Ma van pontosan két éve, hogy Franciaországba érkeztem. Akkor 4 bőrönd és két személy elég volt a cuccaim szállítására, ma a saját (kissé behorpasztott) kocsimat csurig pakolva sem férne be minden. De nem csak anyagi javakból lett több, hanem tapasztalatból, élményből, fáradtságból, önbizalomból és tudásból is. Még most is minden nap tanulok valami újat, tegnap pl. azt, hogy a vattacukrot úgy hívják, hogy "nagyapa szakálla", ami úgy hangzik, hogy "bárbápapa" - ez egy kicsit lüke rajzfilm főszereplője is volt, bár rajzolva inkább vízzel töltött lufinak tűnt.
Tegnap járt le a szerződésem a Poitiers-i egyetemmel, de No Prof már nyár végén megpendítette, hogy szívesen itt-tartana még, csak hát a kórház anyagi helyzete meg az igazgatóság véleménye dönt. Úgyhogy jártam fogadóórán az orvosigazgatónál és a főigazgatónál is, akik nagyon kedvesen érdeklődtek, hogy mivel is tudnám megindokolni, hogy nélkülözhetetlen vagyok az intézménynek. Hát ezt így kifejezetten nem állíthattam, és többéves tartamra sem tudtam elkötelezni magam, de aztán No Prof is járt náluk, és sikerült meggyőznie őket érdemeimről*. Így ígéretet kaptam szeptemberben még pár hónap hosszabbításra.
Nagy nyugodtan október közepén felhívom a személyzetis nőcit, hogy akkor mi van a szerződésemmel, mire megdöbbenve kérdez vissza, hogy milyen szerződéssel, mert ő úgy tudja, hamarosan távozom. Hidegvéremet megőrizve elmagyarázom, hogy szóbeli ígéretet kaptam a főigazgatótól és a proftól, de talán járjon inkább utána. Már aznap hívja a profot jóváhagyásért, aki ezt meg is adja neki. De továbbra sem történik semmi. Hagyok neki üzenetet, válasz nem jön. Most kedden a prof más ügyben ismét az igazgatónál járt, és utána már nyilvánosan + hivatalosan is közli a kollégákkal, hogy akkor újabb 3 hónapig meghosszabbítottak. Másnap (okt 30.) újra kerestem a nőcit, hogy hol is állunk a papírokkal, de nem volt elérhető. Végre tegnap (utolsó nap!) délután 16.15-kor elküldte nekem a szerződés-tervezetet, amit aláírva hivatalos formát öltött a dolog. Még jó, mert már novemberre is be vagyok osztva ügyelni :)
*pedig amúgy fukarkodik a dicséretekkel. Csak nemrég mondta nekem négyszemközt, hogy "kellemes csalódást okoztam a munkámmal" és "meglepődött a jártasságomon az agyi érbetegségek témakörében". Ez persze nem egyértelműen csak dicséret...
Nemrég egyébként szerepelt a prof meg az osztály az újságban: az Egészségügyi Minisztérium ismeretterjesztő STROKE-programot indított, ennek kapcsán nyilatkozott a korai felismerés fontosságáról.
A fotón maga No Prof látható Laurene-nel, a kedves rezidenslánnyal, aki megpróbálja nem elröhögni magát a beállított helyzetben a stroke-osztály folyosóján :)
1 megjegyzés:
Milyen szépen mutatja a diffúziógátlást:)
Megjegyzés küldése