Már hónapokkal ezelőtt kinéztem és befizettem a részvételi díját egy kétnapos berni EEG-képzésnek, ami azért is vonzott, mert így alibit nyújt a Svájcban élő első- és másodunokatestvérek meglátogatására.
Csütörtökön tehát a már jól bejáratott útvonalon vonat Bordeaux-ba, onnan fapados Baselbe, onnan esti vonat Luzernbe a rokonokhoz. Pénteken és szombaton egész nap előadásokat hallgattam angolul (mivel a hallgatóság fele a francia, fele a német nyelvű kantonokból jött, az igazságosság kedvéért angolul folytak az előadások, és ez senkinek nem okozott elvi vagy gyakorlati problémát). Sokat tanultam, de várakozásom ellenére itt is inkább elméleti képzést kaptunk, kevesebb gyakorlati résszel - mondjuk két napba elég nehéz is lenne besűríteni azt, amivel sokan egész karrierjüket ki tudják tölteni...
Szombat reggel még azt a sokkhatást is ki kellett hevernem, hogy a Luzern-Bern vonat 15 percet KÉSETT!!! Ilyen Svájcban ismereteim szerint szökőévben egyszer fordult elő, és most még a hóra sem foghatták, mert szép tavaszi idő volt. Este családlátogatás Zürichben, majd egy kényelmes-kispolgári vasárnap során elmentünk sétálni a közeli tóhoz, ott egy kávézóban csillagosötös jegeskávét ittunk, majd hazafele a vicc kedvéért benéztünk a világhírű belvárosi Bucherer-be, ahol ékszereket és órákat árulnak milliomosoknak. Rajtunk kívül csak ázsiai érdeklődők voltak, de ők tömegesen, és nyilván komoly vásárlóerőt jelentenek, mert minden felirat kínaiul is szerepel, valamint a készséges eladólányok közül többen is beszélnek ázsiai nyelveket a tájékoztató szerint (eszerint magyarul is beszél valamelyikük, de szerintem az ő nyelvtudására valószínűleg ritkábban van szükség). A legdrágább kiállított férfióra 380.000 svájci frank volt, egy gagyibbat már 5000-ért is lehetett volna venni. Végül ellenálltunk annak a kísértésnek is, hogy a napi akciót kihasználva spóroljunk 20.000 frankot - egy csúnya nyaklánc volt leértékelve 50.000-ről 30.000-re.
Tehát üres kézzel távoztunk, pontosabban én a biztonság kedvéért magammal hoztam a prospektusukat, hogy ha egyszer netalán valaki nekem szegezné a kérdést, hogy melyik Longines-modellt kérem születésnapomra, akkor rá tudjak bökni, hogy ezt ni!
A vasárnap este unokatesózással és pizzázással telt jó hangulatban, és ma már utazhattam is vissza a kisvárosomba, ahol nem túl nagy meglepetésemre irdatlan zuhé fogadott.
Az út további fontos tanulsága pedig, hogy már létezik mazsolás és sós-mandulás Toblerone is :)
2 megjegyzés:
Látszik, meg írod is hogy sokat dolgozol, de olyan jó végre látni, hogy a kiégett orvosok-orvos bloggerek között van egy-egy üde színfolt, mint az írásaid.
Sós mandulás.... hmm, ez remekül hangzik! :D
Megjegyzés küldése