Valami Véget Ért

Tegnapelőtt tehát hivatalosan is véget ért a munkaviszonyom a Saintes-i kórházban.
Hip-hip-hurrá.
Tényleg nem kell szomorkodni, mert
- a saját, megfontolt döntésem volt (= jó hosszan rágódtam rajta)
- sokat tanultam a helyzetből
- a felmondási idő alatt meg tudtam rendesen írni a szakdogát
- más lehetőségek nyíltak meg helyette.

Ugyanis miután a témavezetőm, No prof megtudta, hogy felmondtam, felajánlott egy fél éves szerződést a saját részlegén. Ez a Poitiers-i egyetem neurológiai osztályát (klinikáját) jelenti. A javaslat meglepett, mert felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem találnak francia orvost az egyetemi klinikára (bár Eric szerint csupán azért, mert a magánrendelésből sokkal jobban és nyugodtabban meg lehet élni), na meg aggaszt a hatalmas kihívás (sok észombájn és szupersecialista egy helyen, a misztikus betegségekről nem is beszélve), de a prof végül meggyőzött, hogy nincs vesztenivalóm.

Úgyhogy a Poitiers-be költözésem már folyamatban van, erről biztosan hosszan fogok értekezni később, mert felér egy kálváriával.

A két ex-kolléganőm pedig nyilván felrobban a méregtől, hogy nemcsak "cserbenhagytam" őket, hanem hozzám kell majd továbbküldeniük a zehernyés eseteket, ugyanis Poitiers a regionális központ. No prof egyébként felhívta őket telefonon, elmagyarázni, hogy ő csak AZUTÁN tette az állásajálatot, hogy már felmondtam, nehogy az etikai bizottság elé citálják. Ő is fél a két hírhedt nőszemélytől :)