A Titkárnők dícsérete

Az osztály titkárságán négy nő dolgozik, mindannyian nagyon-nagyon kedvesek és sokat segítenek nekem. Eleve barátságosak voltak, de amikor kiderült, hogy tudom a nevüket (a főnöknő nem tudja) és még bonbont is vittem nekik (a régi módszer itt is hatásos), teljesen elolvadtak. Készségesen elmagyarázzák, mikor milyen papírt kell kitölteni meg elküldeni és miért. Röhögés nélkül hallgatják a kazettára diktált zárójelentéseimet és egész jól megfejtik, mit is akartam mondani - ha épp egy új szót találtam fel, leírják fonetikusan, de mögé diszkréten kérdőjelet tesznek, jelezve, hogy ezt egy francia nem biztos, hogy megérti. Kérdezgetik, hogy mi újság otthon. Javasolnak látnivalókat és programokat, még a vonatmenetrendet is kinyomtatják nekem. Így tehát hozzájuk fordultam most az albérletkeresési problémámmal is - és nem csalódtam bennük: mutattak egy honlapot, ahol magánszemélyek is hirdetnek, és sokkal nagyobb a választék, mint az ügynökségeknél. Ezen kívül elmondták, hogy hol van az IKEA itteni megfelelője, meg egy bizományi, ahol olcsóbban megkapom a használt háztartási gépeket. És azt is kinyomozták, hogy a TB-számom már aktiválva van (hálistennek, hiszen november óta fizetem a járulékot), de a kártyára még várni kell. Ezt az információt a kórház illetékes személyzeti osztályától hiába vártam...

Ma este pedig ismét koncerten voltam, ezúttal az amfiteátrumban tartottak ingyenes komolyzenei estet, a konzervatórium hallgatóinak zenekara és a katedrális kórusa együtt. Szép és hangulatos volt, és bebizonyosodott, hogy tényleg jó az akusztika, sőt, a felső sorokban jobban lehet hallani az összhangzást, mint lenn a porondon.

A nagybevásárlásból hazafele megálltam levendulát szedni...

Első paraszolvenciám

A koncert zárásaként stílszerűen a rabszolgák dala hangzott el a Nabucco-ból

Az adminisztrációról

Vasárnap kulturális programban volt részem: a túlparti templomot övező épületek egykor női kolostorként működtek, jelenleg pedig konzervatóriumnak adnak helyet. Itt tartottak nyílt napot koncertekkel, palacsintázós piknikkel, és szabadon lehetett bolyongani az épületben, ahol a különböző szegletekben mindenféle korosztály muzsikált. Nagyon jól kitalálták szerintem, hogy az apácák celláiból néhány személyes próbatermeket készítettek, a vastag falak pedig bizonyára jól szigetelik a hangot.

Közben elkezdtem albérleteket keresni a neten (és ma kiderült, hogy a rengeteg ingatlanügynökség személyes felkeresése nem javítja a hatékonyságot és nem nyújt új információt). Tudom, hogy nehéz lesz olyat találni, ami kielégíti az igényeimet (kórházhoz közel de inkább a város felé, nem egyszobás egérlyuk, lehetőleg azért minimális felszereléssel ellátva), de egyelőre még nem sürgős a dolog. Csak egyrészt szegény bolgár kollégának állítólag nincs szabad lakás a koleszben (hozzáteszem, a postaládák alapján elég sok lakás üres vagy csak névleg foglalt), másrészt itt izolálva vagyok a belvárosi nyüzsgéstől, és még egy szöget sem verhetek be a falba. Persze gyakorlati előnye rengeteg van, ezért nem kapkodom el a költözést.

És végre egyetlen egyszer örülök a csigalassúságú francia adminisztrációnak (a kapkodásmentességre mérget lehet venni): az igazgatóságon addig halogatták az éjszakai ügyeletünk részleteinek egyeztetését és azok aláírását, hogy a két finoman szólva karakán kolléganőm keresetlen szavakkal kijelentette, hogy akkor most már nem kell sietniük, mert a nyári szabadságunk idején nem fogjuk elkezdeni, hanem csak szeptemberben (hozzáteszem, április óta húzódik a dolog). Három nappal később természetesen odakerült az aláírás a szerződésre, így ősztől szabad az út.

Idetartozik még, hogy 8. hónapja nem sikerült kiutalniuk nekem a TB-kártyát, de amikor ezt felpanaszolom, a helyiek csodálkoznak, hogy mégis mit vártam, ez mindig is így volt és így lesz. 

A tökéletes nyilvántartásba is csúsznak azért hibák: megkaptam a kimutatást, hogy még 50+30 félnapnyi szabim van idén (=40 nap, hihihi), ami lehetetlen, mert idén már legalább 5 napot kivettem (kitöltve a megfelelő űrlapot, aláíratva, lepecsételtetve), szóval valahol elakadhatott a kék színű papiros. Vagy egyszerűen csak még nem ért oda az illetékeshez április óta? 

Sopping

Nemcsak a fesztivál-szezon indult be, de egyértelműen javult a városban az egyéb szabadidős programok skálája, valamint ezzel párhuzamosan a helyi népek és a turisták létszáma is. Ma például a városban biciklizve láttam egy evezősverseny végét a Charente-on, egy könyv-kirakodóvásárt, gyerekeknek minijátszóteret (gokart és ugrálóvár), végül egy általam nagyon várt, de végül csalódást keltő "éjszakai kézművespiacot". Utóbbi azért éjszakai, mert este 6-tól éjfélig tart, egy áruház parkolójában. Sajna csak kb. 10 árus vonult fel, elég fantáziátlan kínálattal (égehetős gyurmás ékszerek, Michael Jackson-os bögrék, giccses képkeretek, stb.) Úgy tűnik, itt meg tudnak élni az önjelölt irodalmárok, legalábbis a piac egyik standján egy pasi a saját könyveit árulta, amelyekben a két gyerekével tett távoli+egzotikus+kalandos utazásait tette közzé. A város másik felén pedig egy amúgy vicces manusz akarta rámtukmálni a verseskötetét, valamint az Asztrológia története című mesterművét, amelyet saját kezűleg illusztrált (nem is olyan rosszul).

De a legfontosabb program mindenki számára a szombati soppingolás, amit az tesz lehetővé, hogy a boltok ekkor is estig vannak nyitva. Mindenki nagy szatyrokkal mászkál és ki-betér a boltokba/ból. Ehhez a helyi szokáshoz könnyű volt alkalmazkodnom, így ma a következőket vásároltam:

- három Agatha Christie-kötet franciául  és

- egy Robert Doisneau-album az antikvárium-könyvvásáron

- egy hidratáló (és ránctalanító) arckrém (Clarins francia márka, eddig nem ismertem, de az eladó szerint jobb és olcsóbb mint pl a Lancome)

- egy virágos nyári ruha (leértékelve!!)

- egy fehér nyári lenfelső (szintén leértékelve természetesen)

- egy csokor virág

- két gombóc fagyi (áfonya és rózsa)

- és egy színes szőttes válltáska, valószínűleg a thai-lao-kambo régióból (ezt persze tavaly nyáron tizedennyiért is megvehettem volna, de akkor már úgyis alig fértem be a hátizsákba, és valahogy nem is tűnt praktikusnak, de most nagyon megtetszett).

Tegnap pedig az áruházban nem tudtam ellenállni az akciós Walt Disney-rajzfilmeknek, azzal a kifogással, hogy ennek a nyelvezetét talán majd megértem, és így gyakorlásnak is jó lesz.

Mentségemre szóljon, hogy hétköznapokon kizárólag napi egy kávéra költök pénzt (jójó, nagynéha étteremben vacsorázok), és az estig tartó egész heti munka után úgy érzem, ennyit megérdemlek :)

Egyébként meg nagyon nehéz ellenállni, főleg a ruha-kínálatnak, ami tényleg széles, minőségi, sikkes és az eladók rettentő kedvesek.

Befutó

A városban minden talpalatnyi helyen virágok

Erre járt a Bárányfelhő-bodorító (lásd Lázár Ervin)

Fesztiválok

Jelentem: az év leghosszabb napján itt 21.42-kor nyugszik le a nap. Ma tartják a zene ünnepét is (nemzetközi vagy helyi szokás, nem tudom), néhány koncerttel a templomokban, színházban, iskolában. Nem olyan nagy a felhajtás, mert biztos nem akarják ellőni a puskaport, ugyanis július második hetében többnapos komolyzenei fesztiválnak ad otthont a város, külföldi és hazai fellépőkkel, több helyszínen, és élő kivetítéses közvetítésekkel. 

Észrevehetően beindult a fesztiválszezon: minden alkalommal újabb plakátokat látok a bicikliút mentén, amelyek az ilyen-olyan környékbeli rendezvényeket hirdetik (pl. konyak-fesztivál, La Rochelle-ben elég nagy filmfesztivál meg az országos hírnevű Francofolie utcazenéléssel, kisebb városokban 2-3 napos ereszdelahajam-koncertek, stb.) Az egyiken rögtön megakadt a szemem: blues-fesztivál Cognacban, fellép Sting és Tom Jones (meg dr House is, énekesként a bandájával). A Sting-koncert napjára már elfogytak a jegyek, de a Tom Jones-ra sikerült vennem egyet neten, úgyhogy július 4-én munka után 20 perc vonatozás, és vár rám a nagy blues-életérzés! Már csak az a kérdés, hogy jutok vissza lehetőleg még aznap éjjel (másnap munka természetesen), ha az utolsó vonat 22.30-kor indul, de TJ csak 23.00 után kezdi a műsorát. Valószínű stoppolás lesz belőle, esetleg csövezés hajnalig és első vonattal vissza.

Tegnapelőtt persze adták a tévében a francia-svéd meccset, utána kedélyes stúdióbeszélgetésben alázták a csapatot. Amikor a moderátor feltette a kérdést, hogy a spanyolok ellen mik lehetnek a kékek erősségei, két vendég (az egyik az Érinthetetlenek-ből megismert színész, Omar Sy) hangos, őszinte röhögésben tört ki, és nem tudták abbahagyni 5 percig. Ennél több komment valószínűleg nem kellett.

És végezetül egy kis gasztronómia: tegnap ismét a városban vacsoráztam, újabb éttermet tesztelve. Tegnapi választás: szalonnába göngyölt csirkemell mozzarella-öntetben sütve, mellé cukkini-mártás és kis muffin-formájú krumplipép gombával és miniparadicsommal. Hozzá egy pohár fehérbort kértem, kihoztak egy édeset ("nektarizáltnak" nevezte a csaj), ami nagyon ízlett, és rögtön a fejembe szállt, úgyhogy kisebb nehézségeket okozott hazabiciklizni... de szerencsére este már alig van forgalom :)

Mondjuk épp olvasom a kreszkönyvben, hogy itt a még megengedett alkoholszint 0,5g/l, ami 2 pohár bornak felel meg...

Gála

Szombat este volt a tánciskola gálaestje, amire épphogy sikerült bejutnom, ugyanis a fellépők családtagjai szinte az összes jegyet megvették elővételben. A városi színházban tartották, pénteken és szombaton este, és meglepően igényes volt a szervezés: művészien megtervezett óriásplakátok szerte a városban, majd este a színház előtt két oldtimer autó hirdette, hogy az est tematikája a 20. század 20-30-as évei köré szerveződik, a prospektus szerint azon belül is a nők szerepét és az életstílusuk változását hangsúlyozva.

Itt derült ki, hogy a tánctanárnő (40 feletti, tökéletesen kidolgozott izomzattal és nikkelbolha-temperamentummal) milyen sokféle kurzust tart. A fellépők ugyanis 4-60 év közöttiek voltak. Ha jól sejtem, egyes óvodákban, iskolákban is tarthat órákat, talán tornaóra keretében? Ezen kívül kamaszoknak önkifejezős-modern tánc szerű képzéseket is csinál valószínűleg. Szóval a fellépők és az egyes műsorszámok színvonala igen széles skálán mozgott: a négyévesek körbeszaladgálásától kezdve (ami egyébként nagyon édes volt), az amatőrök charleston-ján át a félakrobatikus balettig terjedt. A kosztümök is igényesek voltak, a lelkesedés is egyértelmű volt, de azért 3,5 órán keresztül követni a hullámzó színvonalú produkciókat, amelyek egymáshoz (és a tematikához is) néha csak igen erőltetetten kapcsolódtak - hát, nekem fárasztó volt, de persze az elfogult rokonság biztos máshogy látta a dolgot. Az tagadhatatlan, hogy mindenkinek elég lehetősége volt szerepelni. A végén természetesen hatalmas ováció, kölcsönös köszöntések és virágcsokrok. A tánciskola pedig nyári szünetet tart, így zumba sem lesz szeptemberig.

Éjfélkor hazafele biciklizve pedig szedtem egy csokor levendulát, ami hatalmas bokrokban virít az út mellett.

(ma nem sikerül képet feltöltenem, feladom a próbálkozást - képzeletetekre bízom az illusztrációt)

Szolgálati közlemény

Tisztelt Érdeklődők! A blogger, azaz személyem július 20. és augusztus 6. között tartózkodik majd otthon Magyarországon. Hogy azon belül mikor hol, az még szervezés kérdése. 

Mi szökött be Párizsba?

Egy gyógyszercég egynapos fejtágítós rendezvényére kaptam meghívást, helyszín: Párizs, és természetesen állnak minden költséget. Nincs ugyan túl közel, de azért nem árt kimozdulni, hasznos is, meg változatosságot is jelent, szóval elfogadtam. Péntek koradélután kell indulni, hogy vonattal emberi időben Párizsba érjek, persze a kórházból alig tudtam elszabadulni, így szaladni kellett, és a már jól ismert taxis vitt ki az állomásra, hogy még épp elérjem a vicinálist. A Montparnasse pályaudvarról mehettem volna taxival is a szállodába, de előtört belőlem a szunnyadó urbánus énem, és inkább a metrót választottam. Már fél éve nem ültem metrón, jutott eszembe, és élveztem a hosszú alagutakban való mászkálást a vonalak közötti váltáskor, meg a mozgólépcsőt, kicsit még a tülekedést is (félévente egyszer elviseli az ember).

Aztán három órán keresztül hallgattam a tudományos előadókat, érdekes volt a téma is, és meglepő módon majdnem mindent értettem (csak a poénokat nem mindig :( ). Az is kiderült másnap, hogy itt is működnek gittegyletek: a fiatal tehetségnek járó jutalmat véletlenül pont a jelenlévő és bizottságban ülő professzorok tanítványai kapták - a kisvárosiak a futottak még kategóriába kerültek...

Aztán este 10-kor buszokkal indult a hallgatóság vacsorázni. Talán antiszociálisnak tűnik, de lemondtam erről a programról, mivel marha fáradt voltam a nagy koncentrálásban, és a kávészünetben, amikor ismerkedni próbáltam, nem nagyon voltak vevők, de igaz az is, hogy nem mindegyiknek értettem ugyanolyan jól a tájszólását... szóval megfutamodtam. De hogy kiélvezzem a nagyváros előnyeit, egy közeli, véletlenszerűen választott pub-félébe tértem be vacsorázni. Még a meccset is közvetítették (hiába, ez nem Saintes), és a pincér rögtön levágta, hogy nem vagyok francia, ezért következetesen angolul beszélt hozzám, még akkor is, amikor én továbbra is franciául próbálkoztam. Már épp a végefele tartottam egy nagyon finom kacsacombnak, amikor a szomszédos, üres asztalok alatt megjelent egy EGÉR. Hát ez eléggé meglepett, valószínű látszott is rajtam, ezért mikor odahívtam az egyik pincért (addigra már elszaladt a dög), azt kérdezte: mit láttam, csak nem csótányt? (nem túl bíztató kezdet). Mire válaszoltam, hogy nemnem, egy e-e-e-egér szaladgál itten. Ahhh, legyintett sztoikus nyugalommal (nem volt meglepve), nem tudnak vele mit csinálni, már próbálták irtani. Oké, jól van, ha egyszer nincs megoldás, akkor inkább választok egy desszertet vigasztalóul. De hiába próbáltam a finomságokra koncentrálni, mindig, amikor a kis nyomorult végigszaladt a padlón, önkéntelenül is összerezzentem (biztos a Chiang Mai-i patkányos éjszakai séták óta vagyok ilyen gyenge idegzetű), ami a többi vendéget bizonyára mulattatta, de engem nem annyira, úgyhogy végül angolosan távoztam (borravaló nélkül). Amúgy nem utálom az egereket, terráriumban szívesen megsimizem őket, de a lábamnál vacsora közben lehetőleg ne szaladgáljanak. Lehet, hogy a Lecsó című rajzfilm (ahol egy patkány a francia szuperséf) ötlete is egy ilyen étteremben fogant?

Szombaton fél egykor lett vége az előadásoknak, és a két órakor induló vonatig ismét metróztam egy kicsit. Aztán úgy éreztem, hogy ha már itt vagyok Párizsban, csak teszek már 10 lépést a Champs Elysée-n, úgyhogy feltörtem a felszínre... és szakadó eső fogadott. Úgyhogy épp csak átmentem a zebrán, hogy végignézhessek a sétányon a távoli Diadalívig, és már menekültem is vissza a kis bőröndömmel és topánomban az aluljáróba. Utána 3,5 órányi vonatozással visszaértem az én kis városkámba, ahol esténként legfeljebb csak nyuszik ugrálnak a bicikliút mellett.

Baguette

Ma este - megünnepelvén, hogy elállt az eső - bebicikliztem a városba, és a már ismert ázsiai étteremben vacsoráztam. A rendelés után a kedves pincér megkérdezte, hogy hozzon-e baguette-t, mire kicsit meglepődtem, hogy most már az édes-savanyú csirkéhez is kenyeret kell enni? De aztán kiderült, hogy az evőpálcikát is baguette-nek nevezik, sőt, valójában a szó eredeti jelentése "pálca, ütő, vessző" /Eckhardt S.-féle szótár/, és csak másodlagos jelentése vonatkozik a hosszúkás kenyérre. Ami egyébként már a könyökömön jön ki. Emlékszem, gyermekkoromban még eseményszámba ment, ha baguette-t ettünk, mert a boltban csak ritkán volt kapható - most pedig sokat adnék egy vastag szelet félbarna vagy Erzsébet-kenyérért... pedig baguette-ből is van sokféle, legalábbis a polcon név meg ár alapján, de én nem érzem ízre a különbséget. A fő hátránya pedig, hogy a héj és a bél aránya nem megfelelő, valamint a sarka nagyon gyorsan megszárad és akkor ehetetlen, de legalábbis fogtörést kockáztat vele az ember. És tunkolni sem lehet vele olyan jól :) Azért van egy erőssége is: szendvicskészítésre előnyös a formája, mert szépen egyenletesen el lehet benne rendezni a belevalókat, és mivel nem görbül, mint a kifli, azok kevésbé hajlamosak kiesni evés közben, valamint a becsomagolása is könnyebb (lásd: pálmalevél Laoszban).

Most pedig kitöltöttem az Index tesztjét arról, hogy kivándorlás esetén melyik országot javasolnák nekem, és Kanada jött ki, vagyis nem is olyan nagyon lőttem mellé elsőre :)) Bár szerintem az döntötte el, hogy a felajánlott sportágak közül a hokit kedvelem a legjobban (nézni).

http://index.hu/belfold/2012/06/13/emigralna_de_nem_tudja_hova/

Még mindig foci

Tegnap óta egy-két perces szünetekkel szakad az eső, ezekben a szünetekben pedig ragyogóan süt a nap, így szivárvány is látható átmenetileg. Nagyon hülye egy időjárás, meg kellemetlen is a nagy szél... a helyiek szerint ilyen június még sosem volt, és mindenki sápítozik, de most már igazán vége lehetne már.

Tehát a tegnapot itthon töltöttem, és hónapok óta először beüzemeltem a tévét is. A délutáni meccset adta egy csatorna, ezért bíztam benne, hogy az estit is láthatom majd. Ismét csalódás ért. Ugyanis este a 20 csatornából 10 a helyhatósági választások eredményeit elemezte (baloldal előretört), a maradékon többé vagy kevésbé primitív sorozatok futottak. A sportcsatorna ugyan kódolva van, de a teletext szerint amúgy is rögbit (!) közvetítettek (azt még megbocsájtottam volna, ha a Roland Garros teniszdöntőt mutatják...). Ma délután végre játszott a francia csapat (rangadó az angolokkal), azt a meccset adták is, de akkor még dolgoztam (a betegszobákból azért kihallatszott a közvetítés zaja). Szóval továbbra sem zöldülnek bele az össznépi szurkolásba.

Nem nagyon kapcsolódik ide (max a meccs közbeni sörözés alapján), de ma többedszerre találkoztam azzal a furcsa jelenséggel, hogy a helyi alkoholisták a világhírű regionális specialitás, a konyak helyett viszkiben áztatják a májukat. Érthetetlen, mert nem hinném, hogy olcsóbb lenne, mint egy nemmárkás konyak. Persze a borfogyasztás alap, azt nem is számítják alkoholnak (napi 1-2 pohár az étkezésekhez még munkaidőben is természetes). Most már azt is tudom egyébként, hogy nemcsak a mi városainkban vannak hajléktalanok, hanem itt is akad azért 2-3 "clochard", még akkor is, ha a szociális háló itt hihetetlenül kiterjedt, de erről majd egy másik bejegyzésben részletesebben.

Meccs: fuccs...

Gondoltam merészen, ma megvariálom a szokásos szombati programomat (délelőtt vizit az osztályon, ebéd otthon, zumba-óra, biciklizés a városba, ott esetleg vásárlás), mégpedig csak estefele megyek a városba, ahol a foci-EB alatt nyilván lelkes tömegek nézik a bárokban a meccseket egy (több) sör mellett, és így nem egyedül unatkoznám végig. Tehát 6-ra pont beértem, és a belvárosban cirkálva kerestem, hol a legjobb a szurkolói hangulat.

Mélységesen csalódnom kellett a franciák sportimádatában. A kávézók és a pubok, valamint az éttermek is eléggé tele voltak, de SENKI nem nézett meccset. Egy helyen megörültem, mert benn (ahol alig voltak) egy képernyőn egyenmezes pasik futkároztak, de 10 másodpercnyi megfigyelés után kiderült, hogy rögbimeccs volt... Szóval semmi szurkolói hangulat, bölcs jótanácsok a támadóknak és "szemüveget a bírónak", semmi. Egy virágboltban vigasztaltam magam egy cserépnyi futópetúniával, amit az eladónővel együtt eszkábáltunk rá a bringa csomagtartójára. Aztán hazaporoszkáltam, mert most már tapasztalt felhő-megfigyelőként tudtam, hogy hamarosan esni fog, és így is lett, de azt már otthonról néztem. A kolesz közös klubhelyiségében sem ült senki a nagy TV előtt szurkolva, úgyhogy azt kell mondjam, az ittenieket egyelőre hidegen hagyja az EB. Talán majd érdeklődnek, amikor a "kékek" játszanak.

A petúniát pedig kilógattam a teraszon, és az öntözését egyelőre az eső végzi.

Szánalmas próbálkozások egy virágos terasz teremtésére

, satnya íriszekkel

A múlt héten vett vázában virító nyárias csokor

Személyközi interakciók

Ma végre egyértelmű előrelépés történt az autóvezetés-újratanulás terén: sikerült nyitvatartási időben eljutnom a 2. számú autósiskolába, és csodák-csodájára benn is volt az illetékes. Miután elmagyaráztam, hogy van ugyan érvényes EU-s jogsim (szép rózsaszín), de 13 éve nem ültem volánnál, és akkor sem voltam túl tehetséges - a nőci megnyugtatott, hogy nem lesz itt baj. Először is kaptam kölcsönbe grátisz egy KRESZ-könyvet (tenyérnyi, szép színes ábrákkal, kevés szöveggel, és Androiddal mobiltelcsire is letöltető), hogy felfrissítsem tudásomat, illetve elsajátítsam, milyen szabálytalanságért hány pont levonás jár (pl. ha valaki filmet néz vezetés közben (??), akkor 1500 euro a helyszíni bírság és elkobozzák a készüléket).  Majd ha megemésztettem az információkat és a lelkemet is megacéloztam, akkor visszamegyek, és már ülhetek is az autóba befele, aztán irány a forgalom - ugyanis rutinpálya nem létezik. Jeleztem aggodalmamat, hogy nekem TÉNYLEG nulláról kell újrakezdenem a vezetést, de csak legyintett, hogy más is onnan kezdi. Mindenesetre elég normális nőnek tűnik, ő maga az oktató is, úgyhogy talán tényleg igaza lesz... kíváncsi leszek, hogy vajon itt is a saját ügyeik elintézésére használják az oktatók a forgalmi órákat? :) valószínűleg nem. És csak a miheztartás végett: egyetlen forgalmi óra 40 euro (nem tudom, milyen az otthoni tarifa, de remélhetőleg ennél olcsóbb).

Mivel este már nem járt a busz, gyalog jöttem haza az autósiskolából. A belvárosban rengeteg étterem van kiülős/kerthelyiséges résszel, és mint korábban elmagyarázták, a franciák közkedvelt esti családi programja az éttermi vacsora. Ha már homár, én is kiválasztottam egyet, az ízbéli változatosság kedvéért egy (AZ) indiai éttermet, ami épp üres volt. Mint egyetlen vendég, rögtön kaptam welcome-drinket, és pikk-pakk előttem termett a currys-pisztáciás csirke rózsaízű lassival. Közben többen is kedvet kaptak a csatlakozásra, például egy kedves fiatalember, aki meginterjúvolt, hogy mit is eszem épp és milyennek találom, aztán ugyanezt rendelte csak fűszeresebben. Nem volt tolakodó, és úgy tűnik, itt mindenki ilyen közvetlen, mert aztán a másik asztalnál ülő családdal is kitárgyaltuk a rózsa-lassi erényeit. Végül az eredeti indiainak kinéző vendéglős is érdeklődött, honnan cseppentem ide és hol dolgozom, cserébe meghallgattam, hogy ő hogy jutott ide Párizsból és a felesége hol dolgozik.   

Tegnap pedig egy gyógyszercég képviselője nagyon "aranyosnak" titulálta az akcentusomat, és megjegyezte, hogy mennyire jól esett neki, hogy kedvesen és mosolyogva fogadtam (hogyne tettem volna, mikor szegény 40 percet várt rám türelmesen), mert tapasztalatai szerint a francia neurológusok elég morcosak és szigorúak. Nem akartam megkérdezni, hogy ez általában vonatkozik rájuk, vagy csak a két kolléganőmre érti (mely esetben igazat kell adnom neki).

Bár velem továbbra is barátságosak, és az egyikük, MH hétvégén hozott nekem kóstolót egy helyi specialitásból (a nevét nem tudtam megjegyezni), ami a disznónak egy része (valószínűleg a szalonnának felel meg) csíkokra szeletelve és jól megfűszerezve. Szegény nem tudhatja, de már a dolog látványától is irtóztam, és a szaga is elég furcsa volt, úgyhogy szégyenszemre kóstolatlanul dobtam a kukába. De a gesztus nagyon jól esett.

Mellékesen pedig találtam egy nagyon vicces blogot, ahol a női szerző épp házfelújítási mizériájáról számol be, és a sztorijai jó része kísértetiesen ismerős nekem, de én már szerencsére túl vagyok rajta és így tudok felszabadultan nevetni rajtuk, ami neki valószínűleg még nem sikerül...

szóval aki tatarozni akar, előtte olvassa ezt:   http://nesztelencsiga.hu//

Bolha az uszoda mellett

Tegnap még fülledt hőség volt, de éjjel vihar érkezett, és még ma is sokat szemerkélt az eső. Azért délután útnak indultam a bicajjal, elsősorban, hogy megnézzem, kiírták-e már, mikor nyit meg az új uszoda (ugyanis júniusra ígéreték). Na az már biztos, hogy júniusban nem fog megnyitni, mert jelenleg így áll a munka:

...de úgy tűnik, lesz élményfürdő is

Szerencsére mégsem hiába mentem arrafele, mert pont ott, a sportpályák mellett tartottak ma bolhapiacot (ez elég ritka itt), úgyhogy kedvemre nézelődhettem. A felhozatal eléggé hasonlít az otthonihoz, bár itt a Kinder-tojás bábuk helyett hasonló, de porcelánszerűségből készített figurákat gyűjtenek és árulnak sokan. Ja, és persze képregényeket. Sikerült vennem egy egyszerű, de szép üvegvázát 2 euroért, így lecserélhetem a pillepalackból sk készített kényszermegoldásomat. Az árusok közül némelyek családostul vonultak fel lakókocsival, ők valószínűleg a még ma is szép számú, nomád életet élő vándorcsoportok tagjai.

Amúgy itt ma tartják az Anyák napját. Pedagógus-nap szerintem nincs...

Ez pedig a kolesz (emeleti jobb szélső 4 ajtó az enyém) a bicikliútról, amely mentén végig bimbóznak-virágoznak a bokrok és a levendulák

Pilatus

Mint említettem, Luzern egy hegy és egy tó között fekszik (ez Svájcban elég gyakori konstelláció), az előbbi neve Pilatus. Pontosabban a hegy neve Pilatus, de minden csúcsa (nem csak egy van neki) külön nevet kapott. Helyi viszonylatban a magasságát tekintve az alsó-középosztályba tartozik (2132 m). A legendák szerint sárkányok éltek rajta, valamint a hegyi tóban egyszer egy évben megjelent Poncius Pilátus szelleme, hogy megpróbálja lemosni a kezeihez tapadt vért. Mindezek alapján érthető, hogy rémisztő helynek tartották, és 2-3 évszázadig a köznépnek tilos volt a hegyre lépnie. Végül egy ördögűző pap és néhány hitbuzgó követője felmásztak, és mivel nem találkoztak sem sárkánnyal, sem szellemmel, újból szabad volt az út (ha valakinek épp sziklát másznia akadt kedve, mert más értelmét nem látom a dolognak).

Mára persze egy kicsit sem kell megerőltetnie magát annak, aki élvezni akarja a magaslati levegőt. Kétszakaszos felvonó visz a csúcsra, ahol fedett turistaközpont (bolttal, kávézóval, kilátóval) és luxusszálloda várja a vendégeket. Ha valaki nagyon ragaszkodik hozzá, persze gyalog is felmehet, a kiírás szerint 4-5 óra, aminek az utolsó része már hóban kaptatás a meredek emelkedőn.

Ide mentünk fel hétfőn, és élveztük a szuper kilátást, a tehenek kolompolását, a frissitő szellőt (szelet), majd a felmelegedéshez répalevest ettünk. A két felvonó közt félúton nagy játszótér, kalandpark és nyári bobpálya biztosítja a fiatalabbak szórakozását.

A kisebb felvonóból A Hegy

A felvonóból fotózva félúton egy templom a sziklán - szerintem itt nem tülekednek a karácsonyi misén...

További magas hegycsúcsok

Egy zerge kémleli a völgyben caplató turistákat és magában röhög rajtuk

Luzern városa fentről