Most, hogy két éve tudósítok franciaországi hétköznapjaimról, és teszek nem mindig hízelgő megjegyzéseket a helyiekre, elérkezett az idő, hogy megtudjuk: mit gondol rólunk egy francia?
B. férje, Pierre évekig élt Budapesten és nagyon jól beszél magyarul. Az utóbbi két hónapban többször voltam náluk vendégségben Párizsban, és ezalatt kiderült, hogy a kulturális különbségek mindkét oldal számára furák, sokkolóak vagy viccesek lehetnek. Mindenesetre Pierre eszmefuttatásai hatására kicsit magamba szálltam, például hogy nem szabad általánosítani (egyik félnek sem) és hogy apró eltérések mögött néha komoly különbségek bújhatnak meg.
Mit talál tehát furcsának nálunk/bennünk? (most nem fogom ezeket tételesen megcáfolni vagy védeni magunkat, hiszen természetesen ez csak egy magánvélemény és inkább görbe tükörként érdemes felfogni)
- hogy kényszeresen hatalmas élelmiszer-készleteket halmozunk fel (zsák krumpli, fél disznó, negyven üveg lekvár), mintha éhínség közeledne, pedig manapság Zamárdi-alsón könnyebb vasárnap este kenyeret venni, mint Poitiers-ben
- hogy a himnuszunk egy siratóének és egy katasztrófafilm keveréke
- hogy Szilveszterkor hajnali 00.03-kor e siratóének elhangzása után az államfő dörgedelmes beszédet intéz a néphez (itt csak másnap van elnöki beszéd)
- hogy a magyarok elvárják, hogy egy külföldi tökéletesen beszélje a nyelvüket, akcentus nélkül, miközben a franciák azt is értékelik, ha az idegen két tőmondatot összehoz (ebben szerepe lehet, hogy e hatalmas országban annyira sok és sokféle nyelvjárás létezik, hogy néha egymást is nehezen értik meg és az akcentus mint olyan teljesen normális - persze azért MINDIG megkérdezik, hogy honnan is ered)
- hogy a csalamádé (ami egy SAVANYÚSÁG) az édes
- hogy nálunk két (pláne 3) évig otthon maradhat a kismama, miközben itt 10 hét jár hivatalosan, azt persze elismerve, hogy ez nem feltétlenül jó
- hogy a legnagyobb hazai slágereink mind világfájdalmasak és depressziósak (lásd Máté Péter munkássága)
De nem kell aggódni, mert végül mindezek ellenére mégis magyar lányt vett feleségül :)
4 megjegyzés:
meanwhile in France...:
http://www.economist.com/news/christmas-specials/21591749-bleak-chic
Én mindig le vagyok nyűgözve ha egy külföldi akár egy szót is szól magyarul :).
A sógorom, bár a mákot imádja (süteményben, bejgliben), teljesen ki van bukva a mákos, diós, grízes stb tésztától:)
Az első linken olvasható tanulmányra válaszolva (ami a francia "melankólia" okait kutatja):
nem láthatok bele minden részletbe, de az általam ismert franciák nagy része elégedettnek tűnik (még akkor is, ha tök szerencsétlenek), de boldognak valószínűleg tényleg nem neveznék magukat. Bár szerintem nagy különbség van a párizsi lakosság és a Többiek (vidékiek) életfelfogása és egyáltalán, attitűdje között.
Igazat adok a szerzőnek abban, hogy előszeretettel hivatkoznak a nagy történelmi elődökre, és Franciaország vezető szerepére a kultúra, tudományok és politika területén, amelynek hanyatlását tényleg frusztrációként élik meg. És valóban, minden apró sérelemre, vélt igazságtalanságra rögtön felvonulásokkal és sztrájkokkal reagálnak.
Az is igaz, hogy ők maguk "morgolódósnak" tartják saját magukat, de ez nekem nem tűnt fel, mert szerintem a magyarok még náluk is panaszkodósabbak (én is).
És a paradoxon is igaznak tűnik, hogy mindennek ellenére értékelik az élet apró örömeit, amit egy szép cipő, egy jó bor, egy ligeti séta jelent! Lehet, hogy az a megoldás, hogy nekik mindezek annyira természetesek, hogy nem élvezik eléggé, illetve ha épp hanyatlóban a gazdaság/társadalom, hiányoznak e részletek és ezért lesznek pesszimisták.
Megjegyzés küldése