És a reklámokban szereplő minden angol szót megcsillagozva lábjegyzetben lefordítanak franciára. Úgyhogy a TV-ben a reklámok alatt sok felirat fut, mert ezen kívül még az édesség-hirdetések alá kiírják, hogy "egészsége megőrzésének érdekében naponta legalább háromszor fogyasszon gyümölcsöt" meg "rendszeres testmozgással előzze meg a túlsúlyt", stb. 

Berendezkedés

Tehát kis kerülővel végre megérkeztünk Saintes-be, és elhelyezkedtünk a kórházi szolgálati lakásban. Ez elég tágas és főleg világos, alapvető háztartással (ebbe beleértendő egy TV, amin 20 féle csatorna fogható, mind francia).
November 1. itt is munkaszüneti nap, amit arra szántunk, hogy megismerkedjünk a városkával. Elindultunk a napsütésben, de hamar kiderült, hogy a citybe vezető 3 buszjárat közül vasárnap és ünnepnap, valamint este 7 után egyik sem közlekedik (a fennmaradó időben 20 percenként). Így legyalogoltunk a dombról, át a kertvárosi részen, a hangulatos belvárosba, amely ünnepnap révén elég kihalt volt. Megnéztük a Szent Eutróp (a város védőszentje) ereklyéit őrző 11. századi kis templomot, és a nagyobb, 14-15. századi Szent Péter katedrálist. Az óváros egyemeletes, kicsit kopott kőházain csupa spaletta, az ajtók legtöbbször kék színűek. A folyócska (Charente) túlpartján római kori diadalív áll (Germanicus diadalíve), ezen az oldalon pedig sétálóutcákban lehet kávézni és vásárolgatni (persze csak munkanapon).

Azóta három napja inkább borús és esős az idő, bár Dél-Franciaországgal ellentétben itt még nincs áradás. De mindegy is, a napot úgyis a kórházban töltöm: kezdés 8,30 körül (ki mikorra ér be). Egyelőre az adminisztrációval, ill. a rendszer és kollégák megismerésével vagyok elfoglalva, és ez is kimerítő.
Mivel a nevemet képtelenek voltak kiolvasni, inkább átirattam, így mostantól az ILITCHOV név szerepel a kitűzőmön, a köpenyeimen, a polcomon, a diktafonomon (!) és az irodám ajtaján. De még ezt is nehezen jegyzik meg, az Annát esetleg. A bemutatkozásnál minden második kolléga megjegyzi, hogy nahát, milyen magasra nőttem, inkább üljek vissza. Magyarországról már hallottak, de egyesek Belgrádra tippelték a fővárosát. Hamarosan kénytelenek lesznek jobban körülnézni a térképen kelet felé, mert már van két román doktornő, jön egy litván és télen egy bolgár is.