A korábban említett tűzesetnek még mindig vannak visszhangjai: igazgatói dicséretet kaptunk körlevélben, hogy milyen hősiesen helytálltunk és elkerültük a pánikot, ugyanemiatt az ápolási igazgató is írásban kifejezte gratulációit, Rigó úr pedig, aki kimaradt a buliból, jövő hétre osztály-gyűlést szervez átbeszélni-megemészteni a kalandot. A szobát egyébként már múlt héten felújították, kifestették és használatba vették.
Ezeknek a gratulációknak úgy tűnik, nagy hagyománya van errefelé - a magyar egészségügyben szocializálódva igencsak váratlan, de persze kellemes szokás, hogy távozásuk után a betegek illetve családtagjaik részletes köszönőlevelet írnak az osztály dolgozóinak címezve (még akkor is, ha ez a távozás esetleg az átvitt értelemben történik). Jójó, sokkal ritkábban azért előfordul panaszlevél is, ezeket a kórház panaszfelvételi irodája nagyon komolyan veszi és írásos magyarázatot kér a megvádoltaktól. Biztos van a kórháznak arculat-felelőse és sajtósa is: mindig begyűjtik és feldolgozzák a betegelégedettségi kérdőíveket, a tájékoztató brosurákat fél évente újratervezik és frissítik, csak a kórház (nem túl fantáziadús) logoja és színvilága (bordó-élénkzöld) marad változatlan.
Hogy az igazgatóságnak ne legyen könnyű dolga, most épp a 2. emeleti osztály nővérei sztrájkolnak, amiért a laza gastroenterologia rovására az onkológiai osztály terjeszkedését vették tervbe, és ez szerintük nincs eléggé előkészítve (legalább fél éve csak erről van szó). Emellett gyakorlatilag hidegháborúban állunk a kardiológusokkal, akik ki akarják paterolni a mi két szubintenzíves ágyunkat az ő osztályukról, pedig nyilvánvaló, hogy a szakmai szempontok a szoros együttműködés mellett szólnak. Viszont a két osztályvezetőnő dörzsölt ketrecharcos, régi ellenlábasok és nem kötnek kompromisszumot, így szegény jóindulatú igazgatóra (aki nem orvos) hárul a nehéz döntés: a szív vagy az agy a fontosabb?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése