Izomláz

A zumba-tanárnő a héten szabin van, így a bérletemmel egy másik órára mentem el hétfőn. A pasi-oktató tartotta, "has-és-hátsó" címen. Na ez találó elnevezés... Elég furcsának tartottam az elején, hogy egy férfi ugrál tucc-tucc zenére, 15 nőnek vezényelve, hogy akkor most mit és hova emeljen - de aztán a fele környékén kiderült, hogy van előnye is a dolognak. Ugyanis az ötvenedik felülésnél az ember lánya összeszedi a női büszkeség maradék morzsáit, és hangos káromkodás vagy rongybabaként való kinyúlás helyett összeszorítja a fogát, és az ötvenegyediket meg a többit is megcsinálja (ha nem is ugyanakkora amplitúdóval, mint az elsőt). Így végül nagyon hatásos a dolog, alig tudtam hazabiciklizni utána, és még mindig izomlázam van a célterületeken :)

Ma a betegszállítók sztrájkoltak (jobb munkakörülményeket és nagyobb létszámot követelve), de egyszerre mindig csak ketten, így viszonylag kicsi volt a fennakadás. Azért mindegyik egy feliratot viselt a hátán, hogy "SZTRÁJKOLOK". A sztrájknak nagyon szigorú szabályai vannak, kb minden héten jön új körlevél, hogy akkor most a kollektív szerződés melyik bekezdése vonatkozik az adott típusú sztrájkra, és azt hogyan módosították éppen. Ebben a poros kisvárosi kórházban is három szakszervezet működik, igaz, ebből egy regionális. Persze az orvosi kamarát is komolyabban veszik, ott is hamarosan képviselő-választás lesz, és már lobbiznak a jelöltek (e-mailben). És akkor még nem is említettem a kórház orvosi-bizottságát, ami minden hónapban ülésezik, meg a különböző felelősöket és fő-felelősöket... szóval komoly apparátus létezik, számomra kissé homályos gyakorlati haszonnal. De lehet, hogy ez még a nyelvi hiányosságaimból fakad, és majd később rájövök, mennyire nélkülözhetetlenek e gyűlések és határozatok...

Rigó Úr

Nemcsak azért nem írtam a héten, mert minden nap este 9 után végeztem a munkával, hanem mert megint szakadozik az internet a kollégiumban. De hétvégére hazamennek a rezidensek, és így gyorsabb a wifi.

Mivel az időm döntő részét a kórházban töltöm, leginkább az ottani helyzetről tudok beszámolni.

Bemutatom Rigó Urat (nem így írják, de így ejtik a nevét), aki a Felső Káder az osztályon. Ez egy nagyon fontos pozíció, a főnővér, a titkár és a menedzser között valahol. Rigó Úr 50 éves, korábban ápoló volt, de a pletykák szerint nagyobb affinitása volt az adminisztrációhoz, mint a betegellátáshoz, így lassan ezirányba mozdult a karrierje. A Felső Káder a nővérek, a segédnővérek és a takarítók főnöke. Ő csinálja a beosztást, szervezi a betegek át/elhelyezését különböző intézményekbe, fogadja az esetleges panaszokat és dicséreteket, elsimítja a konfliktusokat, minőségellenőriz és legfőképpen: protokollokat gyárt. Ebben nagy ász, bár a franciák általában is kedvelik, sőt igénylik a formalitásokat. 

Például: a nővérkéknél van egy dosszié a betegek nevével a lap tetején, alatta pedig kis zsebekbe lehet tenni a cetliket a fontos információkkal - SZÍNKÓDOLT lapocskákon (pl. vizsgálat sárga, allergia piros, diéta zöld, stb). Ugyanígy a vizsgálatokat kérő formanyomtatványok is más-más színűek a vizsgálat jellegétől függően (ez mondjuk megkönnyíti a gyors kiválasztást polcról, kivéve, hogy kevés a szín, és ezért pl. a kék többféle vizsgálatot is jelenthet, tehát ugyanott vagyunk, ahol a sima fehér lapoknál lennénk).

Tehát Rigó Úr szigorú rendet tart az osztályon az adminisztrációt illetően, szorgalmasan gyártja a jelenléti íveket és leltárokat, de emellett nagyon kedves ember, és szinte végtelen a türelme. A főnöknő ugyanis állandóan piszkálja és ugráltatja, és ezért előfordult, hogy a folyosón kiabáltak egymással. Mindenki mással viszont jól megtalálja a hangot, és fejlett diplomáciai érzékével a legelégedetlenebb hozzátartozót is meg tudja szelídíteni. Velem is nagyon barátságos, például ő volt az egyetlen, aki érdeklődött az iránt, hogy van-e időm ebédelni, és ha igen, merre találom a menzát. Meg néha segít nekem hivatalos telefonokat intézni, mivel még nem elég fejlett a szókincsem a bikkfanyelvhez.

Ezen kívül egyszer biztosított arról, hogy a nővérkéknek mekkora könnyebbség a jelenlétem, mert engem nyugodt szívvel tudnak zargatni a kérdéseikkel (még akkor is, ha esetleg el kell ismételniük lassabban...), míg a másik két kolléganőt nem merték sosem felhívni.

Összefoglalva: merci, Monsieur Rigó!

Francia-kínai étterem

Ma végre "szabadszombatom" volt, így délelőtt bebuszoztam a citybe. Amúgy a tömegközlekedést a hétre gyakorlatilag szüneteltették (csak 7-8 és 4-5 között járt a három buszjárat), mivel az olvadás miatt az utak állítólag sérülékenyek és nem bírják a nagy súlyú járműveket (egyébként a 2 cm-es hótömeg fél nap alatt elolvadt és azóta is kellemes tavaszi klíma van).

Szóval a Szent Péter katedrális tövében még tartott a piac, így bevásárolhattam a zöldségféléket, és most láttam a pultokon csigát is - nem a mi éticsigánk, hanem egy csúcsos házú másik fajta, amit kislapáttal mérnek a vödörből. A sajtospultnál megint zavarba hoztak a keresztkérdéseikkel, pedig csak segíteni akartak a választásban.

Utána hazafele belebotlottam a valószínűleg egyetlen helyi kínai-étterembe, és mivel már kissé monoton a kosztom (hiába, a konyhai repertoárom nem túl gazdag), beültem ebédelni. Inkább ázsiai-étteremnek hívnám, mert voltak thai és japán ételek is, de a biztonság kedvéért maradtam a kínai fogásoknál. A menüben meglepően széles volt a borválaszték, legalábbis egy kínai étteremhez képest, mert francia viszonylatban nyilván szegényes. A személyzet felismerhető kínai akcentussal beszéli a franciát :) A keserves thaiföldi leckék ellenére itt is elhittem, amikor a pincér azt állította a levesről, hogy csak kicsit csípős - hát igen, hiszékeny vagyok. Na de azért elfogyott, az ananászos csirkével együtt. Sokkal jobban esett, mint a szerdai puccos vacsora egy dizájn-étteremben (egy fejtágító előadás után részesültünk benne), ahol a főétel nyúl volt, amit bőröstül szolgáltak fel, és ráadásul teljesen ízetlen volt, köretnek meg két fűszálat adtak mellé.

Piac a templom tövében (ez csak a széle)

Délután már biciklivel mentem el megnézni, vajon újraindultak-e a zumba-órák (hiszen van bérletem!), és szerencsére igen, bár valóban nem volt fűtés a teremben. Mondjuk 10 perc múlva nem fázott senki...

Kollégák

Még az előző bejegyzéshez tartozik, hogy közben lassan olvad a vékonyka hóréteg meg a jég, de a bicikliutat még mindig nem sikerült megtisztítaniuk/felszórniuk, ezért tegnap a bevásárlásból hazafele jobbnak láttam tolni a megpakolt bringát - még így is billegett eléggé. És a mínusz egy-két fokok szokatlanságát jelzi, hogy a héten elmaradtak a táncórák, mert "túl hideg a terem" - pedig úgy emlékszem, valamiféle fűtés azért volt decemberben is... na mindegy.

Inkább bemutatom a két közvetlen kolléganőmet. Elég különbözőek, nagyjából az egyetlen közös bennük a koruk (45 körül), úgyhogy nem is értem, hogy tudnak évek óta jól együtt dolgozni.

A papíron főnök, C. 20 éve dolgozik itt, ebből 15 évet egyedül volt neurológusként, úgyhogy nagyon nagy a munkabírása (ehhez hozzájárul, hogy szerintem kissé mániás, ehhez jól illik a torzonborz haja). Nyilván e körülmények miatt is elég sajátos személyiség, rettentő határozott, temperamentumos (hisztis?) és néha nyers. De valóban nagytudású, bár a szétszórtsága miatt azért néha téved is - bár ezt mindig tagadja és határozottan állítja az ellenkezőjét. Ha jó napja van, akkor nagyon kedves, viccelődik, és az elején elég sokat foglalkozott velem, bár a hadarását még mindig nehezen követem. Ha rossz napja van, akkor viszont mindenkivel összeveszik, és előfordult már, hogy egy kollégával a folyosón kiabált... Egyébként nagyon sovány és elég magas, mint ahogy a  nővére is, aki azt üzente nekem, hogy szívesen lát a női kosárlabdacsapatban, ha esetleg kedvem lenne játszani. (Ha ezt a gimis tornatanárunk, Kásáné hallaná, megszakadna a röhögéstől - kegyelemhármast kaptam ziccerdobásból...)

A másik, MH pont az ellenkezője (nem csak külsőleg). Ő 6 éve költözött ide az ország másik feléből. Inkább zárkózott, csendes, ezért az elején nem tűnt túl barátságosnak. Viszont nagyon alapos (mondhatnám úgy is, hogy szőrszálhasogató) és összeszedett, ezért könnyebben tudom követni és érteni, ha vele vizitelek. Most már szívesebben magyaráz, sőt, türelmesen kijavítgatja a zárójelentéseimet. Már eljutottunk odáig, hogy tegnap meghívott magához vendégségbe a jövő hétvégére (feltéve, ha nem fagy megint, mert akkor nem lehet kocsival feljutni a házához), szóval kezd megnyílni és ő is érdeklődik, milyenek az eddigi tapasztalataim, stb.

Mindketten  sokat dolgoznak és mégis lelkesek, ezen kívül előszeretettel szapulják a kórház többi orvosát (de lassan beigazolódni látszik, hogy van némi igazságuk). Mondjuk (talán emiatt is) nem túl népszerűek vagy legalábbis csodabogárnak tartják őket, és egyszer, mikor egy másik osztályra mentem konzíliumba, a belgyógyász sok türelmet kívánt a velük való együtt-dolgozáshoz...

A bolgár kolléga már aláírta a szerződését, és márciusra ígérte az érkezését, akkor pedig megint változni fog a munkarend, és már nem én leszek a legzöldfülűbb :)

Hópara

Az a két cm vastag hóréteg, ami még vasárnap hullott a környékre (és azóta olvad), hatalmas káoszt okozott: mivel nincsenek felkészülve a havazásra, egyrészt teljesen kétségbeestek. Másrészt nem akarnak kimozdulni otthonról, azzal az indokkal, hogy csúszik az út, meg nincs eltakarítva a hó. Ami azért fura, mert mindenkinek van kocsija, és hólapáttal fél óra alatt meg lehetne tisztítani a járdákat. Bár az tény, hogy az utakat nem nagyon szórják, és a lejtős utcákban a megfagyott hólé biztos csúszik - nade egy kis sóval/homokkal ezen is gyorsan lehetne segíteni... hogy pont erre a vészhelyzetre nincs kidolgozva protokoll???

Így ma is sokan hiányoztak a munkahelyről, teljes felfordulást okozva ezzel - még az a szerencse, hogy a betegek sem mernek kimozdulni otthonról, és sokan lemondták a vizsgálatokat.

Amikor mondtam, hogy otthon félméteres hó van, elsápadtak és nem akarták elhinni :) És még nem is meséltem nekik a '87-es télről, amire úgy tudom, mostanában sokan hivatkoznak, mint A Nagy Télre - de én is emlékszem ám, hogy bezárt az iskola néhány napra, és ugráltunk a hóhalmokba, amikbe aztán nyakig belesüllyedtünk :))

És itt is esett a hó!

Az Amfiteátrum szombaton...

...és vasárnap

A kolesz épülete

 De már olvad :(

A kórház

Itt is hideg van...

...de azért nem annyira, mint otthon: napközben 0 fok körül, éjjel -5. Persze az ország keleti, kevésbé kellemes részein előfordul -15 fok félméteres hóval, de még nem hirdettek katasztrófahelyzetet. Biciklin azért már nem annyira kellemes közlekedni, de hát a nagybevásárláshoz muszáj. A bringának közben két kis hibája is kiderült: a 3-as fokozat könnyen magától is vált, és az ülés néha billeg. De majd úgyis viszem az (ingyenes!) kontrollra, és megigazíttatom. Összességében elégedett vagyok vele, úgy látszik, nem véletlenül van ráírva, hogy "designed for women" :)

Február másodika itt is jeles nap, mert akkor a hagyomány szerint palacsintát szokás enni (nem sikerült kinyomoznom/megértenem, hogy pontosan miért). És ha a palacsinta feldobása-forgatása közben a másik kezével az ember egy pénzérmét dobál, akkor gazdag lesz. Nem egyszerű mutatvány... Elmagyaráztam a kollégáknak hogy ez a nap nálunk a "medve-ünnep", és ha a felébredő medve, megijedve az árnyékától, visszamegy aludni az hosszú telet jelent - mire feltették a logikus kérdést, hogy Magyarországon élnek medvék? Ööööö, szabadon nem. Akkor honnan ez a hagyomány? Ööööö, fogalmam sincs. Tudja valaki?

(Mondjuk ők sem tudták hihetően magyarázni a palacsintás dolgot.)

Ma kipróbáltam egy újabb francia specialitást: cidre, azaz almapezsgő. A cider-t nem kizárólag franciák gyártják és isszák, és olyan gyűjtőfogalom lehet az almából készült alkoholos italokra. A francia cidre őshazája Bretagne és Normandia, különlegessége, hogy pezseg. Édes, félszáraz és száraz formája létezik, és persze rengeteg típusa. Ezt természetesen mind nem tudtam, amikor a boltban megvettem, de egyrészt bizalomgerjesztő volt az üvege, másrészt le volt értékelve... szóval az édes cidre alkoholtartalma 2%, pezseg, almaillata és -íze van, és nyilván édes, szóval olyan női ital - finom!