Hanghatások

A hétköznapi francia beszéd jellegzetessége, hogy rengeteg töltelék-hanghatást alkalmaznak akár illusztráló jelleggel, akár csak a szünetek kitöltésére. Az elején ez idegesítő tud lenni, de aztán az idő múlásával felfedeztem, hogy sikeresen asszimilálódva néha én is használom ezeket (de csak, amikor franciául beszélek, amikor magyarul, akkor szerencsére nem).

Néhány példa a teljesség igénye nélkül:

- legáltalánosabb: "öööööö" - ez magyarul kerülendő (lásd: neőzzélmárkisfiam), de itt még a híradó-bemondóknál is simán előfordul, és határozatlanságot jelöl, kb mint angolban a "wellllll"

- főként ha fontos és összegző jellegű dolgot akarnak kinyilatkoztatni, akkor a mondatot azzal kezdik, hogy "álooooor" (alors = vagyis)

- elégedetlenség vagy "teszek rá magasról" megfelelője a "pffffff", ez hangsúlyozástól függően akár konkrétan sértésszámba is mehet

- meglepődés: "ábon?" (ah bon = tényleg), de ezt is húszféleképpen lehet cifrázni a cinikustól a hisztérikusig

- kedvencem: amikor zavarban vannak és nem tudnak/akarnak rögtön válaszolni, akkor ezzel húzzák az időt: "ebeeeeee" és ettől az a benyomása a másik félnek, hogy egy birkával beszélget. Néha nem is fűznek hozzá mást, és ezzel arra utalnak, hogy a válasz annyira nyilvánvaló, hogy nem is kell kimondani. 

- és a jolly joker: "olálá", ezt tényleg sokszor veszik elő, néha hatványozva ("olálálálálálá"), kifejezhet meglepődést, rosszallást, dicséretet, felháborodást, stb, gyakorlatilag bármit.

Ehhez társulnak még a jellegzetes gesztikulációk, kézmozdulatok, de azok magyarázatához video-blogot kellene nyitnom.

Online adóbevallás

Idén is sikeresen letudtam az adóbevallást. Mivel tavaly már itt adóztam, ezúttal egy előre kitöltött bevalló-ívet küldtek (a tavalyi személyes adatokkal és az aktuális éves keresetemmel), megkönnyítendő a dolgot, hiszen ha semmi nem változott és nincs más forrásból jövedelmem, akkor csak vissza kell küldenem aláírva. De én fifikásan utánajártam, hogy a kötelező kamarai tagdíjat adókedvezményként le lehet vonni (annak idején otthon is így volt), csak azt nem tudtam, hova kell ezt beírni. Ezért kicsúsztam a postai beadás határidejéből, és kényszerből regisztrálnom kellett az online rendszerükben (csak annak lehet, aki már legalább egyszer itt adózott). Ezt azonban végül nem bántam meg, mert elég egyszerű a használata, a program magyaráz és kiszámol, és bármikor lehet módosítani is.

Egyébként az általuk becsült adó 2/3-át már amúgy is már be kellett fizetnem május elejéig, és majd a szeptemberben esedékes utolsó harmad révén fogják korrigálni az összeget a valós adatokra.

Itt múlt vasárnap tartották az Anyák-napját, és Gyereknap meg Pedagógusnap nincs is, cserébe viszont létezik Apák napja, a nemek egyenjogúságának nevében. A gyerekek egyébként megfigyeléseim szerint meglepően jólneveltek, igaz ezt csak abból szűröm le, hogy szinte mindig szoktak köszönni idegeneknek is, a boltban is, a postán is, stb., meg elnézést kérnek, ha az utcán véletlenül nekimennek az embernek, ilyesmi. (Bár lehet, hogy ettől még elviselhetetlenek otthon és drogoznak a buliban, csak erre nekem nincs rálátásom.) De talán az is segít, hogy már egész pici kortól viszik őket felnőtt-társaságba, étterembe, vendégségbe, és így korán elleshetik a viselkedési kódexet (ha akarják), aminek első és legfontosabb fejezete a pontos és hosszadalmas köszönés :)

Libourne

A hétvégére A-tól meghívást kaptam újabb családlátogatásra Libourne-ba (tavaly már voltam náluk: http://mlledesaintes.blogspot.fr/2013/01/csaladlatogatas.html), ahova TGV-vel csak másfél óra az út. Így a szombat reggeli vizit után az állomásra rohanva pont el is értem a vonatot, és kettőkor már meg is érkeztem a kisvárosba. Egy kicsit improvizatív volt a délutáni program, mert jöttek elvinni a használt mosógépüket, de közben a ház urát dobozt cipelni várták egy haver költöztetéséhez, a ház asszonya meg az új mosógépet próbálta beszerezni, így végül rám bízták Louis, a négyéves kisfiú felügyeletét. Ahhoz képest, hogy kezdetben elbújt előlem, elég hamar összebarátkoztunk (ezt előmozdította az ajándékba adott Kinder-tojás), és egy szál hulahopkarikával másfél órán át (!) elszórakoztunk a kertben, még a szomszéd bácsi is átszólt szurkolni a karikába-ugrálás alatt.

Érdekesség, hogy a gyerek jól érti a magyart, de csak franciául hajlandó beszélni, azt viszont selypítve. És még az is érdekes, hogy a rendhagyó többesszámoknál (oeil->yeux, cheval->cheveaux) az apanyelven tanulva is ugyanazokat a (logikus) hibákat követik el, mint mi, az idegennyelv-tanulók*.

Aztán vacsorára gulyásleves készült, és eljött vendégségbe a költözését ünneplő haver meg a tízéves kislánya is. Egy nagyon kellemes estét töltöttünk el, aminek folyamán kiderült például, hogy egy négyéves jobban kezeli nálam a tabletet, és egy tízéves nem ismeri azt a zenei kategóriát, hogy "diszkózene", én viszont nem ismerem a mai felkapott francia együttesek 95%-át.

A vendégség éjfélig elhúzódott, és ezért nem voltunk túl lelkesek, amikor Louis reggel 8-kor már szaladgálni kezdett a házban a "hol van Anna?" költői kérdést hangosan ismételgetve. Reggeli után elsétáltunk a piacra, ahol élő nyulakat és baromfit is árultak, és nekem jutott a hősies feladat, hogy megfogjam a naposcsibét, amíg a gyerek megsimogatja.

Egy finom ebéd után még gyorsan segítettek kitölteni az adóbevallásomat, aztán hamarosan búcsút vettem tőlük, hogy megérkezzek a zuhogó esőben Poitiers-be.

*a szombat délelőtti vizit azért is húzódott el, mert bekerült az osztályra egy bolgár kamionsofőr, és engem kértek meg, hogy próbáljam meg oroszul kideríteni, van-e biztosítása (egyébként sajnos épphogy csak pöntyögök oroszul, és pláne nem tudom a "társadalombiztosítás" helyes kifejezését, de nem volt kéznél más). A jelen levő kollégám teljesen felvillanyozódott, amiért az orosz szavak közé franciákat kevertem bele állandóan (és nem magyart), ami szerinte arra bizonyíték, hogy az anyanyelv és a tanult nyelvek beszédközpontja máshol található és máshogy aktiválódik az agyban.

A legendák köztünk élnek

Tegnap lett 90 éves Charles Aznavour, örmény származású sanzonénekes és legenda. Ezt azért tudom ilyen pontosan, mert a "Radio Nostalgie" esti óráiban ő maga volt ez alkalomból a műsorvezető és sztorizott a saját dalai között. Kicsit sem szenilis és teljesen jófej, nem csak a régi babérjain ül, mert például nemrég írt és jelentetett meg egy dalt egy transzvesztitáról, egyes szám első személyben (ezen persze egy csomó vaskalapos felháborodott), pedig természetesen nem transzvesztita. Nemcsak franciául, hanem angolul, olaszul, spanyolul és oroszul is ad elő dalokat, még mindig sokat lép fel.

Egyébként az autóban (amit ma megint meghúztam kicsit a parkolásnál...) a Nostalgie rádió szól (kb. mint otthon a Sláger), a lakásban pedig a "Chérie FM", ami a neve alapján kifejezetten nőknek válogat össze zenét, és minden betelefonálós játékban kozmetikumokat lehet nyerni :)

 

Egy Aznavour-sanzon orosz változatban:

https://www.youtube.com/watch?v=UIXGkw4n74w&list=RDBuVvQn_Qg3M&index=3

Baby boom a neurológián

Más változások is vannak az osztályon: Isabelle kolléganőm szülési szabadságra ment (szülés előtt 5, utána 10 hét jár - októberre már be vannak táblázva a ambuláns időpontjai, vagyis a 3 hónapos gyerek megy a bölcsibe). Így egyrészt Adrien (akivel osztozunk az irodán) vette át az osztályrészét, másrészt én lettem az egyetlen női szakorvos pillanatnyilag (és a legmagasabb is, hehe). Nagyjából automatikusan év vettem át Isabelle egyik feladatát, az ügyeleti beosztás készítését is, mert érdekes módon senki sem kapkodott utána.

Jonathan kollégámnak pedig már meg is született két hete az irtó cuki kislánya, az egyik rezidenslánytól, akivel jövő héten lesz az esküvőjük. Mivel már mindenük megvan, jelképes+személyes ajándékkal készülök: hétvégén rengeteg szív és galamb alakú mézeskalácsot sütöttem (sajnos a receptet kissé elnéztem, így sokat küzdöttem a gyúrással, de végül csak összeállt). Ezeket kidíszítettem, és rápakoltam egy fehér, fából készült tálalótálcára, amelyet egy tiszakécskei kékfestő-mester által készített terítővel fedtem be (nívós szuvenír).

Még ezen a héten odaadom nekik, mert az esküvőt az ország másik felében, szűk családi körben tartják, az osztályon pedig csak egy kisebb állófogadás lesz.

Új szemeszter

Májusban új szemeszter kezdődött a rezidens-képzésben, és ilyenkor forgórendszerben más osztályra, vagy osztályon belül más részlegre mennek.

Így búcsút vettem a két velem dolgozó rezidenslánytól, akikkel tök jól kijöttünk (bár az egyikük nem került messzire, csak a szomszéd folyosóra). A fél év lezárásaként meghívtam őket egy étterembe, és adtam nekik egy-egy jelképes ajándékot is, hogy ne csak arra emlékezzenek belőlem, amikor a reggeli viziten rámutattam a kórlap hibáira :) később én is kaptam tőlük közös ajándékot, egy szép karkötőt!

Az egyik új rezidens, Margot háziorvosnak készül, és a neurológiához eddig nem sok köze volt, de legalább lelkes és alapos, úgyhogy szerintem jól tudunk majd együtt dolgozni.

A másik egy pszichiáter-jelölt srác, Nicolas. Sajnos be kell vallanom, hogy nekem előítéleteim vannak a pszichiáterekkel szemben (de szerintem megalapozottak), és Nicolas sem a szabályt erősítő kivétel. Kétségtelenül sokat beszélget a betegekkel és a hozzátartozókkal, ami nagyon fontos, csak közben elfelejti megkérni a vizsgálati időpontokat, felírni a recepteket, bejegyzéseket tenni a kórrajzba (mert ő ahhoz szokott, hogy "ami az orvos és a beteg közt elhangzik, az négyszemközt marad és nem kerül írásba"). Ezért szoros felügyelet alatt tartom, ami nem is felesleges, mert a múltkor egy penicillin-szerű gyógyszert írt fel egy penicillin-allergiás betegnek (még szerencse, hogy elég paranoid vagyok és este a parkolóból visszamentem az osztályra személyesen ellenőrizni, nincs-e neki allergiája, és persze volt is, de hálistennek még nem kapta meg a gyógyszerét...). Egyébként kiderült, hogy már konzultáltunk telefonon korábban egy betegről, amikor még Saintes-ben dolgoztam, ő meg ott volt rezidens, és elmondta, hogy a három neurológus közül csak engem mertek felhívni tanácsért, mert a két kolléganőm stílusa kissé nyers volt (ezért viszont nekem elviselhetetlenül sokszor csöngött a telefonom).

Persze az előző turnus képviselői (pl. Laurene, Anne-Chloe) is visszajöttek külső gyakorlataikról, így most egy elég nagy és kellemes csapat dolgozik az osztályon, és hetente többször is spontán szerveződik valami program esténként - ami legtöbbször közös evésbe torkollik.

Mindenmás

Azt mára ugye már mindenki tudja, hogy ki nyerte a hétvégi Eurovíziós dalfesztivált, de azt csak a franciák tudják, hogy ki lett az utolsó: hát egy idétlen francia csapat, akikről senki nem érti, miért pont ők jutottak ki (kb. mint nálunk tavaly ByeAlex). Egyébként sokkal nagyobb érdeklődés övezte szombat este a "The Voice" itteni kiadásának döntőjét, amit végül egy kellemes hangú és külsejű srác nyert meg, de inkább az az említésre méltó, hogy ebbe a döntőbe két olyan nemzetközi sztárt is sikerült meghívniuk fellépni, mint Kylie Minogue és Anastasia (plusz a francia hírességek, de azokat én nem ismerem).

Az elmúlt napokban egyébként kétszer is eljutottam moziba a rezidensekkel, és levontam a tanulságot (megint), hogy egy átlagos francia vígjáték ("Qu'est-ce qu'on a fait au bon Dieu?") százszor jobb szórakozást nyújt, mint egy hollywoodi szuperprodukció ("Noé"). A vígjáték arról szól egyébként, hogy egy klasszikus nyárspolgár francia család 3 lánya sorban hozzámegy egy arabhoz, egy zsidóhoz és egy kínaihoz, és mikor a legkisebb lány bejelenti, hogy katolikus esküvői szertartásuk lesz, akkor a két szülő hihetetlenül megkönnyebbül és örömkönnyeket hullat. Csak aztán kisebb szívinfarktust kapnak, amikor kiderül, hogy a vőlegény fekete és népes afrikai családja van. Ebből a kényes témából meglepően intelligens, és főleg önironikus vígjátékot tudtak készíteni (pl. a vejek teljes odaadással éneklik a Marseillase-t, az apuka meg nem tudja a szöveget), a végén természetesen heppienddel.

Egyébként itt is elkezdődtek már az érettségik, aminek a rendszerét egyáltalán nem látom át, csak azt tudom, hogy van kötelezően egy idegennyelv és egy sportág (meg gondolom francia nyelv és irodalom illetve természettudomány). Egy betegünk mesélte, hogy választhat a futás, az úszás, a talajgimnasztika és a falmászás(?) között, de a híradóban láttam, hogy a Barritz-i gimnazisták idén először hullámlovaglásból is vizsgázhatnak! Igaz, hogy a vizsgaeredményt nagyban befolyásolja az aznapi időjárás, de szerencsére Biarritz egy világhírű szörfösparadicsom, úgyhogy ennek kicsi a kockázata.

A béke ünnepe

Május 8-án ért véget a II. Világháború, és ez így nemzeti ünnepnap. Délelőtt gyanútlanul baguette-t indultam venni, mikor a házunk előtt elvonult egy katonazenekar, egy csomó veterán díszegyenruhában és zászlókkal, meg egy száz fős tömeg. Mivel csak a sarkon levő háborús emlékműig* mentek, én is követtem őket. Az ünnepségen felolvasták de Gaulle tábornok kiáltványát a háború befejezéséről, azután gyerekek - azt hiszem, a veteránok unokái - olvastak fel hazafias mondatokat, majd a Honvédelmi Miniszter körlevelét ismertették. Ezután ünnepélyes koszorúzások, zászlónak tisztelgés, egy partizándal lejátszása hangszóróból, és végül pár taktus a himnuszból, de csak jelzésértékűen. Állítólag egy csomó francia nem is tudja a Marseillase szövegét, ejnye.
Egyébként tapasztalataim szerint a hétköznapokban is komoly tisztelet övezi a fegyveres erőket (van is belőlük rengeteg: rendőr, csendőr, közterület-fenntartó, sima katona, kommandós, tengerész, pilóta, idegenlégiós...), és ezt előszeretettel fitogtatják is, ugyebár a július 14-i párizsi felvonuláson is órákon keresztül őket nézhetjük. 
Sok fiatal megy önként hivatásosnak - pedig számos veszélyes helyen teljesítenek szolgálatot (lásd Közép-afrikai Köztársaságban legutóbb). Cserébe korkedvezményes nyugdíj, adókedvezmény, legmagasabb szintű egészségbiztosítás jár nekik. Biztos megéri.

A vonulás alatt a karmester nem is ütötte a taktust, mégsem csúsztak szét

Koszorúzás előtt (az út lejtős, nem a kép ferde)

*pl. az utcám is Verdun-ről van elnevezve, meg a környező utcák más csatákról

Sri Lanka - bónusz

Egyébként pedig maga az oda- és visszaút is elég érdekes volt:

odafele Saudia Air és átszállás Jeddah-ban, amiről kiderült, hogy a Mekkához legközelebbi repülőtér (ehhez képest rettenetesen lepukkant), és ezért az utasok 80%-át zarándokok alkották. Őket arról lehet megismerni, hogy ha férfiak, akkor a gépről egy szál fehér szoknyában és a vállukon egy fehér törülközővel szállnak le, ha meg nők, akkor fehér csadorban és zöld kendővel a fejükön, és aztán mindenki rögtön a reptér aulájában leborul imádkozni. A tranzit-utasoknak a röntgenes csomagvizsgálathoz külön sor van nemek szerint, és a nőket beterelik egy kis szobába, ahol női határőrök nézik át a táskát ill. motoznak meg, idegen férfiak látókörén kívül. Kaptunk vacsora-kupont is, és ezt a reptér egyetlen éttermében be is válthattuk egy igencsak felejthető menzai menüre. Amúgy itt is és a három másik duty free boltban is a felszolgálók, valamint a takarítók is mind délkelet-ázsiai vendégmunkások.

"God bless you"

Arab telivérek a Saudia Air fedélzeti képernyőjén

Visszafele Etihad-dal jöttem, aminek a színvonala eggyel jobb, Abu Dhabi-i átszállással. Amúgy Sri Lanka legjobb szuvenír-boltjai érdekes módon a reptéren találhatók, és csak itt kaphatók valóban márkás teák is. Az út első felében remek dolgom volt, mert felkértek, hogy utazzam a business osztályon, és én ezt a feladatot természetesen örömmel vállaltam is. Hosszú menüből lehetett választani vacsorát, amihez bor- és egyéb alkohol kínálat is járt, közte ötputtonyos tokaji aszúval.

A második szakaszon már rendes osztályon voltam, az ablaknak passzírozódva, egy kínai pasi mellett, aki először járt Európában, és így igen izgatott volt - már a Charles de Gaulle reptéren az Eiffel-tornyot kereste -, de azért leszállás előtt még pont jutott ideje venni egy Longines órát a fedélzeten.

Ez hétórányi út

Amúgy mindkét légitársaság gépein felszállás előtt elhangzik a hangszóróban Mohamed próféta egyik imája, valamint a megtekinthető filmekben kiretusálták az összes miniszoknyát, dekoltázst és pezsgőspoharat (de a szétloccsanó agyvelőt nem).

Sri Lanka 3.

4. Buddhista zarándokhelyek: Anuradhapura romvárosában számos, ma is működő buddhista szentély (dagoba) található, valamint a központi épület-komplexumban a szent bodhi-fa, amely annak a fának az ágából nőtt, ami alatt Buddha megvilágosodott. A bizonyítottan többszáz éves fát fal veszi körül, így csak a hatalmas koronája látszik, állványokkal alátámasztott ágaira kívánság-zászlókat aggatnak a hívek.

A másik, nemzetközileg is jelentős buddhista kegyhely Kandy város főtemplomában található: Buddha egyik foga, amelyet a hamvaiból szedtek ki és egy királylány a hajában csempészte át a szigetre. Itt hatalmas zarándoktömeg hömpölygött, többségük fehér ruhában, elvétve egy-egy turista is. Beálltunk a hosszú sorba, és hogy szégyenszemre ne járuljunk üres kézzel a szentély elé, egy helyi kislány virágokat adott nekünk, hogy mi is letehessünk valamit abba a kis ablakba, amin bekukucskálva láthattunk egy arany dobozt (ami a fogat tartalmazza) - de csak három másodpercig, mert továbbtolt a hívők áradata.

Ez a templom még arról is nevezetes, hogy az udvarban bámészkodva nem vettem észre egy lépcsőt, és akkorát estem, mint az ólajtó. Talán a virágáldozatnak köszönhető, hogy pár horzsolással és két tenyérnyi kék folttal megúsztam a térdeimen.

Említést érdemelnek még a Dambulla-i barlangtemplomok, ahol a barlangok mennyezetét végig buddhista-motívumú freskókkal dekorálták ki.

A szent bodhi-fa

Egy kisebb, nem zsúfolt szentély Kandyban zarándokokkal

Egy dagoba Anuradhapurában

A dagobákat elefántok tartják a hátukon

5. Sigiriya: egy lázadó királyfi erre a 200 m magas magányos sziklára építtetett palotát és köré szökőkutas kerteket az 5. században. Mára főleg romok maradtak, illetve a szikla oldalfalában ledér táncosnőket ábrázoló néhány freskó, valamint a tetején egy hatalmas oroszlán-szobor alapzata. A kb 1500 lépcső néhol elég meredeken, máshol csigalépcsőszerűen vezet felfele, így tériszonyosoknak nem ajánlott...

Oda kell felmászni a fennsíkra

Egy kevésbé ledér táncosnő a freskón

A nem-tériszonyos résztvevők (2/3) innen még a legfelső szintre is felkapaszkodtak végső erejüket megfeszítve

Aztán, amikor a lépcsőmászás után a déli tűző napon, 30 fokos hőségben az emberről patakokban folyik a verejték, a napolaj és a szúnyogriasztó keveréke, és kimerülten leül ebédelni, majd a helyiek szerint "nemcsípős" curry+rizs kiégeti a szájpadlását - és erre enyhülést keresve iszik az ún. "gyömbérsör" nevű cukros üdítőitalból, amiben a sok gyömbér még jobban marja a torkát... na akkor rájön, hogy ez a trópusi éghajlat nem is olyan mókás.

6. Természetvédelmi parkok: állatleses szafarira sajnos nem jutottunk el, de kirándultunk a Horton-fennsíkon, ami pampafüves mezők és ködös-mohás erdők különleges kombinációja, és egy 800 méter mély függőleges sziklafal tetejéről (ún. "World's End") lehet lenézni a lenti síkságra, már ha épp nincsenek felhők. Ide vasárnap jutottunk el, és sok-sok helyi családdal együtt túráztunk, akik mindig udvariasan köszöntek nekünk és fényképezkedni akartak velünk.

Egy másik falu, Ella mellett pedig egy kisebb dombra (Little Adam's Peak) másztunk fel reggeli testedzésként.

Little Adam's Peak (az igazi Adam's Peak párszáz km-rel arréb van)

World's End (Világvége)

Horton-fennsík

7. egyéb: pl. Lion-sör, ajurvédikus teljestest-masszázs (olajat kennek a hajadba is), krikettmeccs minden TV-csatornán (idén Sri Lanka nyerte a világkupát!), vörös héjú banán és bivalytej-kefír, pálmáról frissen szedett és meglékelt kókusz frissitőként, praktikusan szoknyát (derekuk köré tekert lepedőt) hordó helyi férfiak, akik kézzel esznek... egy Trincomalee-i bisztróban pedig az a megtiszteltetés ért, hogy maga a tulaj szolgált ki minket, díszvendég turistákat, és a különleges alkalomra való tekintettel kaptunk evőeszközt, szalvétát (helyieknek csak újságpapír jár), higiéniát biztosító celofánnal kibélelt tányérban rizottó-szerű egytálételt, amit hangsúlyozottan "nemcsípősen" kértünk, de azért egy-két csilipaprika csak befigyelt :)

Pálmalevélben kisütött rizseshús céklával

Csak egy fa

Ki kér vattacukrot?

És befejezésül egy szerényebb buddhista ünnepi menet (tuktukból filmezve):

Sri Lanka 2.

Ez a pici sziget tehát bővelkedik látnivalókban.

1. Állatvilág: elefánt (szabadon is a rezervátumban, meg fogságban is a turistáknak fotózkodni), kóbor kutya, vadon élő páva, varánusz, kóbor kutya, valamilyen szarvas az erdőkben, kóbor kutya, bivaly, tengeri teknős, kóbor kutya, sok színes trópusi hal és korall és rák és tengeri uborka, kóbor kutya, gekkó minden fali lámpa mellett, kóbor kutya, jaguár a vadasparkban, sokféle majom főleg a turisták által látogatott helyeken és persze kóbor kutya (ez utóbbival öcsém közelebbről is megismerkedett, aminek egy rövid látogatás lett a következménye a közeli rendelőintézetben veszettség elleni oltásért, de nem kell aggódni, egy karcolással megúszta).

Csendélet kutyákkal (naplemente Trincoban)

A két tuktuk-sofőr mellett egy szarvas kukucskál

Teknős-bölcsődében egy három napos bébivel

2. Teaültetvények: meglepően későn, az 1860-as években jöttek csak rá (az angolok), hogy kávé helyett érdemesebb az egész évben szüretelhető teát termeszteni, amihez a központi hegyvidék hűvös-nedves klímája pont meg is felelt. Azóta a ceyloni tea a világ élvonalába jutott, és ma is hatalmas területeken folytatják az ipart. Amikor legközelebb Lipton Yellow Labelt isztok reggelire, azért jusson eszetekbe, hogy a tealeveleket mezítlábas munkásnők szedik naphosszat éhbérért. Persze a tájkép tagadhatatlanul festői.

Egy a legnagyobb cégek közül

A fejükre rögzítik a zsákot, amibe szedik a friss hajtásokat

A bokrokat kis felhőkbe vagy sorokba telepítik

3. Tengerpart: mivel szigetről van szó, értelemszerűen hosszú és változatos tengerpartok közül lehet választani, attól függően, hogy milyen hónapot írunk (a keleti és nyugati oldal szezonja váltakozik), mennyire tudunk hullámlovagolni, illetve mennyi turistával szeretnénk osztozni az élményben. Elmentünk Trincomalee-ba, az észak-keleti tengerpartra, ahol akkor rajtunk kívül max 5 turista tartózkodott, de a régió még nem heverte ki teljesen a cunami és a tamil szabadságharc következményeit, így ez részben érthető is. Itt tudtunk úszkálni az ún. Pigeon-island korallzátony körül, és láttunk többek között kisebb-nagyobb cápákat is (de szerencsére csak távolról). Később a déli Mirissa-ban is megpihentünk kicsit, jókat ugráltunk a méteres hullámokba és finom halakat kóstoltunk a homokos parton levő éttermekben. Amúgy a tengeri herkentyűk híveinek a sziget maga a paradicsom, bármilyen méretű és fajtájú rák könnyen a tányérra kerül.

Mirissa

Halpiac Negombo-ban, 35 fokos hőség

Sri Lanka

A blog címének ellentmondva ugyan, de nem állhatom meg, hogy ne meséljek kicsit a kéthetes nyaralásunkról, amiről ma reggel értem vissza.

Sri Lanka (régen Ceylon) ugyebár egy sziget az Indiai-óceánban, az Egyenlítőtől nem túl messze, és a fél magyarországnyi területen húszmillió szingaléz+tamil osztozik. Először a portugálok, majd a hollandok, végül az angolok gyarmata volt, és mára négyféle vallás (buddhisták, hinduk, katolikusok és muzulmánok) él egész békésen egymás mellett. A legérdekesebb, hogy egy ilyen kis helyen milyen sokféle izgalmas/turisztikailag vonzó élmény szedhető össze: változatos tengerpartok, ezeréves buddhista szentélyek, teaültetvények a felhős-hűvös hegyvidéken, gasztronómiai felfedezések, ajurvédás masszázs, nemzeti parkok és zsúfolt-lepukkant városok. Két hét alatt tehát elég kompakt programot lehet összeállítani, persze teljességre nem érdemes törekedni, ugyanis az elméletben rövid távolságok az infrastruktúra hiányosságai miatt elég lassacskán küzdhetők csak le. 

Útakadály (az út közepén alvó kóborkutyákat könnyű kikerülni). A sofőrünk katolikus (lásd a foszforeszkáló védőszenteket).

Legtömörebben talán az "India szódával" kifejezés írja le az életérzést: van itt az úttesten baktató tehéncsorda, csípős curry reggelire, egymillió kóborkutya és százszor annyi légy meg hangya, folyamatosan dudáló tuk-tuk és minden kisebb járművet leszorító, harmincéves TATA buszok (baloldali közlekedéssel), hihetetlen nyomorban élő és mégis békés (beletörődött?) helyiek, krikszkraksz szingaléz feliratok többnyire angol fordítással, tűző nap magas páratartalommal és heves esőzésekkel megszakítva (de az eső után sem lesz hűvösebb, csak párásabb). Ugyanakkor itt már komoly turisztikai ipar fejlődött/ik ki, az analfabéta mozgóárus is beszél alapfokon angolul*, az árak néha meglepően magasak (főleg a szolgáltatás, leginkább szállás színvonalához képest), és minden, átlagturistát érdeklő dolog kezdi elveszteni spontaneitását és biznisszé alakulni.

Video: utcakép egy közepes városban (Nuwara Eliya). A buszok (és a vonatok is) nyitott ajtókkal közlekednek, a kalauz invitálja az utasokat felszállásra, amihez a busz kicsit lelassít, de nem áll meg, úgyhogy ugrani kell.

Ez a fajta "tömegturizmus" érzés talán azért is maradt meg bennem, mert racionális okokból felfogadtunk egy sofőrt autóstul, aki 10 napon keresztül vitt minket körbe a szigeten és kalauzolt. Nagy előnye volt, hogy egyrészt ezáltal sokkal több helyre és hamarabb eljutottunk, mint tömegközlekedéssel (azért azt is kipróbáltuk), másrészt a barátságos és laza sofőrsrác egy csomó mindent mesélt az országáról és mutatott olyan ételeket/látnivalókat, amik nem feltétlenül vannak benne az útikönyvben. Cserébe bele kellett törődni, hogy gyakorlatilag állandóan velünk van, plusz néha a programot nem mindig mi határoztuk meg (véletlenül csak kikötöttünk egy ajurvédás boltban, pedig direkt mondtuk, hogy mást szeretnénk megnézni...).

Utcakép 2: járda jelképes (azon is kutya fekszik), száris hölgy sétál hazafele

Vonatok menetrendje az állomáson (csak 15 percet késett)

*egyre több helyi autodidakta módon, folyékonyan megtanul oroszul, kínaiul ill. japánul, igazodva a turisták arányaihoz. Amúgy ottlétünk alatt nem volt zavaróan sok a turista, bár nem is a főszezonban mentünk.