Indul a menet

A héten elindult a "stroke-ügyeletünk", egyelőre csak kisebb zökkenőkkel (fél éve tervezik-szervezik), és mostantól minden nap telefonvégen van valamelyikünk készenlétben, 24 órában, de este otthon alhatunk és csak nagy gáz esetén kell bemennünk (bebicikliznem) a kórházba. Én ma debütálok, és eddig egész nyugis volt a dolog - mint látjátok, még posztolni is van időm, otthonról. Annyira alaposak amúgy a szervezésben, hogy külön tájékoztató brosurát szerkesztettek tetszetős dizájnnal az újonnan megnyílt kétágyas részlegünk betegei/hozzátartozói számára.

Szegény V viszont nagyon szenved, viszontlátom azokat a problémákat, amikkel én is küzdöttem/küzdök, csak neki még nehezebb alkalmazkodnia, mert pl. idősebb (=tapasztaltabb) és így nincs hozzászokva, hogy minden apró döntését kétségbe vonják és felügyeljék, meg az önérzetét is könnyebb megsérteni, és a gyakorlati érzéke sem egetrengető, inkább elméletben erős, aminek itt kevesebb hasznát veszi. Próbálok neki segíteni, megismertetni vele a közeget és a szokásokat, javasolni neki megküzdési stratégiákat, vigasztalni, stb. de az én időm+energiám is véges, na meg a munkámmal is haladnom kell... tegnap már azt mondta, hogy nagyon rossz döntés volt idejönnie, meg tele van a hócipője ezzel a csesztetéssel (az igaz, hogy nem bánnak vele kesztyűs kézzel a kolléganőim, és rosszul tűri a kioktatást). Ma meg egész nap azon siránkozott, hogy ma van a bolgár nemzeti ünnepnap, és ő meg itt rohad ahelyett, hogy otthon ünnepelne. Másrészt viszont már állást keres a lányának itt, ami nyilván nem lesz könnyű - de lehet, hogy azóta meggondolta magát, és nem hívja ide a világ végére senyvedni... sajnálnám, ha nem maradna, mert sokat segít és kedves is, de jelenleg elég elkeseredettnek tűnik.

Ja, egyébként szeptember 3-4-5 alatt az egész ország felbolydul, hiszen ez az iskola- vagyis inkább a munkakezdet (külön neve is van: Entrée), ami azt jelenti, hogy végre mindenki visszajön a szabiról, és újra működni kezdenek a dolgok, amik eddig két hónapos nyári álmot aludtak.