Illúziórombolás

Na csak hogy nehogy azt higgyétek, itt Nyugat-Európában minden tökéletesen működik, pár példa:

a legfrissebb, hogy miközben egész hétvégén ügyeletben (azaz telefonvégen) voltam, valamelyik illetékes szaki letiltotta a készenléti mobiltelefont, azaz sem én nem tudtam volna telefonálni (ha akartam volna), sem engem nem tudtak elérni (ők viszont akartak volna), de ez nekem nem tűnt fel, mert semmi bajt nem jelzett ki a készülék, én meg örültem, hogy nem csörög. Hab a tortán, hogy bár a privát mobiltelefonom is elérhető belső mellékről, és ki is van függesztve a nővéreknél a száma, de ezt csak a telefonközpontos nem tudta. Szóval az volt a mázli, hogy paranoiás lévén szombat este bementem vizitelni az osztályra, ahol szóltak, hogy már órák óta égre-földre keresnek a sürgősségisek... de így felvilágosíthattam a telefonközpontost, és a saját mobilomon elértek a későbbiekben, ma pedig sikerült visszavonniuk a letiltást. Bravó.

Persze emellett előfordulnak számítógépes problémák (gyenge wifi az emeleten, vagy elszáll az egész hálózat és visszaugorhatunk hirtelen a magyar valóságba, azaz KÉZZEL és PAPÍRRA írjuk a lázlapot meg a gyógyszerelést), emberhiány (megesik, hogy magam tolom a beteget a vizsgálatra, ha azt akarom, hogy időben odaérjen - de ehhez otthon már hozzászoktam), adminisztrációs hibák (ebből akad bőven).

Kórházon kívüli példa pedig, hogy itt sem képesek a csatornafedelet az aszfalttal egy szintbe hozni, úgyhogy kezdem azt hinni, hogy ez a fizika ikszedik alaptörvényébe ütközik.

És ismét gasztronómia: egy év után azt az örömteli felismerést tettem, hogy mégis ismerik a savanyúkáposztát, csak megtévesztő a neve ("nyers káposzta", értsd: nem párolt). Tehát hétvégén életemben először készítettem székelykáposztát, ami ehhez képest ehetőre sikerült, és így már a karácsony esti menü is fix.

V véleménye

Szegény V-nak a héten megmondták, hogy nem kívánják meghosszabbítani a szerződését, mert nem tartják megfelelőnek a fejlődését, a munkatempóját, a hozzáállását. Valószínűleg ő is számított erre, ugyanis az utóbbi időben már látszat-erőfeszítést sem tett, hogy megpróbáljon megfelelni a kívánalmaknak ill. hasznos munkát végezni vagy hogy legalább elrejtse elégedetlenségét (egész álló nap sóhajtozott és nyavalygott). Mindezek után nekem kifejtette, hogy amúgy is tele van a hócipője ezzel a provinciális, poros kórházzal (amiben hatalmasat csalódott), meg a hisztis kollégákkal (bizonyára engem is beleértett), meg hogy őt nem engedték kibontakozni és megmutatni, mit is tud valójában, de megkíméli a helyieket a kritikájától, stb. Vagyis megsértődött, és természetesen mindenki más hibás, csak ő nem. Na ennek az önbizalomnak szeretném én a töredékét birtokolni... Mellesleg e provinciális kórházban ugyebár van egy CT, egy MR és rengeteg egyéb modern felszerelés, amelyek egyike sincs az ő ex-munkahelyén a Bolgár Főváros Metropoliszában. Mivel más francia városban nem talált állást (ezek szerint keresett), haza fog térni januárban.

Olyan nagyon nem fogjuk megsiratni a távozását, mert döbbenetesen lassú, felületes, nulla gyakorlati érzékkel és hatalmas egoval. Legjobban azért sajnálom a dolgot, mert fél évig vártunk az érkezésére, és most megint keresni kell valaki(ke)t helyette, mert hárman nem bírjuk sokáig a gürizést, főleg az ügyeletekkel - viszont semmi garancia nincs arra, hogy egyhamar találnak jelentkezőt (állítólag annak idején az én érkezésem előtt is másfél-két éve hirdették már az állást).

De hogy egy jó dologról is beszámoljak, tegnap E-val egy Michelin-csillagos étteremben vacsoráztunk, mert Saintes-en ilyen is van ám! Nem fárasztom a kedves közönséget a menü részletes ismertetésével, csak annyit említek meg, hogy a desszert zellert tartalmazott - és akkor engedjétek szabadjára a fantáziátokat, hogy elképzeljétek a többit. Hazafele sétálva gágogást hallottunk, ami kicsit meglepett minket - bár 200 m-re a templomtól láttam már egy kertben két libát és egy szamarat - na de a végén kiderült, hogy nem libahang volt (rájuk most úgyis nehéz napok járnak a karácsonyi libamájszezon miatt), hanem sok-sok darumadár szállt U alakban az esti égen...

220. Brumaire 30, décadi

A fenti cím a mai dátumot jelzi a francia forradalmi naptár szerint, amelyből a mai órán kaptam egy példányt a Tanár Úrtól. A 12 újonnan elnevezett hónap mindegyike 3x10 napból áll (valahol év közben szökőnapokkal), és még a hét is 10 napos (décadi a 10. vagyis a pihenőnap). Állítólag viccből néha még használják ezt a dátumozást, bár nyilván senki nem követi pontosan, csak az ellenség összezavarására szolgál. A Tanár Úr továbbra is szívén viseli a pallérozásomat, nem csak nyelvi, hanem kulturális és gasztronómiai értelemben is, amit ma én is viszonoztam, amikor átadtam a Szamos marcipánt és meséltem egy kicsit Budapestről. Attól például elájult, hogy Bp-en ennyi híd van, mert Bordeaux-ban (bár persze negyedakkora a város) csak négy.

Vasárnap váratlan ebédmeghívást kaptam az egyik kollégától, Erictől (nem neurológus, de egy emeleten dolgozunk), aki maga főzte a tradicionális francia ételt: én húslevesnek nevezném, de nem akarom leszólni. Egy nagy darab marhahúst egyben és csonttal feltesznek órákig főzni zöldségekkel, aztán amikor kész, először megeszik az üres levet, utána kiszedik a zöldségeket és a húst, amit mustárral fogyasztanak. Szerintem ez nem annyira speciálisan francia étel, de sebaj. Hozzá persze finom bordói vörös, majd sajttál, végül gyümölcs járt. Az ebéd után még arra is jutott energiája, hogy kivigyen a városszéli Volkswagen szalonba, ahol nyílt nap volt, és megtekintettük a kínálatot (a legújabb bogár, amit itt "katicának" hívnak, már nem is annyira cuki, inkább sportos), de azt hiszem, maradok a francia márkáknál - na nem a minőség, hanem az ár miatt.

Egyébként a mai forgalmi órán már egész jól teljesítettem, még az éles kanyarok, a lejtőn indulás és a besorolás okoz gondot, de a váltás pl. már szinte flottul megy. Bátorított az is, hogy a tanárnő elmesélte, hogy egy héten belül kétszer törték össze a tanulóverdát (és nem én!), bár egyik alkalommal sem a mazsola volt a hibás.

Szombat esti láztalanság

Tegnap visszaértem kedves kisvárosomba, az út természetesen nem volt zökkenőmentes (a repülő késett, a TGV-re nem volt helyjegyem, így a folyosón ültem, de ez is késett, ezért a csatlakozáshoz rohanni kellett a 20 kilós bőrönddel, stb), bár legalább nem zuhé, hanem kellemesen hűvös de napos idő fogadott. A mai nap délelőttje a háztartás újraindításával telt (kipakolás, mosás, piac, bank, nagybevásárlás...), meg elvittem a képkeretezőhöz a Londonban vett műalkotást, amit a szaki "découpage"-nak nevezett, és végülis igaza van, mert egy fekete rizspapírból vágták ki a képet. Délután eljutottam a Peugeot-márkakereskedésbe szemrevételezni a kínálatot, de vicces módon az egyetlen automata váltós jármű egy Renault volt. Mellékesen, a hírekben sokat szerepel a Peugeot-Citroen gyár, mert visszaestek az eladásaik, és ezért be akartak zárni egy gyárat, ami persze sztrájkokhoz vezetett, de most valószínűleg kapnak állami segítséget. Azért az autóik árát nem vitték lejjebb, hogy esetleg  növeljék a forgalmukat...

A belvárosban járva láttam, hogy az egyik spanyol ízvilágú kávézó-étteremben ma estére élőzenét hirdettek, így beizzítottam E-t, hogy mozduljunk ki este. Valamiért azt hittem, hogy 7-kor kezdődik, ekkorra oda is mentünk, de megmutatták a kiírást (a legbelső sarokban a legfelső polcon elrejtve), hogy 20.30-kor. Sétáltunk egyet az enyhe időben, a szegényesen kivilágított utcákon és folyóparton, majd 19.45-re visszatértünk és beültünk. Ittunk egy kávét/teát, várva a zenét, de mire megittuk, szóltak, hogy a koncert az emeleten lesz. Na jó, felmentünk, ahol ismét rendelni kellett valamit (én ekkor már egy sangria-szerű spanyol koktélra váltottam - a pincér próbálkozott a tapas-szal is, de a keresztkérdésünkre, hogy abból milyen féle van, nem tudott válaszolni, így nem erőltette tovább a dolgot). Szépen elszürcsölgettük az italunkat, miközben a zenész a szomszéd asztalnál komótosan fogyasztotta a vacsoráját. Közben észrevettem, hogy elvesztettem az egyik fülbevalóm, így azt is kerestük (de nem találtuk meg), de csak nem kezdődött a műsor. Na végül 21.30-kor úgy döntöttünk, hogy elég időt töltöttünk itt zenére várva, és már nem szeretnénk több dolgot rendelni csak azért, hogy még maradhassunk, szóval szedelődzködni kezdtünk. A fizetésnél ártatlan képpel kérdezték, hogy "dehát mindjárt kezdődik a koncert, miért megyünk el épp most?", mire E kissé vitriolosan megjegyezte, hogy a táblán hirdetett kezdési időpont egy órája elmúlt, és némelyek (pl. ő) holnap reggel dolgoznak, tehát SAJNOS egy perccel sem tudunk tovább maradni. 

Szóval a zenei élmény elmaradt, de legalább jót tudtunk beszélgetni és sétálni a kihalt belvárosban. Azzal is vigasztalhatjuk magunkat, hogy nem sok program-alternatíva volt szombat estére, és legalább megpróbáltuk nagyvilági módon tölteni...

Hazajöttem!

Ma sikeresen hazaértem Budapestre egy hét szabadságra! Az indulás előtti napok elég mozgalmasra sikeredtek, ügyeletekkel és hajnali bringázásokkal, csomagolással, stb. A szokásos taxi-keresési mizéria is megismétlődött, de csak elértem a vonatot. A párizsi reptéren elkobozták viszont a kézipoggyászból a szuvenír-camambert-et, állítólag mert lágy sajtot tilos felvinni, de szerintem a négy zacskón is áthatoló penetráns szaga lehetett az ok... Pedig a Tanár Úrtól kaptam: szemléltetési eszközként hozta múlt órán, ahol bemutatta a három fő sajttípust és jellegzetességeit (hogy könnyebben eligazodjam a piacon), de kifejezetten abból a célból választotta a legmenőbb márkákat, hogy idehaza terjesszem a jó hírüket :) Nagyon komolyan veszi tehát a feladatát.

Az út rövidebbnek tűnt a szokásosnál az e-olvasóm segítségével, és már az sem vette el a jókedvemet, hogy a sztyuvi leöntött egy kis narancslével.

Tehát szevasztok itthoniak, megjöttem! :)

Hidak

Az eggyel ezelőtti órán megemlítettem a Tanár Úrnak, hogy a janzenistákon*, a barokk irodalom gyöngyszemein és a Napkirály hatalomra kerülésén kívül nem ártana hétköznapi témákról is beszélgetnünk (vagy legalább beszélnie), ugyanis még mindig nehézségeim vannak pl. a piacon vásárolva. Ezt nagy együttérzéssel és egyetértéssel hallgatta, és annyira komolyan vette a javaslatot, hogy a következő órára a piac témájából készült: Zola egyik regényében, ami tulajdonképpen a párizsi piacok világáról szól, a főhős ámul és áradozik a színes-szagos forgatagban, így kb 10 oldalon keresztül kapunk részletes leírást a zöldségekről meg a hentesáruról. Ezt a Tanár Úr kifénymásolta nekem és gondosan aláhúzogatta benne az élelmiszereket. Elkezdtem kiszótárazni, de itt is kiderült, mennyivel szegényebb a nyelvünk gasztronómiai repertoárja: három különböző szóra is az állt a szótárban, hogy "saláta" :)

De így alkalom volt többet megtudnom Zola életművéről is persze. Itt kötelező iskolai olvasmány többek között a Germinál, ami mint kiderült, a francia forradalom alatti forradalmi naptár egyik hónapja. Én mondjuk szégyenszemre arra sem emlékeztem, hogy Robespierre-ék újfajta naptárat vezettek be önhatalmúlag, természetközeli neveket adva a hónapoknak.

Ami a valós, és nem az irodalmi gasztronómiát illeti, megkezdődött a karácsonyi szezon, amit itt a liba/kacsamáj-dömping jelez. Kilóra (!) lehet rendelni mindenféle ízesítésben, díszcsomagolásban a hagyományos ünnepi ételből. De egyelőre még csak az őszi iskolai szünet tart, ill. a halottak napjával sokan négynapossá tették a hétvégét (amikor kiveszik az egy nap szabit a hétvége és az ünnepnap közt, azt úgy hívják, hogy "pont" azaz "híd") és így lelassult az élet pár napra.

És akkor ebből az apropóból következzen néhány kép hidakkal kapcsolatban:
egyben fejtörő is, hol készültek a képek?
Bordeaux, London, Párizs és Saintes, lehet párosítgatni :)

Közel a tengeri torkolat

Egy szeles este, jól meg is fáztunk

Díszkivilágítás

Jó ez könnyű, és egy hídON készült a kép

*akikről most már többet tudok, hála Apókának is, és ő hívta fel a figyelmemet arra is, hogy II. Rákóczi Ferenc is janzenista lett a száműzetésben - ezt a Tanár Úr meglepődve hallgatta

Bon anniversaire!

Vagyis boldog évfordulót (születésnapot)! Így köszöntöttek a titkárnők, amikor nekik is eszükbe jutott, hogy pont egy éve álltam itt munkába...

Mindenszentek itt is munkaszüneti nap, ezért kicsit kipihenhettem az elmúlt hét fáradalmait, annál is inkább, mert a kitartóan zuhogó eső miatt E-val végül nem mentünk kirándulni, hanem csak este ugrottam át hozzá ünnepelni. Az egy saroknyira levő cukrászdában vettem néhány saját készítésű sütit (többek szerint ez a város legjobb cukrászdája), és mellé pineau-val koccintottunk, ami a megye jellegzetes édes, likőrszerű itala.

Ezen kívül egy e-könyv (kindle) boldog tulajdonosa lettem, tehát ha legközelebb is 5 órát késik majd a gépem, lesz mivel elfoglalnom magam.

Az egy év nagyon gyorsan elrepült, bár a francia aktatologatóknak ez az idő épphogy elég volt ahhoz, hogy érvénybe léptessék a kiegészítő egészségbiztosításomat, de most is heti rendszerességgel kapok tőlük levelet mindenféle kiegészítő infoval, még befizetendő díjról és kitöltendő papírról. Közben a diák-igazolásom is megérkezett a Poitiers-i egyetemről (nem igazolvány, hanem sok pecséttel ellátott összehajtogatott papír).

Hű társam, a bringám is lassan egy éves lesz tehát, és nagyon jól bírja a mindennapi strapát a sok-sok pocsolya ellenére. Lassan az egész kórház tudja, hogy én vagyok az az őrült, aki a szakadó esőben is biciklivel jön dolgozni, bár nyilván eszükbe sem jut, hogy egyelőre nincs más választásom - az autókeresés még mindig elméleti fázisban van ugyanis.