Bankkártya!

A híres francia bürokráciából is kaptam ízelítőt, amikor bankszámlát nyitottam és bankkártyát igényeltem hozzá - 25 nappal ezelőtt.
Tehát a menetrend:
1. a bankban személyesen bankszámlát nyitsz és kérvényezed a bankkártyát
2. két hét múlva kapsz egy levelet, hogy gratulálnak, elkészült a bankkártya
3. másik levélben elküldik a PIN kódot, meg kiegészítő infokat, stb.
/eddig olyan, mint nálunk/
4. lelkesen bemész a bankba, de nem lehet átvenni a kártyát, mert követni kell az előírt sorrendet
5. kapsz egy tértivevényes levelet (vagyis elmész a postára átvenni), amiben értesítenek, hogy most már tényleg elkészült a bankkártyád és állnak rendelkezésedre bármiben
6. erről a bankhivatalnok visszajelzést kap, majd felveszi veled a kapcsolatot, és ad egy időpontot (!) néhány napon belülre, amikor átveheted a kártyát
7. elmész a megadott időpontban, de nem árt, ha nem felejted otthon a két héttel ezelőtti levél legaljáról levágandó fecnit, amit aláírva át kell adni
8. még pár papírt aláírsz, és már kezedben is van a kártyád...
+1 bónusz: csekkfüzetet is igényelhetsz, mert néhány helyen csak azt fogadják el

De megérte a sok várakozás, mert így most már hozzáférhetek az első fizetésemhez! :)
(amiből rögtön felelősségbiztosítást kellett kötni, és egy mobiltelefon-előfizetést is kifizettem)

Mozi

Elhatároztam, hogy ma délután a hűvös és ködös idő ellenére elbicajozok a közeli (és egyetlen) multiplexbe mozizni. Elég nagy tömeg fogadott, mindenféle korosztályból voltak ott. A műsor egyharmadát francia vígjátékok, drámák és rajzfilmek alkották, a maradék a szokásos vegyes nemzetközi (hollywoodi) felhozatal. Természetesen szigorúan mind szinkronizálva. Minden filmet csak kétszer vetítenek egy nap, de így is meglepett, hogy több előadásra is már teljesen elfogytak a jegyek (és ezek mind francia filmek voltak, egy kivétellel, de az meg a "Tintin kalandjai" volt). Így nem volt sok lehetőségem válogatni, és végül az Immortals címűre vettem jegyet, bár nem bántam nagyon, mert kíváncsi voltam rá. 

Újabb meglepetés ért a teremben, ugyanis nem voltak helyjegyek, hanem mindenki oda ült, ahova akart (és ahol talált helyet). Ezért a későn jövők csak az első sorban tudtak leülni... A film előtt helyi (Saintes-i) üzletek és szolgáltatók reklámozták magukat, semmi előzetes nem volt más filmből. Maga a film persze nagyon blőd volt, az egy percre jutó felnyársalások száma kb 3, mindehhez az ógörög mitológiából innen-onnan összegyúrt sztori adott mellékes hátteret. Hazabicikliznem már sötétben kellett, ami nekem kihívás volt, és mivel a multiplex már a városhatáron kívül van, ott nincs se bicikliút, se közvilágítás. De azért hazaértem épségben.

Javítsatok ki, ha tévedek, de Pallas Athéne és Poszeidón istenség lévén nem volt halhatatlan??? ;)

Fura gyümölcs

Ma megkóstoltam egy eddig általam nem ismert gyümölcsöt, amelynek a neve nekünk kissé bizarr: KAKI. Korábbi városi sétáink során már feltűnt néhány villa kertjében egy fura fa, amelyen narancsszínű gyümölcsök voltak, de levél már nem maradt a fán. Akkor azt hittem, valami dísznarancs-féleségről van szó, hiszen néhány téren pálmafát is látni itt, közelebbről meg nem tudtuk megnézni a kerítések miatt. 

Később a gyümölcs a szupermarketben tűnt fel nekem (akkor a neve miatt), és végül sikerült összekapcsolni a fát a terméssel. Kinézetre olyan, mint egy nagyobb paradicsom. Az íze leginkább a mangóra emlékeztet, de előnye, hogy nincs benne egyáltalán mag. Távolról sem francia specialitás: Ázsiában honos, és valóban október-november a szüret ideje (talán ezért nem láttuk a nyári utazás során???). Állítólag néha otthon is kapható, ha tehetitek, kóstoljátok meg!

Bővebb információk a gyümölcsről itt:  http://en.wikipedia.org/wiki/Diospyros_kaki

Helyiek

Lassan kiderült, hogy miért olyan magas (>80) a betegek átlagéletkora a kórházban. Charente megye ugyanis kedvelt célpontja a francia és nem francia nyugdíjasoknak, akik e viszonylag kellemes éghajlatú (még most is +10 fok feletti), csendes tájra költöznek, amely nem annyira drága, mint a Cote d'Azur. Egész piac épült erre, rengeteg az idősotthon, például a kórházzal szemközti kastélyból is az lesz nemsokára.  

De fiatalok is laknak itt azért, a közelben például egy nagy katonai kiképzőbázis és -iskola van, ahol főleg vadászpilótának tanulnak. Találkoztam egy 16 éves lánnyal is, aki ide jár (természetesen vadászpilóta akar lenni), a kórházba egy terepszínű ruhás oktatótiszt kísérte be. Egyébként a kórházban sokaknak szolgál vagy szolgált a fia Afganisztánban, csak még nem derítettem ki, hogy teljesen önként vagy csak félig.

A városka lakói nagyon barátságosak, a buszra felszállva a sofőr köszön(!), a mellettem ülő nénike rögtön ismerkedni kezd, a pénztárosnő mosolyog, a biciklieladó készségesen válaszol minden hülye kérdésemre - szóval olyan emberiek. A közlekedési morál is más persze, még le sem léptem a járdáról, és máris lassítanak a zebránál, a biciklis bénázásomat a körforgalomban pedig türelmesen, egy dudaszó nélkül kivárták.

Ez persze valószínűleg a nagyvárosokban nem így van Franciaországban sem, de most mindenesetre élvezem ezt a derűs környezetet az otthoni morcos hangulat után.

Munkatempó

A kórházban is más a munkatempó, mint otthon. Egyáltalán nem mondhatom, hogy henyélnek, de mindenre elegendő időt szánnak, vagyis nincs rohanás és minimális a káosz. Hátránya a dolognak, hogy ritkán végzünk a teendőkkel 7 előtt. Részemről persze a szótárazgatás és a leírtak/hallottak értelmezése teszi ki a munkaidő nagy részét, vagyis a hatékonyságom elég alacsony egyelőre. Nem kényeztetnek el, a magyarázatokat nem viszik túlzásba, bár ha nagyon nem vágom a dolgot és megkérdezem, akkor szívesen elmondják. Sajnos néha evidensnek tartanak olyat is, ami egyáltalán nem az. Példa: az EEG görbék (az agyhullámok képernyőre vetített képének) elemzése. Ez komolyabb előtanulmányokat igényel, amelyek részemről nagyjából hiányoznak, ezt be is vallottam az új kollégáknak. Sebaj, majd segítünk, és megtanulod - szuper. Akkor kezdhetem is elemezni az XY néni görbéjét. Oké. Fél óra múlva megkérdezték, hogy akkor mit gondolok róla - én pedig még meg sem találtam a gépen a bekapcsoló gombot. Miután bekapcsolták nekem, otthagytak egy közepesen bonyolult programmal kettesben, hogy azzal analizáljam az EEG-t. Estére már odáig jutottam, hogy meg tudtam nyitni és meg tudtam nézni a hullámvonalakat, na de elemzésről még nem nagyon beszélhettünk. Azért az elmúlt hetekben szép lassan kitaláltam, melyik gomb mire való, úgyhogy most már csak az elméleti hátteremet kell felfejleszteni :)

A legnagyobb nehézséget egyébként az jelenti, hogy a leletek jelentős részét kézzel írják, és képtelen vagyok kibogarászni a macskakaparásukat (mondjuk néha ők maguk sem). Az viszont megnyugtatott, hogy nem csak én ejtek helyesírási hibákat, mert amit diktafonra diktáltam (helyesen), azt az adminisztrátor néhány nyelvtani hibával írta le (persze ezeket nem én vettem észre).

És megérkeztek a gondosan megválasztott székek az irodámba - csakhogy levendula helyett tűzpirosak :) így tovább fokozzák az amúgy is vidám hangulatot a szobában, amit a négy hatalmas ablakon beömlő napfény-áradat okoz. Nem is értem, miért ez az iroda maradt üresen eddig, bár lehet, hogy a nyári kánikulában majd megtudom...  

Csiga

Meglepő módon nem a tányéron felszolgált csigáról lesz szó! Azt egyébként még nem is láttam, és bár a piacon árulnak néhány furcsa élőlényt, azok a tengerből származnak.

Ma megtudtam, hogy Charente megye egyik jelképe a csiga. A jóindulatú változat szerint azért, mert az éghajlat elég nedves, és télen gyakori a köd meg az ónos eső. A rosszindulatú változat a helyiekre vonatkoztatja a szimbólumot: békés, ráérős, udvarias népség, akiknek megalszik a tej a szájában. Az igaz, hogy sorbanálláskor, a zebránál, a kórházi viziten senki nem türelmetlenkedik. Az áruházban a hentespultnál az eladónő még bíztatott is, hogy nézzem meg még egyszer a szótárban a keresett szót ("savanyúkáposzta" - de sajnos nem létezik francia megfelelője).

Azon is meglepődtem, hogy mennyire szigorúan betartják az ebédidőt: 12.30 és 14.00 között lehetetlen bármit is elintézni, mert a bankok, a boltok többsége, sőt az uszoda is bezár ekkor. A kórházból is néhányan hazamennek ebédelni, de a többiek is elérhetetlenek ilyenkor, mert EBÉDSZÜNET van. A kórházi menzát még nem próbáltam ki, de a betegeknek felszolgált kaja alapján diétás a mennyiség és a minőség is (nem silány, hanem épphogy saláta meg joghurt meg sovány hús szósszal).

A sajtok szisztematikus végigkóstolását már megkezdtük, a borokét még nem. A kecskesajtok egyelőre kevésbé jönnek be (bár lehet, hogy csak az első két típus volt jellegtelen). Kenyérből viszont szűkebb a választék, és most már biztos, hogy a baguette csak frissen jó. Az áruházban az étel/italkínálat után a legfurcsább a képregény-felhozatal, ez már tényleg a fanatizmus határát súrolja (az egyik neurológus kolléganőmről is kiderült, hogy negyvenes létére képregény-gyűjtő).

Kommunikáció

Egy kicsivel többet értek már a franciák beszédéből, bár még távolról sem mindent. Megnehezíti a dolgot, hogy beszédben sok zsargont használnak, míg írásban rettentő körülményesek és hivatalosak, és az iskolai tananyagban egyik sem szerepelt otthon... Beszélni is többet próbálok, csak továbbra is igen lassan. Ez a betegeket zavarja a legkevésbé, nagyon kedvesek és türelmesek. Azért az vicces helyzet volt, amikor a marokkói származású bácsit kellett kikérdeznem, aki bár 10 éve él itt, mégis csak pár szót beszél franciául, és ezért kézzel-lábbal jelbeszélgetve értettük meg egymást :)

Az szobám ablakai a felső emeleten a jobb szélen (bár még nem érkeztek meg a levendulaszínű bútorok)

A mellékelt képeken látszik, hogy a kórház épülete új, modern, bár kissé dobozszerű és nem túl magas (max 3 emelet).  Sok üvegfala van, ezért világos belül is, és racionális a belső kialakítása - csak olyan, mint egy útvesztő. Ja, és az is látszik a képen, hogy a város peremén, a semmi közepén áll... Innen már csak egy ugrás a sok nagyáruházból álló kereskedelmi központ (kb mint Budaörs), néhány sportpálya és a krematórium. De állítólag jövőre egy nagyobb uszoda is felépül majd a közelben, mert a jelenlegi a városközpontban elég kicsi, és a nyitvatartása is korlátozott, vasárnap természetesen zárva van. 

Bringa

Ma fontos lépéssel jutottam előrébb a berendezkedést illetően: bringatulajdonos lettem!
Délelőtt először egy hagyományos piacra vitt el minket kocsival a kedves személyzetis nő, Agnes. Néhány zöldségről nem tudtuk, hogy micsoda, salátából is van vagy ötféle, a sajtospultról és a tengeri herkentyűs árusokról nem is beszélve. Innen egy "régi biciklik, motorok és autók bazárjának" meghirdetett piacra mentünk, egy használt kempingbicikli reményében. De a régi itt tényleg régit jelentett, vagyis rozsdás ócskavasakat, leginkább alkatrészeket, és néhány roncs autómobilt.

Ez egy spéci saláta

Délután a nem túl messzi áruházakba mentünk el, először a Decatlonba, majd a szomszédos Intersportba. Ki is néztünk egy szimpla városi biciklit kosárral, majd a szolgálatkész eladó hozott mérethelyeset, ezután beállította az összes alkatrészt, ülésmagasságot, fékeket, stb., ez eleve benne foglaltatott az árban. Mivel a kitámasztópecek (nem tudom a hivatalos nevét) nehezen záródik, felajánlottak 10% kedvezményt a bicikliből, ami pont fedezte a sisak árát. Így haza már kétkeréken mentem, de nem volt olyan egyszerű, mert ott pont nincs bicikliút, viszont van egy nagy, négysávos kereszteződés. De azért hazavergődtem, és most már a ritkás buszmenetrendtől függetlenül tudok közlekedni a városban!

Az új cangával, a kolesz előtt (a 2. emelet jobb szélső három ajtaja tartozik a lakáshoz)

Egy kis történelem

A mai munkaszüneti napon kihasználtuk a szép napos időt, és városnéző kirándulása indultunk. Eközben sokat tudtunk meg Saintes történelméről is: az itt élő gall törzseket a rómaiak leigázták, és a Lyonból az Atlanti-óceánhoz vezető fő kereskedelmi út innenső végére, a Charente partjára egy várost alapítottak (Mediolanum). Az i.sz. 1-2. században élte fénykorát, abból az időből származik az itteni ókori maradványok többsége (amfiteátrum, termálfürdő, diadalív). A 4. századtól jelentősége és népessége csökkent, az épületek köveit széthordták a városfal felépítéséhez, neve is Saintes lett. Az épületek pedig azért mind fehérek, mert a közelben nagy mészkőbányák vannak.

Szent Péter katedrális a dombról

Jobbra a Szent Eutróp templom

A régi kórház a dombtetőn

Germanicus diadalíve

Az amfiteátrum a kórház közelében van, egy völgyben, és bár elég romos, nagyon hangulatos: körbe lehet sétálni az egészet, a porondon is. Innen felmentünk az egyik dombra a belvárosban, amelynek tetején egy régi főúri udvarház és kápolna mellett épült fel a régi városi kórház, szuper kilátással. Ám mivel nem volt hely terjeszkednie, és az ósdi épület ajtajai túl szűkek voltak a betegágyak tologatásához, 2008-ra felépítették az új kórházat a város peremén, ahol most dolgozom. A régi épületek jelenleg üresen állnak, de a felhasználásáról szóló terveket a hirdetmény szerint meg lehet tekinteni a városházán, minden munkanap 9-17 között. A dombról a város mindhárom nagy temploma látszik: túlparton az apáca rendház Miasszonyunk-temploma, ezen az oldalon a Szent Péter katedrális és a legrégebbi, a Szent Eutróp templom (utóbbit az első püspökről nevezték el).

Amfiteátrum

Az arénában

Kamarai tagság

Végre kaptam időpontot a megyei kamarától a kötelező személyes interjúra, hogy eldöntsék, felvegyenek-e maguk közé. A központ egy másik, közeli városban, Rochefortban van, ott kellett megjelennem ma 11-kor. Eredetileg vonattal mentem volna (anyukám kíséretében, egy kis kirándulással összekötve), csak ezt megnehezítette, hogy az egyetlen vonat 7.30-kor indul Saintesből, de az első busz a kórháztól 7.15-kor megy a városba, vagyis taxival kellett volna lemenni kora reggel, de ebbe beletörődtünk. Mikor ezt elmeséltem az agilis főnökömnek, felháborodott, hogy a kamara hogy teheti kötelezővé a megjelenésemet, ha nincs autóm - és elkezdett telefonálgatni. Végül sikerült megszerveznie, hogy kölcsönadják a kórház autóflottájából (!) az egyik Renault-t, és ő maga személyesen fuvarozott el engem Rochefortba meg vissza. Ez a szívesség egy kissé meglepett, mert eddig nem volt szuperkedves.

A kamarai interjú nagyon hivatalos volt, egy bácsi átnézte a rohadt vastag dossziémat, és megérdeklődte, hogy vajon miért szeretnék Franciaországba és azon belül is épp Charente megyébe jönni. Ezután felvázolta, mi is a Kamara feladata (kb semmi vagy max aktatologatás). Végül 10 percen át mesélte, hogy mi mindent látott, amikor 2008-ban Budapesten járt, és mennyire tetszett neki. A Kamarai Tanács (nagybetűvel) jövő héten dönt a felvételemről, és majd értesítenek. Talán több akadályt már nem gördítenek elém...

Holnap munkaszüneti nap lesz (az első világháború végének napja), így lesz lehetőség kicsit regenerálódni, mert a héten minden nap este 7 ill 9 óráig voltam benn a kórházban.

Hétvége

Szombaton busszal (!) lementünk a belvárosba körülnézni, és dugó volt! Igaz, hogy a főutca csak 2x1 sávos, de akkor is nagynak tűnt a forgalom, a boltokban is sokan voltak. A Lafayette áruházban is körbenéztünk, és mikor fizetni kellett az áruért (leértékelve vettük), a kasszánál ki kellett tölteni egy kérdőívet, hogy melyik országból jöttünk külföldiként - a listán Magyarország sajnos nem szerepelt, az uniós és a nem-uniós államok között sem. Végül megegyeztünk a pénztárossal, hogy Lengyelországhoz sorol minket, a lengyel-magyar barátság nevében is. Mondjuk nem csak mi hiányoztunk a listáról, Szlovákia és a balti államok sem voltak rajta.
Megnéztük még a folyó túlpartján a másik 14. századi templomot, amely mellett valaha nagy apáca-rendház is működött. Nyáron egész nagy turista-forgalom lehet itt, a szuvenír-bolt méretéből ítélve.

Vasárnap az eső miatt is inkább otthon maradtunk, én félig kényszerből is, hogy egyszerre fejlesszem hiányos tudásomat a francia nyelv és az EEG területén. Egyébként kissé javul a helyzet a kommunikációt illetően, már igyekszem teljes mondatokban beszélni, bár kissé lassan, de a betegek és a személyzet ezt meglepően jól tolerálja: próbálják kitalálni, hogy milyen szóra is gondoltam eredetileg, és érdekesnek találják, hogy ugyanonnan származom, mint az elnökük :)
Nagyon változó, hogy kinek a beszédét értem meg, van, akiét minden probléma nélkül tudom követni, másét (pl. a közvetlen főnökömét) alig-alig, amit persze nehezít, hogy ő például hadar.
A szálláson a TV sokat megy, hogy szokja a fülünk a beszédet, már van kedvenc csatornánk is: csomó otthon is játszott sorozatot vetítenek, mégpedig dömpingben, így egymás után három Monk nyomozó és két doktor House megy (ejtsd: ÁUSZ).

Adminisztráció

A kórházi beilleszkedés adminisztratív része olajozottan zajlik, nyitottam bankszámlát, kitöltöttem egy csomó papírt, aláírtam a szerződést, kaptam köpenyeket, mágneskártyát, stb. Az útlevelem fénymásolásánál először a kambodzsai vízumról csinált másolatot, aztán szóltam neki, hogy ez nem biztos, hogy ide elegendő lesz :) de meg sem lepődött, hogy ilyen helyen jártam, pedig ez a nőci büszkén mesélte nekem, hogy még sosem tette ki a lábát Franciaországból 55 év alatt. Már csak egy papír hiányzik, a francia kamara befogadónyilatkozata, amihez személyes meghallgatás szükséges, de 2 hónapja nem képesek időpontot adni erre.

Az előző bejegyzésben nagyképűen hangozhatott, hogy kaptam egy irodát-dolgozószobát, de valóban így van. Azért ez nem volt zökkenőmentes: egy napig nem találták a kulcsát, aztán végre sikerült kinyitniuk. Egy tágas és napfényes szoba sok ablakkal, csak az aggaszt, hogy nem találtam benne radiátort... Sűrű elnézéseket kértek, amiért nincs még bebútorozva (csak egy szekrény, egy fotel és egy hatalmas íróasztal volt benne), ezért másnap jött egy pasi, hogy a katalógusból válasszak berendezést. Még a székek színét is ki kellett választanom (a levendulaszínt javasolta, nekem pedig nem volt ellenvetésem).

Amikor a helyiek egymás között hadarnak, azt nehezen értem, de ha kicsit megerőltetik magukat és lassítanak, akkor elég jól tudom követni. Szerintük vicces akcentusom van (bár hosszú mondatokat még nem hallhattak tőlem). Azért az komikus volt, amikor két doki kitárgyalta, hogy egy konferencián hallottak egy magyar előadót angolul beszélni, és egy kukkot sem értettek belőle - miközben a franciák a hot dogot is otdognak ejtik (sőt, ma egy reklámújságban az ITLIST szó a toplistát jelentette, H nélkül persze). És a reklámokban szereplő minden angol szót megcsillagozva lábjegyzetben lefordítanak franciára. Úgyhogy a TV-ben a reklámok alatt sok felirat fut, mert ezen kívül még az édesség-hirdetések alá kiírják, hogy "egészsége megőrzésének érdekében naponta legalább háromszor fogyasszon gyümölcsöt" meg "rendszeres testmozgással előzze meg a túlsúlyt", stb. 

Berendezkedés

Tehát kis kerülővel végre megérkeztünk Saintes-be, és elhelyezkedtünk a kórházi szolgálati lakásban. Ez elég tágas és főleg világos, alapvető háztartással (ebbe beleértendő egy TV, amin 20 féle csatorna fogható, mind francia).
November 1. itt is munkaszüneti nap, amit arra szántunk, hogy megismerkedjünk a városkával. Elindultunk a napsütésben, de hamar kiderült, hogy a citybe vezető 3 buszjárat közül vasárnap és ünnepnap, valamint este 7 után egyik sem közlekedik (a fennmaradó időben 20 percenként). Így legyalogoltunk a dombról, át a kertvárosi részen, a hangulatos belvárosba, amely ünnepnap révén elég kihalt volt. Megnéztük a Szent Eutróp (a város védőszentje) ereklyéit őrző 11. századi kis templomot, és a nagyobb, 14-15. századi Szent Péter katedrálist. Az óváros egyemeletes, kicsit kopott kőházain csupa spaletta, az ajtók legtöbbször kék színűek. A folyócska (Charente) túlpartján római kori diadalív áll (Germanicus diadalíve), ezen az oldalon pedig sétálóutcákban lehet kávézni és vásárolgatni (persze csak munkanapon).

Azóta három napja inkább borús és esős az idő, bár Dél-Franciaországgal ellentétben itt még nincs áradás. De mindegy is, a napot úgyis a kórházban töltöm: kezdés 8,30 körül (ki mikorra ér be). Egyelőre az adminisztrációval, ill. a rendszer és kollégák megismerésével vagyok elfoglalva, és ez is kimerítő.
Mivel a nevemet képtelenek voltak kiolvasni, inkább átirattam, így mostantól az ILITCHOV név szerepel a kitűzőmön, a köpenyeimen, a polcomon, a diktafonomon (!) és az irodám ajtaján. De még ezt is nehezen jegyzik meg, az Annát esetleg. A bemutatkozásnál minden második kolléga megjegyzi, hogy nahát, milyen magasra nőttem, inkább üljek vissza. Magyarországról már hallottak, de egyesek Belgrádra tippelték a fővárosát. Hamarosan kénytelenek lesznek jobban körülnézni a térképen kelet felé, mert már van két román doktornő, jön egy litván és télen egy bolgár is.