A hosszú hétvégére - egy hirtelen ötlettől és meghívástól vezérelve - Svájcba mentem rokonlátogatóba. A fapados járat Bordeaux-ból indult szombaton, és 1,25 óra alatt ér Baselbe.
Péntek este azonban váratlan probléma merült fel: a reggel 7 órakor induló vonathoz hogyan fogok eljutni? Ugyanis 1. buszjárat csak 8 után van, 2. a későbbi vonattal már a repülőt kockáztatom, 3. a véges számú saintesi taxis vállalkozókat felhívva vagy nem voltak elérhetők, vagy ilyen hajnalban nem hajlandók fuvart vállalni... gyalog a pályaudvar úgy egy óra. Kényszermegoldásként hűséges bringámra bíztam magam: reggel 6-kor a csomagtartóra tettem a bőröndöt (kötél híján rögzítés nélkül), és óvatosan elbicikliztem a vonathoz. Egyszer sem esett le, és így is 25 perc volt az út, hegynek lefelé. Szerencsére egy járőröző rendőrautón kívül senkivel sem találkoztam ilyen korán reggel.
Ma hazaérve ugyanezt megtettem hegynek felfele is, így már 35 percig tartott, és páran furán néztek a bolond biciklis nőre, akinek a bőröndön kívül még egy nagy válltáskája is van, és kabátban szenved a 30 fokos hőség ellenére (szombat hajnalban ugyanis még hűvös volt...).
Amúgy a címadó mondat idézet egy nagyon primitív ál-lakodalmas nótából.
Aztán Bordeaux-ban iránybusz a reptérre. A fapados járatoknak itt is külön termináljuk van, de ezt inkább egy üres hangárnak nevezném, ehhez képest Ferihegy 1. fényűző.
A baseli reptérben meg az a vicces, hogy ha az egyik kapun mész ki, akkor Svájcba, ha a másikon, akkor Franciaországba jutsz :)
 |
| Az érkezőket 3 méteres borosüveg fogadja |
 |
| Minden talpalatnyi helyet kihasználva a reptér körül is szőlőtőkéket ültettek |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése