Március idusa

Szombat délelőttre egy gyógyszercég La Rochelle-be szervezett egy továbbképzést az epilepszia témakörében. Oda is autóztam reggel, ijesztően sűrű ködben, majd meghallgattam három érdekes és élvezetes előadást. Amúgy sem a poitiers-i klinikáról, sem a saintes-i kórházból nem jöttek kollégák, de szerencsére korábbról már ismerek néhány másik kollégát is a megyéből, szóval nem csak vadidegenek voltak (egyébként számomra rejtélyes, a múlt homályába vesző okok miatt a poitiers-i és a la rochelle-i neurológusok nem puszipajtások, és ebben No Prof az élen jár).

Ebédidőre megérkezett E. is, valamint vele együtt a pót-anyukája, J néni is, aki ötven éve él Franciaországban, és korát meghazudtolóan virgonc. Mivel LR-ben szinte csak tengeri herkentyűket lehet enni, rábeszéltek a tintahalra, de az sajnos pont elfogyott. Helyette valami hal-pástétomot kaptam krumplival, de a nagy része a tányérban maradt... Délutánra szerencsére oszladozni kezdett a köd, és így jót sétáltunk a korzón, majd lecsaptunk az egyetlen üres asztalkára a húsz tengerparti kávézó egyikében, és habos kakaót ittunk. Itt ért az a kellemes meglepetés, hogy a mellettünk levő asztalnál ülő pasi megkérdezte, hogy zavar-e minket, ha rágyújt (mondjuk nem tudom, mit tett volna, ha igennel válaszolunk).

Aztán a város menő fagyizójába mentünk, és a zavarbaejtően széles kínálatból a "mediterrán" fagyit választottam: vérnarancs+diódarabok+aszalt füge, nyammmmm.

Estére visszaautóztunk Saintes-be, majd hosszas traccsparti következett a vacsora mellett.

Ezúttal a kettes számú vendégszobában szállásolt el E (az emeletes parókiában akad belőle néhány), de panaszra még véletlenül sincs okom:

Mellesleg még a függöny is kisherceges...
a cica csak leellenőrizte, hogy biztosan nem hoztam magammal ehető dolgot, utána ment a gazdijához aludni

Vasárnap délelőtt visszaértem Poitiers-be, és pont jókor jött a kolléganőm hívása, hogy ebédeljünk együtt a belvárosban az egyik étterem teraszán a napsütésre való tekintettel. Jóllaktunk, és jól is szórakoztunk a két jelenlevő férfiember (az élettársa és annak a haverja, akik nem kérdezték meg, hogy zavar-e minket a cigifüst...) poénáradatában. 

Csak egy kicsit leégett az orrom a nagy hahotázásban a tűző márciusi napon.