Vasárnapi séta

Ma végre elállt az eső és így ki lehetett mozdulni a lakásból. Az első terv az úszás volt. A város 5 uszodája közül azonban 1 csak nyáron, 3 csak hétköznap van nyitva (ki úszik akkor?? hiszen este 7-kor bezárnak), a maradék 1, a legnagyobb viszont két hétig felújítás miatt zárva.

Na jó, akkor legyen biciklizés. Csak 50 méter után vettem észre, hogy az első kerék elég lapos, de akkor már mindegy volt és úgysincs pumpám. Először legurultam a pályaudvarra, hogy a pénztárosnővel tisztázni próbáljunk egy újabb titokzatos ügyvitelt és levelezést az államvasutak és az ő hivatalos biztosítójuk között, amely tipikus példája lehetne a francia bürokráciának. A részleteket csak azért nem ismertetem, mert én sem ismerem mindet, mivel most csak segítőkész kibic vagyok és nem szenvedő alany.

Ezután elindultam a poitiers-i patak (Le Clain) mentén északkelet felé. Azt hittem, lesz valami liget vagy piknikrét és ott majd a sok helyivel együtt élvezhetjük a rég nem látott napsugarakat. De tévedtem: az autópálya-feljáróig végig, legalábbis ezen az oldalon kis veteményesek sorakoznak, a partra sehol nem lehetett lemenni magánbirtok-háborítás nélkül. Mondjuk a veteményesekben senki nem dolgozott, a vasárnapi pihenőnap erre is érvényes. Az út túloldalán érdekes formájú sziklák között egy ösvényen felmásztam, erdőt vagy rétet remélve, de csak egy parkoló volt ott és kertesházak. Mindenesetre vicces, hogy 3 km-re a megyeszékhely városközpontjától egy falu szélére jut az ember.

Mekk mester horgászóstége: szörfdeszkákon úszik, valami furgon vezetőfülkéje véd az esőtől, rajta pad, csipkefüggöny és két fél parabola-antenna 

Ha ebből (gránit?) épült Poitiers, akkor megmagyarázza, miért szürkések a házak

Takaros veteményes

A városközpont a távolból

Na jó, visszabicikliztem a városba, és véletlenül egy kirakodóvásárt találtam, amit az egyik kerület lakosai szerveztek, bizonyára azért, hogy megszabaduljanak a limlomjaiktól, de volt koncert meg gyerekeknek vetélkedők meg ilyesmik. Megkérdezték, hogy akarom-e azzal támogatni a kerületet, hogy egy nehéznek tűnő hátizsákot cipelek 20 métert és ezért még fizetek is 2 eurót, de cserébe esetleg megnyerem a hátizsák tartalmát, ami titok. Hát nem éltem a lehetőséggel. 

Hazaérve leszállítottam potyautasomat (egy csigát) a bringáról és nekiálltam főzni. Mármint nem a csigát.

Néhol egész nagy tömeg volt pedig