Miből tudom, hogy végleg itt a tavasz?

1. az erkélyem alatt virágzik az orgona
2. a virágládában már látszik a kikelő íriszek hajtása
3. világosban érek haza
4. amikor munka után hazatérek, a rezidensek már söröznek/koktéloznak a kertiasztal mellett a kolesz előtt
5. szintén a rezidensek megtöltöttek egy felfújhatós gumimedencét vízzel a kolesz kertjében (kb térdig ér a vízszint)
6. a városban járva egyre több motorost és lehajtott tetejű sportkocsit látok
7. megnyílt A Fagyizó a belvárosban (nincs több)
8. a Charente partján minden pad foglalt szombat délután
9. elindult az első sétahajó
+1 és persze itt is mindent elborítanak a csokinyulak és -tojások

Egy kis technika

Az előző heti szabadság beszámolói után vissza a munkás hétköznapokba...

A kórház belső udvarán egy nagyon szép és öregnek tűnő olajfa áll, zöld gyeppel és virágágyásokkal körbevéve. A múltkor az üvegfolyosón elsuhanva megláttam egy porszívót az ágyásban, és ez eléggé meglepett. Szerencsére a jól tájékozott nővérek elmagyarázták, hogy az egy kertész-robot, amelyik magától járkál körbe és vágja a gyepet, meg kiszedi a gyomokat és kapál. Senki nem irányítja, hanem valamilyen érzékelők segítségével tudja, hol van az ágyás széle. És aztán este visszamegy a konnektorhoz feltöltődni.

De humán kertészek is akadnak, most épp azon a dombon nyírják a füvet, amelyen a kórház áll. A fák virágoznak, a bejártathoz vezető úton levő hordós pálmákat is szépen gondozzák. A fogadóhall minden fala üvegből van, így szegény recepciós napszúrást kapna, ezért egy hatalmas fehér napernyőt tettek föléje, így rögtön jobb kedvvel lépnek be az emberek. A hallban ezen kívül állandó kiállítás is van: üvegvitrinekben lehet megnézni, hogy az építési munkálatok során milyen római kori leletek kerültek elő.

Vannak ebédszállító robotok is, amik egy bejelölt úton mennek maguktól, és megállnak, ha valaki keresztezi az útjukat. Bár ilyen már Budapesten is akad. Takarítógéppel is naponta kétszer felmossák a folyosókat, de a  hagyományos takarítási módszerek is élnek persze, sőt. Amikor a beteg távozik a szobából ,a takarítók magától értetődő módon az ablakokat is lemossák minden alkalommal. A legkeskenyebb díszléceket is naponta törölgetik körbe a falakon, és a felmosórongyok természetesen egyszer használatosak.

Szóval csillog-villog minden, így egész más a hangulat.

Hogy azért ne látsszon tökéletesnek a dolog, megemlítem, hogy a 4 éve épült kórházban több helyen is pereg a festék és mállik a vakolat. A betegek pedig azt nehezményezik, hogy a minden ágyhoz felszerelt plazmatévé csak akkor működik, ha pénzért bérelnek hozzá távkapcsolót. Botrány!

Bordeaux

Még mindig a múlt hétvégéről.

A kisvárosi tartózkodásom alatt eléggé elszoktam a nyüzsgő metropoliszok nyújtotta pozitív és negatív élményektől, így Bordeaux mély benyomást tett rám. Sajnos a szállásunk a pályaudvar közelében volt (ami nagyon praktikus), de a jelek szerint ez a lepukkant és bevándorlók által lakott rész volt. Szerencsére legalább közel volt a belváros is, bár a szombati séta így is hosszúra sikeredett. Először kivillamosoztunk a folyóparti sétányra, ami sokkal kevésbé szép, mint a budapesti rakpart (alig egy-két híd, a túlparton gyártelepek). Viszont építettek ott egy profi görkori-gördeszka pályát (sáncokkal), ahol szombat reggel a 3-40 éves korosztályból mindenki képviseltette magát. Többen profi oktatótól tanulták a gördeszkázás alapjait (bár némelyik gyerek még a saját lábán sem állt meg elég stabilan). Tovább a parton a régi kikötői hangárokat kávézókká, boltokká és kiállítótermekké alakították át - nyáron biztos szuper hely, de most túl erős volt a szél és szemerkélt az eső. A belvárost szépen rendbehozták, ott is sok múlt századi polgárház-palota és városliget is van. a fő vásárlóutca állítólag az egyik leghosszabb Európában, de nem soppingoltunk, mivel a Louis Vuitton volt az átlagos színvonal... Inkább egy sima bevásárlóközpontban kerestünk ajándékokat az otthoniaknak, pl. irtó büdös sajtot meg csigát szószban befőttesüvegben :)

Ez akár Bp-en is készülhetett volna...

A rakparti villamossínek között végig szép gyep

Este persze muszáj volt kihasználni az egyetemi város nyújtotta szórakozási lehetőségeket. Így először egy pubba ültünk be (meccset is nézni), mert Szent Patrik napját ünnepelte mindenki Guinness-el, és járt hozzá egy vicces, zöld lóherés nemezkalap, úgyhogy innentől ebben vonultunk a bordói éjszakában. Nemcsak nekünk volt ilyenünk, de este 11 után többen is megkérdezték, honnan szerváltuk, merthogy addigra úgy tűnik, mindenhol elfogyott :) Beugrottunk a moziba is, ahol megnéztük a The Artist-ot az Oscar-díjas Dujardin-nel. Kellemes és szórakoztató film, de miért kapott ennyi díjat - nem értem.

Másnap viszont már komolyabban esett, így többször eláztunk, amíg a bolhapiacra értünk, de egy kis időre szerencsére elállt.

Ezután már csak az ebéd és a búcsúzkodás volt hátra...

Azt hinné az ember, hogy a 150 km-re levő kisvárosba hazaérni talán nem nagy kihívás, de ez nagy tévedés. A vonatom ismét 1,5 órát késett, és most hiába próbáltam felvilágosult utasként reklamálni, nem adtak se buszt, se taxit, és meg kellett várni a következő vonatot. Tehát az SNCF menetrend betartásának esélye az egy hét összesítése alapján (sztrájkmentes időszakban) 50%.

Cserébe viszont hazafele ebben a látványban volt részem a vonatról, a szőlőültetvények mellett suhanva:

 

Dűne

Pénteken Bordeaux-ba vonatoztunk, ahol gyorsan megtaláltuk a szállodánkat - de kissé túl korán érkeztünk, és amikor felajánlották, hogy a bőröndjeinket letehetjük a még kitakarítatlan szobában, ezt elfogadtuk. Hááát, talán jobb lett volna nem látni, milyen szörnyű kuplerájt hagytak maguk után az előző lakók, de utána azért tisztességesen  kitakarítottak...

De ezalatt mi kirándulni mentünk a közeli Arcachonba, ami kb Siófoknak felel itt meg: egy-másfél óra vonattal (de fura módon néha buszok helyettesítik a vonatot), üdülőváros a Garonne tengeri torkolatánál. Sokféle villa, nyaraló, park, étterem, kikötő és jelenleg kihalt tengerpart - nyáron viszont állítólag hatalmas a tömeg. De minket a közeli látványosság, a DŰNE érdekelt.

Európa legmagasabb (100-110 m) természetes homokdűnéjéhez lehet elbuszozni. A tengerparton található, a szél emelte a folyami hordalékból, és továbbra is változik a mérete, valamint vándorol lassacskán a szárazföld felé, így ellepve a mögé ültetett fenyvest.

Az oldalán fel lehet kapaszkodni (érdemes mezitláb, ahogy mi is tettük, bár elég hideg volt a homok), a tetején végigsétálni (2,5 km) és ellátni a torkolat túlpartjára és a szigetekre, aztán a meredekebb oldalán akár legurulni, akár leszaladni (vagy csak leevickélni). Szóval elég vicces és érdekes, így borongós időben egy kicsit kísérteties is, és már most is rengeteg olasz iskolás ökörködött itt, de nyáron biztos pusztító a tömeg.

A tetején ülve gyönyörködhetnénk a naplementében, ha nem lenne felhős az ég

A fákat lassan elnyeli a homok...

Utána jó fáradtan visszaértünk az immár rendbetett szobába, és este épphogy elvonszoltuk magunkat a Szent András katedrálisig, amely mellett egy kis étteremben hagyományos helyi ételeket vacsoráztunk - természetesen bordói borokkal kísérve :)

Cognac

Szerdán Andrissal egynapos kirándulást tettünk a közeli Cognac-ba (vonattal 20 perc).

A név nem véletlenül hasonlít a szeszesitalra: hivatalosan csak az nevezhető konyaknak, amit ezen a környéken készítettek. A város turizmusa is 90%-ban erre épül, pedig egyébként is kedves kisváros (kisebb, mint Saintes!), román kori templommal, hangulatos óvárossal, szép parkkal, a főtéren a kötelező körhintával, és a Charente-folyón átívelő hidakkal. Még arról híres, hogy itt született a későbbi I. Ferenc király 1494-ben.

A leghíresebb konyakmárkák hatalmas üzemeket, pincéket és puccos üzleteket tartanak fenn a városban, a kisebb családi vállalkozások (többszáz) pedig a környéken készítik az italt, és nem feltétlenül rosszabbat, mint a nagyok. Mivel azonban holtszezon van, a nagyok közül is csak a Henessy kiállítása látogatható pillanatnyilag, meg a Konyakkészítés Művészetének Múzeuma. Természetesen mindkettőt megnéztük.

Azoknak, akik kevésbé járatosak az égetett szeszek világában, megosztom frissen szerzett ismereteimet a témában: a konyak is szőlőből készül, a környéken 4 féle szőlőfajtát termesztenek, amelyek cukortartalma kisebb, savtartalma magasabb, mint a borszőlőké, de a konyakhoz pont ez szükséges. A friss mustot felforralják, majd a párlatot újból felforralják és desztillálják, így kapják a 70-80-90% alkoholtartalmú ún. életvizet (tiszta szesz). Ezt frissen készített (használatlan) tölgyfahordókba töltik, és évekig hagyják érni - a szesz átveszi a fa tannin-tartalmát (ettől lesz borostyánszínű, meg ízes), és évente elpárolog belőle valamennyi, ezáltal hígul. Amikor a pincemester úgy ítéli, hogy az adott párlat pont ideális, és nem kell tovább érnie, demizsonokba öntik át és tárolják, ameddig kell. A bolti palackba viszont mindig keverék kerül, hiszen az egyes évjáratok nagyon különbözhetnek, de a cimkézett végeredménynek nagyjából azonosnak kell lennie. Tehát a pincemester elkezd kotyvasztani, és ha kell, 100 különböző évjáratú és szőlőfajtájú alapegységből keveri ki a kívánt típust. (Vagyis szigorúan véve sosem lesz teljesen egyforma az összeállítás, de a szakértő szerint ez nem érződik a végeredményen). A VS 2-4, a VSOP 4-6, az XO pedig 6 évnél tovább érlelt összetevőket jelent, de ennél lehetnek sokkal régebbiek, akár 40-60-100 évesek is...

A Henessy-t egyébként egy itt szolgáló leszerelt ír katonatiszt alapította, és jelenleg a piac 40%-át uralják.

A belbecs mellett persze a külcsín sem mindegy, neves stájlisztok találják ki a palackformát, a plakátokat és a reklámokat. Így lesz egy üveg sima márkás konyak 500-1000 euro, de láttunk 7000 euroért is egy üveggel, amiből állítólag nem lehet eleget exportálni Kínába, akkora rá a kereslet...

Formatervezett pénznyelőhely

A folyó egyik partján az igazgatóság és a bolt, másikon a pincék

Az egyik konkurens hirdetése

Ez az életvíz jó régóta érik már...

 A körbevezetés végén járt egy kis kóstoló is, de nem kell aggódni, nem fogom a fizetésemet konyakra költeni, mert leginkább egy kevésbé ízletes pálinkához hasonlít az íze (bocs).

La Rochelle - képek

Apály alatt az "Új kikötő" vízszintje nullához közelít

Itt lehet a moszatok között kagylót gyűjteni

A meccs végén a darázs-pizsamás törzsszurkolók is levonulnak

Giccses naplemente az óceánon

A helyi specialitás bagóért

Itt a tavasz és az eperszezon!

La Rochelle

A hétvégét tehát együtt töltöttük La Rochelle-ben, ebben a hangulatos óceánparti városban. A (rebellisnek nyilvánított) hugenották egyik központjaként 1628-ban a királyi csapatok megostromolták és bevették, a könyvek szerint Richelieu bíboros vezetésével. Később az egyik legnagyobb rabszolga-kereskedelmet lebonyolító európai város lett belőle. Mára regionális központ, de nem megyeszékhely. Ellenben közkedvelt turistacélpont, és nem véletlenül.

Két torony őrzi a kikötőt (de van egy harmadik is)

Fort Boyard (az állványról rakodhatnak be az erődbe)

A városnak számos kisebb kikötője van, a legrégebbi bejáratát két bástya őrzi - ezek között anno egy láncot feszítettek ki, és így szabályozták, ki hajózhat be. A közelben számos kisebb-nagyobb sziget található, a hírek szerint szuper homokos és kavicsos strandokkal, de oda most nem jutottunk el.

Ellenben egy rövid hajókirándulás során körbejártuk a TV-ből ismert Fort Boyard-ot! Egy homokzátonyra kezdték építeni szuper-erődként az angolok ellen, de mire elkészült, a 19. században, addigra okafogyottá vált a dolog (vagy az angolok másfelől támadtak?), és börtönként hasznosították, ami jó ötlet, mert nem kellett sok börtönőrt fizetni...

Egy szép medúza

Eljutottunk az Akváriumba is, ahol sok bizarr hal, csiga, medúza, tengeri sün, cápa, korall, stb. látható, de rájasimogató pl. nincs, úgyhogy a Tropicariumnak nincs miért szégyenkeznie. Vasárnap természetesen a rögbimeccsen volt a helyünk, a teltházas derbin a hazai csapat (sárga-fekete csíkosak) simán nyert. Sokat sétáltunk a part mentén, amely az erős apály-dagály miatt néha kissé lehangoló látvány (apály alatt mocsárszerű), viszont ez lehetővé teszi a helyi sportot, a kagylógyűjtést (mármint az élőkét, amit hazavisznek vödörben és megeszik). Mi csak a héjak közül válogattunk... A kagylótenyésztésből sokan élnek meg errefele, a menü jelentős részét is ez adja. 

Voltunk még mechanikus babákat kiállító múzeumban, a reneszánsz udvarral körülvett városházán, és természetesen az óváros árkádos utcái alatt is sokat sétáltunk a kellemes napsütésben.

Péntek este

Anyáék már La Rochelle-ben vártak a szállóban péntek este, mikor én csapot-papot otthon hagyva rohantam, hogy elérjem az esti (utolsó előtti) vonatot. A taxis időre érkezett, útközben kézilabda-meccset hallgattunk (Saintes-Montpellier, és nagy meglepetésre csak épphogy vesztettünk). Az állomáson viszont viszont kellemetlen meglepetés fogadott: a vonatom másfél órát késik... A taxis javaslatára addig is beültem a közeli (egyetlen) restibe. Itt megismerkedtem egy részeggel, aki igen meglepődött, amikor megmondtuk neki, hogy Saintes-ben van, mert nem ide készült :) de annyira azért nem esett kétségbe, és elindult szállót keresni.

Közben ittam egy kávét, és elköszöntem a kedves csaposnőtől, hogy akkor indulok a vonathoz. A peronon még nagyobb hidegzuhany: a vonat 2,5 órát késik, és az utána jövő utolsó is csak éjfélre várható... Na jó, egyéb megoldás hiányában visszamentem a restibe, ahol már törzsvendégként üdvözöltek. Valószínűleg elég lehangoló látványt nyújthattam, mert a nő rögtön körülugrált, hozott melegszendvicset és olvasnivalót (egy női magazinban egy cikket találtam a jobbos női politikusokról, rövid portréval Morvai Krisztináról is...). Két helyi arc volt már csak rajtam kívül, munkásruhában biliárdoztak.

Végül újra kiballagtam a teljesen kihalt állomásra, a peronhoz, ekkor a kiírás szerint a vonatom már 3 órát késett... na ekkor kicsit kétségbeestem, hogy jutok én La Rochelle-be??  Közben útbaigazíthattam az első részeget, kinézve a menetrendből, hogy holnap reggel hány órakor jut Niortba. 

Jött az állomásfőnök, és barátságosan érdeklődött, milyen vonatra várok itten. Nem túl kedvesen válaszoltam, hogy két és fél órája várok a rohadt vonatra, és igencsak szeretnék eljutni a célhoz. Ellenőrizte a jegyemet, majd elmentünk az irodába, ahol taxit hívott, és beültettek. 

Kiderült, hogy ha 30 percnél többet késik a vonat, jelentkezni kell az állomásfőnöknél, hogy találjon valami megoldást - ez kisebb állomás esetén taxi (néha busz) hívása és az SNCF költségén az utasok célbajuttatása. Mivel rajtam kívül már nyilván mindenki rég elindult, egyedül utaztam a taxiban. Egy óra alatt érkeztünk meg (hajnali fél 1-re), közben a helyi sofőr egész sokat mesélt a környék látnivalóiról. A taxi számlája a tízszerese volt a vonatjegyem árának, de azt hiszem, ebben az esetben épp eleget szenvedtem érte... 

La Rochelle persze kárpótolt a nehézségekért, de erről külön számolok majd be.

AKÁCIÓ....

A héten az a kellemes meglepetés ért, hogy a főnököm számontartotta a benn töltött szombat délelőttjeimet (én nem számoltam), és lejelentette a munkaügynek. Ez úgy derült ki, hogy küldtek egy levelet, miszerint a kimutatás alapján 2011-ből még 2,5 (!) napnyi túlmunkám megmaradt (az estig benn töltött túlórák ezek szerint nem számítanak), és ezt 2,5 másfajta megmaradt szabadságnappal együtt (ezt nem értettem pontosan) március 31-ig ki KELL vennem. A szankciókat ugyan nem ismertették. Szerencsés egybeesés, hogy pont jövő hétre amúgy is szabadságot vettem volna ki, mert megérkezik látogatóba Anyukám és Öcsém! De így idénre még mindig marad 30 nap szabadság, plusz az azóta gyűjtött szombat délelőttök - a végén két hónapig be se kell mennem majd dolgozni :)

De nem mindent kapkodnak el ennyire, a múlt héten egy másik munkaügyis nő azzal hívott fel, hogy a betegbiztosítási kártyámhoz kellene a születési anyakönyvi kivonatom hiteles másolata és fordítása. Kicsit meglepett, hogy ez eddig hogyhogy nem derült ki (4 hónapja vagyok itt, és az első nap kértem, hogy intézzék el), ráadásul nem én vagyok az első külföldi munkavállaló... De most otthonról elhozzák, így tovább foroghatnak a kis fogaskerekek a hivatalban.

Ma konzíliumba mentem a belgyógyászatra, ahol két joviális kolléga nekem szegezte a kérdést, hogy akkor most melyik országból is érkeztem? Merthogy fogadást kötöttek - de egyik sem nyert :) (tippek: Ukrajna és Románia). Elmagyaráztam, hogy a nevem ugyan orosz, ez félrevezető lehet, de én magam budapesti vagyok. Na erre sztorizni kezdtek Budapestről, elsősorban a Széchényi és a Gellért fürdőkről. 

Szerintem a "Budapest, a gyógyfürdők városa" imázs már egész jól ismert. Bár egy másik kolléga korábban kicsit megbántott, mert azt mondta, hogy tapasztalatai szerint Budapesten kezdődik Kelet-Európa. Hmmm... Mentségére szóljon, hogy 20 éve járt nálunk.

Konyhaművészetem fejlődéséről

A címet idézőjelbe is tehettem volna... De aki evett már a főztömből (és túlélte), az tudja, hogy nem vagyok egy nagy séftehetség - így hát volt honnan előrelépni.

Ugyan a kollégiumban a közös konyhában a hűtők tele vannak előrekészített főtt ételekkel, de sajnos nem nagyon finomak: leginkább ízetlenek, és ráadásul némelyik gyanús szószokban úszik, meg nem is mindig értem a feliratot, hogy mit is rejt a doboz. Szóval elég hamar feladtam a próbálkozást, és jobb híján magam kezdtem főzőcskézni. A dolgot megnehezíti, hogy hetente csak egyszer (hétvégén) jutok el bevásárolni (ugyanis a sarki közért, mint olyan, nem létezik), valamint, hogy este 9-re érek haza, és akkor már nincs sok erőm nekiállni háromfogásos vacsorát rittyenteni. 

Első megoldás: Anya által még novemberben helyben főzött és lefagyasztott készételek felmelegítése és jóízű elfogyasztása. De a készlet véges, elfogyott.

Második megoldás: félig kész/mirelit ételek vásárlása és elkészítése. Ez elég jól működik, zavarbaejtően nagy a választék a boltban a lefagyasztott egytálételeket illetően (úgy tűnik, nem csak nekem nincs időm/kedvem főzni). Úgyhogy a heti menümben jó eséllyel szerepel tortellini és pizza is. Mostanában elkezdtem kipróbálni mást is, de nem mindegyik egyformán finom... És egy nosztalgikus percemben vettem egy thai-levesport is - na ez nagy hiba volt, szörnyű (bár szerintem ilyet nem is ettünk: kókuszos lé, néhány tésztával, zöldséggel, és természetesen kicsit csípős).

Harmadik: alapanyagokból főzni. Erre leginkább hétvégén van időm. Már egész jó hagymás-krumplit és csirkepaprikást készítek (otthoni paprikából). Itt az alapanyagokkal lehet baj, ugyanis nem teljesen egyeznek az otthoniakkal: krumpliból van vagy 6 féle, és ki tudja, melyik mire jó? A kívülről vörös héjú hagyma pedig belül lila volt, a tejfölt nem ismerik, és nem létezik savanyúkáposzta sem... De még így is ezek lesznek a legfinomabbak.

Amúgy tegnap a könyvesboltban egy akció keretében ajándékba kaptam egy szakácskönyvet (sütemények), de attól tartok, egyelőre nem sokat fogom nyitogatni.

Szóval mindenkinek jó étvágyat a vasárnapi ebédhez!