2013. február 28., csütörtök

Tűzeset

Hétfőn nagy izgalmakban volt részünk az osztályon: VALÓDI tűzriadó volt!
Dél körül nagyon sípolt valami kijelző, és a főnöknő fel is hívta a kórház biztonsági embereit, hogy szól a tűzcsengő, de azt mondták, hogy csak valamit tesztelnek, semmi gond. Úgyhogy, amikor délután három körül is nagyon sípolt a cucc, nem izgultam túlságosan, és átmentem az osztályra, mert épp ott volt dolgom. Meglepődve látom, hogy minden nővér, segédnővér és takarító izgatottan rohangál és bezárják a folyosók tűzbiztos csapóajtajait. Már majdnem röhögtem, hogy "na, beugrottak megint a kis hiszékenyek", mikor kérdezik, hogy mi legyen a beteggel, akinek a kórterméből dől a füst, és most kitolták a folyosóra, de ott nem maradhat, mert izolálni kell (rossz az immunrendszere). Hoppá... Na jó, akkor izé, mi is legyen, hátszóval, talán akkor toljuk ki erről a folyosóról, mert nem tűnik túl egészségesnek a klíma, és a másik folyosón levő üres kórterembe toljuk be. El is indultunk, szerencsére megérkezett közben a két biztonsági ember, akik bekukkantottak a füstölgő szobába és közölték, hogy nem ártana AZONNAL evakuálni az egész folyosót. Nagyobb pánik nélkül gyorsan kitoltuk mind a 16 beteget ágyastul/fotelestül az aulába, persze így ott eltorlaszoltuk az utat, de ez nem jó megoldás, mert már jönnek a tűzoltók. Ekkorra már két másik orvost is értesítettek, így hárman elég gyorsan megszerveztük, melyik beteg melyik kórterembe kerüljön ideiglenesen. A tűzoltók nagy erőkkel felvonultak. Én közben bátorkodtam felhívni a főnöknőmet, hogy ööööö, van egy kis tűz az osztályon, esetleg érdekelheti a dolog. Először azt hitte, viccelek, de mikor közöltem, hogy épp evakuáljuk az F folyosót, hitt nekem és megjelent, de a betegeket addigra már elhelyeztük. 
Feszülten vártuk, hogy akkor ki kell-e üríteni az egész emeletet, de hálistennek csak abban az egy kórteremben volt sok füst és kevés tűz a födémben valami elektromos hiba miatt, így két óra múlva ennek az egynek a kivételével minden szoba újra gazdára talált. Persze nem ment egyszerűen, a legnagyobb aggodalom amiatt volt, hogy most akkor összekeverednek a betegek, pedig ennek szerintem minimális volt az esélye, hisz a legtöbb meg tudja mondani a nevét, amelyik meg véletlenül mégse, azt meg csak felismerjük... Persze felvonult minden fontos ember a biztonsági igazgatótól kezdve a technikai szakértőn és a gazdasági főnökön át a füst-mérgezés-ellenőrző emberig. Csak szegény Rigó Úr maradt ki a felhajtásból (szabadságon van), pedig szerintem élvezte volna, hogy szervezkedhet.
Mára leszedték a szoba födémét, kijavították az elektromos hibát, de most meg kell várni, míg újra kifestik a szobát, hiszen egy kicsit megpörkölődött.
És nem kell aggódni, mindenki jól van.

2013. február 24., vasárnap

"tiszta Bejrut"

A kórházról rég nem írtam... ám hogy ne éljen senkiben az a téves elképzelés, hogy itt minden csodásan működik, egy kis beszámoló a múlt hétről:
Megmagyarázhatatlan okokból múlt héten rengeteg beteg jött/hozatott be a sürgősségire, sokkal több a szokásosnál. Ezek közt persze egyharmad csip-csup ügy (megvágta a kezét, hasmenése van 3 napja, kettőt köhintett), amelyeket egy háziorvosi ügyelet simán ellátna - ha lenne ilyen Saintes-en, de nincs. Ráadásul a háziorvosok jó része alig fogad akutan beteget, mert annyira be vannak táblázva, és ezért szegény beteg kénytelen a kórház sürgősségi osztályára jönni és órákat várni egy receptre. A másik egyharmad tényleg kórházi ellátást indokol, a harmadik egyharmad pedig a félig-egészségügyi-félig-szociális probléma (a 90 éves néni elesik otthon és nincs aki rányissa az ajtót, vagy a tanyasi bácsi nem eszik rendesen csak issza a jóféle házibort és ez megviseli, stb).

Szóval a sok-sok beteg egyrészt hosszasan várakozott az ellátásra, másrészt, amikor megszületett végre a döntés, hogy akkor kórházban kell tartani, nem volt elég üres ágy az intézetben. Ez mondjuk annyi finomításra szorul, hogy egy csomó ágyat lefoglalnak másnap érkező betegeknek, akiknek előre adtak időpontot. Emellett az osztályvezetők (mind elég karakán) képesek megtagadni bizonyos betegek (nem a személye, hanem a betegsége miatt) elhelyezését az osztályukon, és akkor megy a huzavona, hogy az alkoholmegvonásos zavartság az most a pszichiátria, a neurológia vagy a májrészleg reszortja-e. Legalábbis eddig megengedték nekik ezt a luxust.
Most viszont, amikor kb 10 beteg másfél-két napot (!) töltött a sürgősségi osztályon, egy hordágyon, végre felismerték, hogy ez mégsem járja. Az egyik kollégám, akit lehívtak konzíliumba, úgy írta le a helyzetet, hogy "tiszta Bejrut". A kórház Orvosi Bizottságának Elnöke írt egy dörgedelmes köremailt, hogy tarthatatlan ez az állapot, és le kell mondani a programozott betegfelvételeket, és minden ágyat fel kell szabadítani, és majd ő eldönti, kit hova vesznek fel. Na erre végre hajlandóak voltak kompromisszumokat kötni, és 2-3 nap alatt megszüntették a torlódást. Persze a sürgősségis dokik is hibásak voltak részben, mert egyik sem akar határozott döntéseket hozni és hazaküldeni a beteget, ha nem kell felvenni - inkább hívnak hozzá 3 konzíliumot, meg "megfigyelik", meg kizsarolják a felvételét és így jó, hogy nincs üres hely, amikor kellene.

Ami még érdekes (nyelvészeti) tanulsága az ügynek, hogy a káoszra itt is azt mondják: micsoda kupleráj! Ráadásul a "bordel" szó szerintem közeli rokona a mi "bordély"unknak...

2013. február 23., szombat

Mese habbal

Mikor szerda este átugrottam E-hoz és áhitattal kanalaztam a hamisítatlanul hazai jellegű borsófőzeléket, elhatároztuk, hogy péntek este, mikor kivételesen egyikünk sem dolgozik, végre kimozdulunk mulatni. Végignéztem két műsorfüzetet és három honlapot, de elkeserítően szegényes volt a programkínálat - valamiért sokkal több a lehetőség csütörtökön és szombaton, mint pénteken, pedig még a La Rochelle-i füzetet is megnéztem. Szóval választhattunk egy mozi, egy étterem, egy ismeretterjesztő előadás, valamint egy mese-est között, végül a kuriózuma miatt ez utóbbi választottuk, és nem is bántuk meg.

A várostól 15 km-re levő, szépen felújított kastélymúzeumban (mert nálunk is van ilyen, nem csak Bergeracnál) egy klub időről időre mese-esteket szervez, amikor egy előadó egy adott témakörben meséket mond a kastély konyhájának megrakott kandallója mellett - a közönség pedig a körberakott székeken issza a szavait. Nem tűnik nagy számnak, de volt valami nosztalgikus hangulata a dolognak, a ropogó tűz mellett (jó, hogy közel ültünk hozzá, mert nem volt túl meleg a teremben) a festett gerendák alatt. Ma ókori egyiptomi legendák-mesék hangzottak el, amelyek történetszövése kicsit bizarr, de ettől volt érdekes. Utána palacsintát és cidre-t (almabor) kaptunk műanyagpoharakban, és meg lehetett csodálni a berendezést, illetve a sok nyugdíjas résztvevő kitárgyalhatta az eheti pletykákat, a gyerekek pedig degeszre tömték magukat palacsintával.

Holnap bezzeg fergeteges rock-koncert lesz a városban, fellép Eiffel és a Hiénák :) (lehet, hogy rokonai az Alvin és a mókusok-nak)

2013. február 18., hétfő

Játék a kastélyokban

Az egyik gyógyszercég laza továbbképzést (=alibi a punnyadásra) szervezett a hétvégére egy kastélyszállóba, Bordeaux-tól még 100 km-re délkeletre (ez itteni viszonylatban csak egy nagyobb ugrásnak számít). Mivel a kolléganőim nem jöttek, a cég képviselője vitt oda péntek délután, ragyogó napsütésben. A kicsi, de szép kastélyt igényesen felújították, és golfpályákat alakítottak ki a környékén. Építettek hozzá wellness-részleget is, meg kávézót, éttermet külön épületben - egyszóval nagyon kellemes volt a környezet.
Persze alig ismertem valakit és őket is csak látásból, de szerencsére volt ott egy-két közvetlen alak, akik gond nélkül kifaggattak, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Végül megérkezett a saintes-i neurológus bácsi is, aki nem a kórházban dolgozik, hanem rendelője van a városban és korábban már megismerkedtünk, ő pedig bemutatott az ismerőseinek. Így jó hangulatban telt a vacsora, az egyik pasiról például kiderült, hogy a fia a budapesti Francia Intézetben dolgozik, én pedig megtekinthettem a bácsi okostelefonjában levő 200 fotót, amelyeket a világ mindenféle táján készített, illetve az autóját, a motorját, a medencés házát, a bordeaux-i lakását, stb. árbázolták. Nem kell aggódni, a feleségéről is mutatott képet :)

Jobbra a golfpálya kezdőknek, balra a tornyos épület egy galambdúc!

Szombaton is volt némi tudománykodás, visszafogott mennyiségben, aztán az újabb flancos ebéd után kitalálták, hogy van a közelben egy másik kastély, amit érdemes lenne meglátogatni hazamenetel előtt: Chateau de Monbazillac. 
Tehát elautóztunk megnézni a 16. századi váracskát, amely saját készítésű boráról híres: nagyon édes fehérbor, kísértetiesen emlékeztet az aszúra. A kastélyban egy kisebb kiállítást rendeztek be korabeli bútorokkal - irtó hangulatos és olyan emberi léptékű volt az egész, még a franciák is ámuldoztak meg ájuldoztak, pedig nyilván nem ez volt az első ilyen kastély, amit láttak. Az épület egy dombtetőn áll, ahonnan szép a kilátás a szomszéd városra, Bergerac-ra, és az egész vidéket beterítő szőlőültetvényekre.

Hazafele már a bácsi hozott, és a tiszteletemre Liszt-rapszódiát hallgattunk, miközben a BMW-jével repesztett az autópályán :)


Ferde lett a kép, de azért visszaadja a hangulatot

A távolban még épp kivehető Bergerac templomtornya

2013. február 17., vasárnap

Tavaszi szél vizet áraszt 2.

 Pénteken végre elállt az eső - már ideje volt, mert a rakpart egy részét le kellett zárni az áradás miatt.
 



A héten tudtam meg azt a döbbenetes tényt, hogy Franciaországban szerdánként nincs tanítás (legalábbis általános iskolában - gimiben talán igen). Ez azért került szóba, mert 1-2 hete országos vita zajlik (természetesen sztrájkokkal) arról, hogyan reformálják meg az oktatást: vezessék-e vissza a szerda vagy szombat (!) délelőtti órákat, de akkor hamarabb érnének véget a tanítási napok (5 helyett fél 4-kor), stb.
Kiderült, hogy mivel nincs iskola szerdán, a gyerekek vagy valamilyen fizetős klubban (sport, művészeti vagy tudományos szakkör, stb) töltik a napot, vagy nyilván valamelyik szülő vigyáz rájuk, aki így értelemszerűen nem dolgozik aznap - és ezért sok nő csak 80%-os munkaidős, vagy az ötödik napot szombaton dolgozza le. És akkor még ott a rengeteg tanítási szünet (most is épp az esedékes 10 napos síszünet).
Nem sikerült megértenem, miért jó ez a rendszer... de a jelek szerint ők sincsenek megelégedve vele.

2013. február 11., hétfő

Tavaszi szél vizet áraszt

Az elmúlt egy hónapban nem tudtam volna 24 egybefüggő órát úgy kijelölni, hogy azalatt ne esett volna legalább egy kicsit az eső. De többnyire inkább szakad. És még ha nem is esik épp, akkor vagy a köd szitál, vagy csak simán felhős-párás a levegő, így az udvaron kiterített (mert máshol nem fér el) lepedő 2 hete nem tud megszáradni. Egyre több a kátyú az utakon (lámlám, itt is akad ilyesmi), a folyó árad, egyes partszakaszokat már lezártak, és többen felemlegetik a tizenévvel ezelőtti híres tavaszt, amikor a főutcán csak csónakkal lehetett közlekedni... hiába, ilyen az óceáni éghajlat.

A téli álom után kezd magához térni a város, leginkább a programkínálatban (koncertek, ismeretterjesztő előadások, jóga, stb), csak általában munkaidőre szervezik ezeket (célcsoport: nyugdíjasok) illetve ugyanarra a péntek/szombat estére mindet, ráadásul 1:3 az esélye, hogy olyankor épp ügyelek... tehát bár a szórakozási lehetőségek jobbak, a megvalósítás nem könnyebb. A nagy szenzáció még, hogy egy helyi pasi (egyébként a vezetés-oktatóm veje, így első kézből értesülhettem az eseményről) motorosként és amatőrként megcsinálta a Dakar-ralit.
De például - egy év után - ebédmeghívást kaptam a kolléganőmhöz, MH-hez, akinél vendégségben voltak a szülei is, és így hosszasan hallgathattam a bácsi sztorijait és előadásait (nyugdíjas tanár...) a francia történelem, kultúra és politika tárgykörében. Kb 50 évvel ezelőtt Algériában dolgoztak mindketten tanárként, de a függetlenségi harcok miatt elég hirtelen vissza kellett menekülniük, nagyjából három bőrönddel, két gyerekkel, egy vonat tetején. (A magyar belpolitika tárgykörében nem sok újdonságot tudtam nekik mondani, ugyanis mostanában sokat szereplünk a tévében és az újságokban.) 

Egyébként most, hogy Franciaország belekeveredett egy csetepatéba Maliban, minden nyilvános helyen, így a kórházban is hatalmas plakátok intenek óvatosságra egy esetleges ellen-terrorcselekmény ügyében, és minden gyanús csomagot jelenteni kell, a biztonsági őrök (akik egyben a tűzoltók is a kórházban és teljhatalmuk van) pedig fokozott járőrözést tartanak. A gyanús csomagra lenne néhány tippem, ugyanis a rossz idő miatt a kórház aulájába beköltözött néhány hajléktalan (na jó, legyen klosárd), persze éjszakára nem maradhatnak, csak egész nap ott ülnek a fotelekben. Úgyhogy kezd emlékeztetni a hangulat a budapesti munkahelyemre, amely a nyócker szívében található, és így gyakorlatilag névről ismertük a környék alkoholistáit.

2013. február 7., csütörtök

Barokkosan

A Tanár Úr rettentő komolyan veszi a feladatát, hogy bevezessen engem a francia kultúra legmagasabb szféráiba, ezen belül is a méltatlanul mellőzött és az utókor által lesajnált vagy éppen kinevetett barokk stílus szépségeibe. Az órákra színes fénymásolatokkal készül, hogy illusztrálja a barokk építészet jellegzetességeit (amelynek legtipikusabb példája, mondhatni iskolateremtő mintája a Versailles-i kastélykomplexum) és a leghíresebb festményeket. Hosszasan elemeztünk két korabeli szonettet, amelyeket hatalmas beleéléssel olvasott fel, és alkalmunk nyílt értelmezni a túlburjánzó költői képeket illetve a bonyolult összetett igeidőket is (amiket manapság már senki nem használ). Lenyűgöző, hogy szó szerint két órán keresztül képes beszélni a barokk stílusjegyekről, azok eszmerendszeréről, és mindezek történelmi kulisszáiról, ráadásul érdekesen. Az óra végén pedig meglepett a gimnáziumi francia irodalom-tankönyvvel, amely 570 oldalon keresztül öleli át a francia irodalmat egészen napjainkig (és egy kicsit az egyetemeset is, abból a korból, amikor még nem létezett a francia nyelv sem, de ezt az időszakot csak érintőlegesen persze). Nagyon igényes kivitelezésű könyv, nem szöveggyűjtemény, hanem minden szerzőtől csak 1-2 jellegzetes részlet szerepel benne és inkább történelmi-kultúrális-személyes kontextusba helyezi az életművüket. 
Szóval annak ellenére, hogy a beszédkészségem keveset fejlődik az órák során, azért a látóköröm tágul és lassan többet tudok majd a Napkirály udvarának szokásairól, mint egy átlagos francia. (Itt megjegyzem, hogy hasonló már előfordult: az órán megtanultam, mi a különbség definíció szerint a fleuve és a riviere (folyó) között, és amikor erről megkérdeztem egy kollégámat, neki fogalma sem volt róla - hogy az első a tengerbe ömlik, míg a második egy másik folyóba, még ha az utóbbi vízhozama nagyobb is.) Ez aztán a hasznos tudás, nem?

2013. február 3., vasárnap

Képregény-fesztivál

Már többször hallottam a közeli város, Angouleme nemzetközi képregény-fesztiváljáról, amely a régió (vagy talán az ország) kiemelkedő eseménye. Véletlenül tudtam meg, hogy pont ezen a héten zajlik, és így persze nem hagyhattam ki a 40. fesztivál meglátogatását. Nem tudtam, mire számítsak, gyerekzsúrra vagy képzőművészeti szemlére - hát, a valóság egészen lenyűgöző.

Ilyenkor különösen, de a jelek szerint a városban egész évben a képregény (franciául bande dessinée, azaz BD) tematikája határoz meg mindent. Ez lehet a város fő turisztikai vonzereje, és valóban rengeteg ázsiai és olasz érdeklődő jött.


Cukrászda stílszerű kirakata

Minden utcanév-tábla szövegbuborékban. Hergének persze szobra is van.

A tűzfalakat is képregényhősök dobják fel

És a reklámokban is visszaköszönnek
























Az egész belvárost lezárják a forgalom elől, körülötte ingyenes buszjárat közlekedik. Több helyszínen előadások, vetítések, kerekasztal-beszélgetések zajlanak. A múzeumokban, galériákban, de még a templomokban (!) is kisebb tematikus kiállításokat lehet megtekinteni (pl. a bíróság épületében "Az igazságszolgáltatás ábrázolása a képregényben", a katedrálisban bibliai tematikájú képregények, a városházán Donald kacsa, stb.) Az idei fesztivál fő eseménye az Asterix megalkotójának, Uderzonak az életmű-kiállítása. Itt hatalmas tömeg volt, az emberek csoportokban fotózkodtak a kiplakátolt korai Asterix-oldalak előtt, és elkapkodták a jubileumi Asterix-összest (240 euro!). Amúgy érdekesen mutatták be, hogy lesz a skiccből kész oldal, és hogyan változott az évtizedek során a stílus.

Ez a cica a fesztivál emblémája
Hatalmas méretű Delacroix-feldolgozás


Részlet egy Biblia-képregényből













A főutcán végig fedett pavilonokban sorakozik a kb 150 kiadó standja, ahol nagy tülekedésben meg lehet nézegetni és persze vásárolni a kiadványaikat, valamint a könyvet dedikálja a helyszínen tartózkodó rajzoló - persze nem csak simán aláírja a nevét, hanem ott rögtön rajzol/fest egy skiccet az első oldalra, és személyre szólóan dedikálja. Egy felkapott kínai szerző például a vevő portréját rajzolta meg tussal, és mivel ez időigényes, hatalmas sor alakult ki előtte. 
Döbbenetes, mennyiféle témában és stílusban készülnek képregények. Korábban azt hittem, 15 éves kor felett ciki képregényt olvasni, de itt nyilvánvalóan más ennek a kultúrája: gyerek csak elvétve akadt, inkább zavarták a szülőket a szabad nézelődésben, és a nyugdíjas korúakig minden korosztály lelkesen válogatott és vásárolt, a szakértők meg hosszasan elemezték egy-egy kötet tipográfiáját vagy színvilágát. Sok BD készül politikai témában (az afganisztáni háborútól kezdve a nők egyenjogúságán át a melegházasságig), rengeteg a fantasy, divatos a távol-keleti stílus és sztori, van abszurd, horror, krimi, idióta poénos, ésatöbbi ésatöbbi. Elképesztő, hogy ez mekkora rajongótábor és piac. A fesztivál végén rangos díjakat osztanak ki.
Egy másik bejegyzésben majd megmutatom, miket vettem és dedikáltattam, hiszen mondanom se kell, nem tudtam ellenállni ennek a kínálatnak...cipelhettem haza egy vállszatyorban, és beláttam, hogy nem véletlenül láttam annyi embert gurulós kisbőrönddel érkezni...

Dedikálás ecsettel

Egyes szép/híres oldalak bekeretezve kikerülnek a falra

Ez csak egyetlen kiadó standja

Modernebb stílus

Egy korábbi díjazott emléklapja a múzeum előtt