2013. január 31., csütörtök

Megszámoltak

Még év elején kaptam egy levelet a polgármestertől, amelyben jókívánságait fejezi ki és egyben felhívja a figyelmét a tisztelt lakosságnak, hogy januárban a városban helyi népszámlálást tartanak, és a válaszadás kötelező. Kedd este össze is futottam a lépcsőházban a számlálóbiztossal, aki nem is vette észre, hogy van egy ajtó az udvarra és ott még két lakás nyílik, tehát nagy örömmel vette ezt az információt és átnyújtott két négyoldalas papírt kitölteni, hogy majd két nap múlva értük jön. Az egyik a lakás paramétereit, a másik az én paramétereimet firtatta, és egy kivételével minden kérdést megértettem és megválaszoltam. Ma este jött, és amikor segítséget kértem tőle, hogy akkor ennél a bizonyos kérdésnél mit is kellene beikszelni (a munkaköröm besorolása), némi tanakodás után bevallotta, hogy nem tudja, de szerinte egyik válasz sem érvényes rám. Ebben maradtunk és elégedetten távozott a papírjaival.

Az adóbevallás ideje is közeleg. Itt még az állami vállalatok sem vonják le automatikusan az adót évközben, hanem többnyire mindent kifizetnek, aztán ki-ki maga számolja ki, mennyit kell befizetnie, mégpedig egy összegben vagy három részletben. Nem árt tehát takarékoskodni évközben. Az adókulcs a jövedelemtől függ elsősorban, de rengeteg kedvezményt lehet kapni, különösen a családosoknak és a nyugdíjasoknak. 
Mivel a múltkor nehezen talált rám a hivatal a lakhatási adó ügyében, és ezért késedelmi büntetést kellett fizetnem, már most elkezdtem utánajárni, hogyan kell bejelentkeznem az adóhivatalba, hogy "halihó, itt vagyok, szeretnék adót fizetni!". De megnyugtattak, hogy a hivatal valószínűleg már rég tud a létezésemről, csak még nem volt idejük kiküldeni a levelet. Azért biztos, ami biztos alapon jövő héten bemegyünk a személyzetis nővel a hivatalba személyesen, hogy ha mégis hiányzik valami adat vagy aláírás, akkor ezt kiküszöbölhessük és nyugodt szívvel várhassam a számfejtésről szóló értesítést.

2013. január 29., kedd

Családlátogatás

Vasárnap indult haza Anya a párizsi Air France járattal. Csakhogy el is kell jutni valahogy odáig... Vasárnap csak ritkán megy TGV közvetlenül a reptérre, és így muszáj volt elérni a 10.21-es vonatot Angouleme városából, viszont az első vonat Saintes-ből csak délelőtt 11-re ér oda. Egyértelművé vált, hogy autóval kell menni a 80 km-re levő városba, dehát nem nagyon lelkesedtem az ötletért, főleg ha időre kell menni meg jó kis zuhét jósolt a meteorológus. Már kezdtünk belenyugodni az elkerülhetetlen kalandba, amikor egy hármasban és konyha-angolsággal folytatott kávézgatás során Eric hős megmentőként felajánlotta, hogy ő szívesen vállalja a sofőr-szerepet (bármiféle ráutaló magatartástól tartózkodtam pedig - igaz, hogy azért, mert a kiírás szerint vasárnap ügyeletes lett volna... de szerencsére ezt még korábban elcserélte, csak nem jelölték a táblázatban). 
Cserébe azt kérte, hogy Angouleme-ből közvetlenül Bordeaux-ba menjünk családi ebédre az öccséékhez. Ez ellen természetesen semmi kifogásom nem volt, különösen, hogy a sógornője magyar.

A szakadó esőben tehát időben odaértünk a pályaudvarra, Anya utolsó jótanácsai után gond nélkül felszállt a vonatra (és épségben meg is érkezett a reptérre, majd haza). Mi meg leautóztunk Bordeaux mellé, és nagyon kedves vendéglátásban volt részem. A három éves kisfiú most kezd beszélni, de már szinte mindent ért magyarul és franciául is, és sokat kellett vele játszani bújócskát az asztal alatt, meg a magasba dobálni a nyusziját. Közben a ház asszonyáról kiderült, hogy Pesten kb 3 utcányira lakott tőlünk, meg hogy mennyire hasonló nehézségekkel szembesültünk, főleg a bürokráciát illetően. A kisvárosukban meglepően sok (6 vagy 7) magyart ismer, és a férje meg is jegyezte, hogy az az érzése, bármerre néz, magyarokat talál. Ő a jelek szerint nem nagyon díjazza, ha a felesége magyarul társalog másokkal, valószínűleg azért, mert ő egy kukkot sem tud a nyelvünkön (Eric bezzeg már három szót is megtanult). Ezek után még azzal lopta be magát a szívembe, hogy rákérdezett a magasságomra és a koromra, de utólag kiderült, hogy azért, mert megpróbál összehozni egy haverjával, bár erre senki nem kérte meg.
És még egy vicces kifejezést is tanultam: akire ezt mondják, hogy szőr nő a tenyerén, az lusta.

2013. január 26., szombat

Ezmegaz

Péntek délutánra rendesen kimerültem a sok ügyeletben, és vagy ettől vagy az osztályon terjedő vírustól a gyomrom sem volt valami nyugodt, így többen is aggódva kérdezték a kórházban, hogy jól vagyok-e - végül a két kolléganőmnek is feltűnt, és javasolták, hogy talán menjek haza lábadozni-pihenni. Mára azért sikerült összeszedni magamat.

Be is mentünk a városba kocsival, és az egyik lámpánál az autóvezetés-tanárnőm állt be a szomszéd sávba - neki a múlt órán mondtam csak meg, hogy már megvettem az autót, és amikor említettem, hogy automata váltósat, akkor megkönnyebbülten gratulált a választáshoz. Na szóval átintegettünk egymásnak a lámpánál (utólag vettem csak észre, hogy jobbra kanyarodó sávban balra villogtattam, de mindegy), így valószínűleg a következő forgalmi órám lesz az utolsó.

A Tanár Úr e héten is hozta a formáját: ezúttal egy spéci füstölt kínai teát hozott kóstolóba, ami neki a kedvence, de nekem egyáltalán nem ízlett - még szerencse, hogy Anyának igen, így el fog fogyni. Ezen az órán sok szó esett egy belföldi (franciaországi) keresztesháborúról a katarok (eretneknek nyilvánított szekta) ellen, meg hogy a mai francia nyelv csak a 15-16. században alakult ki illetve lett kötelező, mert előtte az ország déli fele a langue d'oc nyelvet beszélte kizárólag és annak kevés köze van a langue d'oil-hoz, ami a mai francia alapja. 

A sok sütés-főzésben kifogyott a gázpalack (vezetékes gáz ugyanis nincs ebben a kerületben), ezért egy ebédszünetben elugrottunk a benzinkúthoz újat venni. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy csak GÁZ van benne, mennyivel nehezebb a teli palack, mint az üres.

Hallom, hogy otthon rémhírek terjednek az itteni hóhelyzetről, de ez csak az ország keleti felére igaz: itt egyáltalán nem esik a hó, alig-alig megy 0 fok alá a hőmérséklet (pont csak annyira, hogy reggel meg este kapargatni kelljen a szélvédőről a jégvirágokat), és leginkább az eső esik, de az sokat. A Charente megint árad, én meg nehezen alszom el a tetőablakon hangosan doboló zuhé miatt.
A közvéleményt ennél sokkal jobban foglalkoztatja a melegek házassághoz való jogának törvénybe iktatása, ami ellen és mellett nagy tüntetéseket szerveznek, szóba kerül a boltban, munkahelyen, és most már a reklámokban is. Az elnök már kijelentette, hogy mindenképp végigviszik a dolgot, így már csak idő kérdése.

A héten az egész városban ilyen gubósra visszanyírták az összes fát

2013. január 20., vasárnap

TV

Nem, nem vesztem el, és a hó sem temetett be minket (hétfőn esett 2 mm-nyi és délelőttre el is olvadt), csak megint sűrűek az ügyeletek és így nemhogy blogolni, de bepótolni az alváslemaradást sincs időm.

Viszont egy laposképernyős TV-vel bővült a háztartás, amit az Amazonon rendeltem, és kedden érkezett. Eddig (s)nem nagyon hiányzott, mert otthon Budapesten sincs, de most, hogy itt van Anya és egész nap rám várva unatkozik, jó alkalom volt a beszerzésre - plusz még akciós is volt. A sokcsatornás digitális lejátszó még nem került beüzemelésre, de pendrive-ról már tudtunk filmet nézni, mégpedig a sokak által ünnepelt Terápiát. A nagy kedvenc, Mácsai Pali minden szava természetesen elragadtatott csodálatot vált ki mindkettőnkből, főleg szuper hanggal és képminőségben...
Hogy ne unatkozzon annyira, Anya kifőzdét és pékséget nyitott, így az élelmezésemre nincs panasz, és már egyedül is elég jól elboldogul a piacon. Csütörtök este E-t hívtuk át vendégségbe vacsorázni, a menühöz elzászi bor járt (na azért nem olyan finom, mint a tokaji, de nem rossz) és éjfélig dumáltunk jó hangulatban.

Péntek reggel óta pedig ügyeletben vagyok, de erről majd akkor szólok részletesebben, ha ősz hajszálak nélkül túlélem.

2013. január 13., vasárnap

Pons

A tegnapi nap haszontalanul, de élvezetesen telt: shoppingolás a nagy éveleji leárazások apropóján. És a sok cekkert már nem biciklin vagy autóbuszon, hanem a készséges autóval hoztuk haza, ami közben az Amélie nevet kapta (A-val kezdődik a rendszáma).

A mai napon egy nagy kirándulásra indultunk: a 40 km-re levő Jonzac kisváros híres (legalábbis regionális léptékben) akvaparkjába, ahol beltéri homokos vízpart, hullámmedence, trópusi csarnok, jakuzzi, hammam, és még sok egyéb kényeztetés várja a népeket. Neki is készültünk alaposan, oldszkúl térképen (nincs még GPS) útvonal megtervezve és Amélie-vel irány dél. Szerencsére egy nyílegyenes és új kétsávos autóút vezet arra, így egész jól haladtunk Pons városkáig (20 km - 30 perc...). Itt viszont elég nagy köd telepedett a tájra, és ez nemcsak depresszív, hanem egy kezdő sofőr és aggódó utasa számára komoly stresszforrás. Bekeveredtünk a szép főtérre, ahol a piros kapus városháza, egy nagy harangtorony, angolpark, rózsalugas, néhány étterem biztosít kellemes hangulatot (nyáron) és a helység egy szülöttjének szobra, aki az állam és az egyház szétválasztásának (1905)  fő harcosa volt, és mint ilyen, hatalmas tiszteletnek örvend. Körbejártuk tehát a teret, és végül úgy döntöttünk, ennyi élmény mára elég volt, hiszen előttünk áll még a visszaút a déli ködben. Egyszóval visszaindultunk Saintes-be, de hogy ne fulladjon teljesen kudarcba az út, megálltunk egy benzinkútnál, és sikerült (életemben első alkalommal) megtankolnom az autót. A pálya nehezített volt, mert ez egy teljesen önkiszolgáló kút, nulla személyzettel, ahol előre be kell tenni a bankkártyát és beütni a kódot, aztán tölteni, és így biztosan nem távozhat senki fizetés nélkül. Volt egy pillanat, amikor majdnem segítséget kértem a mögöttünk várakozó motorostól, de aztán sikerült egyedül teljesítenem ezt a kihívást.

Visszaérve Saintes-be természetesen kisütött a nap.
Kárpótlásul viszont pogácsa készül :)

Torony órával és haranggal, háttérben a városháza

2013. január 8., kedd

Visszatérés

Azért nem írtam új bejegyzést egy hete, mert hazaugrottam néhány napra, amelyek szerencsére elég sűrűre és élménydúsra sikerültek, és még havazásban is volt részem! De tegnap már vissza is tértünk (igen, többesszám: Anyával) Franciaországba, egyelőre Bordeaux-ba, ahol háromnapos továbbképzés vár rám. Mivel most nem sztrájkoltak az Air France-nál, csak a vasútnál, jól jártunk, hogy a belföldi repülőjáratot választottuk Párizsból - és még így sem tartott tovább időben, mint a közvetlen TGV. Ez az ország NAGYON nagy.

Egy belvárosi szállóban foglaltak nekünk szobát, ezért este a ködszitálás ellenére is elsétáltunk a katedrálisig, majd egy hangulatos kis étteremben vacsoráztunk (hatalmas adag salátát sült camambert-rel ill. rántott kecskesajttal). Miközben nekem osztják az észt, Anya majd felfedezi a várost és a látnivalókat...

2013. január 1., kedd

Évvégi kirándulás - és még egy kis gasztonómia...

Az átdolgozott ünnepnapok közti szabad hétvégémet igyekeztem kitölteni élményekkel, na meg egy kis alváshiány-pótlással. Péntek este étteremben vacsoráztunk a Royan-i ismerős házaspárral, akikkel júniusban vitorlázni voltunk, és megdicsérték, mennyivel folyékonyabban kommunikálok, és még egy-egy poént is sikerült elsütnöm, szóval nagy volt az elégedettség.
Vasárnap pedig autóstúrára mentünk, ismét Erickel és ismét a tengerpartra (én választottam az úticélt). Tapicskoltunk az apály által hátrahagyott iszapban (mert meg akartam nézni az osztriga-bölcsőket, és hát nem számítottam rá, hogy 300 m-re a parttól esetleg már süppedős a talaj), majd a félsziget túloldalán a nyílt óceán hatalmas hullámait is megtekintettük, mert nem hittem el, hogy olyan hangos a morajlásuk, hogy áthallatszik. Pedig de.

Ezeken az állványokon növekednek az osztrigák

Apály

A nyílt óceán felőli oldalon a nagy hullámok habot képeznek (E szerint ez normális jelenség, én szkeptikus vagyok...) amivel a gyerekek és az infantilis felnőttek szívesen dobálódznak

És a kötelező gasztro-beszámoló: Eric, aki saját állítása szerint nagymester a konyhában, a kirándulás után meghívott egy kagyló-kóstolásra. A konyhája mérete és felszereltsége tényleg lenyűgöző. Kezdetnek a fésűskagylóval (Shell-embléma) ismerkedhettem meg. A korong alakú fehér kagylótesteket jól meg kell mosni, aztán megborsozni és vajban 3 perc alatt kisütni. Lehetne persze flancozni mártásokkal, de állítólag így autentikus. Viszont kicsit ízetlen. Hiába szórtam rá még háromszor annyi borsot meg sót, csak a rágós, jellegtelen, bár nem kellemetlen "húst" éreztem, szóval csak félsikert aratott nálam a dolog. Szerencsére utána gyömbéres csirke következett rizzsel. Ebéd után hosszasan elemeztük vendéglátóm két könyvét, amelyek nagyjából lefedik fő érdeklődési köreit: 1. egy magyar receptgyűjteményt, persze franciául, ahol mindenről el kellett mondanom, szeretem-e és el tudom-e készíteni (válaszok 90%-ban: IGEN illetve NEM). 2. egy 2000 oldalas hajóskönyvet, amelyik órára és kilométerre lebontva mutatja az európai partok tengeráramlását, hogy ki lehessen számítani a haladást, irányt, stb.

Sülnek a kagylók

A Szilveszter esti utcai felvonulásról lemaradtam, mert amikor későn jöttem haza munkából, alig találtam parkolóhelyet, aztán meg már nehezen értem őket utol, és pont mire az utolsó kocsit megláttam, szakadni kezdett az eső. Nem erőltettem hát, pedig az idei tematika a latin fiesta volt.

Így hát a hősugárzó mellett álló kanapéról kívánok mindenkinek boldog új évet!