Csütörtökön volt az utolsó hivatalos munkanapom a Poitiers-i Klinikán, mostantól egy hónapig szabadságon vagyok. (Tulajdonképpen még volt ezen kívül is 10 nap szabadságom, de a nyári emberhiányra való tekintettel abban egyeztünk meg, hogy ezeket nem veszem ki, hanem a kórház kifizeti. Egyébként az eredeti szerződésem július 31-én járt le, de az előbb említett érv alapján, és mert nem feltétlenül rohanok haza, kötöttek velem plusz egyhónapnyi szerződést, csak azért, hogy megkapjam a szabadnapjaimat.)
A szokásos csütörtök reggeli megbeszélésre így vittem be egy kis süteményt (rácsos by Anya), de a rezidensek is hoztak rágcsálnivalót és üdítőt, hogy félhivatalosan megemlékezzünk a távozásomról. No prof már szabadságon van, de a másik két prof mondott egy pármondatos "beszédet", melyben megköszönték a munkámat és sajnálkoztak az elutazásom miatt, de ezt nem mesterkélt vagy modoros stílusban, hanem tök közvetlenül és lazán.
Persze szervezek majd hivatalos búcsúfogadást is ("pot de départ", gyakorlatilag kötelező vagy legalábbis elvárják, hogy a távozó svédasztalos búcsúpartit rendezzen).
Amúgy maga a munkanap teljesen olyan volt, mint a többi (vizit, papírmunka, gyors ebéd, szakrendelés, vizit, stb), bár kicsit nosztalgikus hangulatban. Elkezdtem összepakolni a holmijaimat is a közös irodánkban (ahova ugyebár egy hónapja lettünk száműzve, bár nem panaszkodunk nagyon, mert tágasabb).
Mivel a júliusban hazament betegek zárójelentéseit a rezidensek vagy még nem diktálták le, vagy ha igen, a titkárnők még nem gépelték le, ezért még várnak rám lezáratlan dossziék - tehát pénteken, a vakációm első napján délután már ismét az irodában ültem és zárójelentéseket javítgattam.
Adrien, a szobatársam meg is jegyezte: "Te ma is bejöttél dolgozni? Pedig azt hittem, végre kitehetem a bikinis nőcis posztereket a falra...".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése