Újabb kalandok a Ré-szigeten

Még júniusban felhívtak a ré-szigeti falu polgármesteri hivatalából, hogy meglett az elvesztett pénztárcám, és személyesen átvehetem a városházán. Ez kiváló kifogást biztosított tehát, hogy nyári időben kiránduljunk a szigetre La Rochelle-ből. Korábban azt mesélték, hogy nyáron fél Franciaország itt sütkérezik, és lehetetlen a parton talpalatnyi szabad helyet találni, a szállodaárak pedig az egekbe szöknek. Na ez utóbbi tényleg igaz. A La Rochelle-ben eltöltött kellemes nap után csütörtökön reggel buszra szálltunk, és végigutaztunk Saint-Clemes-des-Baleines főteréig. Itt a városházán az útlevelem bemutatása után visszakatam a tárcámat érintetlenül - vagyis az összes készpénz is benne maradt! A nőci csak annyit tudott, hogy a rendőrök adták le, de hogy ki találta meg, azt nem tudni, mindenesetre nem ázott el, így valószínűleg nem a parton vesztettem el. A bankkártya persze már nem érvényes, de visszakaptam értékes pontgyűjtő törzsvásárlói kártyáimat és egy buszbérletet is.

A parton gyakorlatilag senki nem volt rajtunk kívül délelőtt 11-kor, igaz, hogy elég felhős és szeles volt az idő. Sok kavicsot és kagylót keresgéltünk az apály alatt, majd elsétáltunk a sziget csücskében a világítótornyokig (itt azért már akadtak turisták), és egy kicsit strandoltunk, mert addigra kisütött a nap (sikerült is leégni 20 perc alatt) és ettünk fagyis palacsintát is. Estére visszabuszoztunk, utolsót sétáltunk majd pizzáztunk a kikötőben, és végig hősiesen ellenálltunk a kísértésnek, hogy a kézművesvásáron vegyünk szuvenírt.

A szállónk a kikötői dokkok mellett volt, de ezúttal nem volt lepukkant, ahonnan hajnalban a taxi 4 perc alatt vitt a pályaudvarra a Párizsba induló TGV-hez. Párizsban rekordidőt futottunk a 4 bőrönddel, mert 54 perc alatt jutottunk el a Montparnasse pályaudvartól a kongresszusi központig (1 átszállás a metrón), innen indult a Ryanair járataihoz a busz, röpke 80 perc utazás a Párizsnak hirdetett reptérre.

Úgyhogy ezt a bejegyzést már itthonról írom, további beszámolókat szívesen tartok szóban :)

Apály

Embermagasságú mályvák

A kötelező körhinta

A világítótorony alatt kőtornyok

Albérlet

Az elmúlt hetetekben elég sok időt töltöttem a neten keresgélve lakáshirdetéseket, de személyesen csak négyet néztem meg, mert a kritériumoknak (távolság, méret, ár, lehetőleg bútorozottság) csak kevés felelt meg. Ebből a négyből az egyetlen bútorozottat most újra megnéztük együtt, és mivel általános tetszést aratott, és nem láttam rá esélyt, hogy jobbat találjak, megköttetett az üzlet.

A kégli a Szent Eutróp-templomtól (lásd blog címlapja) egy saroknyira van, sajnos a lejtőn lefelé - így biciklivel kb 20 perc beérni a kórházba. Csendes környék (Szent Ferenc utca), de elég közel a cityhez, és van a közelben pékség meg vasárnaponként piac. Egy sokszázéves ház hátsó udvarából nyíló melléképületből ikerház lett, ennek egyik felét fogom birtokolni. A kis előudvar napos (ez jó lesz némi kertészkedésre, ruhaszárításra és villásreggelizni), onnan az étkezős konyhába lépünk be. Hátrébb egy kanapés-tévézős sarok (TV nélkül), a lépcső aljában. Az első szinten dolgozószoba spalettás ablakkal (ebből majd nappali lesz), ahonnan galériára kell felmenni aludni - szerencsére az ágy felett tetőablak, így elég világos. A dolgozó-nappaliból nyílik a vizes helyiség is. Az épület öreg (látszanak a patinás gerendák), de az egészet pár éve felújították, és az egyszerű berendezés is elég megkímélt, a hűtő+sütő is működik. A gáztűzhely persze palackról működik.

A szerződéshez ripszropsz be kellett szereznem egy igazolást a lakásbiztosításról, ehhez a bankfiókomba kellett bejelentkeznem (ők egyben biztosítók is) - az ügyintézőnő (jól ismer, mindig ő intézi az ügyeimet) teljesen ki volt akadva, hogy akkor most ilyen hirtelen kell előállítania nekem két papírt (pedig reggel udvariasan időpontot kértem délelőttre). De azért sikerült neki.

Utána a szerződéskötés előtt a berendezés és a már meglévő kis hibák leltárba vétele zajlott 50 percen keresztül (mindez 55 négyzetméteren), egy megfelelő, négyoldalas formanyomtatvány kitöltésével. Még a WC-kefét is feltüntettük benne. Utána 4 oldalas szerződés, benne a bérlő és a bérbeadó kötelezettségeivel, utóbbiak közül a legviccesebb, hogy tudomásomra kell hoznia, ha természeti csapás veszélye fenyeget az adott bérleményben - és el is kezdte sorolni, hogy mivel a dombon vagyunk, a Charente árvíze nem ér fel idáig, földrengés még sosem volt, és villám sem csapott be a környéken.

Így tehát megnyugodva aláírtam a papírt, kifizettem a foglalót, és augusztus folyamán szép lassan berendezkedem majd (egy kiadós takarítás után persze).

Zöldre-vana-zöldre-vana-fürdőszoba festve...

Itt süttethetem majd reggelenként a hasamat

Poitiers

Pénteken az utolsó vonattal sikerült átérnem a megyeszékhelyre, Poitiers-be ahol Anya és Éva várt már rám a zuhogó esőben. Az állomással szembeni elég lepukkant hotelben szálltunk meg (nem tudtuk előre, hogy lepukkant), és másnap a nemzeti ünnepen (és egyben a születésnapomon) indultunk városnézni. Az óváros egy dombtetőre épült, így némi lépcsőmászással lehet megközelíteni a román stílusú templomairól híres kerületet. Délelőtt 10-ig tök üresek voltak az utcák, mondjuk az eső is szemerkélt, de utána beindult az élet, megtaláltuk a piacot, és mellette az egyik templomot (Notre Dame), amely a 11. században épült - gyönyörű szobrokkal díszített homlokzattal. Később a főtéren láttuk a fegyveres erők felvonulását seregszemlével (helyi léptékben), zászló előtti tisztelgéssel, és öt főtisztet avattak a Becsületrend Lovagjának a hazáért tett érdemeikért. Ezután átsétáltunk a Szent Péter katedrálishoz, onnan a folyópartra (a parton az elvadult ligetek/kertek kissé hervasztóak, de a vízen liliomok nyílnak majd), ami inkább csak patak. Megtaláltuk még a város védőszentjének, Szent Radegunda földi maradványait őrző kisebb templomot, egy 4. századi keresztelő-szentélyt freskókkal, egy antikvitást és egy képregény-boltot is. 

Kutyás sorminta a boltíven, felette képek az Újszövetségből

A Megye Zászlója előtt tisztelegj!

A haza szolgálatában álló erők, köztük a tűzoltók is

A születésnapomra egy virágos szalmakalappal leptem meg magam, amelynek a kiválasztásában a rokonokon kívül a kalapos májsztro is segített. Némi pihenő után, immár kevesebb esőben tértünk vissza a beharangozott utcabál helyszínére, a városháza előtti főtérre. Tömeg helyett inkább csak lézengtek az emberek, ill. futkároztak a gyerekek, várva a koncertet, ahol az együttes best-of-slágerek-1960-2012 mixet játszott. Közben már osztogatták a dizájnos farúdról lógó lampionokat, bennük gyertyával, hogy sötétedés után egy bohóczenekar vezesse a népet a városligetbe, ahol a tűzijáték lesz az est fénypontja. A lampion-osztogatásra igyekezve találkoztam a polgármesterrel (láttam a délelőtti ceremónián), aki igen kedvesen rámköszönt és parolázott velem. Bevallom, hogy a tűzijátékot már a szállodaszobában néztük, élő közvetítésben Párizsból, mialatt a kommentátor számszerű adatokkal és tudományos magyarázatokkal igyekezett feldobni (?) az élményt. Az idei kompozíció témája a "diszkó" volt, emiatt egy hatalmas diszkógömböt húztak fel az Eiffel-torony belsejébe, és a robbanások alatt a legnagyobb diszkóslágereket hallgathatta hangszórókból a bemondó szerint 700.000 néző a helyszínen.

Másnap egy kevésbé turistás városrészbe sétáltunk még el, de nem volt sem szívderítő, sem túl érdekes, így a vonat indulásáig inkább megreggeliztünk. Poitiers egyetemi város lévén, nyárra valószínűleg kiürül, és az év többi részében biztos hangulatosabb, de most nem volt túl vonzó - amiről biztos az is tehet, hogy itt dokumentáltan sokkal többet esik és hidegebb van, mint a megye többi részében.

Lampionos felvonulás

A körhinta még késő este is működik

Naplementekor (este 9 után) szivárvány a városháza felett

Hideg van

Hihetetlen, de július közepén fázom. Szüneteltetnem kell a nyitott ablak mellett alvást, mert reggelre 15 fokra megy le a hőmérséklet, kabát kell még a 200 m-re levő kórházba való átsétáláshoz is, és tegnap elkövettem azt a hibát, hogy csak úgy nyáriasan, harisnya nélkül és szoknyában mentem dolgozni - estére lefagytak a lábujjaim. Most is takaróba burkolózva ülök a kanapén. A helyiek szerint ez a klíma nem szokványos, de egyelőre nem sok remény van arra, hogy hamarosan kitör a kánikula.

Közben azért elkezdtem személyesen is albérletet nézegetni. Nagyon vicces dolgok derülnek ki ezek során. A kórház közelében ugyanis főleg kicsi, elég régi (100-150 éves) házsorok vannak, esetleg egy-egy újabb épület. Az 40-80 nm összbelterületű házikók kőfala vastag, ellenben az ablakok kicsik. Vezetékes gáz nincs, így villanyfűtés van mindenhol, és a gáztűzhely palackkal működik. A tulajok mindig hangsúlyozzák, hogy az ablakok DUPLAüvegűek, ezek szerint ez nem alap, hanem extra tulajdonság. A beltér formája is sokszor meglepő, zegzugos, itt is egy ajtó, ott is pár lépcsőfok, de majdnem mindig keskeny lépcső vezet az emeletre, ami azzal a nyilvánvaló következménnyel jár, hogy a nagyobb bútorokat az ablakon, részletekben kell beügyeskedni. Viszont sokszor tartozik egy minikert/belső udvar is a házhoz, bár az egyiknél bizarr módon a kert egy kis sikátor túlsó feléről nyílik, vagyis nincs közvetlen összeköttetése a házzal. A kívülről jellegtelen és zárt spalettás viskók azonban belül néha meglepően tágasak és barátságosak. A belvárosban persze vannak sokkal modernebb, szuperül felújított vagy eleve újépítésű házak/lakások, de biciklitávon belül nemigen. Ideálisat még nem találtam, és valószínűleg kénytelen leszek némi kompromisszumot kötni, de hát ez várható volt.

A koncert

Elérkezett a Tom Jones-koncert várva-várt napja - de reggel komoly zuhé volt, így eléggé aggódtam, majd délutánra elállt, viszont nem lett sokkal melegebb. Az utolsó vonatot (19:40) nem sikerült elérnem, a koleszben a lüke rezidensek egyike sem ment fesztiválozni, és a teletaxi-honlapon sem hirdette senki, hogy a Saintes-Cognac viszonylatra keres útitársat, ezért kénytelen voltam taxival menni. Még szerencse, hogy csak 30 km az út, de azért megkérik az árát... Az ötnapos Cognac-i bluesfesztivált nemzetközi eseményként hirdetik, és az biztos, hogy a látogatók legalább fele tényleg nem francia - hanem nyugdíjas angol. A rendezvény röhejesen kicsi: a város parkjában eszkábáltak három színpadot, max 50 méterre egymástól, emiatt persze egyszerre csak az egyiken lehet játszani. Napközben a városban vannak kisebb ingyenes koncertek, de a nagyágyúkat estére, azon belül is késő estére tartogatják. Sir Tom Jones is 23.20-kor lépett színpadra. 

Addig azonban lehet hallgatni a kisebb együtteseket, heverészni a füvön, szendvicset vagy sült krumplit enni, és persze inni. Az angoloknak ezt nem kell magyarázni különösebben. A helyi specialitás a konyak-tonik: két ujjnyi márkás konyak (a rendezvény főszponzora a Henessy és a Remy Martin) egy deci tonikkal felöntve (brrrr). Elképesztő módon ez a koktél ugyanannyiba kerül, mint két deci Canada Dry (mert én ezt ittam). Viszont a műanyag-poharakon is a két cég logoja virít, így a legtöbben nem dobják ki (én sem), és környezettudatos fogyasztóként a következő rundot ugyanabba a pohárba kérik. Mellesleg a WC is környezettudatos, nem olyan béna TOI TOI mint nálunk: víz helyett homokkal öblíthetők és a plakátok szerint a keletkező végterméket a fesztivál után felhasználják a környező szőlőültetvényeken (hmmmmm). 

Na de a lényeg a koncert, ami szuper volt. Az öregúr hangja még mindig lehengerlő, az újabb számai is kellemesek, de persze nem maradhattak el a régi nagy slágerek sem. Az angol közönség nagyon lelkes volt, és valaki még walesi zászlót is lengetett. Hajnali egyre lett vége, majd különösebb hajcihő nélkül mindenki hazasétált. Kivéve persze engem, aki messze lakom, és ezért meg kellett várnom a másik taxit (ezt két nappal előre lefoglaltam, mert tudtam, hogy nem lesz más megoldás), hogy hazavigyen. Ez a sofőr főállásban komolyzenét tanít, és csak mellékállásban taxizik, ezen kívül képregény-rajongó (ki nem az itt?), és mesélt az Angouleme-i képregény-fesztiválról, de az ideiről sajnos már lemaradtam.

Ez a NAGYszínpad

A türelem rózsát terem

És igen! Ma megkaptam postán (semmi ajánlott küldemény vagy ilyesmi) a TB-kártyámat, aminek a hivatalos neve Carte Vitale, de csak zöldkártyaként emlegetik, mert fűzöld színe van. Állítólag egyszer már kiküldték, de a postás nem találta a nevemet, így visszaküldték a hivatalba, és mielőtt másodjára is kiküldték volna, lekérdezték a kórházban, hogy tényleg ott lakom-e. Gyenge kifogás. Mondjuk akkor is minimum hét hónapba telt nekik a dolog. Már csak az aggaszt, hogy egy évre szól (mint mindenkinek), és akkor kb már most igényelhetem a következőt, ha nem akarok kártya nélkül maradni.

Kártyabirtokosként így már köthetek kiegészítő betegbiztosítást, ami melegen ajánlott, mert a TB csak egy alapellátást biztosít, és mindig van önköltségi rész is (vizitdíj, kórházi napidíj), amit csak a magánbiztosítás térít. És mielőtt mindenki lesajnálná a magyar egészségügyet, csak halkan megjegyzem, hogy itt a várakozási idő egy sima szemészeti vizsgálatra 4 hónap, fogászatra 3 hónap, sürgős fülészeti vizsgálatra 2 hét, reumatológushoz 2 hónap, neurológushoz 2 hónap, MR-re 2-3 hónap, pszichiáterhez gyakorlatilag végtelen, érsebészhez - ja, az nincs is. Mégis, amikor a beteg végül sorra kerül, nem anyázik, még akár várakozik is egy kicsit, ha muszáj, és a vizsgálat végén udvariasan megköszöni, hogy az orvos a figyelmét és az idejét rászánta. Nem azt mondom, hogy nem kellene rövidíteni a várakozási időt - ezt jelenleg kétféleképpen teheti meg a beteg: a számtalan magánrendelés egyikére kér időpontot (ha szerencséje van, a biztosítója téríti neki a díjat), vagy beállít a sürgősségi osztályra, végigvárja a sorát, és alapszintű ellátásban részesül. És még azt is hozzáteszem, hogy éjjel meg hétvégén itt nincs háziorvosi kijárós ügyelet, hanem vagy mentőt kell hívni és azt megvárni, vagy bemenni közvetlenül a fent említett kórházi akut ellátásra.

Igaz, hogy ez csak egy kisváros. A megyeszékhelyeken nyilván jobb a hozzáférés az olyan luxusszolgáltatásokhoz, mint egy fogtömés. Ezt meg csak azért jegyeztem meg ilyen rosszmájúan, mert a lakosság fogászati állapota döbbenetesen rossz...

Tengerre!

Az emeletünkön működő másik osztály egyik orvosa pénteken váratlanul feltette a kérdést, hogy vasárnap lenne-e kedvem hajózni menni a tengerre. Hát persze! Az egyik haverjának van egy vitorlása, és hajókázást terveztek, és engem is szívesen látnak, megfejelve egy ebédmeghívással. Ez igazán jólesett, és természetesen igent mondtam. 

A vendéglátó orvos-házaspár innen 50 km-re, Royan-ban él, amit nyáron ellepnek a turisták. A vasárnapi ebéd menüje a következő volt: előételnek sárgadinnye sonkával, főétel kacsamáj sült barackkal és paradicsommal meg szalmakrumplival, desszertnek eper tejszínhabbal, az egészhez természetesen vörösbor.

Miután degeszre ettük magunkat, lesétáltunk a kikötőbe, ahol parkolt a vitorlás (a típusának a nevét nem tudtam megjegyezni, a szakértőknek ez talán mond valamit: két nagy vitorla, 10 m hossz, egy elég tágas kabin kis főzősarokkal). Szépen kihajóztunk, és a nyílt vízen ért (engem) a meglepetés, hogy itt bizony erős szél fúj, ami az alábbi következményekkel jár:

1. fázom - még szerencse, hogy tegnap előrelátóan vettem szuper viharkabátot, aminek a bélése meg a külseje külön-külön is használható, ezúttal a ciklámenszínű pufi bélésre szavaztam, és jól tettem, mert így csak a fülemet fújta le a szél

2. a vitorlák miatt a hajó NAGYON megdől, és ez egyrészt ijesztő, másrészt marhára kell kapaszkodni

3. a tenger is eléggé hullámzik.

Így tehát miután háromszor is megnyugtattak, hogy ez a dőlésszög teljesen normális és semmi ok az aggodalomra, valamint találtam egy sarkot, ahol csak egy kézzel kellett kapaszkodni és egy lábbal támaszkoni, átadtam magam a hajózás élvezetének. Sajnos nem tartott sokáig, mert a hullámok és a manőverek együtt megviselték a gyomromat, ezért a második óra végén halkan megkérdeztem, hogy nem lehetne-e esetleg visszafordulni. Szerencsére a házaspár női tagja abszolút egyetértett velem (főleg, miután a kalapját a tengerbe fújta a szél), így szépen visszaevickéltünk. Nagyon nagyra értékeltem, amikor végre szárazföld volt a talpam alatt...

Utána még kicsit sétáltunk a promenádon, meg teáztunk a kertjükben, ahol a főszereplő a megőrzésre náluk lakó cuki öleb volt.

Szóval szép nap volt, jó hangulatú társaságban, de azért egyértelmű, hogy a kolléga Reykjavik-Bordeaux augusztusi vitorlásútjára szóló esetleges meghívást valamilyen kifogással vissza fogom utasítani :)