A felmondási időszak nem éppen felhőtlenül zajlik a két kolléganőmmel (mondjuk erre számítani lehetett). Őket ugyan már március legeleje óta figyelmeztettem, hogy valószínűleg nem maradok újabb fél évre, de szerintem nem hitték el, és döbbenettel értesültek, amikor valóban, hivatalosan is beadtam a felmondólevelet. Lett is mindjárt cirkusz, hogy akkor ezután mi lesz az ügyeletekkel - szerintem az egészet abba kellene hagyniuk, mert eleve 4 orvosra volt tervezve, és még úgy is necces, de nem, ők ketten folytatják csakazértis. Ja, most, hogy ennyire nagy szükség lett rá, hirtelen a kórház is tudott szerezni egy csettintéssel beugró helyettesítő neurológust, és keretet is az elképesztő órabérére, amit csak azért nem írok le, mert lehet, hogy akkor meggondolnám magam és visszajönnék ügyelni :)
Na e nem túl barátságos felütés után próbáltam fair lenni, és a bennragadt szabadságom (két hónap!) nagy részét nem vettem ki, hogy legyen idő az átállásra (a kórház szerencsére kifizeti a szabadnapokat), de nekik ez sem volt elég, mert azt remélték, hogy az összes szabimat kifizettetem és végigdolgozom az időmet. Mindehhez olyan kellemes hangulatot teremtettek, hogy a maradék lelkiismeret-furdalásom is szép lassan elpárolgott: nem szóltak hozzám (konkrétan levegőnek nézve ők ketten megbeszélték a betegek ügyeit, meg a teendőket), ha meg véletlenül igen, akkor nyilván csak beszólásokat kaptam.
Egy tipikus jelenet: írom a dekurzust a beteg dossziéjába a vizit alatt, mire Ch szó nélkül kiveszi a kezemből a dossziét, hogy beírja az aznapi laboreredményeket - de ezeket én már rég beírtam, és mikor ezt észreveszi, lecsapja az orrom elé a dossziét és eltrappol.
Szóval ilyen meghitt hangulatban teltek utolsó közös napjaink (mert most már szabin vagyok, hehe), az utolsó héten a főnöknőt alig-alig láttam, de még fogadta a köszönésemet, a legutolsó napon pedig nagy ívben elkerült, és így köszönni sem volt módom neki (vizit után lelépett). A másik kolléganővel azért fennmaradt a beszélőviszony, és ő még a búcsú-sütizésemre is eljött, igaz, csak rövid ideig maradt.
De arról majd később írok.
1 megjegyzés:
Hát nem sok jót lehetett kinézni Chből, de az ember mindig jobbat vár, mint amire racionaliter számíthat. Kívánom, h. élvezzék soká a rengeteg ügyelést.
Tudtam, h. a francúzok francos népek és rohadt individualisták, de más bejegyzéseidben lenyűgöz a könnyedség. Hát e nénék nyiilván a hatalmas terhelés alatt frusztrálódtak a lehetőségek határáig, ez is egy tapasztalat, csillagom, az üzleti életben elébb lett volna szerencséd. Remélem lesz az új gárdáról is szó hamarost. Ölelés, feledd el e nagyszerű aszsonyt gyorsan!
Megjegyzés küldése