A kaland akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy lehetne egy négynapos hétvégém (mivel május 8. ünnepnap és a főnököm megkérdezte, nem akarom-e kivenni a hétfőt. Ha már ilyen kedvesen felvetette, nem álltam ellen). Némi hezitálás után, a szervezésre rendelkezésre álló rövid idő miatt is, végül a közeli Ré-szigetre (Ile de Ré) esett a választás.
A szó szoros értelmében már nem sziget, mivel egy híd köti össze La Rochelle-lel. A legnépszerűbb nyaralóhelyek egyike, nyáron állítólag agyontapossák egymást az emberek és nem lehet szállást kapni. Na nézzük meg, miért bolondulnak ennyire a népek. Internetes szállásfoglalás, vonat LR-be, onnan helyi busz, amelyik végigvisz a kb 40 km hosszú sziget minden falucskáján. Zuhogó esőben indultam, így nem voltak nagy reményeim, de pont mire megérkeztem a sziget csücskénél levő Saint-Clemens-des-Baleines főterére, elállt. Szuper szálló, kedves fogadtatás. Utána lesétáltam a partra, ahol nagy szél és felhők fogadtak. Aznap még kétszer tértem vissza ugyanide, utoljára már nem teljesen önszántamból...
 |
| Apály |
 |
| Dagály |
Szóval a part kihalt, nagy szél - elsőre elég is volt, visszasétáltam a faluba, ahol alig lézengett valaki, de nagyon hangulatos fehér házakból áll zöld vagy kék spalettákkal és rengeteg virággal, a főtéren pedig a kötelező, de a falu méretéhez igazodó körhintával. Egy órával később aztán oszlottak a fellegek, így visszamerészkedtem, és kb két órát sétáltam a parton. Nagyjából egy tucat emberrel találkoztam, ezek közül az egyik egy kedves helyi gumicsizmás bácsi volt, aki elmagyarázta, hogy a rohangászó vízimadarakat nehéz lesz megközelítenem, mert mindig el fognak szaladni előlem. Megköszöntem a nélkülözhetetlen információt.
 |
| A homokot turkáló madarak |
 |
| Tipikus ház |
Szépen hazasétáltam, és már a vacsorán gondolkodtam, amikor - észrevettem, hogy a pénztárcám elveszett! Ahhhh... kiesett a zsebemből, benne a bankkártyával és a készpénzzel (a gratulációkat az öltözőmbe kérem). Rohanás vissza a partra, és újra végigjárni az egészet... Sajnos a tárca zöld (bangkoki szerzemény), mint minden moszat és kagyló, és a végére már káprázott a szemem, de persze nem lett meg. Ugyanakkor gyönyörű naplementét láthattam, de nem tudtam élvezni.
A szálló recepciósának sem volt ötlete, várjuk meg holnap a főnöknőt, addig úgysem tudok mit csinálni (a rendőrség a szomszéd faluban már bezárt). Mondjuk vacsorázni sem tudtam így, még szerencse, hogy vagyok annyira paranoid (vagy falánk?), hogy volt nálam egy doboz ropi, így nem haltam éhen.
Folyt. köv.
2 megjegyzés:
Ide írtam egy hosszú megjegyzést, de miután kíváncsian továbblapoztam a krimi nyomában, elszállt, pedig mesés volt, de hagyjuk, majd szóban
nemcsak ennivalót kell különböző helyekre eldugdosni utazáskor, hanem egy kis készpénzt is. Milyen jó, ha közben elfelejtkezünk róla, és egy év múlva találjuk meg - én most a Balcsin az otthagyott nadrágom zsebében találtam egy ezrest!
Megjegyzés küldése