A vakációk kezdete előtt és a búcsúztatásom* apropóján No professzor vendégségbe invitálta magukhoz a szakorvosi gárdát. Csütörtök estére szólt a meghívás, az alábbi utóirattal: "Fürdőruhát is hozhatnak, jó időt jósolnak". Végül senki nem mártódzott ugyan meg a feszített víztükrű kerti medencében, de nagyon kellemes estét töltöttünk együtt. No-né bőrgyógyász, a harminc éve tartó házasságuk a jelek szerint elég jól tűri az egymásnak címzett csípős megjegyzéseket.
Egy nagy kerti körasztalt ültünk körbe a hársfák alatt, első fogásként kellemesen fokhagymás hideg uborkalevest kaptunk. A főfogás marokkói módra sült csirke volt darával, az első desszert a sajttál, a második desszert pedig Anya zserbója volt, amely zajos sikert aratott. A prof már két nappal korábban kikérdezett, hogy pontosan mik is alkotják ezt a sütit, hogy kiválaszthassa a hozzáillő desszertbort - de végül egy hetvenéves pineau-t szolgált fel, amelyet még szőlőtermesztő nagyapja hagyományozott rá. Éjfél után indultunk hazafele, jóllakottan, jókedvűen.
A társalgásban persze a prof vitte a prímet, többek közt mesélt arról, hogy milyen trükkökkel ússza meg a gyorshajtásért járó pontlevonásokat, az évtizedek során hogyan bővült-szépült a neurológiai osztály, mikor járt Budapesten és mennyire sajnálja a távozásomat.
Olyan égető problémák is megvitatásra kerültek, mint a borospince és a bor-raktár közötti különbségek és ezek hatása a bor minőségére. Illetve sztorizgatott mindenki, például kiderült, hogy a városhoz közeli majomrezervátumba a klinika ortopéd-sebészeit illetve szemészeit hívják, amikor műteni kell az emberszabásúakat.
Szóval egy nagyon vidám és baráti estét töltöttünk együtt a kollégákkal - ilyenből talán nem ártott volna több az év során, de azért legalább e ritka alkalmak emlékezetesek lesznek.
*Naigen, lejár itt a szerződésem augusztus végén, és (a haza hívó szavának nem tudván ellenállni) szeptemberben hazaköltözöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése