szombaton a piacra menet elnyaltam a a bringával (szerencsére még üres volt a kosár), és jól bevertem a bal térdemet. Két autós is megállt, hogy segítsenek, de elég hamar feltápászkodtam magamtól. Aztán még kicsit vizsgálgattam, mennyire vészes a horzsolás ill. eltört-e, ezalatt egy öreg bácsi is odajött, és gratulált, hogy olyan ügyesen estem el, hogy a nadrágom nem is szakadt ki. Mostanra már kevésbé fáj, de egy tenyérnyi ronda lila véraláfutásom van, több horzsolással, így sajna a tervezett uszodázás ismét elhalasztódott. Azért persze elmentem a piacig, ami a jelek szerint a város központja, legalábbis hatalmas tömeg volt, és három ismerőssel is találkoztam a kórházból, szóval valószínűleg a lakók fele megfordul itt szombat délelőtt. Az esés miatt dupla doboz málnával vigasztaltam magam. Jelenleg tart a füge- és sárgadinnye-szezon, de már akad szőlő is, és még mindig van eper.
Vasárnap pedig megtaláltam a városban élő Másik Magyart (hiszen több biztosan nincs).
Néhány hete szólt az egyik kolléga, hogy az újságban olvasta, hogy az újonnan kinevezett református lelkész magyar, sőt, egy fiatal (velem egykorú, tehát szemtelenül fiatal...) magyar lány. Elolvastam a cikket, és már többször terveztem, hogy megkeresem, de most teljesen véletlenül sikerült: hazafele biciklizve láttam, hogy a református templom ajtaja kivételesen nyitva van (eddig csak zárva láttam), és kedves nénikék kalauzolják az érdeklődőket a templomban, megmutatva a szép ólomüvegeket meg egy kicsi kiállítást. Ezeket megcsodálva megkérdeztem a néniket, hogy találkozhatok-e a lelkésszel, merthogy én is magyar vagyok. Teljesen lázba jöttek, rögtön telefonálgatni kezdtek, és kiderült, hogy pont errefele tart. Szóval összeismerkedtünk, és E (aki divatos lila cipőt és hozzáillő csinos ruhát viselt), nagyon kedvesen meginvitált az egy saroknyira levő parókiára, ami egy hatalmas, 300 nm-es, hangulatos régi ház, ahol egyelőre egyedül lakik. Ő 5 éve tanul és dolgozik Franciaországban, és a nyáron nevezték ki ide, szóval még ő is ismerkedik a helyi közeggel és társasággal (neki is ugyanaz a meglátása, mint nekem, hogy a város lakosságának legalább fele elmúlt 75 éves). Jót beszélgettünk, meg adatokat cseréltünk, aztán vissza kellett mennie a szolgálatba. Szerintem nagyon érdekes véletlen, hogy hasonló életkorú és sorsú, és valószínűleg gondolkodású nőkként mindketten pont itt találjuk magunkat, ebben a pici városkában. Úgy tervezzük, hogy szervezünk majd közös programokat, de mivel egyikünk munkabeosztása sem klasszikus, ez nem lesz feltétlenül könnyű.
Mindenesetre jó volt magyarul beszélgetni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése