Mostanság sokat bosszankodom az osztályunkat felügyelő káder (= adminisztratív feladatkörökkel bíró fontoskodó egyén, lásd egy korábbi bejegyzést) miatt. Ő fél éve váltotta a régit, és tökéletesen megfelel az előbbi definíciónak.
Már egy ideje azzal nyaggat - néha elég számonkérő hangnemben -, hogy nem veszek részt a szerda délutáni osztálymegbeszélésen, ahol a nővérkékkel és a szociális munkásokkal együtt minden bennfekvő beteget átbeszélnek, főleg abból a szempontból, hogy mikor és milyen körülmények között fogja elhagyni az osztályt (pl. rehabilitáció, öregek otthona, hazamenetel otthonápolással, stb).
Erre felvilágosítottam, hogy szerdánként délután szakrendelésem volt és van és lesz, tehát a továbbiakban se számítson a jelenlétemre, de a rezidensek természetesen az én véleményemet is képviselik.
Ezen elgondolkodhatott, majd pár nap múlva örömmel újságolta, hogy talált megoldást: a mi részlegünk megbeszélését átteszik csütörtökre.
Erre - már kissé pikírt hangnemben - felvilágosítottam, hogy nekem csütörtök, sőt, péntek délután is szakrendelésem van, és ha tényleg ennyire nélkülözhetetlen a jelenlétem, akkor legyen a megbeszélés hétfőn vagy kedden, de persze ezt megmondhattam volna neki előre, ha megkérdezi a munkabeosztásomat (valamiért azt feltételezte, hogy én csak lógatom a lábamat és csak azt várom, mikor vehetek végre részt egy ilyen megbeszélésen). Megjegyeztem rögtön azt is, hogy a hétfői megbeszélésnek nem lenne sok értelme, mert a betegek többsége akkor még éppcsak megérkezett, így a hazamenetelük időpontja homályos. Tehát javasoltam, hogy legyen akkor a kedd.
Ma tájékoztatott, hogy egyeztetett a szociális munkások káderével (uhh), és kedden délután sajnos nem tudja magát szabaddá tenni egy szociális munkás sem (?), szóval, bár kedden fogjuk tartani az osztályos egyeztetést (hogy én is jelen legyek), de szociális munkás nem lesz, ám nem kell aggódnom, mert majd Ő Személyesen átadja majd a megbeszélteket és a teendőket a szociális osztálynak.
Hát már tényleg nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek ekkora bárgyúság láttán, hiszen a megbeszélésnek pont a szociális munkások orientálása lenne a lényege, és ehhez az én személyes jelenlétem egyáltalán nem szükséges (amúgy a többi részlegvezető sem szokott részt venni az ő megbeszéléseiken).
Mellesleg tudtomra adta, hogy a nővérkék egy része túl barátságtalannak tart engem, mert a) magázódom velük és b) nem szoktam beülni a nővérszobába kávézni/trécselni.
Erre tudtára adtam, hogy a) a magázódáson nem fogok változtatni (egyébként egy részük ettől még simán letegez...pedig Saintes-ben minden orvos és nővér magázódott, és az orvosok fele itt is), b) munkaidőben és munkahelyen a kávézás/trécselés nem tartozik elsőszámú programpontjaim közé (másokéval ellentétben...és így sem szabadulok este hét előtt), c) mielőtt udvariatlannak neveznének, nem ártana, ha 9 hónapnyi közös munka során végre megtanulnák a vezetéknevem, legalább megközelítőleg.
Erre csak annyit tudott a "mentségükre" felhozni, hogy még az ő vezetéknevét sem tanulták meg...
