Egy elejtett félmondatom, amely szerint még sohasem ettem osztrigát, megragadt Eric fejében, aki számára ez nyilván felér egy komolyabb, de szerencsére gyógyítható betegséggel. Így tegnap este, amikor vacsorázni mentünk, és meglepetésszerűen Marennes-ben kötöttünk ki, amely Az Osztrigaparadicsom (lásd egy decemberi bejegyzés részleteit), már gyanítottam, hogy nagyobb kihívások várják éhesen korgó gyomromat.
Ebben az étteremben természetesen csak tengeri herkentyűket lehet enni, és bár a világ végén van, tele volt. Ha már idáig eljöttünk, nyilván osztrigát rendeltünk előételnek. Kihoztak egy rakás jégkásán 15 db osztrigát, és mint megtudtam, ezek az izék (puhatestűek?) teljesen nyersek, sőt mi több, élnek, és létük egyenesen a gyomrunkban fog végződni. Miközben ezt az információt próbáltam figyelmen kívül hagyni, egy célszerszámmal (minivilla) szakszerűen elnyiszáltam a héjhoz tapadó izmot, utána a klasszikus ízesítést követve pár csepp citromlevet tettem rá, majd sikerült egészben beügyeskedni a számba, és megrágni a kocsonyás állagú élőlényt, anélkül, hogy fegyelmezett arcvonásaimon bárminemű érzelem mutatkozott volna. Egyébként meg nem is volt olyan szörnyű, mint amire számítottam: kicsit tengerízű, de inkább jellegtelen. Meg is tudtam enni belőle négyet, az elsőn kívül a többit a helyi tradíciók szerint hagymás-ecettel csepegtetve, mert akkor legalább kap valami ízt.
Főételnek valami halat választottam, aminek a francia nevét nem jegyeztem meg, magyar neve meg valószínűleg nincs, de ez még sokkal ízetlenebb volt, mint az osztriga, úgyhogy nem aratott nagy sikert nálam. Végül a desszerttel laktam jól.
Ha nem is fogok minden ebédhez osztriga-előételt enni, tulajdonképpen egész megbarátkoztam velük, és amikor komolyabb fogyókúrába kezdek egyszer (szokás szerint még nem holnap, hanem majd egy kicsit később), akkor rajta lesz a megengedett ételek rövid listáján, mert csak minimális protein és sok víz alkotja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése