Bon Jovi

A rövid hazalátogatásom során azért sikerült időt szakítani a pénteki BonJovi-koncertre Bécsben, ahova Andrissal mentünk. A dallamos (mások szerint nyálas) rockot játszó zenekart egyszer már láttuk élőben Budapesten, tizenhét(!) évvel ezelőtt, amikor még sok-sok kortársunkkal együtt nagy rajongók voltunk. Manapság már ritkán hallgatom készakarva a számaikat, és nem is ismerem az újabbakat, de azért továbbra is kedvelem őket. 

Elvonatoztunk tehát Bécsbe, és már a vonaton összefutottunk két magyar tinédzser lánnyal, akik szintén a koncertre jöttek nagy vihorászva. Elvillamosoztunk a városközpontba, vetettünk egy pillantást az István-dómra, majd metróval irány a stadion. Ott a tömeget követve eljutottunk egy kapuhoz, ahol nagy tülekedés volt, de szerencsére megkérdeztük, hogy a mi jegyünk ideszól-e. Hát nem, hanem egy másik kapuhoz, ami a túlsó oldalon volt, ezért több kilométeres sétát tettünk a Práter kiserdejének ösvényein, megkerülve a stadiont. Bejutva ismét körbe kellett kerülni a küzdőteret, amelynek teljesen Sziget-hangulata volt: szálló por, letaposott gyep, körben sörözők és kajáldák. Végighallgattuk az előzenekart egy osztrák rock-énekesnő személyében.

És végül, némi késéssel színpadra lépett a Bon Jovi zenekar! Ebben a percben eleredt az eső. Az elején még csak szitált, de aztán jól rákezdett. A még mindig jóvágású énekes először csak egy sálat vett fel két szám között, aztán a vékony bőrkabátját lecserélte egy melegebbre, végül baseball-sapkát is húzott. De legalább tovább ugrabugrált a színpadon, aminek profi világítása és szuper animációi voltak. A többi rettenthetetlen rockzenész inkább behúzódott az eresz alá.

Elég (túl) sok új számot játszottak, mert sajnos a klimatikus viszonyokra való tekintettel kihagytak több számot is a beharangozott repertoárból, mégpedig leginkább a régi, érzelgős balladáikat (csakazértsem nyálas). De a koncert ettől még irtó jó volt. Nagyon eláztunk, a műsor végén a bonjovis pólómból (amit 17 éve őriztem a komód egyik fiókjának legalján és most végre eljött az alkalom, hogy felvegyem) szó szerint kicsavartam a vizet.

Amint a zenekar levonult, az eső elállt. De nem lett melegebb.

Visszafele egy busznyi magyar rajongóhoz csatlakoztunk, csak kicsit nehezen gyűlt össze a csapat, és így későn indultunk. Aztán Mosonmagyaróvár magasságában a buszunk vétlenül részese lett egy koccanásnak (senki nem sérült meg), ezért másfél órányi helyszínelés után végül fél 6-ra értünk vissza Pestre.