Csiga

Meglepő módon nem a tányéron felszolgált csigáról lesz szó! Azt egyébként még nem is láttam, és bár a piacon árulnak néhány furcsa élőlényt, azok a tengerből származnak.

Ma megtudtam, hogy Charente megye egyik jelképe a csiga. A jóindulatú változat szerint azért, mert az éghajlat elég nedves, és télen gyakori a köd meg az ónos eső. A rosszindulatú változat a helyiekre vonatkoztatja a szimbólumot: békés, ráérős, udvarias népség, akiknek megalszik a tej a szájában. Az igaz, hogy sorbanálláskor, a zebránál, a kórházi viziten senki nem türelmetlenkedik. Az áruházban a hentespultnál az eladónő még bíztatott is, hogy nézzem meg még egyszer a szótárban a keresett szót ("savanyúkáposzta" - de sajnos nem létezik francia megfelelője).

Azon is meglepődtem, hogy mennyire szigorúan betartják az ebédidőt: 12.30 és 14.00 között lehetetlen bármit is elintézni, mert a bankok, a boltok többsége, sőt az uszoda is bezár ekkor. A kórházból is néhányan hazamennek ebédelni, de a többiek is elérhetetlenek ilyenkor, mert EBÉDSZÜNET van. A kórházi menzát még nem próbáltam ki, de a betegeknek felszolgált kaja alapján diétás a mennyiség és a minőség is (nem silány, hanem épphogy saláta meg joghurt meg sovány hús szósszal).

A sajtok szisztematikus végigkóstolását már megkezdtük, a borokét még nem. A kecskesajtok egyelőre kevésbé jönnek be (bár lehet, hogy csak az első két típus volt jellegtelen). Kenyérből viszont szűkebb a választék, és most már biztos, hogy a baguette csak frissen jó. Az áruházban az étel/italkínálat után a legfurcsább a képregény-felhozatal, ez már tényleg a fanatizmus határát súrolja (az egyik neurológus kolléganőmről is kiderült, hogy negyvenes létére képregény-gyűjtő).