Tegnap délután immár rutinosan mentem Poitiers-be, nem hagytam benn a bankkártyám az autópálya-kapunál, és egy kellemes férfihang magyar útmutatásait követve (Tomtom GPS) egyből odataláltam a klinikára.
Bár múlt héten írásban is előre jeleztem eheti érkezésemet, a főnöknővel személyesen beszéltem és kaptak faxot is a titkárságról, ismét teljes értetlenség fogadott, hogy akkor ki vagyok, mit keresek itt, miért és hogyan akarok megvizsgálni 5 beteget... naszóval megint kaotikusan zajlott a dolog, de legalább készségesek voltak. Nincs több ötletem, hogyan lehetne hatékonyan átpaszírozni az információt az adminisztráción, de mivel így is kivitelezhető a dolog, talán kár is erőltetni.
Kihasználva ezt az utat, konzíliumot kellett kérnem az idegsebészektől, megmutatva egy beteg MR-képeit, amelyeket egyébként nagyon körülményes Saintes-ből Poitiers-be továbbítani (e-mailen csak néhány kép megy át). Nagypénteken délután ötkor felmentem az idegsebészeti osztályra, és fehérköpenyesek után kezdtem kutatni. Elég hamar szembejött egy pasi, akit rögtön le is támadtam, hogy ezésez vagyok és kéne a véleménye. Legnagyobb meglepetésemre, ahelyett, hogy elküldött volna melegebb éghajlatra (pl. mit képzelek ebben az órában és egyébként is ennek megvan a módja és forduljak az ügyeleteshez), készségesen leült velem megtárgyalni az esetet, meg még a kollégáját is előkerítette és hármasban konzultáltunk. Végig udvariasak és segítőkészek voltak, nem fellengzősködtek és nem akartak egy perc alatt lerázni sem - vagyis nagyon kellemes meglepetésben volt részem, és a feladatot is sikeresen teljesítettem. Gyanítom, hogy mifelénk nem így zajlott volna a dolog...
Az autópályán hazafelé nyilvánvaló volt, hogy mindenki délnek tart a háromnapos ünnepre, de én örültem neki, mert a tömött sor miatt legalább nem is lehetett 110-nél gyorsabban menni, és még ez is soknak tűnt a ködszitálás miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése