Szakdoga

Mostanság leginkább a szakdolgozatommal foglalkozom, mert vészesen közeleg a határidő, amikorra be kell adni és egy tízperces előadásban össze kell foglalni a munka lényegét - természetesen franciául, ahhhh. De most még csak az írásnál és az adatgyűjtésnél tartok (ez jól elhúzódik): pénteken ezügyben a La Rochelle-i kórházba mentem a szemészetre, és legnagyobb meglepetésemre nem várakoztak tömött sorban a betegek a folyosón, az asszisztensnők pedig trécseltek a pultnál, bár lehet, hogy csak amiatt volt ilyen nyugi, mert a szent és sérthetetlen ebédidőben érkeztem, és egyébként délelőtt itt is nagyüzemben dolgoznak... Azért a neurológusok egy részével is összefutottam egy cikkreferáló ülés erejéig (véletlenül csupa pasi volt jelen, így magasröptű poénokat kellett hallgatnom a legújabb migrén-kezelés alternatíváiról... és mind egy kicsit furi alak - az egyik inkább egy kiöregedő rockzenésznek néz ki, a másik csak gasztronómiáról tud beszélni, a harmadik mondat közepén felpattan és kirohan a szobából, mert valami eszébe jutott. Egyszóval érdekes, de barátságos társaság.)

A dolgozat szövege lassan születik, mert először az angol szakirodalmat kell értelmeznem, szintetizálnom, és utána lefordítani ékes francia bővített mondatokká - hát ez még nem megy kisujjból kirázva. És a saját munka bemutatásáról szóló fejezet még csak ezután jön.

Viszont reggelente pont az udvarom sarkába süt a nap, és a lila kerti asztalom mellett a lila kerti széken a lila párnán ülve fogyaszthatom el a teámat/kávémat, igaz, hogy kabátban, mert elég hideg van.