Saint-Émilion

Szombaton elvonatoztunk Liborune-ba, meglátogatni A-ékat, és erre a napos nyári hétvégére Eric is eljött Saintes-ből a bátyjáékhoz. A kommunikáció így három nyelven folyt (francia, magyar, és angol Anya és a Franciák között). A kellemes ebéd után sétáltunk egyet Libourne nem túl különleges belvárosában, majd gyermeket pesztráltunk a kerti fák árnyékában henyélve. Itt megcsillogtathattam rendkívüli kreatív képességeimet, amikor egy szupermenő kuckót sikerült építenem Louis-nak, improvizatív jelleggel, talált alapanyagokból.

Mikor enyhült a hőség, elautóztunk a 25 km-re levő, méltán népszerű turista-célpontba, Saint-Émilionba.

Ez a kisváros a környező borvidékről lett híres, bár maga az óváros is festői: egy dombon és a szomszédos völgyben terül el, így a harangtorony mellől gyönyörű kilátás nyílik a főtérre és a távoli szőlőültetvényekre (sok-sok kilométeren belül csak ezt termesztenek). A Saint-Émilion eredetű vörösbort még bordeaux-i viszonylatban is igen magas áron mérik, bár rossznyelvek szerint ez csak az ügyes marketing eredménye, és nincs feltétlenül arányban a minőséggel.

Panoráma a harangtorony mellől, távolban a szőlészetek

Egy utcácska a sok közül

A főtérről a harangtorony

Egy borszaküzlet a kismillió közül

Az egy lakosra jutó bortékák száma valószínűleg itt a legmagasabb, és talán az egy pohár vörösbor átlagos ára is.

Az esti séta után (amit a gyerek végigaludt), a főtéren levő teraszétterembe ültünk le vacsorázni. A fiúk szentségtörő módon sört (!) rendeltek, így nekünk, a három nőnek kellett meginnunk a teljes üveg rozét (azért sikerült). Anya a regionális specialitást, kacsazuzás-májas salátát evett, én pedig szárított kacsamájszeletekkel és libamájjal tálalt tagliatelle-t. Élőzene is volt egy gitáros lány személyében. A finom és hangulatos vacsora után éjfélre csak értünk vissza Libourne-ba.

Ha esetleg szőlőnemesítésre adnánk a fejünket

Árjegyzék, amely 1 üvegre vonatkozik (euroban)

A balkonládában is nevelhetünk bor-alapanyagot

Egy régi borász-cégér a kapu felett