Piquey és Cap Ferret

A hosszú hétvégére ismét meghívást kaptam A-éktól, és a kánikulára való tekintettel még szombat délután továbbmentünk a nyaralójukba, Piquey-be. Ez az üdülőfalu az Arcachon-öböl és az Atlanti-óceán közti keskeny félszigeten fekszik, és következésképpen strandolásnál lehet választani a vadabb vizű óceánpart, vagy a csendesebb, de uncsibb (két fokkal melegebb) öböl között. A falvak között meglepően nagy területen érintetlen fenyőerdők és homokdűnék fekszenek, az óceánpart beépítetlen szabadstrand (csak egyes részein vannak vízimentők meg egy-két büfé).

Az öbölben ezerszámra horgonyoznak a menőbbnél menőbb vitorlások és egyéb hajók, ugyanis mint megtudtam, ez a félsziget (és azon belül is Cap Ferret) a legfelkapottabb nyaralóhelyek egyike az országban, idézem "csak a puccos párizsiak engedhetik meg maguknak".

Kétségtelen, hogy nem árt egy combosabb alaptőke az itteni színvonal és hajó fenntartásához, de ezt a jelek szerint nem csak a párizsiak engedhetik meg maguknak: szombat este vacsorára, vasárnap pedig aperitif-re voltunk hivatalosak a család helyi barátaihoz, akik között egy párizsi sem akadt, viszont volt például egy szemész és egy építési vállalkozó.

Egy homokdűnén átkelve jutunk az óceánpartra

Egy NagyMenő

Az öböl strandjára szombat délután éppen apálykor értünk, ezért legfőbb szórakozásunk a kagylóhéj-távbadobó-verseny volt a gyerekkel, de a rozmárvérű bordói franciák jót úsztak a 19 fokos vízben (a magyar lányok csak bokáig mentek bele és nosztalgiáztak a Balaton 26 fokos vizéről).
A vacsora barbecue volt, de egy hirtelen vihar miatt végül benn ettük meg az eresz alatt sütött húst és zöldségeket. A nyolcfős társaságból én voltam a legfiatalabb (nem számítva a plusz három gyereket). A bevezetésként felszolgált rumos koktél megalapozta a hangulatot, és egy szórakoztató, hangos és hajnalba nyúló estét töltöttünk együtt.
A másnap reggel ennek megfelelően csendesen indult, és csak 11 óra felé autóztunk át az óceánparti szabadstrandra. Itt gyönyörűen zöld színű, kétméteres tarajos hullámok fogadtak minket, a szörfösök legnagyobb örömére, akiket mi halandók csak a partról csodáltunk. A tűző nap elől hamar visszamenekültünk a nyaralóba egy kényelmes sziesztára.

Terasz a fenyőligetben

Az öböl felőli strand - jobb szélen a túlparton látszik a Dűne, amit két éve megmásztunk, lásd: http://mlledesaintes.blogspot.fr/2012/03/dune.html

Délután ismét az öböl felőli oldalra, de egy kisebb strandra mentünk, ami elég zsúfolt volt, de pont jutott még hely egy homokvár építésére. Összefutottunk - félig véletlenül - a tegnapi társasággal, és megcsodálhattuk a szemész vadiúj és szupergyors katamaránját(!). Újabb ismerősökkel is találkoztunk, akik meghívtak magukhoz egy "apero"-ra (jellegzetesen francia műfaj - pár művészien tálalt és ínyenc falatka egy pohár alkohollal valahol 18 és 20 óra között). Aztán késő estére visszaautóztunk Libourne-ba, mert A. Pünkösdhétfőn dolgozott. A hétfő délelőttöt még együtt töltöttük a kertben mókázva a gyerekkel, aztán ebéd után visszavonatoztam Poitiers-be, mert este már egy másik program várt...