Bordeaux

Még mindig a múlt hétvégéről.

A kisvárosi tartózkodásom alatt eléggé elszoktam a nyüzsgő metropoliszok nyújtotta pozitív és negatív élményektől, így Bordeaux mély benyomást tett rám. Sajnos a szállásunk a pályaudvar közelében volt (ami nagyon praktikus), de a jelek szerint ez a lepukkant és bevándorlók által lakott rész volt. Szerencsére legalább közel volt a belváros is, bár a szombati séta így is hosszúra sikeredett. Először kivillamosoztunk a folyóparti sétányra, ami sokkal kevésbé szép, mint a budapesti rakpart (alig egy-két híd, a túlparton gyártelepek). Viszont építettek ott egy profi görkori-gördeszka pályát (sáncokkal), ahol szombat reggel a 3-40 éves korosztályból mindenki képviseltette magát. Többen profi oktatótól tanulták a gördeszkázás alapjait (bár némelyik gyerek még a saját lábán sem állt meg elég stabilan). Tovább a parton a régi kikötői hangárokat kávézókká, boltokká és kiállítótermekké alakították át - nyáron biztos szuper hely, de most túl erős volt a szél és szemerkélt az eső. A belvárost szépen rendbehozták, ott is sok múlt századi polgárház-palota és városliget is van. a fő vásárlóutca állítólag az egyik leghosszabb Európában, de nem soppingoltunk, mivel a Louis Vuitton volt az átlagos színvonal... Inkább egy sima bevásárlóközpontban kerestünk ajándékokat az otthoniaknak, pl. irtó büdös sajtot meg csigát szószban befőttesüvegben :)

Ez akár Bp-en is készülhetett volna...

A rakparti villamossínek között végig szép gyep

Este persze muszáj volt kihasználni az egyetemi város nyújtotta szórakozási lehetőségeket. Így először egy pubba ültünk be (meccset is nézni), mert Szent Patrik napját ünnepelte mindenki Guinness-el, és járt hozzá egy vicces, zöld lóherés nemezkalap, úgyhogy innentől ebben vonultunk a bordói éjszakában. Nemcsak nekünk volt ilyenünk, de este 11 után többen is megkérdezték, honnan szerváltuk, merthogy addigra úgy tűnik, mindenhol elfogyott :) Beugrottunk a moziba is, ahol megnéztük a The Artist-ot az Oscar-díjas Dujardin-nel. Kellemes és szórakoztató film, de miért kapott ennyi díjat - nem értem.

Másnap viszont már komolyabban esett, így többször eláztunk, amíg a bolhapiacra értünk, de egy kis időre szerencsére elállt.

Ezután már csak az ebéd és a búcsúzkodás volt hátra...

Azt hinné az ember, hogy a 150 km-re levő kisvárosba hazaérni talán nem nagy kihívás, de ez nagy tévedés. A vonatom ismét 1,5 órát késett, és most hiába próbáltam felvilágosult utasként reklamálni, nem adtak se buszt, se taxit, és meg kellett várni a következő vonatot. Tehát az SNCF menetrend betartásának esélye az egy hét összesítése alapján (sztrájkmentes időszakban) 50%.

Cserébe viszont hazafele ebben a látványban volt részem a vonatról, a szőlőültetvények mellett suhanva: