A koncert

Elérkezett a Tom Jones-koncert várva-várt napja - de reggel komoly zuhé volt, így eléggé aggódtam, majd délutánra elállt, viszont nem lett sokkal melegebb. Az utolsó vonatot (19:40) nem sikerült elérnem, a koleszben a lüke rezidensek egyike sem ment fesztiválozni, és a teletaxi-honlapon sem hirdette senki, hogy a Saintes-Cognac viszonylatra keres útitársat, ezért kénytelen voltam taxival menni. Még szerencse, hogy csak 30 km az út, de azért megkérik az árát... Az ötnapos Cognac-i bluesfesztivált nemzetközi eseményként hirdetik, és az biztos, hogy a látogatók legalább fele tényleg nem francia - hanem nyugdíjas angol. A rendezvény röhejesen kicsi: a város parkjában eszkábáltak három színpadot, max 50 méterre egymástól, emiatt persze egyszerre csak az egyiken lehet játszani. Napközben a városban vannak kisebb ingyenes koncertek, de a nagyágyúkat estére, azon belül is késő estére tartogatják. Sir Tom Jones is 23.20-kor lépett színpadra. 

Addig azonban lehet hallgatni a kisebb együtteseket, heverészni a füvön, szendvicset vagy sült krumplit enni, és persze inni. Az angoloknak ezt nem kell magyarázni különösebben. A helyi specialitás a konyak-tonik: két ujjnyi márkás konyak (a rendezvény főszponzora a Henessy és a Remy Martin) egy deci tonikkal felöntve (brrrr). Elképesztő módon ez a koktél ugyanannyiba kerül, mint két deci Canada Dry (mert én ezt ittam). Viszont a műanyag-poharakon is a két cég logoja virít, így a legtöbben nem dobják ki (én sem), és környezettudatos fogyasztóként a következő rundot ugyanabba a pohárba kérik. Mellesleg a WC is környezettudatos, nem olyan béna TOI TOI mint nálunk: víz helyett homokkal öblíthetők és a plakátok szerint a keletkező végterméket a fesztivál után felhasználják a környező szőlőültetvényeken (hmmmmm). 

Na de a lényeg a koncert, ami szuper volt. Az öregúr hangja még mindig lehengerlő, az újabb számai is kellemesek, de persze nem maradhattak el a régi nagy slágerek sem. Az angol közönség nagyon lelkes volt, és valaki még walesi zászlót is lengetett. Hajnali egyre lett vége, majd különösebb hajcihő nélkül mindenki hazasétált. Kivéve persze engem, aki messze lakom, és ezért meg kellett várnom a másik taxit (ezt két nappal előre lefoglaltam, mert tudtam, hogy nem lesz más megoldás), hogy hazavigyen. Ez a sofőr főállásban komolyzenét tanít, és csak mellékállásban taxizik, ezen kívül képregény-rajongó (ki nem az itt?), és mesélt az Angouleme-i képregény-fesztiválról, de az ideiről sajnos már lemaradtam.

Ez a NAGYszínpad