Csütörtökön egész nap pakoltam és áthordtam a maradék (de meglepően sok) cuccomat Laurene-hez, aki elszállásolt a hazaindulásig. Utána meg takarítottam, mert este 6-ra ígérte magát a lakástulajdonos az ún. "helyszíni szemle" céljából, ami a kaució visszaadásának feltétele. Késett ugyan egy órát, de aztán átnéztük alaposan a lakást a beköltözéskor felvett részletes állapotrögzítéshez hasonlítva. Felbosszantott, hogy megjegyzést tett, amiért a zuhanyzókabin üvegfalán vízkőlerakódás van és hogy igazán ráfért volna egy súrolás - tényleg így volt, de felemlegettem neki, hogy az én beköltözésemkor pedig kétujjnyi vastagon állt a por és minden irtó retkes volt, ami a kiköltözésemkor is lehetett volna, de nem lett... Megegyeztünk az általam hátrahagyott mosógép, mikro, két fotel és pár egyéb apróság jutányos vételárában, ami az eredetileg "bútorozottnak" hirdetett lakásból hiányzott. Amúgy már talált új lakót szeptember 1-től.
Innen a búcsúvacsorára mentem, amelyet az osztály teljes orvosi karának hirdettem meg, egy óvárosi vendéglőbe. Nagy örömömre sok kolléga el tudott jönni, így 15-en voltunk (plusz Isabelle, aki csak beugrott az elején a kisbabájával). Az aperitifet a teraszon ittuk meg, és közben további meglepetés-ajándékokat kaptam búcsúzóul:
- Nicolas, a pszichiáter rezidens egy könyvet adott: "Hogyan bánjunk a nehéz természetű emberekkel?", amely szerinte igen didaktikusan magyarázza el és tanítja meg a különböző problémás személyiségtípusokhoz való helyes viszonyulást. Megkérdeztem tőle, hogy célzásnak szánta-e a könyvet, de állítólag nem.
- Isabelle-től és Jonathan-tól egy ezüstgyűrűt kaptam (Swarovski-kristállyal), ami pont jó is rám és rögtön fel is vettem (a távolabb ülő rezidensek azt hitték, hogy a mellettem ülő Stéphane-tól kaptam, és messzemenő következtetéseket vontak rögtön le belőle...)
- és a szakorvosi kar nevében No professzor egy igazi Mont Blanc-golyóstollat adott át! Hatalmas meglepetés és öröm volt persze, egy szép hófehér toll díszdobozban... A prof bevallotta, hogy az ötlet a másik proftól ered (bizonyára innen, lásd lábjegyzet: http://mlledesaintes.blogspot.hu/2014/06/raclette.html), és ő csak kivitelezte a többiek hozzájárulásával.
Ezután egy nagyon kellemes estét töltöttünk együtt mindannyian a finom ételek mellett (még a vacsorámat is kifizették közösen...), No prof ismét kifejtette, hogy szeretnék, ha meggondolnám magam és maradnék, végül búcsúzáskor úgy kezdte:
"Ugyan nem tudom, hogy látjuk-e még egymást..."
Mire én rávágtam:
"De én tudom. Biztosan találkozunk még. Talán nem is túl sokára."
Majd mindenkitől elköszöntem, majd Laurene kinyithatós kanapéján töltöttem az éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése