Mocsárban

Poitiers belföldön két látnivalóról híres, az egyik a Futuroscope, de erről én még nem, csak Á. tudna mesélni (egyszer talán majd én is), a másik pedig a közeli természetvédelmi terület, a les Marais, vagyis Mocsarak.

Ez egy fél megyényi területet takar, ami évszázadokkal ezelőtt valóban mocsár volt, de a szorgos emberi erőfeszítések és a holland (!) mérnökök szakértelme következtében megszelídült és egyre többen lakják. Ma már malária sincs, és a területet három részre osztják: egy is tengerparti sáv, egy középső "száraz mocsár" (ezt már teljesen lecsapolták és művelik) és a "nedves mocsár". Ide mentünk kirándulni szombaton.

Kinéztünk egy kevésbé turistás falut, Arcais-t, ahova másfél sávos alsórendű utakon érkeztünk meg ebédidőben és hőségben. Sor így nem volt, rögtön kibérelhettünk egy kenut (révkalauz nélkül), és egy kis rajzolt térkép alapján elindultunk a csatornarendszerbe. A partokon hol legelő, hol liget, hol veteményes. A vízen rengeteg szitakötő, lepke és vizipók. Néha láttunk nagyobb madarakat is. Miután Á. visszafogta magát és nem húzta teljes erőből az evezőt, valamint belejött a kormányzásba is, sikerült nagyjából a csatorna közepén siklani és leelőzni a néhány nyugdíjas ill. nagycsaládos turistatársat. A tájékozódást egyébként számozott póznák segítik a kereszteződésekben, rajtuk a csatornák neveivel (mint az utcáké).

Vízálló térkép

Evezek és dirigálok

Útjelző pózna

Három órányi evezés után kellemesen elfáradtunk, de még ellátogattunk a közeli madár-rezervátumba. Ez egy kicsit csalódás volt, mert az ötvenféle kacsa, lúd, gólya, gém, stb. kis hálókkal volt elkerítve, szárnyuk megmetszve. Az egyetlen emlős vadállat, a hód viszont fellázadt és kiszökött a territóriumáról, átlátogatott az íbiszek területére és megdézsmálta a kajájukat.

Aranyszemű kacsa

Este egy szuper vendéglőben tartottunk búcsúestet és szülinapi köszöntést, de ez már egy másik történet.