Dobozolás

Szóval péntek óta gyakorlatilag is szabadságon vagyok, de ez nem feltétlenül pihentetőbb, mint a munka - a hazaköltözésem szervezése miatt. A dobozolás Anya jóvoltából elég jól haladt (most tartok a tizenötödiknél...), de a hivatalos ügyek intézése valóban komplikáltnak ígérkezik (= alapjáraton is macerás francia bürokrácia az előző posztban részletezett nyári vakációval súlyosbítva).

Azért vannak kis előrelépések, például vettem és hazacipeltem a kocsitetőre szerelhető csomagtartó-dobozt (a magyar nevét nem tudom, csak a franciát, és azt is Stéphan kollégámtól, bár szerinte főbenjáró bűn egy autót elcsúfítani egy ilyennel). A boltban nem is kellett tettetnem a hozzá-nem-értésemet, de az eladó készséggel elmagyarázta nekem, a szőke nőnek, hogy melyiknek mi az előnye és miként kell felszerelni, sőt, segített beügyeskedni a drabális cuccot a VW Polo utasterébe. Hazavezetve frászban voltam, mert semmit nem láttam jobbra, de szerencsére autóstársaim megkíméltek a karamboltól.

A felszereléséhez természetesen majd szaksegítséget fogok kérni.

Hétfőn felvonatoztunk a Charles de Gaulle reptérre Párizsba, ahol Anyát feltettem a repülőre, én meg bemetróztam a városba, hogy letétbe helyezzem a B-tól kölcsönkapott túrahátizsákot egy közös magyar barátnőnknél. Ők egy nagyon érdekes lakást (gyanúm szerint valaha bolthelyiséget) bérelnek, ami földszinti és U alakban körbeöleli a lépcsőházi feljárót, plusz pince is van hozzá. Természetes napfény viszont soha nem jut be. Mázli, hogy maga az utca nagyon kicsi és alig van forgalma, így nem túl zavaró, hogy az ablak előtt mászkálnak, és amúgy a környék hangulatosan bohém, de nem lepukkant.

Innen visszavonatoztam Poitiers-be, ahol folytatom a szervezkedést - még szerencse, hogy borús az idő és esik, így úgysem tudnám a napon süttetni a hasam...