Tegnap az osztályvezető professzor (nem a No, hanem a kettes számú) négyszemközt megkért, hogy legyek szíves rövidebbre fogni a zárójelentésimet (mármint lerövidíttetni a rezidensekkel és visszafogni a javításaimat), mert az ezeket gépelő titkárnő túlterhelt (családi gondok), és nem győzi a munkát, és így csak tovább nyújtjuk a már így is egy hónapos(!) átfutási időt.
Amikor látta rajtam, hogy szóhoz sem jutok a megdöbbenéstől és nem támogatom feltétel nélkül az ötletet, elkezdte magyarázni, hogy különben is felesleges olyan részletes zárójelentéseket ír(at)nom, mert
a) a háziorvos úgyis csak a legutolsó bekezdést olvassa el a végkövetkeztetéssel
b) ha valaki kíváncsi a részletekre, az úgyis megtalálja a dossziéban
c) a saját időmet pocsékolom a javítgatásukkal.
Magamban az alábbi ellenérveket hoztam fel ezekre:
a) hát ez bizony elég nagy baj
b) egy dosszié kikérése az archivumból 3 munkanapot vesz igénybe, kivéve szabadságolások idején, mert akkor 5
c) a munkám ezen részét speciel élvezem és a rezidensek is tanulnak belőle
d) amikor én vagyok túlterhelt bármilyen okból kifolyólag, nem tudom megkérni a betegeket, hogy most ne panaszkodjanak annyit, mert úgyis felesleges, és inkább fogják rövidre a mondandójukat, sőt, lehetőleg ne is jöjjenek a kórház közelébe, stb.
De hát errefelé az adminisztrátori munkakörben dolgozók királyi előjogokat élveznek* (ott kezdve, hogy rajtuk kívül nyilván senki sem tudja betartani a két órás ebédidőt).
Hangosan csak annyit jegyeztem meg, hogy már észrevettem, hogy ennek a titkárnőnek az átfutási ideje lassabb a többinél és ennek ellenére én szoktam szégyenszemre kijavítgatni a helyesírási hibáit, de emberbaráti szeretetből megteszem, ami tőlem telik, ám az nem mehet a minőség/információtartalom rovására.
Ebben a kompromisszumban állapodtunk meg, de a végén még megengedtem magamnak egy pikírt megjegyzést, miszerint "úgy tűnik, túlságosan igényes vagyok" (például: eddig kiegészítettem az ige nélküli tőmondatokat a zárójelentésben), mire a professzor mosolyogva (gúnyosan?) azt válaszolta, hogy "dehát ezért értékeljük olyan nagyra a munkáját".
Szóval mostantól csak. tőmondat. nincs. kötőszó.
*pár hete egy sürgős, határidős válaszokmányt kellett lediktálnom, és udvarias kérésemre egy másik titkárnő azt válaszolta, hogy "hát nem is tudom, majd megpróbálom valahogy megcsinálni, de valószínűleg csak holnap jut majd rá idő", és természetesen délután 16:00-kor kilépett a titkárság ajtaján, mert lejárt a munkaideje és csak másnap, nagy erőfeszítések árán, egy kávészünet lerövidítésével tudta legépelni a másfél oldalas levelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése