Búcsúzkodások 4.

Péntekre, az indulás előtti utolsó napra azt beszéltük meg, hogy elautózom Saintes-be és együtt ebédelünk Eric-kel és E-val, utóbbi házában, a parókián. A napos időnek hála, a kertben egy nagy mogyoróbokor alatt terítettünk meg, és egy irtó finom, háromfogásos ebédet költöttünk el négyesben (E keresztlánya is csatlakozott), nosztalgikus hangulatban. Megtudtam a legújabb pletykákat a Saintes-i kórház neurológiai osztályáról: a főnöknőm lemondott, így jelenleg nincs osztályvezető, illetve az én távozásom óta már két újabb, külföldi orvos jött és ment, és most egy harmadik, román neurológusnő érkezett.

Megegyeztünk, hogy kár nagyon búcsúzkodni, mert valószínűleg nemsokára úgyis találkozunk - ha máshol nem, Budapesten.

Délután Poitiers-ben még bevásároltam az útra, átcsomagoltam a cuccokat, és próbáltam kideríteni, hol lehet leadni jótékonyan a még jó állapotú, de már felesleges ruhákat és egyéb használati tárgyakat. A Vöröskeresztnek nincs ilyen kirendeltsége a városban, egy jótékonysági bizományis csak az épp szezonális ruhadarabokat vette volna át, így végül a két hátizsáknyi holmi ott maradt Laurene nappalijában, hogy később elvigye majd az ún. Emaüs alapítványhoz, akik jelképes áron adják tovább a cuccokat.

Hermione vízre bocsájtva!

Ma találtam az Indexen ezt a hírt:
http://index.hu/tudomany/tortenelem/2014/09/08/ujra_uszik_lafayette_marki_fregattja/

Ezek szerint a munkálatok jelentősen felgyorsultak, amióta láttam a hajót a műhely dokkjában...
lásd: http://mlledesaintes.blogspot.hu/2013/04/hermione.html

Búcsúzkodások 3.

Csütörtökön egész nap pakoltam és áthordtam a maradék (de meglepően sok) cuccomat Laurene-hez, aki elszállásolt a hazaindulásig. Utána meg takarítottam, mert este 6-ra ígérte magát a lakástulajdonos az ún. "helyszíni szemle" céljából, ami a kaució visszaadásának feltétele. Késett ugyan egy órát, de aztán átnéztük alaposan a lakást a beköltözéskor felvett részletes állapotrögzítéshez hasonlítva. Felbosszantott, hogy megjegyzést tett, amiért a zuhanyzókabin üvegfalán vízkőlerakódás van és hogy igazán ráfért volna egy súrolás - tényleg így volt, de felemlegettem neki, hogy az én beköltözésemkor pedig kétujjnyi vastagon állt a por és minden irtó retkes volt, ami a kiköltözésemkor is lehetett volna, de nem lett... Megegyeztünk az általam hátrahagyott mosógép, mikro, két fotel és pár egyéb apróság jutányos vételárában, ami az eredetileg "bútorozottnak" hirdetett lakásból hiányzott. Amúgy már talált új lakót szeptember 1-től.

Innen a búcsúvacsorára mentem, amelyet az osztály teljes orvosi karának hirdettem meg, egy óvárosi vendéglőbe. Nagy örömömre sok kolléga el tudott jönni, így 15-en voltunk (plusz Isabelle, aki csak beugrott az elején a kisbabájával). Az aperitifet a teraszon ittuk meg, és közben további meglepetés-ajándékokat kaptam búcsúzóul: 

- Nicolas, a pszichiáter rezidens egy könyvet adott: "Hogyan bánjunk a nehéz természetű emberekkel?", amely szerinte igen didaktikusan magyarázza el és tanítja meg a különböző problémás személyiségtípusokhoz való helyes viszonyulást. Megkérdeztem tőle, hogy célzásnak szánta-e a könyvet, de állítólag nem.

- Isabelle-től és Jonathan-tól egy ezüstgyűrűt kaptam (Swarovski-kristállyal), ami pont jó is rám és rögtön fel is vettem (a távolabb ülő rezidensek azt hitték, hogy a mellettem ülő Stéphane-tól kaptam, és messzemenő következtetéseket vontak rögtön le belőle...)

- és a szakorvosi kar nevében No professzor egy igazi Mont Blanc-golyóstollat adott át! Hatalmas meglepetés és öröm volt persze, egy szép hófehér toll díszdobozban... A prof bevallotta, hogy az ötlet a másik proftól ered (bizonyára innen, lásd lábjegyzet: http://mlledesaintes.blogspot.hu/2014/06/raclette.html), és ő csak kivitelezte a többiek hozzájárulásával.

Ezután egy nagyon kellemes estét töltöttünk együtt mindannyian a finom ételek mellett (még a vacsorámat is kifizették közösen...), No prof ismét kifejtette, hogy szeretnék, ha meggondolnám magam és maradnék, végül búcsúzáskor úgy kezdte:

"Ugyan nem tudom, hogy látjuk-e még egymást..."

Mire én rávágtam:

"De én tudom. Biztosan találkozunk még. Talán nem is túl sokára."

Majd mindenkitől elköszöntem, majd Laurene kinyithatós kanapéján töltöttem az éjszakát.

Búcsúzkodások 2.

A klinikán szerda koradélutánra hirdettem meg a búcsúpartit ("pot de départ"), mert kettőkor van a nővérkéknek műszakváltás, és így két csapatnyi is el tud jönni, ha akar. Sokat problémáztam azon, hogy mi legyen a kínálat, végül azt javasolták, hogy ebédidő után úgyis felesleges szendvicseket adni és legyen inkább desszert meg kávézás. Mivel sok más dolgom is volt, plusz jó minőségű és friss cukrászsüteményt nagy mennyiségben macerás lett volna beszereznem és szállítanom jobbra-balra, megfizettem egy erre szakosodott céget ("traiteur"), hogy gondoskodjanak ételről és italról a megadott időre és helyszínre szállítva. Kiegészítésnek vettem sokféle macaront, hátha nem lesz elég az alapkínálat.

Hoztak is finom falatkákat, mondjuk az árukhoz képest nem túl nagy mennyiségben. A kiszállításkor nem engedtek fizetnem, hanem azt mondták, hogy majd menjek be másnap a cukrászdába és rendezzem a számlát (imádom ezt a bizalmat az adott szó erejében, ugyanis semmit nem írtam alá előtte, csak egy telefonszámot adtam).

Kettő körül szállingózni kezdtek az emberek, főleg a rezidensek, akikkel jókat röhögtünk, meg eljöttek a főnővérek, a titkárnők (ők külön is kaptak ajándékot: egy naptárat magyaros receptekkel), néhány nővér, de maximum a fele, mert a munkával el voltak havazva állítólag. Azért szépen fogyott a süti és a kávé is, és két óra múlva a maradékot széthordtam a nővérhűtőkbe, hogy majd később egyék meg. A káder, akivel volt néhány csörténk, épp szabadságon volt, így külön üdvözlőlapot hagytam neki.

Utolsó vacsora egy része

Szerda estére egy albérlet-búcsúztató vendégséget szerveztem, meghívva a rezidensek nagy részét, azzal a fő céllal, hogy az étel- és italkészleteket pusztítsuk el együtt, valamint a még-használható-de-nem-költöztetendő holmikat vigyék el. Az ételpusztítás jól ment, az italé kevésbé, mert még pluszban hoztak egy üveg bort és pezsgőt... A tartós élelmiszerek nagy részét és néhány holmit rá tudtam tukmálni valakire, pl. így lett a lila fém-kertibútor Louise-é, és segítettünk neki elcipelni a kocsijához.

Meglepetésre viszont én is kaptam tőlük ajándékot: egy szép, festett faládát francia feliratokkal és benne...
...egy üveg bordói vörösbor, egy üveg pineau és egy libamáj-pástétom gyűjtemény
...egy racklette-sütő (apropója lásd: http://mlledesaintes.blogspot.hu/2014/06/raclette.html)
...egy egyedileg készített póló, az elején egy ördögvillát mutató kéz (sokszor ezzel cukkoltak, mióta jártam Aerosmith-koncerten a Hellfesten), a hátán egy felirat: Morti Kesheru (apropója lásd: http://mlledesaintes.blogspot.hu/2014/06/banzaj-la-rochelle-ben.html), mert félreértették a "Marci"-t
...és vagy negyven fénykép róluk-rólunk az osztályról, bulikról, kirándulásokról, meg személyes üzenetekkel teleírt képeslapok.

Jól telepakolták...

Nagyon megható volt, nem is számítottam ajándékra sem, de főleg nem ilyen személyesre és szívhezszólóra...

És a búcsúzkodásnak még mindig nem volt vége...

Költözés 1.

Tehát kedden (két hete) a félamatőr magyar fuvarozók röpke 2 órás késéssel megérkeztek (még szerencse, hogy én felhívtam őket délután megtudni, merre járnak, mert ekkor elárulták, hogy még marhára messze és jutott időm délután papírügyeket intézni). Gyorsan lecipelTÜK a dobozokat, amelyek rendben hazaérkeztek Budapestre korrekt áron (mindennel együtt 580 euro, amire a franciák csak tátották a szájukat, ugyanis ennyiért a francia költöztetők három utcányira szállítanak el egy gyufásskatulyát).

Közben folytattam köreimet az adminisztráció labirintusában, például:

- telefon, majd levél az Orvosi Kamarának, hogy jelezzem a távozásomat, iktassák a dossziémat és adjanak igazolást az itteni tagságomról

- telefon, majd levél a felelősség-biztosítás, a kiegészítő betegbiztosítás és a kocsi biztosításának lemondására

- látogatás a Poitiers-i adóhivatalban, lásd egy korábbi bejegyzés

- a postán féléves időtartamra kifizettem, hogy a régi címem helyett Pestre küldjék a leveleket

- az internet-előfizetés lemondása: elmentem a kirendeltségükre, hogy leadjam a wifi-dobozt és az előfizetésemet feltöltőkártyásra cseréljem a francia számom megtartása mellett. Negyven percnyi várakozás után kiderült, hogy a netet csak telefonon lehet lemondani (?), de azért a wifi-dobozt átvette elismervény ellenében, vonalkóddal regisztrálva a dobozt. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol hosszas magyarázás után kicserélték a telefon-előfizetést, majd felszólítottak, hogy a wifi-dobozt adjam le a boltban. Mondom, hogy én ezt már megtettem és a vonalkóddal regisztrálták is. Ezt azonban a rendszer sajnos nem mutatja (?!), ezért majd küldjem el postai úton az elismervény fénymásolatát, hogy biztosak legyenek benne... (igen, ez egy telekommunikációval foglalkozó óriáscég).

- telefonon információkérés a nyugdíjkasszától, hogy legyenek szívesek egy kimutatást+igazolást küldeni a helyzetemről, itthoni bemutatás céljából (azóta is várom)

- látogatás ügyfélfogadási időben a TB-nél, ahol igazolást kértem volna a biztosított jogviszonyomról. Erről azonban csak akkor tud küldeni, ha leadom a TB-kártyámat és az utolsó három havi fizetési papíromról másolatot mellékelek hozzá - nincs nálam ilyen véletlenül? Hát PONT nem volt, úgyhogy később visszatértem, de hogy ne maradjak kártya nélkül, addig is kiállította nekem az EU-s kék kártyát az átmeneti időre.

Hazaértem

Jelentem, hogy tegnap éjfélkor megérkeztünk Budapestre - azért többesszám, mert két rezidenslány (Laurene és Louise) is elkísért, és így váltva tudtuk vezetni a telepakolt VW Polo-t.

A költözés részleteiről lesz majd bejegyzés, mert elég kalandos volt, de egyelőre városnézünk és az internet bevezetésén ügyködöm...

Búcsúzkodások

A költözés ideje vészesen közeleg, ezért megkezdtem a búcsúzkodásokat a barátaimtól és a kollégáimtól...

Vasárnap délután még egy utolsó szívességre kértem meg Aude-ot, majd elmentünk hármasban (a barátja is eljött) a főtérre meginni egy pohár bort búcsúképpen, ugyanis nyaralni mennek és az indulásom előtt már nem tudtunk volna találkozni. Kaptam tőle emlékbe egy francia regényt, ami az ő kedvence és korábban már mesélt róla (Anna Gavalda: La Consolante), tőlem meg korondi tálakat kaptak és persze egy meghívást Budapestre.

Vasárnap estére elvonatoztam Libourne-ba, A-ékhoz, hogy másnap vigyázzak a négyéves Lulura, mert a dadus még szabin, az óvoda zárva, de nekik már dolgozni kell. A vasárnapi vacsora meglepetésvendége volt JF is, így tehát tőle is el tudtam köszönni személyesen, miután a gyermek minden jelenlevő felnőtt ölében üldögélt kicsit és kijelentette, hogy az enyémben a legkényelmesebb :)

Másnap valószínűleg ezen felbuzdulva sokat ugrált a hasamra nekifutásból, pedig igyekeztem már előtte is jól lefárasztani. Még az általam Poitiers-ből hozott cserepes levendulát és bougainvilleát (utóbbi még a saintes-i időkből kísért el) is elültettük a kertben, és megígérte, hogy a kedvemért gondjukat viseli majd, még a csigákat is le fogja szedegetni! (kesztyűben) Összességében nagyon jól viselkedett és az ebédet is mind megette. Estére visszatértem Poitiers-be, hogy az utolsó dobozt is lezárjam, mert ma jöttek érte a magyar szállítók furgonnal (az előző szállítás az utolsó pillanatban le lett fújva, de ez egy hosszú sztori), és elvitték mindezt (plusz a bicikli):