Péntekre, az indulás előtti utolsó napra azt beszéltük meg, hogy elautózom Saintes-be és együtt ebédelünk Eric-kel és E-val, utóbbi házában, a parókián. A napos időnek hála, a kertben egy nagy mogyoróbokor alatt terítettünk meg, és egy irtó finom, háromfogásos ebédet költöttünk el négyesben (E keresztlánya is csatlakozott), nosztalgikus hangulatban. Megtudtam a legújabb pletykákat a Saintes-i kórház neurológiai osztályáról: a főnöknőm lemondott, így jelenleg nincs osztályvezető, illetve az én távozásom óta már két újabb, külföldi orvos jött és ment, és most egy harmadik, román neurológusnő érkezett.
Megegyeztünk, hogy kár nagyon búcsúzkodni, mert valószínűleg nemsokára úgyis találkozunk - ha máshol nem, Budapesten.
Délután Poitiers-ben még bevásároltam az útra, átcsomagoltam a cuccokat, és próbáltam kideríteni, hol lehet leadni jótékonyan a még jó állapotú, de már felesleges ruhákat és egyéb használati tárgyakat. A Vöröskeresztnek nincs ilyen kirendeltsége a városban, egy jótékonysági bizományis csak az épp szezonális ruhadarabokat vette volna át, így végül a két hátizsáknyi holmi ott maradt Laurene nappalijában, hogy később elvigye majd az ún. Emaüs alapítványhoz, akik jelképes áron adják tovább a cuccokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése